68. rész

Sziasztok!
Számomra a rész második fele nagyon kedves, remélem nektek is tetszeni fog. :)
Jó olvasást, szép hétvégét mindenkinek!
Puszi

Nehéz felidézni, mi is történt azután, hogy Edward megmutatta, tényleg léteznek vámpírok. Bár már eltelt pár nap, még mindig sokkos állapotban voltam.

Azt hiszem, hánytam. Igen, tényleg hánytam. Amint elöntött a felismerés, hogy a barátom vámpír, nem bírtam tovább és kidobtam a taccsot. A barátom, akivel minden nap csókolóztam, és akivel lefeküdtem, egy élőhalott. Jobban mondva, inkább halott, mint élő.

Amikor Edward elindult felém, belém mart a félelem. Nem akartam, hogy a közelemben legyen. Soha többé.

– Ne gyere a közelembe!

– Lili, hallgass meg! – könyörgött, próbálta megfogni a kezem, de én elrántottam azt, még mielőtt elérhette volna.

Láttam magam előtt, amint ártatlan embereket gyilkol. Megharapja őket, és kiszívja az utolsó csepp vérüket is, egészen az utolsó lélegzetvételükig nem engedi el őket.

Újból felkavarodott a gyomrom, éreztem, ahogy a nyál gyűlik a számban.

Ő egy gyilkos.

– Hagyj békén!

– Lili!

Elfutottam előle, ő pedig nem jött utánam. Sokáig rohantam az erdőben, amíg teljesen kifáradtam, és besötétedett.

Nem tudom, hogy kerültem haza. Csak arra emlékszem, hogy a földön ültem, megállíthatatlanul sírtam, és már a telefonom csöngését sem hallottam.

Miután reggel felébredtem, azt hittem csak álom volt, de hamar rájöttem, hogy ez nem volt az. Minden éjjel rémálmok gyötörtek. Edward miatt Josh–t vámpírként láttam az álmaimban. Reggelente hánytam, ugyanis ezek után az éjjelek után képtelen voltam magamban tartani az előző esti vacsorát.

Az első iskolanap volt a legnehezebb. James azt javasolta, hogy inkább maradjak otthon, ne tegyem ki magam még több feszültségnek, de én nem hallgattam rá. Úgy gondoltam, előbb vagy utóbb úgyis eljön az a pillanat, amikor szembesülnöm kell vele, így inkább elé mentem a dolgoknak.

Tudtam, hogy minden önuralmamra szükségem lesz a közös matematika órán, és igyekeztem erős lenni, amikor beléptem. Edward már bent volt a teremben, amikor én odaértem, a padon összefont ujjait bámulta lehajtott fejjel. Mivel a teremben ez volt az utolsó szabad hely, ezért csak mellé ülhettem. Nem szóltam hozzá, kihúzódtam a pad legtávolabbi szélére, hogy még véletlenül se kelljen közel kerülnöm hozzá.

– Szia – suttogta.

Azonban mikor nem válaszoltam, ő is csendben maradt. Nem próbált meg magyarázkodni, hazudozni, egyszerűen csendben maradt, amiért egy bizonyos szinten hálás voltam. Nem biztos, hogy kibírtam volna az órát, ha még egyszer megszólalt volna.

A szünetben igyekeztem minél többet Kate–tel lenni, aki bár érezte, hogy valami nincs rendben velem, mégsem firtatta. James–nek csak annyit mondtam, összevesztünk Edwarddal, ezért nem akarom látni.

Rettegtem. Nem értettem, mi van körülöttem és féltem, hogy most már minden összeomlik.  A második napon Alice megpróbált velem beszélni, de leráztam.

– Rendben, ebből elég! – James beledobta a villáját a tányérjába és dühösen meredt rám.

– Mi az? – vinnyogtam.

– Alig szólsz azóta, hogy összevesztetek. Nem érdekel, mit csinált, de szeretném, ha végre normális lennél.

– Normális vagyok – álltam fel az asztaltól. Alig nyúltam az ételhez, már az illatától is felfordult a gyomrom. A kukába sepertem az egészet, majd a tányért beletettem a mosogatóba.

– Holnap nem mész iskolába, hanem pihensz, rendben? Menj el La Push–ra… ott tudsz egy picit lazítani. Felhívom anyát, hogy tegyen rendbe egy szobát.

Döbbenten meredtem rá, végül az arcába nevettem.

– Szerinted attól nyugodtabb leszek, ha egész nap anyádat kell néznem?

– Nem lesz otthon. A hétvégén lesz a házassági évfordulójuk, elcipelteti magát egy istentudja milyen luxusszállodába.

– Akkor meg egyedül lennék.

– Nem arra van most szükséged? – kérdezte összezavarodva.

Nagyot sóhajtottam. Egy bizonyos szinten igaza volt, tényleg jól jött volna most egy kis magány.

– De akkor miért nem te mész haza és hagysz itt?

Nekem így tűnt logikusnak.

James látszólag nem örült, hogy ennyire pörgött az agyam, mert összeráncolta a szemöldökét és vállat rántott.

– Ti szoktatok „levegőváltozásról” meg hasonlókról beszélni, akkor most kell, vagy nem?

– Nem tudom. Nem hiszem, hogy az anyád jó ötletnek tartaná, hogy náluk heverésszek a hétvégén. Egyébként sem hiányozhatok a suliból!

James felemelte a kezét rám mutatott.

– Nem tudom, mi van veled, mivel nem mondod el. De minden hajnalban arra ébredek, hogy hánysz a fürdőszobában, és ebből marhára elegem van. Te… te hánytatod magad vagy mi a franc? – fakadt ki belőle.

Megrázkódtam a hangjától, mély levegőt vettem és a szemébe nézve lassan közöltem a válaszom:

– Nem. Nem!

– Ezt azért jó tudni.

– Na, kösz! – feleltem sértetten.

– Szerinted mit gondoltam volna? – fonta karba a kezét.

– Például nem rögtön azt hiszed, hogy én teszem ezt magammal! – háborodtam fel. – Bízz bennem jobban!

James nem válaszolt, ami nagyon elkeserített. Dühös voltam és csalódott, amiért képes azt feltételezni rólam, hogy ártanék magamnak.

Így hát elindultam kifelé, felkaptam a táskámat és a slusszkulcsot, hogy kiszellőztessem a fejem.

/Edward szemszöge/

Tűkön ülve vártam, hogy történjen valami. Már napokkal ezelőtt tennem kellett volna valamit, de nem mertem. Féltem. Attól, hogy Lili újra kiborul és attól is, hogyan reagál a közelségemre.

Ő is félt.

Láttam rajta, akárhányszor csak a közelébe kerültem, hogy összerázkódott.

– Edward, csillapodj már le! – szólt rám a fivérem.

– Miért? – néztem Emmett–re.

– Mert rohadtul idegesítesz, azért!

Megragadta a vállam és lenyomott a fotelba. Elnyomtam egy káromkodást, bár már nagyon kikívánkozott belőlem.

– Akkor legalább adj valami tippet, amivel sikerül arra megkérnem, hogy végighallgasson!

Emmett hosszan nézett rám, miközben igyekezett nem elárulni a gondolatait. De ez sosem ment neki olyan jól.

– Én már az elején megmondtam, hogy ha őszinte vagy vele, megérti. Nem hallgattál rám, hát edd meg, amit főztél – közölte velem nyersen.

Tátott szájjal meredtem rá, végül tiszta erőből hozzávágtam a hátam mögött lévő párnát.

– Cseszd meg, Emmett!

– Most mit vársz tőlem? Nem fogom pátyolgatni a lelkedet, amikor előre tudtad, hogy ez lesz! – elém állt, indulatosan magyarázott. – Szóltam neked! Te vagy Lili szerelme, mégis nekem kell a szádba rágnom, hogyan fog reagálni bizonyos helyzetekre? A fenébe is Edward, annyira beszűkült a látóköröd, hogy az már hihetetlen! Azt hittem, képes vagy logikusan gondolkodni, de nem, neked arra kellett koncentrálnod, hogy Josh után kutass, nem igaz?

Üvöltözött velem, mire én is felpattantam a fotelból.

– Elnézést, hogy meg akartam védeni a családomat!

Emmett keserűen a képembe röhögött.

– Semmi baj nem volt addig, amíg nem vetted túl komolyan a hőslovag szerepét! Felhívod magunkra a figyelmet!

– Mégis mivel?! És kinek a figyelmét vonnám magunkra?

– Josh–ét és a klánjáét! Az ilyen sosincs egyedül, és azzal, hogy nyíltan kérdezősködsz utána, szinte olyan, mintha egy bazinagy transzparenssel hirdetnéd, hogy keresed őt! Akár készíthetnél egy kurva videót is, amit feltölthetnél a netre, hátha hamarabb megtalál!

Nem bírtam tovább, felemeltem a kezem és ököllel orrba vágtam. Még csak meg sem mozdult, ahogy ütöttem, nem visszakozott, nem vágott vissza. Egy ideig. De utána kegyetlenül meglendült a jobb keze, míg a ballal az ingemet fogta. Megérdemeltem. Teljesen igaza volt.

Carlisle és Rosalie szedte le rólam, én viszont még mindig tehetetlenül álltam, végül helyre tettem az orrom.

– Emmett, kontrolláld magad – rótta meg Rosalie.

– Mégis miért tenném, Rose? Ő az, aki mindent elcseszett maga körül, akkor hozza is rendbe! – mutatott rám. – Legyél annyira férfi, hogy elé állsz annak a nőnek, akit szeretsz, és elmagyarázod neki, hogy mi folyik körülötte!

Még mindig ziháltam az előbbi kis verekedésünktől, de igyekeztem lecsillapítani magam. Tudtam, hogy van abban valami, amit mondott, mégis hajtottam az igazamat.

– Tudod mit? – nézett rám Emmett. – Meg sem érdemled Lilit. Így a legjobb, legalább boldog lesz.

Egy pillanat alatt előtte termettem, megragadtam a két vállát, ágyékon rúgtam és lefejeltem.

– Baszódj meg, Emmett!

Kiviharzottam a házból és az erdő felé vettem az irányt, hogy valamennyire lenyugodhassak. Egy ugrással könnyedén a folyó túloldalán voltam, azután már semmi sem állíthatott meg abban, hogy a rétre menjek. Perceken belül ott voltam, és tehetetlenül a tarkómra kulcsoltam a kezem. Mindent tönkretettem.

– Hé seggfej! – annyira elmerültem az önsajnálatban, hogy hiába is figyeltem volna, akkor sem hallottam volna meg a gondolatait.

– Hogy van? – fordultam James felé.

Nagyon dühös volt. Sőt, ami azt illeti, valószínűleg finoman fogalmaztam. Az első dolog, amikor odaért mellém az volt, hogy orrba vágott, mégpedig úgy, hogy az eltört.

Ma már kétszer tettem helyre az orromat, de mind a két ütést megérdemeltem.

– Szerinted?! – meredt rám. – Ki van készülve! Nem beszél róla, de teljesen romokban hever! Nem arról volt szó, hogy megvárjuk, amíg eszébe jutnak a dolgok?

Lehunytam a szemem, és próbáltam kitalálni valamit.

– Próbáltam vele beszélni azóta, de kerül, mint a pestist.

– Hulla jó a humorod – lökte oda foghegyről. – Hogy akarod ezt helyrehozni?

A hajamba túrtam, majd széttártam a kezem.

– Fogalmam sincs. Ha nem áll velem szóba, esélyem nincs megmagyarázni ezt az egészet.

Megdörzsölte az arcát, közben mély levegőt vett.

– Ha bármi baja lesz miattad, nem állok jót magamért – figyelmeztetett. – Borzalmas állapotban van, nem alszik, alig eszik… ha sikerül elaludnia, akkor rémálmai vannak.

Úgy éreztem, tőrt döfött belém, mégpedig hatalmasat. Pontosan ugyanazt okoztam Lilinél, amit Josh is. Semmivel nem vagyok jobb nála.

– Próbáld megnyugtatni, kérlek! Bárhogy… csak még egy kis idő kell neki, hogy utána megbeszélhessem vele…

James kétkedve nézett rám. De a pillantását ahhoz is hasonlíthattam volna, mintha egy őrültre nézett volna. A gondolataiban olvasva rájöttem, hogy már nem sok reményt fűz a kapcsolatunkhoz. Nem reménykedik abban, hogy véglegesen szakítani fogunk, de ha a jövőre gondol, egyáltalán nem vagyok benne Liliében.

– Szóval ez a véleményed? Hogy végleg elrontottam?

Habozott, végül csak ennyit mondott:

– Nem tudom.

Láttam a gondolatain keresztül Lili arcát, amint ült a kanapén és bámult a semmibe. Ahogy összerezzent, valahányszor hirtelen hangot hallott. Néhány közös étkezést, amikor csak összehúzza a tányérján az ételt, de négy falatnál többet nem eszik. Megint fogyott. Rosszul néz ki, a bőre sápadt, az arca be van esve. És mindezt én tettem vele.

– Nem beszél rólad, akárhányszor szóba hozlak, pillanatokon belül hárítja a témát.

Felsóhajtottam, tehetetlenül néztem rá.

Akárhogyan is, de visszaszerzem Lili bizalmát.

/Lilian szemszöge/

Végül eljöttem La Push–ra, hogy megnyugodjak kicsit. Jó érzés volt James gyerekkori házában lenni, otthonosan mozogtam ott. Látszott, hogy van benne élet, mindenhol fotók, és saját készítésű dolgok sorakoztak.

A bátyám hozott el, mindent elintézett és előkészített nekem. Külön szobát kaptam, ami kellemes berendezéssel rendelkezett. Rögtön kiszúrtam a hintaszéket, és úgy döntöttem, amint James kiteszi a lábát, azonnal beleülök és olvasok egy kicsit.

Miután körbevezetett és megmutatta, mit hol találok, elbúcsúztunk, és elment.

Most, hogy egyedül voltam, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Sikerült elbújnom a vigyázó tekintetektől, és ez boldogsággal töltött el.

A táskámból kivettem a könyvet, amit pár napja vásároltam, és elhelyezkedtem a hintaszékben. Szerintem egész héten ez volt a legjobb dolog, amit csak tehettem. Annyira jólesett kilépni a saját életemből és áttérni egy másikba! Végre nem voltak természetfeletti lények, csupán a valóság. A színtiszta valóság.

Miután már nem vonta el a figyelmem a könyv, megpróbálkoztam a zenehallgatással. Nem mondhatnám, hogy sikert értem el, így tehetetlenül ültem a hintaszékben, miközben a falat bámultam.

Muszáj lenne csinálnom valamit. Ez így nem mehet tovább.

Mintha csak az égiek meghallották volna az imáimat, a bejárati ajtó felől hangokat hallottam.

– Sarah!

Kibotorkáltam az ideiglenes szobámból, hogy megtudjam, ki az, aki nem tudta, hogy ma én leszek itt.

– Sarah, itthon vagytok?

Kiléptem a nappaliba és Seth robosztus alakját láttam meg öltönynadrágban és világoskék ingben, amint a kanapéra támaszkodott, várva, hátha valaki válaszol neki.

– Szia! – köszöntem neki, mire hirtelen felém fordult.

– Ó, hello! – Meglepettségét nem is leplezhette volna rosszabbul, így próbáltam elfojtani egy mosolyt.

– Sarah vagy Jacob itthon van? – kérdezte.

Megráztam a fejem és hellyel kínáltam.

– Most van a házassági évfordulójuk, elutaztak.

A fejéhez kapott és káromkodott.

– Teljesen elfelejtettem. Úgy volt, hogy ma vigyáznak Teddy–re, amíg elviszem Toryt vacsorázni. Tory már teljesen bezsongott.

– Sajnálom.

Tehetetlenül nézett maga elé, végül vállat vont és felállt.

– Akkor majd elmegyünk a jövő héten. Ne haragudj, hogy zavartalak, ha tudom, hogy nincsenek itthon, akkor nem török rád – szabadkozott.

– Nem történt semmi, nyugi – nevettem. Hirtelen ötlettől vezérelve, még mielőtt alaposan átgondoltam volna, ezt mondtam: – Egyébként én is vigyázhatok Teddy–re, ha gondolod.

Seth megdöbbent, pár másodpercig fontolgatta az ajánlatom, végül elvigyorodott.

– Neked nem gond?

– Szívesen tenném.

– Biztosan van más dolgod is, mint a fiamra vigyázni – nézett rám kétkedve.

– Ami azt illeti… nincs – vontam vállat.

Bár nem ezt terveztem a hétvégére, jól esett, hogy Seth rám bízta Teddy–t. Miközben hozzájuk sétáltunk a szűk ösvényen, Seth mesélt nekem arról, milyen volt az életük, még mielőtt Teddy megszületett. A szavaiból azt vettem ki, hogy most sokkal boldogabb Toryval és Teddy–vel, mint ezelőtt bármikor.

– A kölyök egyébként nagyon boldog lesz, amikor megtudja, hogy te leszel vele – vigyorgott, mire felnevettem.

Tory már a verandán állt, amikor odaértünk. Meglepődött ugyan, hogy én érkeztem, és nem Sarah, de baráti öleléssel üdvözölt, miután beinvitált a házba.

– A fiatalember nem vacsorázott, akárhogyan is szerettem volna – nézett szúrós szemmel a nappali felé, ahonnan a mese hangjai kiszűrődtek az előszobába. – Kérlek, adj neki valamit enni, és mihamarabb kerüljön ágyba. Legkésőbb nyolcra, jó?

– Persze – mosolyogtam.

– Oké – nézett rám. – A telefonszámom a hűtőn, Seth–é is, ha bármi van, félórán belül itthon vagyunk. A hűtőben van kaja, egyél, és bármit adhatsz ennek a gézengúznak, csak cukrot ne. Hidd el, nem akarod látni, mire képes olyankor – sóhajtott fáradt mosollyal.

– Minden rendben lesz, ne aggódj! – biztosítottam.

Bólintott, és a nappaliba ment, hogy szóljon Teddy–nek. Seth mosolygott, miközben a felesége után nézett.

– Éjfélre visszaérünk, rendben? Nagyon hálás vagyok, amiért megteszed ezt értünk.

– Nyugodtan maradhattok, ameddig csak szeretnétek! Tudod, hogy imádom Teddy–t, minden rendben lesz. Köszönöm, hogy ennyire bízol bennem.

Tory visszatért a kezében Teddy–vel, akinek rögtön felderült az arca, mihelyt meglátott. Cuppanós puszival üdvözölt és rögtön átmászott az én karomba. A csípőmre ültettem, miközben a szülei elbúcsúztak és elhajtottak az autóval.

– Lili, menjünk Verdákat nézni! – húzogatta a hajamat.

– Rendben picúr, de amint vége a mesének, vacsorázunk!

A kicsi elhúzta a száját, de okos kisgyermek lévén nem vitatkozott.

Teddy kacaját hallgatni, miközben a mesét néztük, azt hiszem átértékelt bennem dolgokat. A kisfiú minden mozdulatát árgus szemekkel figyeltem, miközben elkészítettem a vacsoráját.

– Miért nem jössz gyakrabban? – kérdezte, miközben a kakaójáért nyúlt.

– Iskolába járok, emiatt pedig kevés szabadidőm van.

– De attól még jöhetnél – makacskodott. – Chrissie is iskolába jár.

Mélyet sóhajtottam, közben a durcás arcocskát figyeltem. Nem tudtam választ adni, így inkább eltereltem a figyelmét.

– Fürödtél már?

– Nem akarok fürdeni! – jelentette ki.

Elvettem az üres tányért előle, betettem a mosogatóba, őt pedig felültettem a konyhapultra, hogy szem előtt legyen.

– Segítesz nekem? – Ismét a figyelemelterelést választottam, de úgysem fogja megúszni a fürdést. – Megtörlöd a tányért, amit odaadok? Elég fárasztó lenne, ha azt is nekem kellene csinálnom, sokat segítenél.

Teddy kihúzta magát és a kezébe fogta a törölgető ruhát. A kezébe adogattam a műanyag tányérokat és poharakat, ő pedig szorgosan eltörölte mindet.

– És most, én hősöm, épp ideje fürdeni, utána pedig irány az ágy!

– Neeem! – nézett rám félelemmel.

Még mielőtt egy tapodtad is mozdulhatott volna, felkaptam és a fürdő felé indultam vele.

– Kössünk alkut – ajánlottam. Mintha egy pillanat alatt elvágták volna az éles sikításokat. Tudtam én, hogy okos fiú! – Most megfürdesz, közben csinálunk neked habszakállat és bajuszt, utána még játszhatsz egy picit. Mielőtt elalszol, mesélek. Na, mit szólsz?

Teddy–t mintha kicserélték volna. Engedelmesen fogta a kezem, mikor bevittem a fürdőszobába, leült a vécére és a lábát lógatva várta, hogy kellemes hőmérsékletűre állítsam a fürdővizét.

Öntöttem bele habfürdőt, hogy tényleg jó habos legyen, majd elzártam a vizet.

– Melyik játékot szeretnéd, picúr? – mosolyogtam rá.

Félénken nézett vissza és a kád szélén lévő farkasjátékra mutatott, meg a mellette lévő Batman babára. Elmosolyodtam, levettem róla a ruháit és a szennyestartóba tettem azokat, őt gyorsan betettem a kádba.

Elkezdett játszani, én meg ott ültem a kád mellett és ámulva figyeltem, amint a két figura harcolt egymással.

– Csinálsz nekem szakállat? – kérdezte csillogó szemmel, amikor már a játékok a vízben úsztak.

– Persze – mosolyogtam rá. A kezembe vettem egy kis habot, elkentem az állán, ő pedig teli vigyorral nézett rám.

Gyorsan elővettem a telefonom, még mielőtt a hab lecsöpögött volna, és elkaptam a pillanatot. Megmutattam Teddynek, az arca felragyogott, miközben azt harsogta:

– Olyan vagyok, mint apu!

Összeborzoltam selymes haját, felvettem a mesefigurás törölközőt és elé tartottam.

– Ideje kiszállni, kisöreg!

– Akkor mesélsz nekem? – kérdezte, közben én alaposan megtörölgettem, majd a szobájába sétáltunk.

Bár még sohasem vigyáztam egyedül Teddy–re, elég időt töltöttem az elmúlt hónapokban itt ahhoz, hogy jól kiismerjem magam a házban.

– Persze, hogy mesélek!

Felöltöztettem, betakartam és melléfeküdtem az ágyra. Az éjjeliszekrényen egy mesekönyv hevert, megkérdeztem, szeretné–e, ha abból olvasnék neki. Amikor igennel válaszolt, kinyitottam a könyvet és fellapoztam egy új mesénél.

Minél tovább néztem az alvó Teddy arcát, megjelent előttem egy olyan álomkép, ami soha nem lehet az enyém. Egy ilyen tündéri kisfiút láttam magam előtt, akinek mesét olvasok elalvás előtt és elmondom neki, mennyire szeretem… Edward ott fekszik az ágy másik végén, és amikor a gyermekünk elalszik, csendben kiosonunk a szobából.

Csakhogy ez sohasem fog megtörténni. Már soha többé nem tudok ugyanúgy nézni Edwardra. Nem mellesleg pedig valószínűleg gyereke sem lehet, mivel nem ember.

Teddy nyugodt arcát figyeltem, és elfogott a rémület. Vajon gyerekeket is gyilkol? Képes megölni ártatlan gyerekeket, akik még nem is éltek igazán?

Egyáltalán hogyan képes az iskolában annyi ember közé menni anélkül, hogy megtámadná őket? Hogy volt képes velem lenni anélkül, hogy meg akart volna ölni?

Megannyi kérdés fogalmazódott meg bennem rövid idő alatt. Mégis féltem. Ahogy elnéztem Teddy–t, egyre nagyobb pánikba estem. Ha valaha családom lesz, képes lenne megölni őket? A férjemet, a gyerekeimet, képes lenne mindent elvenni tőlem?

Akárhogy is rettegek tőle, nem tudom elnyomni magamban, mennyire szeretem. A fenébe is! Miért nem harcolhatok ezekkel az átkozott érzésekkel?

Mély levegőt vettem és igyekeztem kizárni a gondolataimat és csak Teddy szuszogását hallgatni. Csodálatos, mikre képesek a gyerekek. Szinte azonnal megnyugodtam, bár lehetséges, hogy inkább csak sikerült visszazárnom a félelmeimet az agyam egy mélyen eltemetett részébe.

Simogattam Teddy arcát, aki kinyitotta pici száját és azon keresztül szuszogott.

Meghallottam a halk pisszegéseket és a kulcscsörgést, valamint a halknak vélt kuncogásokat a bejárati ajtó felől. Felálltam Teddy ágyáról, még egyszer megsimogattam a buksiját, majd óvatosan résnyire behajtottam az ajtaját.

Seth és Tory levették a kabátjukat és cipőiket, amikor kimentem az előszobába.

– Sziasztok! – köszöntem csendesen.

– Szia! – válaszolták mind a ketten. – Minden rendben volt? – kérdezte rögtön Tory.

Bólintottam és elvigyorodtam.

– Teddy a legédesebb kissrác, akivel valaha is találkoztam. Nagyon szófogadó volt.

Egymásra néztek, majd kétkedve rám.

– Vacsorázott, megfürdettem, nyolcra pedig már aludt is, mint a bunda.

Seth átkarolta felesége derekát és csodálkozva rázta a fejét.

– A mi fiunk… el sem hiszem. Máskor órákig könyörgök neki, hogy beletehessem a kádba!

Halkan felnevettem, nehogy felébresszem Teddy–t. Tory elment megnézni a kisfiút, így ketten maradtunk Seth–tel.

– Köszönöm, amit tettél, Lili! Tényleg nagyon hálás vagyok, egy csodálatos estét tölthettem el a feleségemmel kettesben és mindez amiatt, mert segítettél nekünk.

Forgattam a szemem, de ő nem foglalkozott velem, átszelte a kettőnk közötti pár métert és szorosan átölelt.

– Csodálatos lány vagy, Lilian! A szüleid büszkék rád, amiért ilyen nő lett belőled!

Nem tudtam mit mondani, ugyanis a könnyeimmel küzdöttem. Amikor Seth elengedett, mosolyra húztam a szám, ő pedig vigyorgott.

– Lili, komolyan mondom csodát műveltél! – jött ki suttogva Tory a kicsi szobájából. – Nem szeretnél gyakrabban átjönni? – nézett rám csillogó szemekkel.

Nevettem és bólintottam.

– De igen. Imádom a fiatokat.

– Köszönöm! – ölelt meg szorosan.

– Hazakísérem Lilit – jelentette be Seth, majd megcsókolta a feleségét, amíg én felvettem a kabátomat.

Egy darabig Teddy–ről beszélgetve haladtunk a két ház közötti kitaposott ösvényen, de Seth hamar elterelte a témát:

– Minden rendben van veled? – kérdezte, miközben a sötétben a tekintetemet kutatta.

– Fogjuk rá – húztam keserű mosolyra a szám. Nem tudtam, hogyan is hozzam szóba, amit kérdezni akarok, ezért csak kiböktem: – Amikor összejöttetek Toryval… volt olyan dolog, ami meghatározó lett volna a kapcsolatotokban, ő mégsem mondta el?

Seth megtorpant, halk sóhajt hallatott, majd újra mellém lépett.

– Nem. De részemről igen. Egy nagyon fontos dolgot hallgattam el előle, és minden nap hálát adok érte, hogy képes volt megbocsátani nekem.

– Tory képes túllépni a dolgokon. Én nem vagyok ilyen – suttogtam.

– De igen, Lili. Te is pontosan ilyen vagy, ezért választottunk titeket. Mert tudjuk, hogy bármilyen baromságot követünk is el, ti szerettek minket. Nem azt mondom, hogy olyan dolgot érdemes megbocsátani, mint mondjuk a megcsalás – mert nem, és beverem a képét, ha erről van szó –, de ha olyan dologról van szó, ami téged véd, mint a mi esetünkben Toryval… akkor valószínűleg megéri megfontolnod.

Megdörzsöltem az arcom és felnyögtem. Nem lettem okosabb, sőt, ha ez egyáltalán lehetséges, még bizonytalanabbá váltam.

– Nem éppen erre a válaszra vártál, igaz? – kuncogott.

– Hát nem.

Felnevetett, felkísért a verandára, várta, hogy kinyissam az ajtót.

– Senki sem dönthet helyetted.

– Igen, tudom – sóhajtottam. – De… mi van, ha félek?

Seth tekintete megvillant. Bejött utánam a házba, felkapcsolta a lámpákat. Sokkal jobban ismeri a házat nálam, ez pedig minden tettében megnyilvánult. A kanapéhoz húzott, leült mellém.

– Megfélemlít? – kérdezte fojtott dühvel a hangjában.

Gyorsan megráztam a fejem.

– Nem, természetesen nem! Csak attól a valamitől, amit elmondott… attól félek.

Egy ideig csendben maradt, engem fürkészett.

– Nem nagyon szeretnék belefolyni Cullenék életébe, mivel most már nem csak magamra kell vigyáznom. Ezért csak annyit mondhatok, hogy nagyon fontos vagy nekik. Bármit megtennének érted – fogta meg a kezem.

– Szóval szerinted az lenne a helyes, ha visszamennék hozzá?

Seth sóhajtott, kerülte a tekintetem.

– Jacob biztosan kinyírna, ha tudna erről – motyogta magának. – Nem az a fontos, szerintem mi a helyes, hanem, hogy szerinted mi az. És az is fontos, mit érzel.

– Pontosan ez a baj… a kettő nem fedi egymást.

– Akkor el kell döntened, melyikre hallgatsz.

Hátrahajtottam a fejem, és legyőzötten széttártam a karomat. Fogalmam sincs, melyik lenne a jó választás. Együtt tudnék élni egy gyilkossal? Nyilvánvalóan nem. De igazából esélyt sem adtam neki arra, hogy megmagyarázhassa, mi történt.

– Akárhogy is döntesz Lili, az helyes lesz.

– Számomra nem biztos – suttogtam.

Bólintott, felállt és az ajtó felé sétált. Még egyszer megköszönte a segítségemet, én pedig biztosítottam arról, hogy szívesen tettem. Bármikor szívesen vigyázok Teddy–re. Elment, én meg egyedül maradtam a házban. Úgy döntöttem, a mai napon nem akarok továbbra is azon gondolkozni, mit kellene tennem, helyette inkább lefeküdtem.

Most először nem vérengzésről és vámpírokról álmodtam. Teddy mosolygó arca volt előttem.