80. rész

Sziasztok!

Itt az új rész :) 

Jó olvasást, szerelmes gerléket az utcára, virágillatot a levegőbe és csodás kerti partikat kívánok erre a csodás tavaszi hétvégére!

Puszi

Teltek a napok és egyre kétségbeesettebb lettem. Lili nem beszélt velem, bármit is csináltam. Úgy döntöttem, tényleg szakszerű segítségre van szükségünk, mivel ez már nem állapot. Próbáltuk, hátha megnyílik Emmettnek vagy Jaspernek, de mindegyikük sikertelen volt. Jasper figyelmeztetett, hogy nem lesz könnyű menet, de nem érdekelt. Ki kell rángatnunk ebből őt bármilyen áron.

Dr. Rollings az egész ország legjobb pszichológusa volt – legalábbis ódákat zengtek róla. Amint megszereztük a telefonszámát, beszéltem vele, és megkértem, hogy legyen diszkrét, amennyire csak tud. Megfelelő mennyiségű pénzzel meggyőztem, hogy ma már a városban legyen.

Fel–alá járkáltam a szobában, amiért normális esetben Lili már rám ordított volna, de most semmi hatása nem volt. Elmondtam neki, hogy hívtunk egy szakembert, de még erre sem reagált.

James a nappaliban volt, a szokásosnál is idegesebben mozgatta a lábát. Kate mellette ült, ugyanis James beavatta a dolgokba. Nem mondom, hogy nem borult ki, de tudta, hogy Jamesnek most a támogatására van szüksége, így mellette volt. Tényleg becsültem ezt a lányt – még csak kérdéseket sem tett fel rólunk, megelégedett annyival, amit James elmondott neki. Szerintem még csak azt sem említette, hogy mi mik vagyunk.

– Leállnál? – hallottam meg Emmett hangját az ajtóból. Felé fordultam és megláttam, ahogy az ajtónak támaszkodva figyelt engem.

– Nem tehetek róla.

– De igen. Ülj már le a seggedre! – nyomott le a kanapéra és Lili felé fordult. – Húgi, igazán letolhatnád néha ezt a majmot!

– Kár a gőzért, Emmett – suttogtam szenvtelen hangon. Lili felé pillantottam, aki továbbra is kifelé bámult.

– Ha bevonjuk a dolgokba, hamarabb visszaszokik – vont vállat.

– Ha egyáltalán visszaszokik – közöltem vádlón.

– Ne legyél paraszt, öcsi! – vágott hátba. – Persze, hogy minden rendben lesz.

– Miért jöttél? – tértem a lényegre. Nem hiányzott, hogy továbbra is előadja nekem ezt az optimista maszlagot.

Elém állt, így fel kellett rá néznem, ami kicsit sértette az egómat.

– Alice szerint a doki mindjárt jön.

– Kösz.

Odamentem Lilihez, megsimogattam az arcát és halványan elmosolyodtam, még mielőtt lementünk volna a földszintre. Alighogy kiléptem a szobából, Alice már át is vette a helyem – valakinek mindig lennie kellett vele, nehogy kárt tegyen magában.

Tudom, nem valószínű, mivel meg sem mozdul, de jobb a legrosszabb dolgokra felkészülni, még mielőtt történne vele valami.

Lementünk a földszintre, és most már én is hallottam a gyorsan száguldó autót, ami befordult a bekötőúton. Percek választottak el attól, hogy megoldást találjunk. James megfogta Kate kezét, aki lesütött szemmel ült mellette.

A doktor leparkolt, Carlisle pedig kinyitotta a bejárati ajtót.

Dr. Rolling egy harmincas évei végén járó férfi volt, aki magabiztosan lépte át a küszöbünket. Köszöntötték egymást az apámmal, mind a ketten tisztelték egymás munkásságát.

– Craig Rollins – nyújtott kezet, amikor elé siettem.

– Edward Cullen, velem beszélt telefonon, doktor úr! Kérem, üljön le! – mutattam a nappali felé, ahonnan a családom eltűnt, megengedve nekünk, hogy kisebb körben beszélhessünk az orvossal.

– Önök is hozzátartozók? – nézett Jamesre és Kate–re, akik szintén ott ültek.

Elismerést váltott ki belőlem, hogy az orvos milyen precízen kezelte a dolgokat.

– Igen, a… beteg a húgom – nyújtott kezet dr. Rollinsnak, aki megrázta azt. – James Black, örvendek!

– Szintén.

Leültünk, majd az orvos felénk fordult.

– Miről van szó? Tudni szeretnék mindent, amit csak lehetséges a páciensről.

– Egy előrehaladott állapotban lévő terhesség vetéléssel végződött – kezdett bele Carlisle. – Az édesanyát nagyon megviselte a gyermek elvesztése, és azóta katatón állapotban van.

– Mennyire volt előrehaladott?

– Pár hét választotta el a szüléstől.

A doktor töprengett, majd felém fordult.

– Felteszem, ön a párja.

– Igen, én.

– Mellette volt, amikor az eset bekövetkezett?

Haboztam, de úgy gondoltam, most kénytelen leszek megbízni ebben az emberben. Csak ő segíthet Lilinek.

– Nem teljesen. Egy másik helyen tartózkodtam, amikor megtörtént a baj, bár engem és az apámat úgy értesítettek, hogy beindult a szülés. Azonnal odamentünk, de már semmit sem tehettünk.

– Részvétem – nézett rám együttérzően.

Csak bólintani voltam képes, mert máris éreztem, hogy elszorul a torkom, ha csak rágondolok. Az idő nagy részében igyekeztem kizárni a kislányt a gondolataimból, mintha soha nem is létezett volna. Tudom, ez a legnagyobb baromság, amit csak tehetek, de így a legkönnyebb.

– Szóval ezután az édesanya…

– Lilian – szólt közbe James.

– Lilian nem kommunikál önökkel és nem tért vissza a normális kerékvágásba.

– Úgy van – mondtuk kórusban, ami még vicces is lehetett volna, ha nem a szerelmem lelki épségéről lenne szó.

– Azt hiszem, az alapokat tudom – nézett fel a füzetéből, amibe mindvégig jegyzetelt. – Most szeretnék megismerkedni Liliannel.

– Természetesen – álltam fel és felkísértem a szobámba, ahol Lili az ágyon feküdt, mellette pedig ott állt az infúzióállvány. Még az evésre sem voltunk képesek rávenni.

Az orvos rám nézett és komoly tekintettel közölte a következőt:

– Most még jöjjön be, mutasson be Liliannek, de utána kérem, távozzon! Egyedül kell lennem vele.

Értetlenül néztem rá, eszem legkisebb ágában sem volt, hogy kettesben hagyjam őket. Soha nem hagynám ilyen állapotban Lilit egy vadidegennel!

– Nem hinném, hogy ez jó ötlet. Szeretnék mellette lenni – néztem a szerelmem felé, aki mintha csak nem is érzékelte volna a körülötte lévő világot, úgy pislogott az üvegen keresztül kifelé.

– Ha maga, vagy bárki itt van, az akadályozhatja a terápiát. Lehetséges, hogy nem merne megnyílni, amíg itt vannak – sóhajtotta Rollings, én pedig már előre tartottam attól, hogy az egymérföldes körzetet is el kell hagynunk.

– Mit akar vele csinálni? – húztam össze a szemem fenyegetően. A doki nem ijedt meg, magában jót nevetett rajtam és elkönyvelt egy féltő oroszlánnak, ami valójában igaz is volt.

– Beszélgetek vele – vont vállat.

– Ez komoly? Maga szerint nem próbáltuk? – fakadtam ki fojtott hangon.

– Szerintem maga nem képzett ezen a szakterületen, és ha már egy kis változást is elérek a hölgy állapotában, én már boldog leszek.

Bement mellettem a szobába, én meg bosszúsan követtem. Odaguggoltam Lili elé, míg az orvos elhelyezkedett a kanapén, kezében a noteszével. Felírta a dátumot, Lili nevét és elkezdte leírni, mit lát.

– Szívem, ő itt dr. Rollings – simogattam meg a haját. – Azért jött, hogy segítsen nekünk.

Még csak a szemét sem mozdította meg. A szíve ugyanolyan lassan vert, mint azóta, ettől pedig rémesen megijedtem. Pont olyan volt, mintha jéghideg vízben lenne, mintha direkt lassítaná le a szívét.

– Köszönöm, Edward, innentől egyedül is menni fog! – nézett rám, majd mosolyogva odahúzott egy széket mellém és már alig várta, hogy kihúzzam a belem a szobából. Megpusziltam Lili homlokát, majd otthagytam őket, de előtte még vetettem egy rosszalló pillantást Rollingsra.

Carlisle az ajtóban várt rám, a vállamra tette a kezét és lekísért. Leültem a Jamesszel szemben lévő kanapéra és hátrahajtottam a fejem.

– Most mit csinálunk? – kérdezte, de már annyi erőm sem volt, hogy a fejem felemeljem a válaszra, helyettem Kate tette meg azt.

– Várunk – suttogta. Megfogta James kezét és fáradt mosolyt villantott rá. Tudta, hogy teherbe ejtettem Lilit. Tudja, hogy elveszítettük a babát, és mélységesen le volt taglózva. Nem azért, mert annyira idióták voltunk – jobban mondva engem Lili teljesen kizárt ebből –, hogy bevállaljuk, hanem azért, mert ő sem tudta elhinni, hogy ez velünk történt.

Fent az orvos beszélni kezdett, de választ nem kapott. Semleges témákról beszélt – elmondta, hány éves, honnan jött és mit szeretne Lilitől.

– Igazából mit várunk? – kérdeztem Carlisle felé fordulva. – Ha mi, a szerettei, nem tudjuk kirángatni ebből, egy vadidegen hogy tehetné azt meg?

– Néha könnyebb egy ismeretlennel beszélnünk – vont vállat, mire felhorkantam.

– Nem értek egyet – ráztam a fejem.

– Nem is kell, a lényeg, hogy megpróbáljuk.

James felnézett rám, és rájöttem, hogy ő is borzalmas állapotban van. Eddig is láttam, de most tényleg szembesültem vele. Hatalmas karikák éktelenkedtek a szeme alatt, az arca beesett, és legalább olyan sovány volt, mint aki nem evett már legalább három hónapja.

– Hazaviszem Kate–t, utána visszajövök – sóhajtotta, de Kate megragadta a karját és úgy nézett ránk, mintha őrültek lennénk.

– Kate nem megy innen sehová! Mit képzelsz? – szórt szikrákat a szeme. – A barátnőm bajban van, biztosan nem megyek haza!

– Jól van, cica, csak ne karmolj! – hunyorított rá James. – Jobban szeretem, ha dorombolsz.

– Én meg jobban szeretem, ha nélkülem nem hozol döntéseket! – bökte meg a mellkasát.

– Jól van, öreg házaspár, nyugodjatok le! – szóltam rájuk fáradtan. Kate kicsit elpirult, de odavackolta magát Jameshez, aki szorosan átölelte.

Szólnunk kellene Jacobnak, nem? Őrségbe állíthatná a farkasokat Josh ellen.

Megráztam a fejem. Nem hiányzik, hogy megöljön azért, mert ad egy: elvettem a lánya szüzességét, ad kettő: teherbe is ejtettem.

Az már csak a grátisz, hogy miattam megrekedt egy állapotban.

Úgyis meg fogja tudni, hogy hazahoztuk. Nem hülye.

Vállat vontam. Kisebb gondom is nagyobb volt jelenleg Jacobnál. Abban viszont Jamesnek igaza volt, hogy úgyis rá fog jönni – ha másból nem, hát abból, hogy James kerüli őt.

Meg fog őrülni, ha megtudja, hogy Lili ilyen állapotban van.

Felvontam a szemöldököm. Kicsit nehéz volt így beszélgetni Jamesszel, de látszólag elég jól megértett.

Sejtem, mire gondolsz, de mégis az apja…

Forgattam a szemem. Ennél többet nem reagálhattam Kate jelenlétében, mivel ha nem türtőztetem magam, akkor ennél is jobban lebukunk. Kate életét már azzal is veszélybe sodortuk, hogy itt van a házunkban és tud a farkasokról.

– Mennyi ideig fog tartani? – néztem apámra, mire ő vállat vont.

– Nem hiszem, hogy sokáig, csupán felméri az állapotát.

Felmordultam és felálltam a fotelból – már nem bírtam egy helyben maradni. Az orvost hallgattam odafent, de ez sem nyugtatott meg. Egyáltalán nem kérte Lilit, hogy beszéljen, csupán ő mondta a magáét egész végig.

Amikor végeztek, az orvos lesétált hozzánk és mosolyogva azt mondta, hogy holnap újra eljön. Amikor megkérdeztem, hogy mi a véleménye, nem mondott semmit és gondolatban már arra készült, hogy holnap hoz egy csomag gumicukrot. Mintha egy gyerekkel lenne dolga!

Felmentem Lilihez, melléültem és simogatni kezdtem a kezét.

– James és Kate lent vannak a nappaliban – kezdtem bele. Az orvos azt mondta, beszéljünk hozzá úgy, mintha minden a régi lenne. – Komolyan, néha úgy veszekednek, mint egy öreg házaspár – nevettem, de hamar elhalkult a hangom.

Rossz volt ránézni, hogy nem mozog, bár megtehetné. Tudom, mekkora lelki tusa megy végbe benne, de ha nem beszél velem, nem tudok segíteni neki.

– Szeretlek, Lili.

És hosszú napok óta először, de megmozdította az ujjait.

/Lili szemszöge/

Sötét van.

Ez az egyedüli dolog, amit meg tudok állapítani. Hallom az óceán morajlását, megpróbálok közelíteni felé, de nem sikerül. Mint amikor álmodom… ahogy közelebb kerülök, az óceán úgy távolodik tőlem. Lehet, hogy most is álmodom? Attól függetlenül, hogy sötét van, egész kellemes itt. Békés.

Nem tudom, hogyan kerültem ide, de kezdem megszokni. Sokkal kellemesebb, mint korábban. Itt nem zaklat senki, és nem kell azzal törődnöm, mi is történik.

Bár néha még így is hallok dolgokat, amiket nem akarok. Például Edwardot. Mindig elmondja, mennyire szeret, holott én egyáltalán nem érdemlem ezt meg. Elveszítettem a gyermekünket, aki a világon mindennél többet jelentett nekem és valószínűleg neki is. Bár nem mondja ki, de érzem, hogy hibáztat. Tudom, hogy az lett volna a legjobb, ha szólok neki, de az élete múlt rajta! A sötétben egy másik hang megszólal:

– Megérte?

Nem. És igen. Nem érte meg, mert elveszítettem őt, de megérte, mivel életben tartottam Edwardot.

Kifogást keresek, próbálom másra hárítani a dolgot, de az én hibám volt. Miattam halt meg a kislányunk.

– Beszélgettem Carlisle–jal, azt mondta elmehetnénk innen… gondoltam szeretnél elutazni egy kicsit. Kinézünk egy szép helyet, ahol élhetünk, rendben? Talán a tengerparton… vagy inkább Európában, mit szólsz? Elvinnélek Párizsba… azután megnéznénk, milyen Spanyolország. Gyönyörűen lebarnulhatnál.

Éreztem, hogy a hajamat simogatja, és hirtelen bűntudatom támadt. Én itt ülök a nyugodt sötétben, de neki meg kell küzdenie mindennel, ami odakint van. Fel kell dolgoznia, ami történt, és még engem is pátyolgatnia kell. Hatalmas nyomás nehezedik rá, de nem bírok rajta könnyíteni – még nem megy.

– Talán körbeutazhatnánk a Földet… tudom, hogy nagy valószínűséggel már megtetted, de együtt más lenne.

Nem, még nem tettem meg. Soha nem volt rá lehetőségem.

– Alice elcipelne egy párizsi divatbemutatóra – kuncogott. – Én pedig miután hazajössz, megmasszíroználak és egy forró fürdőt vennénk, miközben elmeséled, milyen hírességekkel is találkoztatok.

Na ja, mintha ez lenne rám a jellemző. Jó, Theo James még engem is ilyesmire késztetne.

– Oké, nem csinálnál ilyet… de az biztos, hogy kiakadnál Alice–re, és soha többé nem engednéd meg neki, hogy ilyen puccos eseményekre cipeljen.

Igen, ez már inkább.

Továbbra is folytatta a jövőnk tervezgetését, én pedig újra a sötétbe merültem. Képtelen voltam továbbra is hallgatni, amiket mond. Nem látom a közös jövőt, sőt, semmilyen jövőt nem látok magamnak.

– … környezetváltozásra. Jót tenne magának.

Úgy látszik, az orvos visszatért. Talán elaludtam?

– Lilian, maga egy fiatal nő. Ki kell lábalnia ebből a helyzetből, ehhez pedig szüksége van arra, hogy mást tapasztaljon.

Nem akarok elmenni innen. Jó itt.

– Már beszéltem erről a testvérével, és ő azt mondta, megbeszéli a családdal, de támogatta az ötletet.

James? És mégis hová akar elvinni innen? Nem hiszem el, hogy James egyetértett ezzel a dologgal! A fenébe is, nekem jó itt!

– Egy hét múlva újra megpróbáljuk.

Mi a fene folyik itt? El akarnak küldeni? Edward beszélt arról, hogy elutaznánk, de azt hittem, hogy azt későbbre érti, nem most azonnal.

Hallottam, amint megjelent valaki mellettem és nyugalomra int.

– Magas a pulzusa – suttogta Carlisle.

– És elég ideges is – hallottam meg Jasper hangját. De rég hallottam!

– Elviszem fürdeni, attól lehet, hogy megnyugodna.

Edward, végre! Te jó ég, ő fürdet? Mindjárt elsüllyedek… nem mintha most látna először meztelenül, de azért ez mégis olyan… olyan intim dolog.

Éreztem, amint felvett a karjaiba és hosszú idő óta először azt, hogy megnyugodhatok, mert biztonságban vagyok és semmi rossz nem történhet. Most már. Hiszen úgyis a pokolban vagyok. Ennél rosszabb nem lehet.

– Szivi, jó lenne, ha kijönnél ebből az állapotból. Bár nagyon szeretem, hogy én fürdetlek, de jobb lenne, ha tudatánál lennél. Úgy egy kicsit élvezetesebb.

Ha jó kedvem lenne, még nevetnék is. De mivel nincs, így csak elképzelem azt, hogyan is folytatódna ez a beszélgetés.

– Lili… – suttogta hirtelen. Éreztem a hangjából jövő felindultságot, amitől összeszorult a szívem. – Kérlek, kicsim. Nem veszíthetlek el téged is! Kérlek, könyörgöm neked.

Nem. Még nem lehet, nem készültem fel rá. Még nem tudok visszatérni. Nem tudok újra érzelmekkel élni, egyszerűen képtelen vagyok rá. Teljesen összetörnék, ha most kellene visszamennem. A szívem még így is darabokban van, ebben az érzelemmentes dimenzióban, nemhogy a valóságban, ahol minden rám zúdulna - a sajnáló tekintetek és mondatok, a kímélés, az óvatoskodás - ezt nem tudom végigcsinálni. Sajnálom.

 – Jól van, kicsim, majd ha készen állsz – sóhajtotta.

Ami lehet, hogy soha nem fog megtörténni. Lehet, hogy mégis ki kellene lépnem ebből a világból. Csak egy pillanatra, amíg elmondom neki, hogy lépjen tovább - mert rám lehet, hogy hiába vár.