76. rész

Sziasztok!

Végre megírtam a részt. :)
Jó olvasást, szép hétvégét és millió puszi mindenkinek!!

A ház hatalmas volt, mint ahogy a mögötte lévő udvar is. Egy elegáns lakóparkban voltunk, ha jól sejtem, már csak azért is, hogy ne fogadhassak látogatókat.

Kihisztériáztam, hogy ne legyek Josh–sal egy szobában, amit ő nem igazán díjazott. Nagyon dühös volt, tönkre is tette az egyik asztalt, amiért Sebastian üvöltözni kezdett vele. Úgy éreztem magam, mint aki egy óvodába került.

Az egyetlen jó az volt, hogy Sebastian mellettem volt. Josh szinte nulla–huszonnégyben ott ült a nyakamon, ami kifejezetten idegesített, így néha Bas törte meg a feszült hangulatot azzal, hogy elvitt sétálni.

Sebastian kis híján összeesett, amikor megtudta, hogy várandós vagyok. Nem tudom, képes–e arra, hogy sokkot kapjon, de komolyan úgy nézett ki. Ebből kiindulva pedig el tudtam képzelni, Edward mit érezhet, ha megtalálja a pozitív terhességi tesztet. Bűntudatom van, amiért nem árulhattam el neki, és azért is, amiért addig húztam az időt ezzel. Már akkor meg kellett volna mondanom neki, amikor megtudtam. Amikor kiváltottam azt a rohadt nyugtatót, amiből egy szemet sem vettem be, nehogy ártsak a babának.

Sebastiannal a hátsó kertben sétáltunk, mivel Josh–nak – végre – el kellett utaznia. De a barátja lelkére kötötte, hogy nem mozdulhat mellőlem.

– Josh nagyon kiborult, amiért terhes vagy.

Ez volt az első alkalom, hogy kettesben maradtunk és nyíltan beszélhettünk bármiről.

– Nem érdekel, mit érez Josh. Ultimátumot adott.

Bas mélyet sóhajtott és megrázta a fejét.

– Ez a srác soha nem fogja tudni, hogyan kell egy nőt maga mellett tartania.

– Vagy túl jól csinálja – morogtam.

– Amikor írtam neked, azt hittem az első dolgod lesz repülőre ülni és elmenni – suttogta.

Most rajtam volt a sor, hogy mélyet sóhajtsak.

– Nem akartam az egész hátralévő életemet azzal tölteni, hogy Josh elől menekülök. És tudtam a babáról. Nem repülhetek a második trimeszterig… – vontam vállat.

– És így jobb? Hogy elhozott magával? – kapta fel a vizet.

Ránéztem, és azt hiszem, látta a tekintetemben feltörő érzelmeket. Természetesen nem volt jobb. A családommal akartam maradni, megmondani Edwardnak, hogy a gyermekét várom, és boldogságban akartam felnevelni a kicsit. Ehelyett itt vagyok.

– Nem így terveztem, hidd el. Fogalmam sem volt róla, hogy hallja a baba szívverését.

A földet bámultam és vártam, hogy Sebastian mondjon valamit. Mivel nem tette, ezért felnéztem rá, de ő lefagyva meredt a hasamra.

– Te is hallod?

Bólintott, majd továbbindult.

– Ana hogy van? – kérdeztem, csak hogy tereljem picit a témát. Napok óta csak a terhességemről van szó.

– Jól. Elvittem egy másik helyre, azok után, ami történt. Azt hiszem, jól érzi ott magát. De persze jobban szeretném én nevelni.

– Miért nem teszed meg? – kérdeztem reménykedve.

– Te miért vagy itt? – nézett rám vádlón. Amikor nem válaszoltam, gúnyos mosolyra húzta a száját. – Pontosan.

Bementünk a házba és leültünk a nappaliba. Feltettem a vizet forrni, hogy teázhassunk, és egy kicsit átmelegedjünk.

– Mit szólt az apja? – bökött a pocakom felé, ami az elmúlt héten jelentősen megnőtt. Nem tudom hogyan, de hirtelen nagyon gyorsan nőni kezdett. A nadrágom egyáltalán nem ért már össze rajtam.

– Nem tudja – suttogtam. – Ez is Josh feltétele.

– Terhes vagy és nem mondtad el neki? – nevetett fel. – Na, az szép.

– Fogd be! Fasírtban voltunk, amikor kiderült – löktem meg.

– Elég sokáig lehettetek fasírtban – nézte a hasam.

– Még csak tíz hetes vagyok – emeltem fel védekezően a kezem. – És nem szép dolog, hogy azt mondod, kövér vagyok – tettettem felháborodottságot.

– Egy szóval sem mondtam, hogy az lennél – nevetett, majd amikor abbahagyta, komollyá vált a tekintete. – Csak féltelek.

– Tudom – fogtam meg a kezét. – És hálás vagyok érte, hidd el.

Felforrt a víz, így behoztam két bögrét és néhány filtert. Én természetesen koffeinmentes teát ittam, Sebastian meg feketét.

– Amikor felhívott, hogy hamarosan itt vagytok, azt sem tudtam, mit tegyek – vallotta be.

Tudtam, hogy érez, már az első pillanatban láttam, amikor megérkeztünk ide. Bűntudattal teli arccal nézett rám, valahányszor összeakadt a tekintetünk, pedig nem is ő fenyegetett meg.

– Fel akartam hívni az öcsédet, de először tudni akartam, mit tervez Josh. És most, hogy tudom, fogalmam sincs, mit tehetnék.

– Védd meg Anat! – suttogtam. – Nem számít, mi történik, védd a lányodat! Én is azt teszem – tettem hozzá elpirulva.

– Szóval szerinted kislány? – kérdezte halvány mosollyal az ajkán.

Bólintottam, mire megcsóválta a fejét. Elég jól kifejtette az álláspontját erről az egész témáról, amikor megérkeztünk, így igyekezett jó képet vágni a dologhoz. Közölte Josh–sal, hogy vigyen haza és szóljon a „Doknak”, hogy szedjék ki belőlem a babámat. Josh erre bedühödött és azt mondta, Sebastian nem tud semmit az ilyesmiről. Kis híján elszólta magát, hogy de igen, tud, de még idejében közbeszóltam, még mielőtt leleplezhette volna saját magát és Anastaziat.

– Lilian, nem maradhatsz itt – sóhajtott most. – Odahaza ott az az orvos, ő segíthet neked, bármi probléma merül fel. Mi nem tudunk, egyikünknek sincsen vámpír doktor ismerőse. Nem véletlenül, persze – horkantott.

A vállába bokszoltam és letettem a bögrémet az asztalra. Josh–t megeszi majd a méreg, ha meglátja, hogy nem használtunk alátétet az antik asztalán.

– Nem tudom, mi fog történni, vagy Josh hogy tervezi ezt az egészet. Szerintem fogalma sincs róla, mit jelent apának lenni, egy olyan rossz példaképpel, amilyen az övé volt.

Sebastian felkapta a fejét és rám meredt. Nem szólt egy szót sem, eltátotta a száját, majd becsukta.

– Mesélt neked az apjáról? – kérdezte hitetlenkedve.

Amikor bólintottam, hátradöntötte a fejét a támlán, majd újra előrehajolt. Szerintem nem tudott mit kezdeni a hirtelen jött információval, és így próbálta meg feldolgozni ezt az egészet.

– Senkinek nem mesél az apjáról. Csak annyit tudunk, hogy olyan, mint az enyém – egy ősi. De ezenkívül soha nem mondott el semmit. Vannak pletykák különböző ősökről a világunkban, de megsaccolni sem tudjuk, melyik lehet Josh apja.

Olyan ámulattal nézett rám, mintha maga Isten ülne előtte és nem pedig én. Zavarba jöttem attól, amit mondott, és előrébb sepertem a hajam, hogy ne lássa meg, elpirultam.

– Tényleg szeret téged – suttogta egy idő után.

– Azt kétlem – vettem át a hitetlen szerepét. Nem hinném, hogy Josh bárkit is képes lett volna szeretni. Szerintem ez szemben áll a világnézetével.

– Lehet, hogy igazad van, de az is lehet, hogy tévedsz.

– Sebastian, mi ez a maszlag? – nevettem fel szívből. – Nem cseréltem ki a teádat whiskey–re – figyelmeztettem a pohárra bökve.

Megrázta a fejét és a hasamra nézett. Ösztönösen odatettem a kezem, Sebastian pedig elkapta a tekintetét, mintha rosszat csinált volna.

– Bas, mit nem mondasz el? – suttogtam.

Felém kapta a tekintetét, de rögtön le is sütötte a szemét. Vártam egy darabig, hátha megszólal, de mikor nem tette meg, az arcára csúsztattam a kezem és magam felé fordítottam.

– Bas?

Mély levegőt vett, de még mindig nem válaszolt.

– Az isten szerelmére, Sebastian, nyögd ki!

– Emlékszel mit meséltem Ana–ról a kórházban?

Bólintottam, bár eléggé ködösen éltek már bennem az emlékek. Leginkább azt akarta, hogy még véletlenül se szóljak Josh–nak a kislányról.

– Féltelek, Lilian. Mi van, ha veled is az lesz, ami Marisa–val? – nézett rám rettegve.

Azonnal beugrott, miről is beszéltünk akkor. A felesége belehalt a szülésbe, amit sohasem hevert ki. És valószínűleg azért halt meg, mert Ana természetfeletti.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem rémültem meg. Tartottam attól, hogy a baba ilyen gyorsan növekszik – még én is tudtam, hogy ez nem normális. De vajon mi lehet a normális egy félig vámpír, félig vérfarkas gyermeknél? Megjósolni sem tudom.

– Ne aggódj, minden rendben lesz.

Kétkedve nézett rám, de már nem foglalkoztam vele, ugyanis valami fura történt. Éreztem valamit, ami azután hirtelen abbamaradt. A hasamra néztem, majd motyogni kezdtem, mire az érzés újrakezdődött.

– Bas, add a kezed! – ragadtam meg a kezét és a pocakomra tettem. Sebastian kétkedve nézte, mit csinálok, én pedig ismét beszélni kezdtem, mire a baba megint megmoccant. – Rúg a baba – suttogtam ámulattal telve. Ez a legcsodálatosabb érzés a világon! Leírhatatlan érzés, amikor a pici mozgolódik bennem. Most tudatosult bennem igazán, hogy tényleg ott van, tényleg növekszik. Pár hónapon belül pedig a karomban tarthatom majd és úgy is szerethetem. Máris szeretem. Azóta, amióta csak tudok róla.

– Te is érzed? – néztem rá.

Sebastian elvette a kezét és felállt. Jobban mondva felugrott a kanapéról, hogy elém állhasson.

– Lilian, könyörgöm neked, szedjük ki belőled!

– Sebastian! – visítottam fel. Hogy mondhat ilyet, amikor az előbb érezte, ahogy a babám rugdal? El sem tudtam képzelni, miért mondhat ilyeneket.

– Lilian, egyszer már végignéztem, mi történik ilyenkor. Még egyszer nem fogom.

– Sebastian, higgadj már le, az isten szerelmére! – csattantam fel. – Muszáj elrontanod ezt a csodálatos pillanatot? – kérdeztem, és felugrottam a kanapéról.

Nem akartam tovább hallgatni, miközben életem egyik legszebb perceit éltem át. Tudom, hogy vigyázni akar rám, tisztában vagyok vele, de ez már sok. Nem kell ugyanúgy végződnie, mint Marisa esetében. Sokkal erősebb vagyok nála, én ki tudom hordani a babát kockázatok nélkül.

A szobám – vagy nevezzük börtönzárkának – nőies és letisztult volt. Halvány pasztellszínek jellemezték, nyilván Josh választotta azokat. Tudta, hogy azzal nem lőhet mellé.

A szoba közepén egy hatalmas franciaágy állt, mindkét oldalán éjjeliszekrénnyel. Az ággyal szemben egy plazmatévé volt felszerelve a falra, körülötte pedig könyvespolcok sorakoztak, rajta a legújabb megjelenésű könyvekkel. Amint beléptem a szobába, oldalról hosszú egészalakos tükörajtók mögött tárult fel a gardrób, ami legalább akkora volt, mint egy másik szoba.

Amikor felvetettem, hogy inkább babaszobát kellene kialakítani a gardrób helyére, Josh majdnem idegbajt kapott. Közölte velem, hogy a gyereknek külön szobája lesz. Komolyan, mintha máris két gyerekem lenne. Egy duzzogó ötéves, aki nem képes túltenni magát azon, hogy osztoznia kell rajtam, és soha nem ő lesz a figyelmem középpontjában. Meg ez az édes kisbaba, aki a pocimban növekszik.

Sebastian kivágta az ajtómat és bejött a szobámba.

Felnéztem a könyvről, amit épp olvastam és vártam, mit akar mondani.

– Én ezt… – kezdte, de abba is hagyta. – Nem fogok bocsánatot kérni azért, amiért meg akarlak védeni.

– Nem is vártam, hogy bocsánatot kérj – túlságosan emberi tett lenne – feleltem maró gúnnyal a hangomban.

Láttam rajta, hogy rosszul esnek neki a szavaim, de abban a pillanatban ez nem érdekelt. A babámat akarta bántani, amit senkinek sem hagyok.

– Akkora bűn, hogy szeretném, ha életben maradnál? – suttogta fájdalommal a hangjában.

– Sebastian, a babám az életem. Ha ő meghal, vele együtt én is meghalok.

– Nem mondhatsz ilyet.

– Szereted Ana–t? – kérdeztem hirtelen.

– Természetesen – vágta rá gondolkodás nélkül.

– Akkor azt hiszem, te vagy az egyetlen személy, aki képes megérteni, mit is érzek.

Sebastian elfordította a tekintetét, majd felállt, az ablakhoz sétált. Háttal nekem lassan beszélni kezdett.

– Ahogyan az is én vagyok, aki nem képes felnevelni a gyermekét, mivel csak azt látja benne, hogy miatta halt meg a szerelme. – Lassan felém fordult és fájdalommal teli arccal meredt rám. – Igen, Lilian, ez is én vagyok. Nem vagyok képes pár óránál vagy napnál többet tölteni a lányom közelében, mivel arra emlékeztet, hogy az anyja halott.

Igyekeztem uralkodni magamon, megpróbáltam nem kimutatni azt, mennyire bántottak a szavai. Akaratlanul is arra gondoltam, Edward ugyanígy érezne–e, ha elmondtam volna neki, hogy terhes vagyok.

– Szóval Ana–t hibáztatod azért, ami Marisaval történt?

– Nem! Ezt a döntést Marisa hozta meg. De attól még ugyanúgy fáj, amikor a lányom szemébe nézek és az ő szemeit látom. Lilian, értsd meg, a magunkfajtának nem szabad gyereket nemzenie…

A pocakomra simítottam a kezem és azt hajtogattam, hogy nincs igaza. Igenis ennek a babának meg kellett fogannia, ő jönni akar hozzánk.

– A lányomnak miattam nincs anyukája – suttogta nagyon halkan. Felé fordultam és ekkor láttam meg azt a Sebastiant, akit még soha: egy sebezhető férfit, akinek meghalt a felesége.

– Ez nem így van Seb. Nem tudhattad! – bizonygattam, de megrázta a fejét.

– Soha nem lett volna szabad ezt tennem Marisával. Miután megmondtam neki, hogy nem vagyok ember, abbahagyta a fogamzásgátló szedését. Én tehetek róla.

– Sebastian, ne mondd ezt kérlek!

– Ez az igazság. Nem szedte azt a rohadt gyógyszert, mert meg voltam róla győződve, hogy velem ez nem fordulhat elő.

A szemében lévő fájdalomtól le kellett sütnöm a szemem. Képtelen voltam tovább ránézni, ha megtettem volna, akkor biztosan elsírom magam.

– Lilian én nem a barátod vagyok, de az ő helyében én mindenképp lebeszélnélek róla. Ha kell, erőszakkal is megtenném.

Megrázkódtam és ittam egy korty vizet, hogy egy kicsit húzzam az időt.

– De ő nincs itt, hogy elmondhassa, mit gondol, szóval…

– Szóval nagyjából nem érdekel, mit mondok, igaz?

Elpirultam és vállat vontam.

– Nem arról van szó, hogy nem érdekel, mert igenis érdekel, csak… ez a baba nekem hatalmas öröm Seb. Ő egy darab abból a személyből, akit nagyon szeretek és ez… leírhatatlan érzés. Ráadásul most, hogy rugdos egyre valóságosabb az egész és úgy érzem, hogy ennél boldogabb nehezen lehetnék.

Reménytelen tekintetétől megfájdult a szívem. Tudtam, hogy nem fogja feladni, de igyekszik elfogadni a döntésemet.

Josh hazatértével teljesen megváltozott a hangulat. Mindenki feszült lett, amit elég nehezen viseltem, mivel a baba folyamatosan rugdosott belülről. Komolyan, egy kis bokszoló veszett el benne!

Ő volt az egyedüli, aki örült annak, hogy a baba megmozdult. És ezen nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, vagy pedig ironikusan felnevessek.

– Josh, most már elég! – szóltam rá erőteljesen, amikor huszadjára fogta meg a hasam, hátha rúg a pici.

– Csak utoljára! – kérlelt.

Bosszúsan felsóhajtottam és elindítottam a zeneszámot a laptopon.

Amikor pörgősebb számot tettem be, akkor mindig vadul ficánkolt. Ezt is az apjától örökölte… sokszor tettem fel esténként zongorajátékot, mire néhány rövidke rúgás után minden mozdulatlan lett, mintha csak elaludt volna.

Miután Josh elégedetten elvigyorodott, kikapcsoltam a zenét.

– Fáradt vagyok – közöltem vele, mert láttam rajta, hogy még mindig érezni akarja a babát. Szó se róla, lehet, hogy voltak hátsó szándékai is, mivel egyedül ilyenkor engedtem meg, hogy hozzámérjen. Emiatt esténként akár egy órán keresztül is veszekedtünk, hogy végre kimenjen a szobámból.

– Lilian, meddig akarsz még büntetni? – nyögött fel és elterült az ágyon.

– Nem büntetlek, csak fenntartom a határokat.

– Ugyanaz – mordult fel és oldalra fordulva felpislogott rám.

– Nem alszol velem, Josh.

– Kérlek! Esküszöm, hogy jófiú leszek – tette a szívére a kezét. – Csak szeretnélek átölelni.

– Ölelgess az álmodban, mert a valóságban biztosan nem fogsz – jelentettem ki és felálltam az ágyról, hogy kinyissam az ajtót.

Dacosan meredt rám, és láttam rajta, hogy most az egyszer nem fog tágítani. Mély levegőt vettem, mert már előre készítettem magam erre a pillanatra.

Tudtam, hogy sokkal erősebb nálam, és hogy nem vagyok képes legyőzni. Amíg terhes vagyok, addig nem.

– Josh, tudod, hogy mi soha nem leszünk egy pár.

Ökölbe szorította a kezét, de kitartóan bámult a szemembe. Mikor rájött, hogy én sem fogom elfordítani a fejem, ahogyan ő azt várta, összecsattantak a fogai és felállt.

– Miért hadakozol ennyire ellenem? Valamikor szerettél, szerelmes voltál belém! – Most tényleg elfordítottam a tekintetem.

– Nézz rám – fogta meg az állam és maga felé fordította az arcom. – Hogy szerettél ki belőlem olyan hirtelen?

Barna szemeiből értetlenséget és csalódottságot olvastam ki. De egyáltalán nem sajnáltam miatta.

– Egy múltbéli dologra emlékeztettél, amikor eljegyeztél. Rájöttem, hogy aki veled vagyok, az nem is én vagyok igazából.

– Baromság. Mindig önmagad vagy mellettem.

– Nem, Josh, én javarészt nem vagyok önmagam veled.

– Mit csináltam, ami miatt elmentél? – kétségbeesetten kereste velem a szemkontaktust, ám én meredten bámultam a könyvespolcot.

– Ebbe ne menjünk bele, rendben? Fáradt vagyok…

– De, menjünk csak bele!

– Josh, miért generálsz konfliktust? Hagyjuk a dolgot, megkaptad, amit akartál, nem? Itt vagyok.

Megrázta a fejét és kezét az arcomra tette.

– Testileg igen, itt vagy. De lelkileg több ezer kilométerre vagy innen és ez rohadtul idegesít.

– Engem meg az idegesít, hogy éjjel van, szeretném kipihenni magam, ugyanis holnap orvoshoz kell mennem.

Felvont szemöldökkel meredt rám, hátrébb lépett egy lépést és megkérdezte:

– Hová mész?

– Az orvosomhoz.

– Mit gondolsz, nem fog nagyot nézni, hogy pár hete még olyan lapos hasad volt, hogy az hihetetlen, most pedig úgy nézel ki, mint aki már félidős?!

– Fejezd be – suttogtam remegő hangon.

– Gondolkodj már ésszerűen! Egy vámpír csinált fel az ég szerelmére!

– Na most fejezd be! – csattantam fel. – Téged nem az zavar, hogy terhes vagyok, hanem, hogy nem tőled!

Úgy nézett rám, mintha a szívébe vágtam volna egy kést, de esélyem sem volt reagálni, mert máris visszaüvöltött.

– Igen, kibaszottul zavar, hogy más csinált fel!

– Akkor meg minek hoztál magaddal? Tudtad, hogy terhes vagyok – tártam szét a kezem. A pici erősen rugdosott, érezte a feszültségünket.

– Mert ettől függetlenül szeretlek.

Megdermedtem, mély levegőt vettem és elfordultam tőle. Soha nem akartam újra hallani ezt a szót a szájából. Az egyetlen, akitől nap mint nap hallgatnám, az Edward volt, de ő nem lehetett mellettem.

Leültem az ágyra, mély levegőt vettem és ránéztem.

– Jobb lenne, ha mellőznénk az érzelmeket… szeretem a babát, és rendben van, hogy te is szereted – ami az előbbi tíz percből nem igazán derült ki, de mindegy. Viszont nem hiszem, hogy az egyezségünkben helye van az egymás iránti érzelmeknek.

– Érzelmek nélkül nincs élet, Lilian, ezt már megtanulhattad volt.

– Szerintem te sem akarod, hogy én érzelmeket vigyek ebbe a dologba, mert akkor nem azt fogod kapni, amit vársz.

Csendben figyelt, nem szólt egy szót sem, talán azt várta, hogy folytatni fogom. Talán nem. Egyszerűen csak szeretett volna belém látni? Nem tudom. Nem ismerem őt annyira, mint amennyire ő hiszi, és ez fordítva is így van.

– Milyen példát mutatsz a gyerekednek, ha egy érzelemmentes kapcsolatban élsz? – kérdezte összefont karral.

– Nem én választottam ezt a kapcsolatot, és legszívesebben megóvnám ettől a babámat, de nem tehetem.

Éreztem a dühöt a hangomban, és azt is, hogy szétterjedt az egész testemre. Muszáj volt lenyugodnom, még mielőtt beindult volna a farkas énem, mert az átváltozással nem tudom, mi történne a babával.

Kopogás hallatszott az ajtómon, mire mind a ketten fellélegezve néztünk fel. Josh kinyitotta az ajtót, a válla felett megláttam a bekukucskáló Sebastiant.

– Srácok, ez a villa hatalmas, de még a másik szárnyban is tisztán hallunk mindent – nézett ránk összevont szemöldökkel. – Neked aludnod kellene, nem? – fordult felém. – Holnap Elisabeth–tel elviszlek vásárolni.

Hálásan bólintottam és Joshra néztem, akin már láttam, hogy közbe akar szólni, de Sebastian megelőzte.

– Mielőtt te is lefeküdnél, meg kellene beszélnünk valamit – suttogta. – Eléggé sürgős a dolog, jó lenne, ha mihamarabb megoldanánk.

Josh rám nézett a válla felett, majd bólintott és intett Sebastiannak, hogy mindjárt megy.

– Legyen szép éjszakád.

– Neked meg bűntudatmentes – jegyeztem meg epésen. – És gyilkolásmentes – morogtam, miután becsukódott az ajtó.