84. rész

Sziasztok! Meghoztam a legújabb részt, és ez most hosszabb is lett az utóbbiaknál. Jó olvasást kívánok mindenkinek, sok puszi!

Edward szemszöge

A tekintetében szinte semmilyen érzelmet nem láttam és ez megrémített. Nem láttam, mióta kiragadták a kezeim közül, és a határ másik oldalára nem vitték. Legszívesebben megöltem volna valakit, annyira dühös voltam, de a testvéreimnek sikerült megfékezniük.

Az a hideg, semmitmondó tekintet. Még mindig az jár a fejemben, egyszerűen képtelen vagyok kiverni onnan.

– Jössz? – kopogott be a szobám ajtaján Jasper. Aprót bólintottam, de igazából meg sem mozdultam, továbbra is kifelé meredtem az üvegen át. Jasper mély levegőt vett és mellém lépkedett. Összefonta a karját a mellkasa előtt, és bár nem én birtokoltam a hangulatokkal való irányítás képességét, mégis éreztem a belőle áradó feszültséget. – Nem igazán akaródzik neked most elindulni.

Nem kérdezte, kijelentette, én pedig nem éreztem szükségét annak, hogy válaszoljak.

– Te is ezt akarod, nem? – kérdezte kis idő múlva, mire felsóhajtottam.

– Én csak vissza akarom kapni a lányt, akit szeretek.

– Ennek nem az a legjobb módja, hogy támogatod?

Keserű mosolyra húztam a számat és felé fordultam.

– Csak a bosszú vezérli, Jazz… amit meg is értek, és természetesen támogatom is, de… – kifújtam a levegőt és megráztam a fejem. – Mi lesz azután, ha sikerül megölnünk Evans–t? Üres lesz, és rájön, hogy sem ez, sem semmi nem hozza vissza a babát.

Jasper megértően nézett rám, és ennek örültem. Tudta, mit érzek és látta, milyen megszállottan küzd Lili a terve elkészítésével, szinte már a megszállottja lett.

– De itt vagy neki, ahogy mi is – fogta meg a vállam.

Megpróbáltam támogatni, mellette voltam, de láthatóan nem kért a segítségemből. Az egyetlen, akire rábízott bármit is, és akihez fordult, ha szüksége volt valamire, az az öccse volt, és nem én.

– Igen, csakhogy a farkasokhoz most sokkal közelebb érzi magát, mint hozzánk. Ők a testvérei, a vérszerinti családja… azzal nem versenyezhetek. És nem is kérném arra soha, hogy válasszon a szerelme és a testvérisége között.

Jasper mélyet sóhajtott és megveregette a vállam. Bármennyire is akartam, nem maradhattam itthon, a farkasokkal megegyeztünk, hogy találkozunk Lili házában, de minden porcikám azt kívánta, hogy ne lássam azt a halott szempárt.

A testvérem után mentem és elindultunk, még mielőtt besötétedett volna.

Aznap este, amikor újra láttam, én voltam a legboldogabb ember a világon, egészen addig, amíg meg nem láttam a szemét. Semmi nem tükröződött benne bosszúságon kívül, amiért ott látott engem.

Egy idő után már nem szólt hozzám, csak a telefonjával foglalkozott, majd végül elaludt a kanapén. Nem csoda, hisz egész éjszaka farkasként járkált, ki tudja merre. Felvittem a szobájába és betakartam, majd felhívtam James–t, hogy ne aggódja halálra magát. A kölyök hanyatt–homlok rohant haza, és amikor meglátta, kis híján elsírta magát a megkönnyebbüléstől. Lerogyott a fal mellett és nézte, ahogy a nővére alszik.

– Az este, amikor a tükröt… – kezdte, de én félbeszakítottam.

– Igen, erről már akartam veled beszélni. Hogyan történt az, hogy éjjel csörög az apám telefonja, mert Lili keze vérben úszik és tele van üvegdarabokkal?

Mélyet sóhajtott, de nem vette le a szemét Liliről.

– Nem mehetek be hozzá, amikor fürdik – mondta ki a nyilvánvalót.

– Azt mondtad, ott biztonságban lesz. Ezért vitted oda – emlékeztettem a korábbi beszélgetésünkre, amikor azzal győzködött, hogy nincs annál biztonságosabb hely a világon és Lilinek muszáj odamennie.

– Igen, tudom. De nem gondoltam volna, hogy szétveri a tükröt. Mit ártott az neki? – vont vállat.

Sajnos én tudtam. Amikor Rosalie mindennél jobban szeretett volna gyereket, nálunk is sűrűn végezték a kukában a tükrök, amiért a testvérem teste nem változott.

Lilinél valószínűleg az ellenkezője történt – a teste túlságosan is hamar lett megint olyan, amilyen volt.

James megfogta a kezét, és óvatosan feljebb húzta rajta a takarót.

– Nem tudom, mit csináljak…

– Neki elég konkrét tervei vannak – vontam vállat.

Döbbenten fordult felém, felállt és hitetlenkedve váltakozott köztem és Lili között a pillantása.

– Beszélt?

Bólintottam, mire kiszakadt belőle egy mély sóhaj. Szerintem észre sem vette, de mosoly terült szét az arcán, mintha épp most tudta volna meg, hogy megnyerte a lottót.

Most a nappaliban ültünk, velem szemben Jacob foglalt helyet, mellette pedig James és Seth ültek – ők képviselték a farkasokat. A mi részünkről az egész család eljött, a testvéreim mögöttem álltak, Lili pedig a kandalló előtt.

– Még mielőtt belefognék bármibe is, tudnom kell, ki az, aki nem hátrál ki ebből – nézett körbe a szobán. – Nem kertelek, itt nem csak egy csata lesz, hanem egy háború.

Láttam, ahogy Esme szája lekonyult, mert soha nem harcolt szívesen ártatlanok ellen, de egy szót sem szólt, mert tudta, hogy ezt meg kell tennünk. Vagy mi öljük meg Josht most, vagy ő öl meg minket később.

– Senkit nem avatok be a tervbe, ameddig nem biztos minden, és amíg nem tudom, hogy mellettem álltok. Éppen ezért, megkérek mindenkit, hogy akinek szemernyi kétsége is van afelől, vagy egyszerűen csak túl sok a vesztenivalója, az most menjen el.

Senki nem mozdult, csak a szemünkkel néztük a másikat. Én Esmere néztem, ő pedig az egész családunkat. Jacob Seth–re tekintett, aki megrázta a fejét.

– Itt mindenkinek túl sok a vesztenivalója – közöltem a tényt, ami a legtöbbünk fejében járt.

Lili bólintott, majd folytatta.

– Szeretném, ha nem tudna egyelőre minden farkas erről, rendben? – nézett a vérszerinti családjára. – Hozzájuk külön megyek el, és megkérdezem tőlük is, hogy akarnak–e harcolni. Mert semmi sem kötelező.

– A falka készen áll bármire – jelentette ki Jacob.

– Nem akarom, hogy akaratukon kívül harcoljanak! – csattant fel. – Ez most nem élethalál kérdése, ezt a háborút én indítom. Fontos, hogy csak akkor vegyenek benne részt, ha tényleg elkötelezettek. És – vett egy mély levegőt – a gyerekek nem harcolnak. Csak a felnőtt férfiak jöhetnek.

James megrándult, nem volt benne biztos, hogy ez rá is vonatkozik–e. A gondolataiban egy bizonytalan jövő futott végig, amint gyerekei vannak és egy családi házban élnek valahol.

– Megmondom nekik, bár nem lesznek boldogok – dőlt hátra Jacob.

– Az engem nem érdekel – vágott vissza Lili szenvtelen hangon. – Ha mindenki marad, akkor elkezdem. Josh–nak van egy hadserege Romániában. Hozzájuk akar hazamenni, minél előbb, hogy ellenünk vonulhassanak és… eljöjjön értem – ezt biztosan tudjuk. Hagyni akar egy kis időt, de utána egy több, mint kétszáz fős sereggel fog átkelni, nekünk pedig ezt kell megakadályoznunk. Alice már figyeli, hogyan változtatja a döntéseit – intett a húgom felé.

– Nagyjából három hónapunk van, ha addig nem változik a helyzet.

– Köszönöm, Alice – biccentett Lili. – A sereg minden tagja olyan vámpír, mint ti – nézett ránk. – Egy kastélyban élnek.

– Mint Drakula? – röhögött fel Emmett, hogy oldja a feszültséget.

Lili habozott, majd lassan válaszolt:

– Szerintem ő Drakula.

– Ó – akadt meg Emmett.

– Térjünk vissza a tervre: a legjobb lenne, ha elégetnénk őket, de ezt nem igazán tudjuk kivitelezni, így marad a szemtől–szembe harc. Szerencsére annyit tudunk, hogy van erdő a közelben. A tervrajzot még nem kaptam meg, de azt már tudom, hogy három váltás van egy nap az őrségben, és az egyiket kellene kihasználnunk.

– Tényleg mindenkit meg akarunk ölni? – kérdezte Esme. Carlisle megfogta a kezét, de anya hajthatatlan volt. – Hogyan bírunk el velük?

– Még sehogy, de elfogunk. És nem, nem ölünk meg mindenkit, csak aki ellenáll nekünk. Egy barátom megpróbálja kipuhatolni, ki állna át hozzánk, ha megteheti, de elég reménytelen a helyzet, hisz ők mind szabad akaratukból vannak Josh mellett. Akarom mondani, Iosif Evanovits mellett, ahogy egykor nevezték.

Nem tetszett ez nekem – az egyedüli érzelem, ami Lili szemében látszott, a gyilkolási vágy volt, és ez megrémisztett. Muszáj rábírnom, hogy érezzen, másképp a rabja lesz ennek az őrültségnek.

– Oké, egyelőre arra szeretnélek kérni titeket, hogy szerezzetek embereket. Vagyis nem embereket, hanem olyan személyeket, akikben megbíztok – pontosított. – Köszönöm, hogy eljöttetek.

Jasper nem mozdult, pedig a többiek már szedelőzködtek, így rá irányult a figyelmem.

– Nekem lennének kérdéseim!

Lili bólintott és mindenki feszülten nézte őket, amíg a bátyám nem kezdett el beszélni.

– Hogyan győznénk le őket? Mi lenne azokkal, akik megadják magukat? Mi lenne azzal a kastéllyal? Te uralkodnál ott? Mert ugyebár ez a szokás, ha valaki letaszítja a királyt a trónról, akkor ő ül a helyébe. És ez esetben nyugodt szívvel merem a romániai klán vezetőjének nevezni Josh–t.

Lili mély levegőt vett, és megrázta a fejét. Láthatóan zavart és fáradt volt, de megpróbálta a legtöbbet kihozni a helyzetünkből.

– Megpróbálom úgy intézni a dolgot, hogy ne a kastélyban történjen, de mindenre fel kell készülnöm. Nem akarok ártatlanokat ölni – nézett Esme–re, hogy megnyugtassa. – És nem, soha nem ülnék Josh helyébe, majd azt is megoldjuk.

Úgy láttam, Jasper egyáltalán nem elégedett a válasszal, de úgy döntött, inkább nem most megy bele a legmélyebb részletekbe. Igazából neki kellene átadnunk az egész szervezést, de Lili hajthatatlan volt és mindent ő akart csinálni, hogy bizonyítsa, ez csak az ő háborúja.

Amikor a többiek elmentek, James is elköszönt és átment Kate családjához vacsorára, így kettesben maradtunk.

Lili lerogyott a kanapéra és hátravetve a fejét felnyögött.

– Ez nem ment valami jól – mormolta.

– Csak arra voltál kíváncsi, ki harcol veled, és ezt megtudtad. Szerintem eredményes volt a mai nap – vontam vállat.

– Aha, de leginkább mindenkit eltiltanék ettől a harctól. De egymagam nem győzhetek…

Mélyet sóhajtott és megdörgölte a szemeit. Oda akartam menni hozzá, az ölembe kapni, de még mindig nem engedte, hogy hozzáérjek, így a helyemen maradtam.

Kis idő múlva kinyitotta a szemét és felém fordította a fejét is.

– Miért nem mentél a többiekkel?

– Szeretek veled lenni.

Újabb sóhaj szakadt ki belőle és egyszerűen megrázta a fejét. Amióta csak visszatért, nem volt hajlandó velem egy szobában lenni, csak ha nagyon muszáj volt. Mintha már nem is szeretne… és ettől rettegtem a legjobban. Hogy igazából azért nem bírja a közelségemet, mert már nem szerelmes belém.

– Edward, én… – kezdte, de félbeszakítottam. Nem akartam, hogy kimondja a szavakat, nem voltam rá felkészülve. Istenem, mit meg nem adtam volna azért, ha az ő gondolataiban is tudnék olvasni!

– Mikor jön Sebastian?

Összeszorította a száját, és egy ideig csak bámult rám, megfejthetetlen tekintettel. Végül ismét hátradőlt és megvonta a vállát.

– Amint el tud szabadulni Josh–tól, és meglátogatta a lányát.

Bólintottam és kimentem a konyhába, hogy hozzak neki egy csokit. Tudom, mennyire szerette, na meg muszáj volt energiapótlásként ennie.

Odaadtam neki, ő pedig megköszönte és elkezdte enni az édességet. Csak figyeltem, ahogy mindig újabb darabot harap, közben pedig behunyta a szemét. Hogy azért–e, mert annyira élvezte, vagy azért, hogy ne kelljen rám néznie, nem tudom, de nem is érdekelt. Ameddig megtűrt a szobában, addig hidegen hagyott, hogy miért. Csak az számított, hogy így van és kész.

– Szerinted holnap Alice segítene levágni a hajam? – kérdezte halkan, kerülve a pillantásomat.

– Le akarod vágni a hajad? – vontam fel a szemöldököm.

– Igen, mert így túl hosszú a bundám, ha átváltozom. Nem volt épp kellemes akkora lobonccal futni, nagyon lelassít – magyarázta.

– Alice biztosan segít majd.

Hirtelen kényelmetlenné vált közöttünk a csend. Mióta nem erőltettem, hogy Lili beszéljen a történtekről, azóta nem akart mindenáron eltüntetni a közeléből, de azért nem is tűrte, hogy ugyanazokat a dolgokat csináljam vele, mint régen. És én vissza akartam kapni azokat a dolgokat.

– Nem vagy éhes? – kérdeztem reménykedve, hátha megengedi, hogy főzzek neki.

Gyanakodva figyelt, mielőtt válaszolt volna, de azért elmondta, hogy éhes, én pedig felajánlottam, hogy főzök neki vacsorát, ha szeretné.

– Oké – vont vállat, de láttam rajta, hogy nem biztos a dolgában.

Lili szemszöge

Edward vacsorát főz, amíg én zuhanyozom. Ez több, mint abszurd, egyszerűen már túlmegy a határaimon. Tudom, hogy próbálkozik és rendbe akarja hozni a dolgokat kettőnk között, de akkor is nehéz volt még nekem.

A zuhany alatt megfordult a fejemben, hogy talán vele is tussoltam, és nyögve dőltem neki a csempének. Az a szerencsém, hogy a víz remélhetőleg elnyomta a hangomat.

Miután felvettem az alvótopom és a boyshortom, lementem, hogy megnézzem, mire is jutott Edward a félig üres hűtőmből. Amint beléptem a konyhába felém fordult és tátott szájjal meredt rám. A rám irányuló figyelem miatt zavarba jöttem – hogy ezt enyhítsem összefontam magam előtt a kezem és nekidőltem az ajtókeretnek.

– Mi lesz a vacsi? – kérdeztem, hogy oldjam a kettőnk között szikrázó – nem éppen rossz – feszültséget. Edward pár másodpercig még bámult, majd visszafordult a tűzhelyhez, és megköszörülte a torkát.

– Arra gondoltam, hogy egy paradicsomszószos tésztát készítek és teszek bele egy kis húst, amit a hűtőben találtam.

– Jól hangzik – feleltem, de nem mozdultam meg az ajtóból.

– Mhm.

Amikor rájöttem, hogy nem fog tovább beszélni, közelebb merészkedtem, hogy megnézzem, hogyan is áll már a vacsora.

– Ne segítsek? – kérdeztem, mire csak megrázta a fejét. Ránéztem és láttam, hogy az állkapcsában rángatózik egy izom, a száját pedig egyetlen vonallá préselte.

– Baj van? – nyúltam önkéntelenül is a karjához, mire lehunyta a szemét és olyan arcot vágott, mintha fájdalmat okoznék neki. Mély lélegzeteket vett, én meg el sem tudtam képzelni, mi baja lehet.

– Nincs baj, csak… – de nem folytatta.

– Csak mi? Nyögd már ki, az isten szerelmére!

Kinyílt a szeme és olyan szenvedéllyel nézett rám, hogy az kis híján lesöpört a lábamról. Elengedtem a kezét és arrébb léptem, hogy ne essek el.

– Kívánlak, basszus!

Nem tudtam mit kezdeni a hirtelen jött információval, csak néztem rá, és próbáltam kitalálni, mit is mondjak. Természetesen én is reagáltam a jelenlétére, de nem tudtam, mit is kezdjek ezzel a történtek után. Nem történhetett meg, ami a múltkor, mert azt nem tudtam volna elviselni. És a háború ideje alatt nem is eshettem teherbe, mert akkor nem harcolhattam volna. Továbbra is szedtem a fogamzásgátlót, de fogalmam sincs, mennyi hatása van, ha a múltkor is amellett estem teherbe.

– Csak vegyél fel egy nadrágot, kérlek! – suttogta Edward, miközben teljesen belemerült a tészta kevergetésébe. Nem jól értelmezte a hallgatásom, de inkább nem magyarázkodtam. Átmentem a mosókonyhába és kivettem a szárítóból egy nadrágot. Reméltem, hogy elég időt hagytam neki, hogy lenyugodjon és visszasétáltam a konyhába.

Már levette az ételt a tűzről és kitette egy tányérra. Amikor beléptem épp levett egy borospoharat, majd az italos szekrényből elővett egy üveg vörösbort.

– Jó évjárat – jegyezte meg, miközben töltött. – Abban az évben rengeteget sütött a Nap.

– Aha – helyeseltem, közben meg próbáltam leolvasni a címkéről mikor is készült a bor. – Nem szoktam inni, de kösz.

– Helyettem igyál. Ha megtehetném, ez az üveg már nem lenne itt – intett az ital felé és leült velem szemben.

– Miért nem iszol? – Feltűztem egy kis tésztát a villámra.

– Az ételnek és az italnak olyan íze van, mintha földet ennék – nem épp kellemes – vont vállat és a címkét kezdte tanulmányozni.

– Josh eszik – jegyeztem meg öntudatlanul, mire Edward felsóhajtott.

– Igen, de ahogy elmondtad, Josh egy ember és egy ősi fia, amiről még mindig nincs fogalmam, milyen is lehet. Soha nem találkoztam eggyel sem. De valószínűleg emiatt tartja meg az emberi szokásait, mert félig ő is az.

Bólintottam és tovább pusztítottam az előttem álló ételt, ami meglehetősen finom volt. Annak ellenére, hogy Edward nem evett emberi ételt, nagyon jól főzött.

– Nem bírom ki, muszáj megkérdeznem! – pattant fel hirtelen az asztaltól, mire összerezzentem ijedtemben. Jézus, olyan energiák áradtak belőle, mintha adrenalin löketet kapott volna!

– Kérdezz nyugodtan – dőltem hátra a széken. Volt egy sejtésem, mire is kíváncsi, de azt akartam, hogy megkérdezze. Nem bízott bennem és emiatt élveztem, hogy szenved. A kis rohadék!

– Szóval… – a mosogatónak támaszkodott – vagy inkább abba kapaszkodott, ezt nem tudtam eldönteni –, és a padlót bámulta, amíg beszélt. – Nem beszéltünk erről, hiszen szinte semmiről nem beszéltünk azóta, hogy visszajöttünk! – nevetett fel keserűen. – De érdekelne, hányadán is állunk, meg még egypár dolog.

Letettem a kezemből a villát és eltoltam az ételt. A pokolba is, hogy megengedtem a kérdéseket! Nem akartam beszélni, a mostani állapot nekem tökéletesen megfelelt addig, amíg nem nyerünk.

– Érdekelne az az egypár dolog – mondtam halkan, csakhogy több időm legyen a kettőnkkel kapcsolatos válaszok kigondolására. Edward vagy nem vette észre, hogy terelek, vagy csak nem akarta.

– Oké, például érdekel, hogy lefeküdtél–e Josh–sal.

A tányéromat bámultam, amin még mindig ott volt a tésztám fele, és halvány mosolyra húztam a számat, hogy húzzam az idegeit. Amint felnéztem, majdnem elnevettem magam, de sikerült megtartanom a röhögést.

– Erre vagy leginkább kíváncsi? Hogy lefeküdtem–e Josh–sal?

Kis ideig habozott, de végül bólintott.

– Nem – néztem rá jelentőségteljesen. – Ha úgy vesszük, Josh elmehetne szerzetesnek is velem kapcsolatban, ugyanis soha nem feküdtem le vele.

Edward megkönnyebbülten fújta ki az eddig benntartott levegőjét, én meg megcsóváltam a fejem. El sem hiszem, hogy ezt meg kellett kérdeznie! Még egy bottal sem mertem volna megpiszkálni Josh–t odalent, mert valószínűleg mindenféle fertőzése lehetett a sok ringyó után.

– És mi van Sebastiannal?

– Na jó, ezt nem hallgatom tovább! – hátralöktem a székem és elindultam a szobámba. Jézusom, az ő gyerekét hordtam a szívem alatt, erre meg azt hiszi bárkivel összefeküdtem volna? Nem vagyok ribanc, az ég szerelmére!

– Hónapokig ott voltál terhesen, amikor a hormonok meg vannak kattanva! – jött szorosan utánam. – Nem baj, ha igen, csak mondd meg! – kérte halkan.

– Edward, most rólam beszélünk? – fordultam meg hitetlenkedve, hogy alig tizenöt centire tőle a szemébe bámuljak. – Mert ha igen, akkor tudod, hogy Sebastian a barátom és igen, terhes voltam, mégpedig tőled! Ellentétben Josh–sal ez Sebastiannak jelent valamit. Ő a barátom és nem a szexpajtásom!

Úgy látszott, egy pillanatra sikerült megnyugtatnom, de csak egy pillanatra.

– Nem mondtad, hogy nem – suttogta csalódottan.

Felmordultam és szinte már hisztérikusan másztam az arcába.

– Nem feküdtem le senkivel rajtad kívül! Aminek már rohadtul sok ideje és hidd el, az én idegeim sem épp nyugodtak, úgyhogy ne fokozd tovább!

Halványan elmosolyodott, kinyújtotta a kezét és magához rántott. Felsikoltottam, megpróbáltam kiszabadulni a kezéből, de nem engedte. Szikrázó tekintettel bámult le rám, majd közelebb hajolt és az ajkaimra lehelte a szavakat:

– Utálok féltékenynek lenni. Márpedig mindig az vagyok, ha férfiak vannak a közeledben.

– Akkor mostanság elég féltékeny leszel – kötekedtem vele, mire megragadta a hajam és hátrahúzta a fejem.

– Bizony és szeretném, ha mindenki tudná, hogy az enyém vagy.

Gondolatok? Á, azok nem léteztek. Mintha kisütötték volna az agyam és elküldték volna szabadságra. Csak a testem volt, ami nagyon is érzékelte, ő mire vágyott, sőt meg is akarta adni neki azt. Tudtam, hogy meg kellene húzni a határokat és nem kellene bonyolítanom a dolgokat kettőnk között, amíg nem muszáj, de a fenébe is, elvette az eszem.

– Ne – suttogtam, ő pedig aprót bólintott és hátrébb lépett tőlem, bár a derekamat még mindig erősen szorította.

– Nem, amíg nem akarod – biztosított egy ördögi mosoly kíséretében.