91. fejezet

Sziasztok!

Végre megérkeztem 😇

Jó olvasást kívánok mindenkinek 😘

A hangzavar, ami betöltötte az egész nappalit, szinte már fülsüketítő volt, ezért hangosan füttyentettem egyet. Minden szem rám szegeződött, mire mély levegőt vettem és körülnéztem az előttem lévő hetvenfős társaságon. Néhányan a lépcsőn álltak, mások az emeletről néztek le ránk – a Cullen villa teljesen megtelt vámpírokkal és farkasokkal.

– Megértem, hogy mindannyian idegesek vagytok – szólaltam meg. – Nem számítottunk ilyen korai indulásra, de készen állunk – ebben biztos vagyok.

Újabb zúgolódás kezdődött, mire megráztam a fejem és segítségkérően néztem Edwardra. Közelebb lépett hozzám, megköszörülte a torkát és beszélni kezdett:

– Tudjátok, miért vagyunk itt. Mindannyian elfogadtátok, hogy beléptek egy háborúba és sokan már akkor is készen álltatok, amikor megérkeztetek. De most jött el az ideje, hogy felüljünk arra a repülőre és megtegyük, amit meg kell tennünk. Családjaitok vannak nektek is, ahogy nekem is – nézett rám mosolyogva – és azt kérem, hogy a saját családotokért harcoljatok, ahogyan én is teszem.

A tömeg elcsendesült. Edward a kezemért nyúlt, amíg Jasper beosztotta a személyeket, hogy ki kivel fog repülni az elkövetkezendő napokban. Fokozatosan utazunk Európába, hogy ne keltsünk feltűnést. Már a gyomrom is beleremeg a tudatba, hogy újra látni fogom Josh–t.

– Jól vagy? – suttogta a fülembe Edward, én pedig megszorítottam a kezét, hogy biztosítsam róla, minden rendben velem.

– Persze.

– Nagyon sápadt vagy… nem ülsz le?

– Jól vagyok – húztam mosolyra a szám, bár tudom, hogy cseppet sem győztem meg. Körbenéztem a házban lévő tömegen, akik most mind Jasper–t hallgatták – szinte tudattalanul, de mindenki közelebb húzódott az övéihez. Esme Carlisle ölelésében, Emmett Rosalie kezét fogta, a nomád vámpírok pedig a párjaik mellett álltak szorosan. Bár nem mindegyikőjük fejezte ki nyíltan az érzelmeit, azért láttam rajtuk, hogy izgatottak az előttünk álló események miatt.

Alice mellém lépett, megérintette a karom és intett, hogy kövessem. Elengedtem Edwardot, akinek tekintetét mindvégig magamon éreztem, ahogy elhagytuk a házat. Hideg volt idekint, én pedig bent hagytam a kabátomat. De a remegésem sem állíthatott meg most már.

– Azt hittem megbeszéltük, hogy semmi magán akció – meredt rám Alice vádlón.

Felvontam a szemöldököm, úgy tettem, mint aki nem tudja, miről beszél és igyekeztem a legártatlanabb arckifejezésem felvenni.

– Miről beszélsz?

Fújtatni kezdett, szerintem közel állt hozzá, hogy cicaharcot kezdeményezzen.

– Láttam, mit tervezel, rémlik? Nem maradhatsz egyedül Josh–sal.

– Én vagyok az egyedüli, akiről elhinné, hogy képes lennék megölni.

– Azok után, ahogy távoztál? Kétlem – rázta meg a fejét. Felsóhajtottam és próbáltam rájönni, mit is látott, de annyira azért mégsem érdekelt, hogy meg is kérdezzem tőle.

– Megvan a terv minden részlete. Ti a közelben lesztek, Sebastian ott lesz velem, maximum egy ajtó választja majd el tőlem.

– Hihetetlen, hogy a bátyám még nem jött rá, mit tervezel!

Megrándult az arcom, de ennél többet nem engedtem látszani a bennem dúló harcból. Sokat gondolkodtam azon, hogy lehetne a bejutásomat békéssé tenni, és ennél jobb ötletem nem volt. Bass helyeselt, hiszen nekem hivatalosan kell bemennem a kastélyba.

– Örülnék, ha nem is világosítanád fel! – jegyeztem meg.

– Őrültség, amit tenni készülsz, Lili! Rajta fogsz veszni, én pedig nem vagyok képes elviselni Edward tekintetét, ha megtudja, hogy meghaltál.

– Szóval ezt láttad? Meghalok?

Nem lepett meg túlzottan az információ, sőt, ami azt illeti, számítottam egy ilyenfajta végkifejletre. Elvégre a vesztembe sétálok. Ha Josh már nem szeret elvakultan, akkor komolyan így fogom végezni.

– Nem láttam, hogy meghalsz. Semmit nem látok igazából, csak annyit, hogy elutazunk, de a farkasok jelentősen zavarják a képet. Fogalmam sincs, mi lehet a harc végkifejlete – rázta meg a fejét. – De ha bármit észlelek, amivel a bátyám boldogságát veszélyezteted, nem mész be oda. Márpedig a halálod ezt eléggé veszélyezteti.

Megráztam a fejem, és ahogy megfordultam, az öcsémet láttam, aki szóval tartotta Edwardot. Nagyon belemerültek valamibe, én pedig csak bámultam a két legfontosabb férfit az életemben. Muszáj megmentenem őket.

– Ti három nap múlva mentek, igaz? – fordultam vissza Alice felé, aki döbbenten meredt rám. A Cullen család Londonba fog utazni, a többiek szerteágazóan egész Európába, és onnan mindenki Romániába vonul. Kivéve engem.

– Igen. De még mindig nem tetszik az ötlet, hogy nem jössz velünk.

– Nem is kell. A lényeg, hogy Josh elhiggye, viharos szakításunk volt Edwarddal, olyan, amit már nem lehet megoldani, ti elköltöztetek én pedig visszamegyek hozzá.

Edward a kabátommal a karján megjelent a tolóajtóban, majd rám segítette azt.

– Miről beszélgettek? – nézett felváltva ránk, el nem engedve a derekamat.

– Semmiről – felelte Alice helyettem is.

Edward homlokráncolva meredt a húgára, de az gyorsabban vonult el mellette, minthogy kimondhatná valaki a nevét.

– Úgy érzem, tudnom kell valamiről – nézett rám komoly tekintettel. Mélyet sóhajtottam, megfogtam a kezét és elindultam az erdő mélye felé. Nem került sok időbe, mire rájött, hová is vezetem, de még akkor is vonakodva jött utánam. Hosszú időbe telt, míg így, gyalog odaértünk, de azt hiszem, a mező látványa így is megérte.

Edward keze a derekam köré kulcsolódott, és bár egyikőnk se szólalt meg, értettük egymást. Hiszen itt kezdődött minden.

A pillanat törtrésze alatt változott meg Edward hangulata, hirtelen gyanakvóvá és aggódóvá vált. Elengedett, szembeállt velem, a tekintete bizonytalanságot tükrözött, amit meg is tudtam érteni. Érezte, hogy baj van, és amikor nem szólaltam meg, hogy cáfoljam, a tekintete sötétebb lett.

– Nem megyek veletek Londonba – mondtam ki, amit már tudott.

– A farkasokkal mész Ausztriába.

Megráztam a fejem és hátráltam egy lépést. Térre lesz szükségem, ha mindent el akarok neki magyarázni – hogy mi mindent terveltünk ki Sebastiannal. Vagyis inkább neki lesz szüksége térre.

– Nektek az utolsó utáni pillanatig Londonban kell maradnotok. Csak akkor indulhattok el, amikor Sebastian szól, rendben? De akkor minél gyorsabban oda kell, hogy érj – suttogtam. – Útközben vadásznotok is kell majd, hogy erősek legyetek, ezt Seb belekalkulálja az időbe.

– Lili… – szólt rám figyelmeztetőleg, de nem törődtem vele.

– Josh–nak azt kell hinnie, hogy szakítottunk és ti elköltöztetek. Ezt ellenőriztetni fogja, és igaznak kell tűnnie. – Könyörögtem a tekintetemmel, hogy ne álljon ellent. De amilyen döbbent kifejezéssel meredt rám, azt sejtettem, hogy nem is tudna megszólalni.

– Fel fogom hívni és elmesélem neki, hogy szakítottunk, levegőváltozásra van szükségem, meg ilyen butaságok… én rögtön Romániába megyek – nyögtem ki végül.

A tekintete eszelőssé válik, ahogy a szemembe néz, és már egyáltalán nem bánom, hogy teret hagytam neki. Baromi nagy szüksége van rá és nekem is.

– Te most komolyan baszakodsz velem? – kelt ki magából. A hajához kapott, nem tudtam eldönteni, hogy ki akar tépni minden szálat, vagy csak beletúr, olyan erősen tette. – A menyasszonyom vagy, az ég áldjon meg!

Nem hiszem, hogy hallottam már így beszélni, de nem hibáztatom érte. Elvégre titokban tartottam előtte ezt a jelentős információt, ami mindent megváltoztat velünk kapcsolatban, na meg a tervben is.

– Igen, és az is maradok, de be kell épülnöm.

– Meg a nagy büdös lófaszt! Mit gondolsz te, hogy elengedlek egymagad egy pszichopatához, aki meg akar ölni? Ennyire nem nézhetsz hülyének!

– Muszáj, hogy bízzon bennem! – könyörögtem neki. Meg kell értenie, hogy csakis így nyerhetjük meg a háborúnkat.

– És minket hogy akarsz bevinni? Hm?

Erre nem feleltem. Igazából az ő bejuttatásuk volt a legkisebb probléma a számomra, ugyanis addigra reményeim szerint Josh halott lesz, és a kastély tárva–nyitva fog állni. Üresen.

Edward átszelte a közöttünk lévő pár métert és megragadta az arcom, hogy mindenképpen rá figyeljek. Nem mintha bármi esélyem lett volna akár csak másfelé is pillantani, mint rá. Az túl nagy luxus lett volna a mostani helyzetünkben.

– Lili… – simított végig az arcomon. A tekintete még mindig ádáz volt, kétségbeesett és rémült. – Kérlek, Lili, ne tedd ezt! Ne akarj egyedül bemenni az oroszlán barlangjába! Gondolj a közös jövőnkre, az esküvőnkre – elhalkult a hangja, de tisztán hallottam, hogy azt suttogja: – a gyerekeinkre.

Megrázkódtam a szavai hallatán, amik olyan erővel törtek rám, hogy be kellett hunynom a szemem. Edward keze megremegett az arcomon, szaggatottan vette a levegőt, amíg nem válaszoltam.

– Rendben.

Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, magához szorított és a hajamba csókolt.

– Ti Londonba mentek, én pedig Ausztriába. Azután mindannyian Romániába megyünk, de egyedül kell bemennem. Még nem lehettek a kastélyban.

Mielőtt megszólalhatott volna, a szájára tettem a kezem, mert szerettem volna, ha nem szakít félbe.

– Sebastiannal kiterveljük, hogyan juttassunk be titeket korábban. Valahogy megoldjuk.

Rövid ideig csak nézett rám, próbálta kiolvasni a tekintetemből, igazat mondok–e. Valószínűleg meggyőződött róla, hogy nem akarom átverni, ezért lehúzta a kezemet a szájáról és összefonta az ujjainkat.

– Melletted leszek.

– Igen, mellettem leszel – erősítettem meg.

Aprót bólintott, még mindig a hazugság jeleit kutatta rajtam, és bármennyire óvatosan is tette ezt, akkor is idegesített.

– Ha azt mondom, bízhatsz bennem, megteszed?

– Elég nehéz azok után, hogy alig tíz perce még egyedül akartál szembeszállni az ősellenségeddel.

Halvány mosolyra húztam a számat és megcsóváltam a fejem.

– Annyira nem vagyok öreg.

– Nem hát. De ő elég idős hozzád… nem is értem, hogyan randizhattál vele, hiszen a sokadik szépapád lehetne – húzta fel tettetett felháborodással a szemöldökét. Megnyugodtam, hogy szent a béke köztünk és mosolyogva válaszoltam.

– Mondja ezt a bagoly.

– Akkor vigyázz magadra, egérke!

Felvontam a szemöldököm, megláttam a jól ismert kihívást a szemeiben, ami hosszú éjszakát ígért nekem. Imádtam, amikor így incselkedett.

– Vissza kellene mennünk – szakította félbe a játékunkat.

– Haza kell mennem, hogy beszéljek James–szel. Szerintem Kate még nem tudja, mi folyik körülötte, és van egy olyan megérzésem, hogy a bátyámnak halványlila gőze sincs, hogyan mondja el neki.

Edward megfeszült, a gondolattól, hogy különválunk, fájdalmas kifejezést öltött az arca.

– Nem szívesen hagylak egyedül, te is tudod.

– Igen, de neked meg kell beszélned Carlisle–jal az utazást, nekem pedig mindenképp beszélnem kell James–szel.

– Szerintem még a házban van, menjünk vissza!

Beláttam, hogy hiába is ellenkeznék, akkor sem hagyná, hogy egyedül menjek, így inkább bólintottam és megfogtam a kezét.

Még amikor hazaértünk, és készültem kiszállni az autóból, akkor is láttam, hogy bizonytalan velem szemben.

– Nem szököm el – morogtam durcásan.

Nem válaszolt, de továbbra is aggodalmas képpel kísérte minden lépésemet az ajtóig. Remek, innentől kezdve még a mosdóba sem mehetek majd ki egyedül! Nagyon jól megcsináltam.

Alice előttem termett, amint beléptem, de máshová esett a fókuszom. A nappali végében a bátyám dulakodott az egyik nomád vámpírral, még pedig nem épp kislányok módjára. A többiek pedig csak nézték őket, mint egy iskolai balhét.

Alice–szel mit sem törődve átcsörtettem a szobán, dühösen meredtem a két srácra és elordítottam magam:

– Elég!

Rám sem hederítettek, én pedig már amúgy is feldúlt állapotban voltam, így megragadtam a bátyámat a felsőjénél fogva és elrántottam az útból, így a vámpír nekiesett a bámészkodó tömegnek.

– Mi az ördög folyik itt?

James lihegett, a szájából folyt a vér, ahogy felnézett rám. Gyorsan körbenéztem, felkeltette–e valakinek a figyelmét, hiszen hiába farkas – a vér az vér, de úgy tűnt, senkit nem érdekel különösebben.

– Az a vérszopó azt merészelte mondani, hogy a biztos halálba vezetsz minket és szar vezető vagy! – meredt gyilkos tekintettel Malik–ra, aki gúnyosan elhúzta a száját, mikor rám nézett. Ott hagytam James–t, akivel Esme már el is kezdett foglalkozni és Malik felé vettem az irányt. A valaha francia ember arrogáns kifejezéssel várta, mit fogok tenni. Ó, drágám, abban nem lesz köszönet, ne aggódj!

– Igaz ez?

– Hagyta el valaha hazugság a számat? – kérdezte hetykén.

– Nem tudom. Ez a véleményed?

– Hogy a halálba vezetsz? A pokolba is, igen! Honnan tudjam, hogy nem visszakozol az utolsó pillanatban a rühes falkáddal együtt?

Még mielőtt tovább becsmérelhette volna a családomat, arcon ütöttem. Döbbenten fordította vissza a fejét, már vicsorgott, amikor megszólaltam.

– Nem kell velünk jönnöd. Senkinek sem kötelező, ezt már mondtam – bárki szabadon elmehet.

Gúnyos mosolya ismét visszatért az arcára, és akármilyen érzelmi kavalkád is dúlt bennem, bajt szimatoltam. Az pedig jelen pillanatban nem hiányzott egyikünknek sem.

– Rendben. Meglátjuk, mit szól a kis barátod, ha megtudja, mit tervezel! – suttogta és elnyújtott léptekkel indult az oldalsó ajtó felé. Gyorsan kellett döntenem, különben oda az egész tervünk, és bár nem vagyok rá büszke, kimondtam:

– Kételkedik még valaki?

Amikor nem érkezett válasz, odafordultam James–hez és ezt súgtam:

– A tiéd.

A bátyámnak se kellett több, intett Seth–nek, aki Emmett–tel már utána is indult Malik–nak. Nem akartam végignézni, ami most következik, mert bár a bátyám örömmel végzett vele, engem akkor is a hányinger kerülgetett.

– Lili – szólt utánam Edward, ahogy az emeletre tartottam, de nem voltam képes megállni.

– Ne most!

Felmentem a fürdőszobába, bezártam az ajtót és nekitámaszkodtam. Feltolult az epe a torkomba, így térdre ereszkedtem és a vécé fölé hajolva vártam, hogy vége legyen a dolognak. Edward kopogott az ajtón, de nem válaszoltam, mert az már túl sok lett volna. A könnyeim utat törtek maguknak, halkan zokogtam a fürdőkádnak dőlve. Nem akartam ezt. Egyáltalán nem akartam megölni senkit Josh–on kívül, a saját csapatomból pedig végképp nem.

Erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy kimenjek, megmostam az arcom és kiöblítettem a szám, majd lesimítottam a felsőmet. Szerencsére az megúszta.

Edward az ajtó előtt állt, aggódva nézett rám, ahogy kinyitottam. Nem kellett kimondanom, hogyan érzek, azt hiszem, minden az arcomra volt írva, így csak magához húzott és átölelt.

– Ne aggódj, minden rendben lesz – suttogta a hajamba. Bár egyáltalán nem értettem vele egyet, azért bólintottam, hogy megnyugtassam. – A többiek egyetértettek veled.

– Abban, hogy parancsot adtam egy társuk megölésére? Hát milyen vezető az ilyen?

– Önbeteljesítő jóslatot mondott – hallottam a hátam mögül a mély női hangot. Megfordultam Edward karjában és ránéztem Diane–re. – Azt mondta, a halálba vezeted, te csak teljesítetted a kérését. Egyébként pedig éppen ideje volt – jegyezte meg, miközben a körmét kezdte piszkálni – már nagyon idegesített minket.

– Akkor miért nem tetted meg magad? – mordult fel Edward, a karjai megfeszültek körülöttem.

– Ő az alfa – intett felém. – Épp ideje, hogy ezt be is bizonyítsa.

– Hogy mi?

– Jaj, drágám! Hiszen egész eddig senki sem hitte, hogy képes vagy akár egy legyet is bántani! Így legalább megtudtuk, hogy mégis.

Harag ébredt bennem, legszívesebben odamentem volna hozzá és… de nem tettem. Akkor mennyivel lennék jobb, mint akit az előbb leírt?

– Szerintem menj le! – ajánlotta és elmosolyodott. – Meg fogsz lepődni.

Edwardra néztem, aki továbbra is Diane–t bámulta, mintha nem tudná eldönteni, fenyegetést jelent–e számunkra, vagy sem.

Mindenképp szembe kell néznem azzal, ami odalent vár, így inkább essünk túl rajta! Kibontakoztam Edward szorításából, elindultam a lépcsőn, és amikor félúton jártam, lenéztem a többiekre, ám nem azt láttam, amire készültem. Egyikük sem nézett rám undorodva, vagy félelemmel, ahogy azt vártam. Nem. Úgy néztek rám, mintha valami rendkívüli dolgot tettem volna. Mint a vezetőjükre.