90. fejezet

Sziasztok bogyócskák! 😇

Már itt is vagyok az új fejezettel. 😉 Ez egy elég pikáns rész lett, szóval ehhez mérten olvassátok! Millió puszi nektek 😘 

S.

Edward mellkasán feküdtem, próbáltam elaludni, de nem igazán sikerült. A hátamat simogatta, végighúzta ujjait a gerincem mentén oda–vissza, majd kitért a lapockámra, végül egyesével érintette a csigolyáimat. Azután, mintha csak egy zongora billentyűi lennének felrajzolva a hátamra, játszani kezdett, közben dúdolt mellé.

– Régen játszottál nekem – suttogtam.

– Ha gondolod, lemehetünk a nappaliba és játszhatok neked – ajánlotta, de megráztam a fejem.

Jól éreztem így magam, kényelmesen, egyáltalán nem zavart már, ha ilyen hosszú ideig voltam meztelen előtte. Merthogy az voltam, ahogy ő is.

– Miben lesz más, ha összeházasodunk? – csókoltam meg a mellkasa bal oldalát, mielőtt felemeltem volna a fejem.

Vállat vont, beletúrt az összekócolódott hajamba. A szeme játékosságot tükrözött, megfogta az egyik hajtincsemet és azt kezdte tekergetni. Már tudtam, hogy ma éjjel nem ez volt az utolsó szeretkezésünk, de néha nem ártott, ha beszélgettünk is.

– A neved Mrs. Cullen lesz – mosolygott. – Egyébként nem sok minden változik.

Felvontam a szemöldököm, mire halkan nevetni kezdett. Tudta, hogy nem rajongok a névváltoztatásért, mióta muszáj volt, azóta pedig főleg nem. Egész életemben más nevekkel éltem, csak hosszú idő után tehettem meg, hogy visszaváltoztattam az eredetire.

– Azért fura lesz kicsit… – motyogtam.

– Mi? – kérdezte és változtatott a helyzetünkön; maga mellé fektetett, felkönyökölt és egyik kezével a takaró alól kint lévő mellem irányába indult. A kezeit végighúzta a két halom között, lassan haladva a hasam irányába, majd vissza.

– Csend van, nekem ez fura – vontam vállat.

Összevonta a szemöldökét, apró csókot lehelt a szám sarkába, mintha neki már nem is itt járna az esze.

– Inkább zajos környéken laknál? Üvöltő szomszédok, papírvékony falak? – vigyorgott.

Rácsaptam a karjára, mert el sem tudtam hinni, hogy folyamatosan csak a szexen jár az esze.

– Nem, azért azt nem vállalnám be. Csak eddig mindig zaj volt… a farkasok állandóan nálunk lógtak és már megszoktam, hogy meccset néző, üvöltöző férfiak vannak a nappaliban és úgy alszom. Most fura, hogy ennyire halk minden.

Egy pillanatig elgondolkodott, majd lejjebb húzott az ágyon, de olyan hirtelen, hogy felvisítottam.

– Könnyedén zajossá tehetjük – mosolygott kajánul.

Forgatni kezdtem a szemem, de azért belekapaszkodtam a nyakába.

– Tudod, hogy nem így gondoltam – mosolyogtam vissza, mire halkan felnyögött.

– Igen, de ez elég jó módja a zajkeltésnek.

Mélyet sóhajtottam, lehúztam magamhoz az arcát és megcsókoltam. Belenyögött a számba, és mivel már egy ideje ezen mesterkedett, ezért gondoltam, hogy ő már készen áll. Becsúsztattam az egyik kezem a takaró alá, és amikor megtaláltam kemény férfiasságát, ismét felnyögött.

– Lili… – sóhajtotta a nevem. Elvigyorodtam, nem hagytam abba a simogatását, aminek meg is volt a hatása. Még keményebb lett a kezemben, a légzése felszínessé vált és egy pillanat múlva már ki is csúszott a kezemből.

– Hé! – szóltam rá felháborodva, de nem válaszolt, helyette inkább megcsókolt. Először lassan, majd egyre hevesebben falta az ajkaimat, óvatosan harapdálva azokat. Miután elmélyítette a csókot, a keze vándorútra indult a testemen, felfedezve a mellemet, ami már telten várta, hogy hozzáérjen. Lassan simogatott, szinte kínozva engem, alig hozzáérve a mellemhez. Feljebb emelkedtem, hátha eleget tesz a kérésemnek, és amikor végre megfogta az érzékeny halmot, felnyögtem. A feszültség, ami az érintésére kiindult a testemből, a combjaim között összpontosult. Alig vártam, hogy ott is megérintsen – ebben a pillanatban sajogva vártam, mit is akar tenni velem. Felemeltem a csípőmet és hozzá dörgöltem magam, amit ő megmosolygott, éreztem az ajkamon. Jól ismerte már a testem, tudta, hogy már készen állok rá, de még nem adta meg nekem, amire vágytam – helyette lecsúsztatta a kezét és simogatni kezdett. Az ujja rátalált az érzékeny ideggócra, én pedig nem tudtam többé arra koncentrálni, hogy visszacsókoljam. Hátrahajtottam a fejem, élveztem, ahogy körkörös mozdulatokkal igyekszik még jobban felkészíteni magára. A feszültségem egyre fokozódott, már éreztem, hogy nem sok hiányzik, és feltörnek bennem az orgazmus lángjai, de amikor belém helyezte egyik ujját, felnyögtem, és tudtam, hogy nem bírom már sokáig. Az extázis őrült rohamokban tört rám, Edward azonban nem hagyta abba az édes kínzást, egészen addig amíg az utórezgéseim is lecsillapodtak.

– Imádom, amikor elélvezel – suttogta az ajkaimnak és lágyan megcsókolt. – Már csak akkor szeretem jobban, amikor benned vagyok.

– Akkor mire vársz? – kérdeztem rekedtes hangon.

Kuncogott, én pedig lassan kinyitottam a szemem, hogy láthassam az arcát. Istenem, nála szebbet rajzolni sem lehetett volna, az már biztos.

A fiókos szekrényhez nyúlt, hogy kivegyen egy óvszert, ám amikor több másodperce nem hallottam meg a fólia csörgését, oldalra néztem.

– Mi az?

Edward feljebb tolta magát, hogy belenézzen a fiókba, ezzel végigsimítva a leglágyabb részeimen az ő keménységével. Jólesően felnyögtem, ahogyan ő is, csak ő éppenséggel csalódott hangot hallatott. Visszacsúszott rám, a nyakamba temette az arcát és erősen tartotta magát, közben hangosan nyögött.

– Mi történt? – kérdeztem már teljesen kijózanodva az orgazmus után.

– Nincs itthon több gumi.

– Most szórakozol…? – kérdeztem és a testét megtartva én is felültem, hogy kihúzzam azt a nyamvadt fiókot, de egy árva óvszert sem találtam benne. – A francba.

Edward bólintott, és éreztem mennyire fáj ez neki. Óvatosan körözött egyet a csípőjével, szűnni nem akaró keménysége édesen ért hozzám a megfelelő pontokon.

– Kockáztassunk? – kérdezte halkan.

Mélyet sóhajtottam, apró csókot nyomtam a vállára, mielőtt hátradőltem volna. Az utóbbi időben nem mertünk óvszer nélkül szeretkezni, mert hát a múltkor összehoztunk egy babát ezzel.

– Szedem a gyógyszert és ez elméletileg hatékonyabb, mint a másik… – suttogtam.

– Akkor? – kérdezte és újból körözött a csípőjével. Istenem, egyszer komolyan szex–sírba fog vinni. Már ha létezik egyáltalán olyan, hogy valaki belehal a túlzott izgalomba.

– Rendben. De mindig kell lennie itthon óvszernek – figyelmeztettem, ő pedig elvigyorodott és lecsapott ajkaimra. A kezdetektől fogva tudtam, hogy nem rajong az óvszerért, de akkor is muszáj volt használnunk. Nem kockáztathattunk.

Lenyúlt kettőnk közé, simogatni kezdett és esküszöm, úgy éreztem, ha nem hatol belém azonnal, elégek. De szerencsére megtette. Mind a ketten felnyögtünk, ahogy végre bennem volt.

– Istenem – sóhajtotta. – Annyira jó érzés, ahogy szorosan fogsz!

– Nekem is – suttogtam.

Élveztem a feszítő érzést, amit keltett bennem, és még csak nem is kezdett mozogni. Láttam rajta, mekkora erőfeszítésébe telik, hogy megvárja, amíg hozzászokok a méretéhez, szóval elkezdtem mozgatni a csípőmet, mert így még mélyebben lehetett bennem.

Ő is mozogni kezdett, lehajolt hozzám és megcsókolt, miközben keze a csípőmbe markolt. Édes kín volt ez, ahogy hajszoltuk egymást a gyönyör felé, és már ismertük egymást annyira, hogy értettük a másikat szavak nélkül is. A sarkamat a fenekéhez nyomtam, hogy erősebben lökjön, és amikor megtette, hangosan felnyögtem. Imádtam, ha egy kicsit durva volt.

A lökései mindig erősödtek egy kicsivel, míg egyszer csak majdnem teljesen kihúzódott belőlem és úgy csapódott vissza. Felsikoltottam, mert elérte azt a bizonyos pontot, ami minden jó folyamatot azonnal beindít. Hátravetettem a fejem, a szemem magától csukódott le, ahogy az ajka a torkomra siklott. A fogaival megkarcolta a bőröm és végem lett – a remegés hullámokban tört rám, összeszorítva az izmaimat lüktető férfiassága körül, mire felmordult és még gyorsabb tempóra váltott. Még mindig a nevét sikoltottam, amikor a sajátomat hallottam és éreztem, hogyan feszül meg az alhasa, ahogy szorosabban húz magához. Lüktetett bennem, teljesen kitöltve élvezett belém. A forróság, ami most elárasztott már hiányzott.

Mind a ketten ziháltunk, Edward teljesen rajtam feküdt és még mindig megremegett néha. A hajába túrtam, imádtam a kócos tincseket, különösen ilyenkor, amikor én kócoltam össze.

– Kicsim… – suttogta a nyakamba.

– Hm? – még nem voltam képes megszólalni.

– Ez eszméletlen volt – jelentette ki, mire felnevettem. Kezdtem lenyugodni, a szívverésem azonban még mindig nagyon gyors volt. De ez inkább a közelsége és a szerelme miatt, nem csak a szex utóhatásaként tört rám.

Lassan felemelte a fejét, megcirógatta az arcom és megcsókolt. Imádtam ezeket a pillanatokat, talán még jobban is, mint a szexet – de csak talán.

Kihúzódott belőlem, újra megcsókolt, mielőtt felkelt volna.

– Hová mész? – kérdeztem álomittasan. Már közel jártam hozzá, hogy elaludjak, de ha nincs mellettem, nem fog sikerülni.

– Hozok egy törölközőt.

– Akár le is zuhanyozhatnánk – vetettem fel, mire csak nevetést kaptam válaszul.

– Persze, és akkor megint szembesülünk azzal, hogy nincs több óvszerünk. Nem is értem, hogy fogyhattunk ki – húzta össze a szemöldökét.

A kezében volt a nedves törölköző, és még mielőtt elvehettem volna tőle, szétnyitotta a lábamat és letisztogatott. Ettől az intim pillanattól elpirultam és igyekeztem tudatosítani magamban, hogy ez normális, nem kellene zavarban lennem.

 – Sűrűn vagyunk együtt – pirultam el még jobban.

Kuncogott, megcsókolta a combom, majd visszament a fürdőszobába és a szennyesbe dobta a törölközőt.

Mikor visszatért hozzám, magához húzott, megcsókolta a hajam és simogatni kezdte a bőröm.

– Valahonnan innen indultunk az előbb is – jegyeztem meg vigyorogva, mire ő is nevetett.

– Igen. Szóval szeretnéd, ha zajos lenne a ház, hm?

A bőrébe nyögtem, teljesen a nyakához bújtam, nem akartam, hogy lássa, mennyire zavarba hoz az ilyen mondataival. De persze érezte, hiszen a bőröm felforrósodott.

– Igen…

Egy ideig nem szólt semmit, csak cirógatta a testem különböző pontjait ellazítva engem, és amikor már ismét az álom határán jártam, mégis beszélni kezdett.

– Gondoltál arra korábban, hogy gyerekeket szeretnél?

Megdermedtem, az álom teljesen kiment a szememből. Felhúztam magam, megtámaszkodtam a mellkasán, hogy egy vonalban legyen a szemünk.

– Talán. Miért? – gyanakodva néztem rá, próbáltam eldönteni, mit is akar ezzel a témával elérni.

– És akkor is szerettél volna, amikor azt hitted, hogy nem lehet, mert velem vagy?

Mélyet sóhajtottam, magamra húztam a takarót és csak utána válaszoltam.

– Nem tudom. Igazából régebben gondoltam rá, és amikor még nem tudtam, hogy tőled nem lehet, szerettem volna – azután ez feledésbe merült. De most már tudjuk, hogy lehet.

Töprengő arckifejezése egyáltalán nem segített nekem és úgy éreztem, egyre veszélyesebb vizekre evezünk. Vagy legalábbis olyan vizekre, amikre nem biztos, hogy kész vagyok.

– Mit akarsz ebből kihozni? – kérdeztem, de figyelmen kívül hagyott és nem válaszolt.

– Még mindig szeretnéd, ha lenne közös gyerekünk? – simogatta le–fel a karomat, amibe beleborzongtam.

– Egy jó darabig még biztos nem – suttogtam. Nem tudom, mennyire reménykedett ebben a válaszban, ugyanis az arca egyáltalán nem változott meg a válaszom hallatára. – Még nem vagyok kész arra, hogy anya legyek. Először szeretném kiélvezni azt, hogy ketten vagyunk.

Bólintott, felhúzta magához a kezem és belecsókolt a tenyerembe. Valahogy úgy éreztem, hogy teljesen mindegy, mit mondtam volna, ő akkor is helyeselne. Ha azt mondtam volna neki, hogy most rögtön gyereket akarok, akkor hozzáláttunk volna.

– És veled mi a helyzet?

Értetlenül nézett rám, mintha már teljesen máshol járt volna gondolatban.

– Mi lenne?

Aprót löktem rajta, hogy ne butáskodjon, de amikor továbbra is értetlenül bámult felsóhajtottam és magyarázni kezdtem.

– Egy gyereknek két szülője van. Te akarod?

– Igen, szeretnék. Egészen idáig fel sem merült bennem, hogy ez egyáltalán lehetséges, de most már biztos vagyok benne, hogy akarom.

Halvány mosolyra húztam a számat és el sem hittem, hogy olyan dolgokról beszélgetünk, mint egy baba. Valahogy teljesen ide illett, és mégsem. Már nem voltunk kamaszok, érett felnőttek voltunk mind a ketten, jó pár évtizeddel a hátunk mögött.

– Kisfiút vagy kislányt szeretnél? – nézett rám, mire feltartottam a kezem.

– Wow, lassíts cowboy! Azt hittem, még csak elméleti szinten beszélünk erről.

– Persze. Csak én szeretnék mindkettőt, esetleg mindegyikből többet.

Megilletődve néztem fel a szemeibe, amik boldogságot árasztottak és reményt is. Abban a pillanatban rájöttem, miről is van szó – a jövőnkről. Edward a közös jövőnket tervezi, mert teljesen biztos benne, hogy az meg is valósul. Elszorult a torkom, ahogy arra gondoltam, hogy becsapom, és egyáltalán nem merek álmodozni arról a bizonyos jövőről.

Sebastian már tudta, hogy megyek és előkészítette nekem a terepet. Még a repülőjegyem nem volt meg ugyan, és fogalmam sem volt, mikor indulok, de mindenképp el kellett mennem. Csak egy esélyem lesz egyedül megoldani a dolgot, nem több.

– Majd beszéljünk erről akkor, ha itt az ideje, jó? Ha már összeházasodtunk és eltelt egy kis idő. Még most költöztünk össze és valljuk be, egy gyerek nagyon felkavarja az ember életét.

Edward hümmögött, én pedig teljesen ledöbbentem. Hátrébb húzódtam, felültem az ágyon és vádlón meredtem rá.

– Te gyereket akarsz!

Ártatlan arckifejezéssel nézett fel rám, én meg köpni–nyelni nem tudtam, ahogy eljutott a tudatomig ez az információ. Hiszen soha nem mondott ilyeneket, most pedig… hirtelen gyereket akar.

– Én csak belegondoltam, milyen lenne – vont vállat és megpróbált lehúzni magához, hogy megcsókoljon.

– Mire jutottál, milyen lenne?

– Jó – közölte nemes egyszerűséggel. Felvontam a szemöldököm, mire sóhajtott és felült, hogy egy vonalban legyen a szemünk. – Nem azt mondom, hogy most azonnal szeretnék babát, de egyszer igen.

Kétkedve néztem a szemébe, és esküszöm, a legtöbb nő rávetné magát, ha a vőlegénye ilyeneket mondana, de én féltem. Még túlságosan elevenen élt bennem az érzés, amit Amelia kihordásakor tapasztaltam. Az utána következő kínt nem bírnám újra elviselni; és mi lenne, ha megint úgy végezném?

Edward bizakodó tekintete azonban mindennél többet jelentett számomra. Hiszen szeretett engem és az, hogy családot akart velem alapítani, sokat jelentett nekem.

Megfogtam az arcát, megcsókoltam, majd visszafeküdtem mellé és átkaroltam. Azt hiszem, értette, hogy beleegyezem, de nem voltam biztos benne. Még amúgy is messze van, kár erről vitatkoznunk. Ő is átölelt, szorosan tartotta a derekam és a hajamba temette az arcát.

A reggeliző asztalnál ültem, müzlit kanalaztam, amikor Edward lejött az emeletről és felkapta a kocsikulcsot. Már tegnap megbeszéltük, hogy hazamegy, mert Esme szeretne ruhákat és játékokat vinni egy nevelőotthonba ahová ő fogja elfuvarozni.

– Megleszel addig, amíg visszajövök? – nézett rám kérdőn.

Nagyot sóhajtottam és forgattam a szemem.

– Igen, drágám, nem lesz semmi baj. Majd olvasok, nézem a sorozatokat, főzök, ilyesmi.

Kétkedő pillantással nézett rám. Jó ideje nem hagyott már egyedül, ha mégis, mindig volt ott körülöttem valaki más, aki figyelt rám. Tudom, mennyire félt engem, de most őszintén… a semmi közepén vagyunk az erdőben, nem hinném, hogy bármi probléma lenne.

– Nyugodtan menj és segíts Esme–nek, minden rendben lesz – mondtam neki higgadt hangon. Csak ez segíthet neki, hogy ő is megnyugodjon, ha nem hisztériázom.

Megpuszilta a hajam és aprót bólintott.

– De ha bármi történne, azonnal hívj, rendben?

– Megígérem.

Apró csókot nyomtam a szája sarkába és megfordítottam, hogy menjen már. Esme nagyon türelmes nő, de ha Edward több, mint fél órát késik, ő is meg fog haragudni rá.

– Szeretlek – suttogta, majd elengedett és elindult az ajtó felé.

– Én is.

Amint felbőgött a Volvo motorja, lepattantam a székről, a mosogatóba tettem a müzlis tálat és felmentem a hálószobánkba. Az ágyunk vetetlen volt, ahogy kikeltünk belőle, így megigazítottam és csak utána indultam el zuhanyozni.

Miután kiléptem a kabinból, hallottam, hogy csörög a telefonom a szobában. Megszaporáztam a lépteimet és bementem. Nem hiszem el, hogy Edward alig negyedórája ment el, máris felhív. Nem vagyok életveszélyben.

Felkaptam a telefont és anélkül, hogy megnéztem volna, ki hív, fogadtam a hívást.

– Igen?

– Szia, Sebastian vagyok.

– Szia – üdvözöltem meglepetten. Nem beszéltük, hogy hívni fog, azt hittem, majd küld egy üzenetet, ha indulnom kell és kész. Biztosan valami baj van.

– Próbáltam elintézni a dolgot, de nem ment.

Mi van? Nem sikerült elintéznie, hogy bemehessek a kastélyba? Az meg hogyan lehetséges?

– Szóval nem tudok bemenni, igaz?

– Nem.

Mély levegőt vettem és lassan fújtam ki. Hát persze, hogy nem sikerült a tervem úgy, ahogyan én akartam. Kétség sem fért hozzá, hogy ez az én formám.

– Akkor mit csináljak? – kérdeztem tehetetlenül.

– Maradjunk az eredeti tervnél, hogy sokan jöttök.

Megráztam a fejem. Ezzel a tervvel már akkor is baj volt, amikor kitaláltam. Sokkal könnyebb lett volna, ha szólok a Volturinak Alec haláláról, velük odamegyek és megoldjuk a problémát. De megígértem Edwardnak, hogy nem megyek Volterrába. Én és az idióta ígérgetéseim.

– Te mondtad a múltkor, hogy nagyon kicsi az esélyünk a győzelemre. Nem vezetem a halálba a családomat.

– Talán meg tudjuk oldani. Nekem is vannak barátaim, akik segítenek, és behajtottam egy–két szívességet is. Van pár vámpír, aki segítene nekünk.

Egy halvány reményszikra lobbant a szívembe, hogy talán mégis van esélyünk arra, hogy legyőzzük Josh–t anélkül, hogy megszegném az Edwardnak tett ígéretemet.

– Szóval azt mondod, hogy elegen vagyunk?

– Közel sem, de így már nem reménytelen a helyzetünk. Negyvenen jönnek különböző helyekről, két hét múlva itt lesznek.

Két hét? Hiszen az nagyon rövid idő! Annyi nem elég ahhoz, hogy teljesen felkészüljünk Josh hadserege ellen. Már jó ideje tartottuk az edzéseket, de ez még akkor is túl magas labda nekünk.

– Lilian? – szólt, amikor én már hosszú ideje hallgattam.

– Itt vagyok, ne haragudj. Csak még mindig nem tudom, hogyan fogjuk ezt megcsinálni.

– Megoldjuk. Egyébként Kristóf üdvözletét küldi.

– Ő is ott lesz?

Ennél jobban meg sem döbbenhettem volna. De hiszen ő egy ember! Rendben van, hogy vámpírvadász, de akkor is, ez nem gyerekeknek való.

– Kösz. Ha jól feltételezem, akkor ő is jön, igaz?

Habozott, amit igennek vettem. Hátrahajtottam a fejem és felnyögtem.

– Mindannyian odaveszhetünk, Sebastian. Van egy lányod, akit még fel kell nevelned, legyél inkább mellette.

– Addig nem lehetek vele, amíg Josh–nak lehetősége van elszakítania tőlem.

– Abból kiindulva, ahogy az én gyerekemhez állt hozzá, Ana–t is szívesen látná.

– Jól fogalmaztál – a te gyerekedet szerette volna, senki másét. Josh csak azokkal szemben mutat ki érzelmeket, akik erősen kötődnek hozzád. Ana–t abban a pillanatban megölné, hogy tudomást szerez róla, mert akkor rájön, hogy nem ő áll a figyelmem középpontjában. Ennyire narcisztikus.

Némán hallgattam, amit mond és be kellett látnom, hogy sajnos igaza van. Josh soha nem volt könyörületes senkivel, aki nem az ő utasításait követte, vagy ha mégis, azt előbb–utóbb mégis elintézte. Szerencsére soha nem voltam szemtanúja ezeknek a dolgoknak, de elég jó fantáziám volt, hogy elképzeljem, miket tehetett azokkal a szegény emberekkel.

– Sajnálom, Bas – szóltam bele ismét a telefonba.

– Lilian, jelenleg ti adtok nekem reményt egy olyan életre, amiben a lányom velem lehet és láthatom felnőni. Sok időt elpazaroltam azzal, hogy féltem, de most már készen állok felvenni vele a harcot a lányomért. Több életet nem olthat ki büntetlenül.

Lehunytam a szemem, borzongás járta végig a testem az előttem álló feladattól. Csak egy nyugodt napot akartam, amikor főzök valami ebédet, megnézem a sorozatomat, pattogatott kukoricát eszek és egy pohár vörösborral a kezemben elterülök a kanapén. Ehelyett fel kell készülnöm arra, hogy közlöm a többiekkel a határidőt.

– Bas, most le kell tennem. Majd később megbeszéljük a részleteket.

Választ sem várva letettem, magam mellé ejtettem a telefonom és a plafonra meredtem. A gondolataim már a jövőben jártak, több ezer mérföldre innen, ahol most vagyok.

Tehát már biztos – itt az idő, hogy végre megbosszuljam az elmúlt évtizedeket, amiket végig meneküléssel töltöttem. Bár Josh szépen átmosta az agyam, néha visszatér egy–két kép, amiket nem tudok hová kötni, innen tudom, hogy azok az igazi emlékeim. Végre bosszút állhatok azért, amit tett velem; hogy eddig nem hagyott békén, nem hagyta, hogy felhőtlenül boldog legyek és gondtalanul éljem az életem. Összeszámolni sem tudom, hányszor néztem magam mögé az utcán attól tartva, hogy követnek, és az ő emberei vannak a nyomomban. Mert arra már persze rájöttem, hogy Elizabeth és Matt beépített emberek voltak, ebből kiindulva pedig ki tudja, hányan vannak még a szolgálatában.

Egy autó hangja rángatott ki a gondolataimból, és amikor rájöttem, hogy ez Edward Volvója, felültem az ágyban, hogy rendbe szedjem magam. Csak ekkor döbbentem rá, hogy még fel sem öltöztem a zuhany óta. Gyorsan a gardrób felé vettem az irányt, magamra rángattam egy kényelmes nadrágot és egy kötött pulcsit. Amikor ránéztem az órára, döbbenten konstatáltam, hogy nem telt még el olyan sok idő, mióta Edward elment – ebből persze azt a következtetést vontam le, hogy valami baj történt. Lesiettem a nappaliba, hogy fogadjam, és amikor bejött, kérdőn vontam fel a szemöldököm.

– Szia! – jött oda hozzám, lágy csókot lehelt az ajkaimra, de én nem eresztettem el. Többször megcsókoltam, majd én is köszöntöttem.

– Neked is szia! Hogyhogy ilyen korán visszaértél?

– Elvittem Esmét, ahogy megbeszéltük, de maradni akart, így majd Carlisle felveszi munka után. Néha az az érzésem, hogy nem vagyunk neki elegek és örökbe akarja fogadni az egész otthont – mosolygott.

– Ti csökönyös felnőttek vagytok, akiket már nem igazán lehet alakítani – vontam fel a szemöldököm, mire felnevetett.

Lenéztem a kezében tartott fehér tasakra, kíváncsi voltam, mit is vett. Amikor észrevette, mit figyelek, zavarba jött, de annyira azért mégsem, hogy ne mutassa meg, mi rejlik a zacskóban.

– Útba ejtettem a gyógyszertárat – vont vállat és kiemelt egy doboz óvszert.

Amikor megláttam, hogy a tasakban még legalább három doboz rejtőzik, elpirultam és igyekeztem nem gondolni arra, hogy milyen hamar fogjuk ezeket elhasználni. És ha már a határidőknél tartunk…

Minden bátorságomat összeszedtem, leültem a kanapé távolabbi részére és igyekeztem nem megrémiszteni, mikor kimondtam a rettegett mondatot:

– Beszélnünk kell.

Edward távolságtartó arckifejezéssel meredt rám, láttam rajta, hogy próbálja kitalálni, mi történhetett, azalatt a rövid idő alatt, amíg távol volt. Végül leült mellém, megfogta a kezem, összekulcsolt ujjainkat a combomra húzta. Amikor látta, hogy nem vonakodom viszonozni az érintését, láthatóan megnyugodott, kifújta az addig benntartott levegőt.

– Mondd csak! – szólalt meg végül.

Megszorítottam a kezét, abból nyertem erőt, hogy mellettem van, és mire beszélni kezdtem, már egyáltalán nem volt semmi kétségem afelől, hogy készen állok arra, ami ránk vár.

– Sebastian telefonált, amíg nem voltál itthon.

Az egész teste megfeszült, az állkapcsában rángatózni kezdett egy izom, de a hangja mégis higgadt maradt, amikor folytatásra biztatott.

– Mit mondott?

Elmosolyodtam, amolyan „már–beletörődtem–hogy–ez–lesz” mosollyal, és bár ideges voltam, éreztem annyi energiát magamban, hogy el tudtam volna látni egy egész házat árammal, ha valahogy megoldható lenne.

– Két hét múlva ott kell lennünk. Letaszítjuk Josh úri seggét a trónjáról.