85. rész

Sziasztok! 

Itt a legfrissebb fejezet, jó olvasást kívánok mindenkinek! :) 

Sok puszi!

– Gyerünk srácok! – ordította el magát Jacob mellettem. Mindannyian tréningruhát viseltünk és próbáltuk egymást legyőzni. A fene sem gondolta, hogy ilyen nehéz amerikai fociban nyerni.

– Szerinted meddig bírják? – néztem a csapatomat, amelyikben Seth és James is benne volt, így arra saccoltam, hogy mi nyerünk.

– Még egy ideig biztos… – húzta el az apám a száját – legalább még egy napig.

– Akkor fújjuk le! – sóhajtottam unottan. Minket neveztek ki edzőknek, így mi nem lehettünk a pályán, és innen oldalról nagyon untam magam.

– Utolsó perc! – kiáltotta be Jacob.

A hűtőládához mentem, kivettem belőle két üdítőt és az egyiket átadtam neki.
Megköszönte, majd hatalmasat kortyolt.

Seth lazán kicselezte Embry–t, majd földhöz vágta a labdát, ezzel megnyerve a játékot. Felkiáltottam és eldobtam a kezemből az üveget és ugrálni kezdtem. Mindenki átölelte Seth–et, engem pedig a magasba emeltek, pedig én semmit sem tettem. De nagyon jó érzés volt. Amikor végre ismét földet ért a lábam, Jacob odajött és kinyújtotta a kezét, amit elfogadtam.

– Szép játék volt srácok! – kurjantotta és tapsolni kezdett. – Most pedig mindenki menjen haza és pihenjétek ki magatokat! Holnap vámpírokkal edzünk!

Mindenki elkezdett nyüzsögni, felkapkodták a felsőjüket és elindultak haza az erdőn keresztül. Én is felvettem a pulcsimat és a baseball sapkát mélyen a szemembe húztam, ahogy a hátamra kaptam a táskámat.

– Lil! – szaladt utánam az öcsém – Este buli lesz Tommy–nál, van kedved jönni?

– Egy csapat részeg fiatal? Ma kihagynám, de köszi – mosolyogtam rá.

– Ne már! Folyton otthon vagy, legalább megismernél pár új arcot. Na, légyszi! Hozom Katet is! – tette hozzá mintegy aduászt.

Hangosan felnyögtem és tehetetlenül megráztam a fejem.

– Holnap edzés van, te meg partizni akarsz?

– Háromra hazaérünk – ígérte.

Mélyet sóhajtottam és próbáltam magam meggyőzni, miért is nem jó ötlet ez a mai este. De végül is, egyszer én is megengedhetem magamnak, hogy kimozduljak a csigaházból – így hát bólintottam, James pedig gyorsan megpuszilt és elszaladt előttem három sráchoz, akik előttünk sétáltak, hogy bejelentse, mi is megyünk a bulira.

– Venned kéne neki egy kocsit – néztem Jacobra, aki felvonta a fél szemöldökét. – Ne tegyél úgy, mintha nem tehetnéd meg!

– De, megtehetem. Csak nem akarom – dolgozzon meg érte!

Felhorkantottam és megráztam a fejem. Komolyan nem értem, miért kínozza a bátyámat.

– Eleget dolgozott már érte.

– Naná, de szeretném, ha meglenne az az érzése, hogy ő vette magának. Egyébként meg szinte már van autója, hisz mindig a te Mercedes–edet hajtja – nézett rám rosszallóan.

Igaz, ami igaz, tényleg így volt. Már sokat gondolkodtam azon, hogy az ő nevére íratom a kocsit és veszek magamnak egy másikat. Illik hozzá, és szereti is vezetni, akkor meg miért ne kaphatná meg?

– Sarah kiborulna, ha nekiadnám az enyémet? – néztem rá vigyorogva. Jacob lemondóan sóhajtott, és megcsóválta a fejét.

– Nem értem, miért utáljátok annyira egymást a feleségemmel.

– Pedig egyszerű: nem szereti a tudatot, hogy másik nőnek is csináltál gyereket – vontam vállat. – Én meg szeretem idegesíteni, ha már tudom, hogy nem bír engem.

– Komolyan azt hiszed, hogy ez zavarja? – hitetlenkedő tekintete a szememet kutatta volna, ha nem húztam volna le a sapkát teljesen.

– Aha, biztos vagyok benne. De nem zavar, már megszoktam.

Odaértünk, ahol leparkoltam a Mercedes–szel és gyorsan megöleltük egymást, hogy elbúcsúzzunk. James már az ajtóban várta, hogy odadobjam neki a kulcsokat – nem szerette, ha neki kell az anyósülésen ülnie – mit ne mondjak, én sem.

– Vigyázzatok magatokra! Holnap találkozunk.

Bólintottam és odadobtam James–nek a slusszkulcsot, aki azonnal bepattant és megrángatta az autót. Felnyögtem – lehet, hogy mégsem a legjobb ötlet nekiadni ezt a kocsit.

A hátsó ülésre dobtam a táskám és beültem előre, hogy hamar hazaérjünk.

– Atyám, ha alaposan megbütykölnénk a kocsit, még versenyezni is lehetne vele – sóhajtotta vágyódva, én meg legszívesebben meglegyintettem volna a tarkóját.

– Aha, majd a sajátodat, öcskös! Addig kénytelen vagy karbantartani az enyémet, de nem megpiszkálni – figyelmeztettem.

Elhúzta a száját, de megpaskolta a kormányt, ebből tudtam, hogy igazából nem is bánja annyira. Lassan haladtunk vissza a városba, ahol fokozatosan váltották fel az erdőt a családi házak. Ma kivételesen nem esett az eső, és ennek nagyon örültem. Legszívesebben kifeküdtem volna a hátsókertbe olvasni egy kicsit – bár miért is ne. A kertünk egyébként kész katasztrófa sújtotta övezet lett az elmúlt napokban – mindenhol traktorgumik és hasonló nehéz dolgok voltak, hogy James erősítsen én meg kis híján elsírtam magam ezek miatt. Már közöltem vele, hogy szedje össze a cuccait és vigye el innen, de eddig még a kisujját sem mozdította.

– Kicsit bütykölök a motoron, nem jó a hangja – nézett rám, ahogy beállt a garázsba.

– Ugye nem turbózod fel? – néztem rá dühösen.

– Nem hallod, hogy bőg a motor? – kérdezte felháborodva. Feltartottam a kezem, hogy megadjam magam, ő pedig bosszankodva sóhajtott fel. – Olajat cserélek benne, meg ilyenek.

– Oké – vontam vállat és kikaptam a táskámat.

Lelökte magáról a pulcsit, bekapcsolt valami zenét és azonnal a motorháztető alatt volt, így jobbnak láttam nem zavarni. Felmentem a szobámba, hogy hozzak egy könyvet, a nappali szekrényéből pedig kiemeltem egy plédet, hogy legyen min feküdnöm odakint.

Mint egy szemétdomb – állapítottam meg, ahogy körbenéztem. Megcsóváltam a fejem és kerestem egy helyet, ahol nem voltak nehézsúlyú birkózónak való edzőcuccok és leterítettem a pokrócomat.

Már legalább a felénél jártam Penelope Douglas Szívatás című könyvében a következő fejezetnek, amikor megéreztem egy kart a hátamon. Pedig már majdnem smároltak!

Megfordultam, hogy a hátamon feküdjek és Edward vigyorgó arcába néztem. Megérintette az immár vállig érő hajam és elmosolyodott. Miután beszéltünk, Alice eljött hozzám és szépen levágta. Azt mondta, nem ez volt az első alkalom, hogy ő vágta a hajam, és a múltkor is hasonló volt, csak most hosszabb. Kicsit azért sajnáltam a gyönyörű hajam, de most muszáj volt. Amúgy is gyorsan meg fog nőni.

– Szia! – suttogta felettem. Egy fekete hosszú ujjú póló volt rajta, amit feltűrt a könyökéig és egy sötét farmer, ami isten az atyám, úgy festett, mintha pontosan rá szabták volna. Szívesen megnéztem volna, ahogy előttem sétál. Még hogy a fiúknak vannak mocskos gondolataik!

– Szia – húztam mosolyra a szám.

Megegyeztünk, hogy ő megpróbál nem féltékenykedni, én pedig igyekszem újra belerázódni ebbe a kapcsolatosdiba. Nem akartuk elölről kezdeni, ehhez igazából én ragaszkodtam, mert tudtam, hogy már kétszer átmentünk ezen – harmadjára nem akartam. Így hát folytattuk, bár az érintéseket még egy kicsit nehezen tűrtem.

– James szétszedi az autódat, tudtad? – mutatott a háta mögé. Rosszallóan megcsóváltam a fejem, de nem tettem semmit inkább. Ha az öcsém ezt akarja, hát tegye. De a harc után biztosan a nevére íratom azt a nyamvadt kocsit.

– Hadd csinálja – morogtam. – Hogyhogy itt vagy?

Felültem, hogy neki is legyen helye, ő meg leült velem szemben.

– Alice mondta, hogy este nem lesztek itthon, így most jöttem – vont vállat.

– Ó, a buli! Tényleg, el is felejtettem – pirultam el zavaromban. – Ne haragudj, teljesen kiment a fejemből, hogy szóljak!

– Semmi baj. Itt vagyok, nem? – megvonta a vállát és a könyvre nézett, amit olvastam. – Milyen?

– Eddig benne van a top tízes listámban, majd meglátjuk a végét.

Elvigyorodott és lassan megcsóválta a fejét.

– Neked kellene egy könyvtár, nem igaz?

Bólintottam és beletettem a könyvbe egy kis papírcetlit, hogy tudjam, hol jártam.

– Valószínűleg igazad van, és az sem lenne elég, ha már kiolvastam a könyveket.

Felnevetett, beletúrt a hajába, majd szórakozottan az enyémbe is. Mióta levágattam, állandóan a hajamat piszkálta.

– Van kedved este hozzánk jönni, miután véget ér a buli?

Haboztam, amit azonnali válasznak könyvelt el és szomorú mosolyra húzta a száját.

– Nem az van, hogy nem szeretnék – kezdtem, ami igaz is volt –, csak egyszerűen nem érzem helyesnek, hogy ott aludjak. Túl sok az emlék… – motyogtam fojtott hangon, ő pedig bólintott.

– Kicseréltem az ágyat.

Ezt olyan hangsúllyal mondta, mintha azzal mindent megoldott volna – én pedig csak néztem rá, végül kitört belőlem a nevetés. Annyira nevettem, hogy még a könnyem is kicsordult, mire újra képes voltam beszélni.

– Ezt nem vettem ajánlatnak – biztosítottam, mire felnyögött.

– Basszus, én nem úgy értettem!

– Tudom – vigyorogtam rá.

Bűnbánóan elmosolyodott és kinyújtotta a kezét, én pedig megfogtam azt, hogy felhúzhasson, ő azonban inkább az ölébe rántott. Felvisítottam, próbáltam kiszabadulni a karjaiból, de nem engedett a szorításból. A fejem tetején pihentette az állát, én pedig a kezét simogattam. Hiába küzdöttem, jól éreztem magam az ölelésében.

– Azért, ha meggondolod magad, felhívhatsz – vetette fel közönyösen.

Kuncogtam és megráztam a fejem.

– James hazahoz minket.

– De akkor nem ihat.

– Remélem, hogy nem is fog, ha már most kutyulja össze az autó motorját… bármit is buherál meg rajta, lehet, hogy így nem tudom vezetni – nyögtem fel hangosan.

Megremegett a mellkasa, ebből tudtam, hogy nevet rajtam, rácsaptam a kezére, hogy hagyja abba.

– Tökéletesen irányítod azt az autót, akkor is, ha kétszázzal mész, úgyhogy nem kételkedem – jelentette ki magabiztosan.

Ismét felnyögtem és kiszakítottam magam az öleléséből.

– Még nem is zuhanyoztam – ráncoltam az orrom. Lehet, hogy ma a fiúk fociztak, de előtte akkor is futottunk, szóval iszonyat büdös lehettem. Nem is tudom, hogy felejthettem el, hogy elmenjek zuhanyozni, hiszen mindig az az első dolgom, ha hazajövünk!

– Jó illatod van – jelentette ki Edward, mire nem túl nőiesen felhorkantam. – Már a farkasok szagát is kezdem megszokni rajtad.

– Te most azt mondod, hogy… – tettem fel mind a két kezem dühösen – kutyaszagom van?

Edward felvonta fél szemöldökét és bólintott. Minden elismerésem a bátorságáért, mert valószínűleg nem gondolt bele, hogyan is fogok én reagálni erre.

– Bunkó vagy – közöltem vele és ott hagytam a pokrócon, felkaptam a könyvem és a ház felé mentem. Még, hogy kutyaszagom van! Jó, elismerem, hogy most nagyon büdös lehetek az edzés miatt, de akkor sincs ázott kutya szagom!

– Hé, hugica! – kiáltott James a konyhaajtóból, de csak feltartottam a kezem és tovább csörtettem a mosókonyhába. Ha kutyaszagom van, akkor megfürdök. – Oké, akkor később – jegyezte meg a bátyám.

Beállítottam a mosógépet és ledobáltam magamról a ruhákat a fehérnemű kivételével. Ahogy visszamentem a nappaliba, Edward már ott állt és tátott szájjal meredt rám, ahogy csak így, egy szál semmiben flangáltam. Beintettem neki, majd folytattam az utam a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzak.

Lentről halk nevetést hallottam, nyilván ezek ketten megbeszélték, mi is történt. Beállítottam a zuhanyt, ledobtam magamról a maradék ruhát is és jó alaposan bedörzsöltem magam tusfürdővel. Még a hajamat is megmostam, nehogy annak is „kutyaszaga” legyen. Irtó dühös voltam Edwardra, amiért ezt merte mondani nekem.

Amikor kész lettem, egy törülközőbe csavarva mentem át a szobámba, ahol Edward már az ágyamon feküdt.

– Vigyázz, kutyaszaga van! – morogtam, miközben a fiókos szekrénynél válogattam a fehérneműt.

– Jaj, ne haragudj már emiatt! Nincs kutyaszagod, csak rád is ragad abból, amit a többiek árasztanak. Mint a cigarettafüst – magyarázta.

Felhúztam az orrom és hozzávágtam egy bugyit – mert az akadt legelőször a kezembe.

– A cigi büdös!

Edward elkapta az arcáról a fehérneműt és elismerően forgatta az ujjai között – csak akkor figyeltem fel, hogy egy csipkés darabot sikerült odadobnom. Gyorsan odamentem, kikaptam a kezéből, hogy ne élcelődhessen ezzel is, de ő elkapta a derekam, mielőtt visszaindulhattam volna a szekrényhez és maga alá gyűrt.

– Bocsánatot kérek.

Nem néztem a szemébe, próbáltam kiszabadulni alóla, hisz’ csak egy törülköző volt rajtam, ami bármikor szétjöhetett a mellem fölött, ahol megkötöttem.

– Nem bocsátok meg!

Felsóhajtott, a keze a derekamnál megfeszült.

– Szépen kérlek, Lili…

Aranyszínű tekintete az enyémbe fúródott és vágy égett benne. Tudtam, hogy minél hamarabb fel kell öltöznöm, de nem engedett. Közel hajolt hozzám, csak centik választották el ajkait az enyémektől – és tudtam, hogy ha akarnám, se akadályozhatnám meg abban, hogy megcsókoljon. Éreztem a leheletét a számon, de ahogy felnéztem a szemeibe, teljesen elvesztem. Azt hiszem, ezt beleegyezésnek vette, mert megcsókolt – először lágyan simított végig az alsó ajkamon, majd beszívta azt és egyre szenvedélyesebbé válva a fogaival karcolta. Felnyögtem, mert hónapok óta nem érintettük így egymást és a testem teljesen ki volt éhezve rá. Beletúrtam a hajába és az ő keze is életre kelt – a törülközőn keresztül megfogta a mellem, egy újabb sóhajt váltva ki belőlem. Ahogy azonban benyúlt a törülköző alá, azonnal kinyílt a szemem és megszakítottam a csókot. Értetlenül nézett le rám, a keze még mindig a lábaim között, de én megráztam a fejem.

– Ne – suttogtam az érzelmektől elfúló hangon.

Edward kihúzta a kezét a frottír alól és az arcomat kezdte simogatni.

– Csak örömet akarok neked szerezni – mosolygott le rám, de újra megráztam a fejem. Válaszul a nyakamba temette az arcát és mélyen felnyögött – valószínűleg fájdalmában.

Kicsit masszíroztam a tarkóját, utána az ujjaimmal doboltam a hátán, hogy másszon le rólam. Oldalra fordult, ezzel engedve, hogy kicsusszanjak alóla. Felkönyökölt és úgy nézte, ahogy ruhát válogatok. Látszólag nem tetszett neki ez a helyzet, eléggé morcos volt. Azután lejjebb siklott a tekintetem, és megláttam a farmere kitüremkedését, és meg is értettem az okát.

Tudom, hogy nem volt szép tőlem, hogy folyamatosan elutasítottam, de valószínűleg elsírnám magam szex közben – azt pedig nem akarom. Amikor odaérünk, teljesen jól akarok lenni.

– Mikor fogunk beszélni róla? – ült fel és támasztotta a fejét a falnak.

– Soha – vontam vállat, háttal neki.

– Ez nem megoldás – sóhajtott fel –, te is tudod!

Mély levegőt vettem, kirángattam egy viszonylag elfogadható blúzt és egy farmert, amit majd bokacsizmával veszek fel – kényelmes, de mégis néz ki valahogy.

– Ezért fizeted a pszichológust – néztem hátra, mielőtt megint beleástam magam a szekrénybe. – Nem mintha neki elmondanám egyébként – jegyeztem meg.

Lemászott az ágyról és hátulról átölelt.

– Pontosan ez a baj, hogy nem beszélsz róla! Lili, ha nem mondod el, mit érzel, előbb–utóbb belefulladsz! Attól, hogy kitárulkozol, még nem leszel gyenge, sőt! Erősebb leszel, mint valaha, mert nem fogod magaddal cipelni ezt a hatalmas terhet – a múltat. Csak így tudod lezárni, szívem.

Megpuszilta a vállam és magamra hagyott, hogy végre felöltözhessek. Bármennyire is utáltam belegondolni, de igaza volt. De én még nem álltam készen arra, hogy elmondjam, hogyan is érzek.

Főztem, mielőtt elmentünk, bár James biztosított róla, hogy lesz étel Tommy–éknál, én akkor sem szerettem volna üres gyomorral elmenni.

Miután felvettük Kate–t, a város túlsó felébe mentünk, és esküszöm, már az utca elején hallottam a zenét.

– Tommy szomszédjai nem hívják ránk a zsarukat? – kérdeztem félve, mire James felnevetett.

– Nem, minden rendben lesz. Megbeszélte velük, hogy ha zavarunk valakit, nyugodtan jöjjenek át és lehalkítjuk a zenét – biztosított.

Az egész utcán autók álltak és fogadni mertem volna rá, hogy itt van legalább a fél középiskola. Ez nem csak egy kis buli, ahogyan nekem mondták, ez hatalmas volt, épp, mint Tommy háza. Igazából abban sem voltam biztos, hogy ez az–e a Tommy, akit ismerek, vagy egy másik.

Miután kiszálltunk, James zsebre tette a kulcsokat és visszautasította a lányt, aki az ajtó mellett ült egy üvegtállal a kezében, hogy beledobjuk. Jó tudni, hogy legalább vigyáznak arra, hogy ne vezessenek ittasan – ami azt jelentette, hogy a bulin nem kis mennyiségű alkohol lesz.

– Oké, szóval… – nézett rám James – ne tűnj el, kérlek!

Felsóhajtottam és unottan néztem fel rá.

– Tudok vigyázni magamra.

– Ja, hát az utóbbi időben nem igazán sültek el jól az ilyen bulijaink, szóval szeretném, ha a közelünkben maradnál.

Megráztam a fejem és azonnal a konyha felé vettem az irányt, hogy keressek valami üdítőt.

A ház tömve volt velünk egykorúakkal, és pár idősebb sráccal is, akik egyelőre a sarokból figyelték a lányokat. Igazából nem gondoltam arra, hogy milyen is lesz ennyi ember között, akiket már ismertem, de mégsem. Arról még nem beszéltünk Edwarddal, hogy mit mondtak, miért tűntem el megint, és aggódtam, hogy mivel nem tértem vissza az iskolába, így szárnyra keltek bizonyos pletykák.

– Hé, Lilian! – Gabriela ugrott mellém a semmiből, és vigyorogva megölelt, amit óvatosan viszonoztam. Kate mesélt a lányról, és arról, hogy egykor barátok voltunk – bár én nem igazán emlékeztem rá – ahogy az igazi életem nyolcvan százalékára sem.

– Szia Gaby! Hogy vagy? – mosolyogtam rá.

– Szuperül, tudod… de nagyon régen láttalak, nem is tudom már, mióta nem találkoztunk! A suliban sem futottunk össze szinte soha, amit sajnálok, de tudod nagyon lefoglalt a tanulás meg a barátom és még egy rakat dolog. De tudod mit? Nem érdekes, a lényeg, hogy már itt vagy és végre beszélünk és… – csak mondta és mondta, nekem pedig – hála az égnek – elég volt néha bólogatnom vagy helyeselnem. Miközben beszélt, körbejárt a tekintetem a szobám, kerestem a menekülés lehetőségét, de James már a barátaival beszélgetett a nappali közepén.

– … meg ez az egész felvételi teljesen kikészített, de gondolom, te majd jövőre jelentkezel, igaz?

– Hm? – kérdeztem vissza nem túl lelkesen, mire Gaby egy kicsit bosszankodva nézett rám.

– A felvételi… nem jelentkeztél, vagy igen? Ha jelentkeztél is, az tárgytalan, hisz nem írtad meg a tesztet…

– Ó, az. Nem, az idén nem jelentkeztem – erőltettem ki egy mosolyt. – Közbejött néhány… dolog.

Azonnal elkomorult az arca és a szája elé kapta a kezét, mintha rosszat mondott volna.

– Igaz, ne haragudj, hogy elfelejtkeztem róla! Részvétem a nagymamád miatt. Tudom mennyit jelentett neked, Kate mondta, hogy teljesen letaglózott a hír, de ki ne reagált volna így? Hiszen gyakorlatilag ő nevelt fel!

Szerencse, hogy ma már semmin nem lepődöm meg, és nem vágtam értetlen arcot, mert akkor lebuktam volna. Aha, szóval ez volt a fedősztori – jézusom, mit ki nem találtak? Nem is ismertem a nagymamámat.

– Igen, eléggé megviselt – fontam össze a karom a mellkasom előtt, és mintegy végszóra, megjelent mellettünk egy srác, aki italt nyomott Gabriela kezébe.

– Tessék, szivi!

– Kösz, édes! – adott a magas srácnak egy futó csókot.

A srác tekintete találkozott az enyémmel, a teste megdermedt, félúton megállt a keze, ahogy a szájához akarta emelni a poharat. Azt hiszem, ismernem kellett valaha, mert átható tekintettel nézett rám. Gaby nem vette észre a jelenetet, csak tovább ecsetelte a fősulis terveit és, hogy kollégiumba megy, meg ilyesmi. Őszintén, nem figyeltem rá, biztos voltam benne, hogy a múltban sem lehettünk életre szóló barátok, így inkább a srácra koncentráltam, aki nem vette le rólam a szemét.

Amikor úgy láttam, hogy a lány sztorija kezd ellaposodni, akkor kibúvót keresve gyorsan elköszöntem tőlük és végre bemenekültem a konyhába. Istenem, ez volt csak a fura!

A konyhában szerencsére alig egy–két ember volt, így a hűtőhöz lépve kivettem egy üdítőt, amit szinte azonnal megittam, majd kivettem még kettőt James–nek és Kate–nek. Kinéztem, láttam, hogy Gabriela eltűnt a pasijával a folyosóról, ezért odamentem hozzájuk, de nem akartam egész éjszaka rajtuk lógni – így hamar kimenekültem a hátsó udvarra, ahol fel volt állítva egy kis kerti asztal és oda ültem le. Az üdítős palackról kapargattam a címkét, közben pedig a csillagokat néztem. Bár volt rajtam egy bőrdzseki, attól már meglehetősen hűvös volt az idő és fáztam.

Kihúzódott mellettem a szék, mire zavartan néztem fel a srácra, aki Gabrielanak hozott kólát.

– Fázol? – kérdezte halkan.

– Nem vészes.

Nem tudom, mi volt ebben a srácban, de valami miatt kirázott tőle a hideg – pedig éreztem, hogy nem rossz ember és nem akar nekem rosszat, de akkor sem bíztam benne.

– Mi nem fázunk – húzta össze a szemöldökét, mire én felvontam az enyémet.

– Hogy érted ezt?

– A farkasok.

Így már értelmet nyert a dolog – ha ő is farkas volt, akkor minden bizonnyal ismerte Jamest és Jacobot is.

– Mindenki ezt mondja – dőltem hátra a széken és jobban tanulmányoztam őt. Tényleg farkas lehetett, jól látszott a testalkatán – nem is tudom, először miért nem vettem észre. Mondjuk ezt sem hittem, hogy minden indián vérfarkas is egyben, valószínűleg azért.

– Akkor el kellene hinned, nem?

– Nem – vontam vállat.

– Nem ismersz fel, nem igaz? Embry vagyok.

Ránézem, megpróbáltam felidézni magamban, de muszáj voltam megrázni a fejem. Ő mélyet sóhajtott és nagyot húzott a kezében lévő sörből.

– Régen találkoztunk, de azért ez fáj – vallotta be keserű mosollyal a száján. – Ahogy az is, hogy én nem készülhetek veletek a harcra.

Köpni–nyelni nem tudtam, körbenéztem, hogy addig rendezzem az arckifejezésem, és döbbenten láttam, hogy már csak mi vagyunk ilyen messze a háztól, a többiek, akik kint voltak az ajtó körül csoportosultak.

– Nem voltál ott a gyűlésen, amikor megkérdeztem a farkasokat – közöltem durva hangnemben.

Rám emelte tekintetét és megrázta a fejét.

– Nem voltam. Apád elég meggyőző tud lenni, ha alfaként parancsol – nevetett halkan.

Felvontam a szemöldököm és teljesen felé fordultam.

– A gyerekek nem jöhettek, szóval nem értem te miért ne lehettél volna ott. Hacsak nem most született meg a gyereked, de ez sem kifogás, mert minden családos ott volt. Nem volt kötelező csatlakozni, és volt is olyan, aki nem tette.

Lehajtotta a fejét, a sörösüvegre koncentrált.

– Nem engedett, mert tudta, hogy balhéznék. Apád régóta a barátom, bár amikor megszülettél, egy kissé összevesztünk.

– Min?

Felnézett rám, átható tekintete az enyémre meredt:

– Rajtad. Beléd szerettem az első alkalommal, amikor láttalak.

Döbbenten tátottam el a szám, kiszakadt belőlem a lélegzet. Szerintem rosszul hallottam, és igazából nem azt mondta, amit hiszek, hogy mondott. Ez teljességgel lehetetlen. Vagy pedig nagyon beteges.

– Kösz, de nem kérek a pedofíliádból! – álltam fel a székből, de még nem tettem két lépést és megragadta a kezem.

– Várj már! Nálunk nem úgy működik a szerelem, mint másoknál, ezt tudod, ugye? – nézett rám kétségbeesve. Amikor nem válaszoltam, még jobban megszorította a kezem, ezzel fájdalmat okozva. Felszisszentem és megpróbáltam kirángatni a kezem a szorításából. – Mi bevésődünk. Nem mi választjuk, az választ minket.

– Már értem, apám miért nem akarta, hogy a közelemben legyél! – sziszegtem az arcába.

Szomorúan elmosolyodott, és elengedte a kezem.

– Akármi is történt a múltban, hiba csúszott a gépezetbe, mivel te eltűntél és esélyed sem volt bevésődni. Vagy csak nem működik két farkas között – nem tudom.

– Edwardot szeretem.

Mély levegőt vett és bólintott.

– Ne aggódj, én Gaby–val vagyok. Hosszú évek múltán megtanultam elfogadni, hogy mi vagyunk azok a bizonyos kivételek, amik erősítik a szabályt. De azért szeretném, ha tudnád, hogy barátként itt vagyok neked.

Egy darabig tanulmányoztam az arcát, próbáltam megfejteni, miért mondja el nekem ezeket a dolgokat, és miért pont most. Ha farkas, tudnia kellett, mi történt az elmúlt időszakban és miért harcolunk – még ha ő nincs is velünk.

Nem válaszoltam, hátat fordítottam neki és elindultam megkeresni a testvéremet. Épp ideje volt hazamenni.