62. rész

Sziasztok! A rész azért késett, mert nyelvvizsgáztam, és arra kellett készülnöm :) A következő részekben jobban megismerhetitek majd Sarah-t, James édesanyját. Jó olvasást kívánok!

Puszi

Kővé dermedtem. Eljutott az agyamig, mit mondott, de sokkot kaptam és nem bírtam megmozdulni. Tátott szájjal meredtem a bátyámra, és próbáltam felkutatni az emlékeim közül azt az egyet, amiben a családról beszéltünk. Soha nem említette, még csak egy szóval sem, hogy él az édesanyja.

James bűnbánó arccal nézett engem, én pedig még mindig próbáltam feldolgozni a helyzetet. Edward megfogta a derekam, és az emelet felé fordított, én pedig nem ellenkeztem. Még csak levegőt venni is fájt abban a pillanatban.

Kate becsukta mögöttünk az ajtót és leült az íróasztalomnál lévő székre. Edward és én az ágyra ültünk, de még mindig nem bírtam megszólalni.

– Lili, jól vagy? – Ránéztem Kate–re és monoton mozgással megráztam a fejem.

Hogy jól vagyok–e? Nem. Még véletlenül sem voltam jól. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy a bátyám édesanyja él, és én ezt még csak nem is tudtam. Mintha egy idegennel élnék együtt hónapok óta.

– Nem.

Edward magához ölelt, de nem tudtam viszonozni a mozdulatot. Csak bámultam magam elé, és amikor kissé sikerült megnyugodnom, mélyet sóhajtottam. Próbáltam jobb belátásra bírni magam, végtére is ez egy jó hír. Legalább egyikünknek maradt valakije, aki gondoskodik róla.

Felálltam, megkértem Kate–t és Edwardot, hogy maradjanak a szobámban. Természetesen mind a ketten rögtön tiltakozni kezdtek, de leintettem őket.

Lementem a nappaliba, ahol James és az édesanyja halkan beszélgettek. Inkább hangzott veszekedésnek, amit elfojtott hangon folytatnak, hogy a gyerek ne hallja. Jelen esetben én.

James hamar észrevette, hogy ott állok, felpattant és elém sietett.

– Lil, kérlek, hadd mutassam be az édesanyámat, Sarah–t.

Odakísért a kanapéhoz és megállított vele szemben. Sarah nem nézett rám, direkt kerülte a tekintetem.

– Örülök, hogy megismerhetem.

Egy darabig nem válaszolt, végül felállt a kanapéról.

– Én erre képtelen vagyok – nézett Jamesre. Felpattant, és kiment az ajtón.

Döbbenten álltam a nappaliban, James pedig elnézést kérve tőlem az anyja után rohant. Edward és Kate a bejárati ajtó csapódásának hangjára lejöttek a nappaliba.

– Hogy ment? – kérdezte barátnőm, mire keserűen felnevettem.

– Nem jól. James anyja látni sem akar engem.

Edward keze ökölbe szorult mellettem, de én kiegyenesítettem ujjait. Semmi értelme nem volt, hogy ő is idegeskedjen emiatt.

– James valószínűleg sokáig nem fog hazajönni – néztem rá mosolyt erőltetve az arcomra. – Kérlek, vidd haza Kate–t!

– Lilian… – kezdte, de megsimogattam az arcát.

– Kérlek! – suttogtam.

Egy darabig még vívódott, végül csak beleegyezett. Elbúcsúztam mind a kettőjüktől, majd leültem a nappaliba, felhúztam a térdem és tovább gondolkoztam.

Sarah azért nem akar megismerni, mert egyedül maradt a fia nevelésével? Nyilván nem lehetett neki könnyű, hogy az apánk nem maradt vele, annak ellenére sem, hogy James megszületett, de ennyire mégsem kellene utálnia. Anélkül, hogy ismerne meg főleg nem. Nem tudom, mivel érdemeltem ki azt, hogy nem kedvel engem, amikor most találkoztunk először.

Letöröltem a könnyeimet és kerestem egy zsebkendőt. Semmit nem tettem, amiért oka lenne gyűlölni. Mégis nagyon rosszul esett.

James tényleg későn jött vissza, addigra már viszonylag összeszedtem magam.

– Szia, Lil! – ült be mellém a kanapéra. Szomorúan rámosolyogtam és bebújtam az ölelésébe. – Ne haragudj anya miatt! Nehéz neki feldolgozni, hogy itt vagy, de meg fog birkózni vele. És… kérlek, rám se haragudj – szorított erősebben magához. – Tudom, mennyire nehéz ez most neked. Nem hittem volna, hogy ez lesz, ezért nem mondtam el. Azt sem szerettem volna, ha rosszul érzed magad amiatt, hogy az anyukád már nem lehet velünk.

Hosszú ideig nem válaszoltam. Ő sem szólt, várta, hogy én kezdeményezzek.

– Szólhattál volna – bújtam ki az ölelő karjaiból. – Azt hiszem, megérdemlek annyit, hogy szólj nekem, hogy az anyukád él. Azt hittem, meghalt, ezért nem beszélsz róla. James, a rohadt életbe, ezt az egészet elkerülhettük volna, ha velem, és az anyukáddal is egyenes vagy!

Nem tudom, honnan jött ez a hirtelen harag, de szinte reszkettem tőle. Iszonyatosan dühös lettem rá, ami egész este érlelődött bennem, most a felszínre tört.

– Lilian – felállt, feltartotta a kezét – nyugodj meg!

– Hogy a francba nyugodhatnék meg, amikor hónapok óta együtt élünk, én mindent elmesélek neked, erre te még csak meg sem említed az anyukádat? – kiáltottam.

Még mindig feltartott kézzel indult el felém, de a pillantásommal üzentem neki, hogy jobb, ha távol marad.

– Dühös vagyok és csalódott. Tudod, mennyire fájt nekem a szüleim elvesztése, az anyukámé, az apukánké, te mégsem szóltál semmit!

– Lilian, nem követtem el főbenjáró bűnt! Elég volt ahhoz hozzászoknod, hogy van egy testvéred, nemhogy egy pót mamit a nyakadba akasszak! – kiáltozott ekkor már ő is.

Megráztam a fejem és hátraléptem tőle.

– Nem, valóban nem követtél el bűnt. Csak cseszted elmondani, hogy neked van anyukád!

– Feladom – csapott a térdére. – Mikor fogod megérteni, hogy neked akarok jót? Hogy minden tettemmel azt nézem, jó–e számodra?

Dühösen meredtem rá. Nekem akar jót? Azzal, hogy eltitkolja előttem, hogy van családja? Nem szóltam semmit, felviharzottam a szobámba és bevágtam az ajtót.

Mégis hogy képzeli ezt? Hogyan bízzak benne, ha a legalapvetőbb dolgokat nem hajlandó elmesélni magáról? Nem ismerem a saját testvéremet.

Időre van szükségem. El kell tűnnöm innen.

Kivettem az utazótáskám a szekrény aljáról és belelöktem néhány cuccot. Közben írtam egy üzenetet Edwardnak, hogy értem tud–e jönni. Amikor a ruháim egy része már a táskában hevert, összecipzáraztam azt és lementem a földszintre. James idegesen járkált fel–alá a nappaliban, én pedig inkább úgy tettem, mint aki észre sem veszi. Felvettem a kabátomat és megfogtam a táskámat, amikor elém állt.

– Mégis hová mész? – kérdezte dühösen.

Nem fordultam meg, kinyitottam az ajtót és előreindultam.

– Lilian, kérdeztem valamit!

Utánam jött, megragadta a kezem, ami miatt megperdültem. Kirántottam magamat a karjai közül és két lépést hátráltam.

– Nem vagyok képes itt maradni, ezért elmegyek.

James hitetlenkedve felnevetett, majd csípőre tett kézzel gúnyos arcot vágott.

– Megáll az eszem! Ma majdnem minden nő azt mondja nekem, hogy képtelen velem maradni!

– Ne vegyél egy lapon az anyáddal! Nem vagyok képes itt maradni, mert fel kell dolgoznom, hogy nem árultál el nagyon fontos dolgokat.

– Ahogy anyának sem! Épp az volt a lényeg, hogy ne tudjatok egymásról!

Amint kimondta az utolsó mondatot, úgy éreztem, mintha pofon vágott volna. James észrevette rajtam a változást, megdermedt és a szája elé tette a kezét.

– Lil, én nem úgy gondoltam!

Nem válaszoltam, mert meghallottam, hogy a Volvo begördül a ház elé. Semmit sem szóltam a bátyámnak, csak megfordultam, még mielőtt a szememet teljesen elöntötték volna a könnyek. Edward mellém lépett, elvette a táskámat és betette a hátsó ülésre. Nem érte meglepetésként a csomagom, valószínűleg számított rá. Pillanatok múlva beült mellém és rögtön gázt adott.

Nem bírtam tovább, mindössze az utca végéig sikerült visszatartanom a könnyeimet. Edward jobb kezével elengedte a kormányt, és ujjait szorosan az enyémre kulcsolta.

– Azt mondta, nem is akarta, hogy megismerjük egymást. Ha ma James otthon lett volna, sohasem tudom meg, hogy él az anyja!

Úgy sírtam, mintha sohasem állnának el többé a könnyeim. Edward a városhatárnál lévő táblánál megállt és felém fordult.

– Lili a bátyád szeret téged. Biztosan nem így értette, hanem, hogy nem akart felzaklatni téged egy ilyen hírrel.

Döbbenten meredtem rá, és rögtön elöntött a harag.

– Ha a pártját fogod, esküszöm kiszállok!

– Nem fogom a pártját – biztosított. – Egyáltalán nem helyeslem, amit tett, de valószínűleg mind a kettőtöket meg akart védeni. Az édesanyját azért, mert te az anyukádra emlékeztetnéd, téged pedig azért, mert nem akart még jobban felzaklatni.

– Még jobban? Egyáltalán nem voltam eddig felzaklatva!

Mélyet sóhajtott és kibámult az ablakon. Amikor megszólalt, az arca megvonaglott a fájdalomtól.

– Ott voltam melletted amikor… – Mély levegőt vett, de nem fejezte be a mondatot. – Lili tudom, hogy nem árulod el, mi történt veled, de azt is tudom, hogy az felzaklat. Ezért sem beszélsz róla.

Nem tudtam, hogy ennyire jól megfigyelt a látomásom alatt. Miután vége lett, úgy tettem, mintha semmi sem történt volna, de ezek szerint átlátott rajtam. Nem akartam, hogy megijedjen emiatt a valami miatt, ezért inkább titokban tartottam. Na meg persze, hogy ne nézzen bolondnak.

– Nem akarom, hogy bolondnak nézz – suttogtam.

– Lili nincs olyan dolog, ami miatt én bolondnak néznélek!

Megfogta a kezem és bizalmat sugárzóan nézett a szemembe, mégsem mondtam semmit. Akárhogy is, nem mondhatom el neki ezeket a látomásokat.

– Szeretném, ha tudnád, hogy bármiről beszélhetsz velem.

– Tudom.

Egy darabig még rám meredt, végül elfordult és beindította az autót. Már annál a lejárónál voltunk, ahol az az út van, ami hozzájuk vezet, amikor újra megszólaltam.

– A szüleid nem fognak kiborulni?

– Miért borulnának ki? – kérdezte értetlenül.

– Ööö… nem is tudom… éjnek évadján beállítasz a barátnőddel. – Felvontam a szemöldököm, mire mélyet sóhajtott.

– Azt mondták, bármikor szívesen látnak, nem? Egyébként meg tudnak róla, hogy jössz és még csak meg sem rázta őket a dolog – vont vállat.

Tátott szájjal néztem rá. A legtöbb tinédzser szüleje kiakadna, már csak akkor is, ha a fiuk éjjel elmenne a barátnőjéhez, nemhogy csomagostól vinné haza hozzájuk. Minden tiszteletem a Cullen szülőknek.

– De… éjjel tizenegy van…

– Mindkettejüket megkérdeztem, maradhatsz–e, ha ez megnyugtat. Kérdés nélkül rávágták, hogy igen.

Elmosolyodtam, és most én fogtam meg a kezét. Hálásan megszorítottam az ujjait, ő pedig ellazult. Nem tudom, mit csináltam volna, ha nincs mellettem ebben a helyzetben. Kétségkívül megőrültem volna.

Attól, hogy nem mondtam neki, valami megmozdult bennem. A szívem minden alkalommal hevesebben vert, amikor megláttam, és amikor hozzám ért… néha azért aggódtam, nehogy elálljon a szívverésem.

Leállította a motort a kocsibejárón és kiszállt. Követtem, ő addigra kivette a táskámat a hátsó ülésről. Az ajtónál maga elé engedett, halkan becsukta mögöttünk azt. Alice és Jasper a kanapén ültek, a külföldi híreket nézték, de mikor megláttak minket, mind a ketten felálltak.

– Sziasztok! – köszöntem nekik félénken.

Alice rögtön mellém lépett és megölelt, Jasper is közelebb jött hozzánk, de azért megtartott egy bizonyos távolságot.

– Lili, ha bármiben tudok segíteni… – suttogta Alice.

– Kösz, Alice. – Nem tudom, miért lepődtem meg azon, hogy tudja mi történt. Edward valószínűleg mindent elárul a családjának. Vagy legalábbis meg kellett magyaráznia, miért cuccolok át az éjszaka közepén.

– Szívem, miért nem hagyjuk, hogy kettesben legyenek? – Jasper Alice derekát megfogva hátrahúzta barátnőjét. A pici tündér duzzogva ugyan, de engedelmesen elhátrált. Edward megfogta a kezem, és a lépcső irányába vezetett.

– Szeretném megköszönni Carlisle–nak és Esme–nek, hogy itt maradhatok.

Edward az államnál fogva felemelte a fejem és lágyan elmosolyodott.

– Nincs rá szükség. Ez a te otthonod is.

Mélyet sóhajtottam, de úgy döntöttem, nem zavarom ilyen későn a szüleit. Felmentünk a szobájába, a táskámat letette a kanapéra. Hirtelen nem tudtam, mit csinálok itt. Kényelmetlenül éreztem magam, hogy éjszaka rájuk rontottam, amikor még csak most ismerjük meg egymást. Nevetséges vagyok. Gyerek módjára bevontam őt a problémába, amit meg kellene tanulnom kezelni.

– Mi a baj? – nézett rám kíváncsi tekintettel.

Megfogta a kezem, odahúzott a szoba közepén lévő ágyra és leültetett maga mellé. Vállat vontam, próbáltam elmosolyodni, de csak egy hamis vicsorgásra futotta.

– Sajnálom, hogy belekevertelek. Egyszerűen meg kellett volna beszélnem a dolgokat James–szel.

Megenyhült az arca, hátrasimította a szemembe hulló hajamat.

– Igen, ezt kellene tenned. De ebben a helyzetben mindenki így reagált volna, ahogy te. Ne hibáztasd magad!

Mély levegőt vettem és hátradőltem az ágyon.

– Egyszerűen nem vagyok képes felfogni, hogy miért nem mondta el. Az meg még jobban felidegesített, amikor azt mondta, hogy nem is akarta, hogy találkozzak az anyjával. Ez olyan, mintha… mintha nem akarná, hogy a családja része legyek, érted?

Edward is ledőlt mellém, a könyökén támaszkodott, és szomorú mosolyra húzta édes ajkait.

– Egyáltalán nem állítom, hogy a bátyád helyesen kezelte volna a helyzetet. Viszont valószínűleg okkal tette, amit tett.

Felé fordultam és kérdőn néztem rá. Vártam a folytatásra, de csak vállat vont.

– Már kifejtettem a véleményemet az autóban.

Bólintottam, miszerint megértettem – ismét –, de ettől még nem lett kevésbé fájdalmas ez az egész. Felnyögtem és a kezembe temettem az arcom. Rémesen éreztem magam.

– Még meg kell ezt az egészet emésztenem – suttogtam. – Elegem van a titkokból.

Edward homloka ráncokba szaladt, de nem szólalt meg. Azt hiszem, ő épp arra gondolt, hogy nem meséltem neki semmit a látomásokról.

– Nem állok készen rá – suttogtam – még nem.

Megsimítottam szoborszerű arcát, mire ő elfordította a fejét és lágy csókot lehelt a tenyerembe. Megborzongtam, amit ő is észrevett – a tekintete elsötétült és élesen szívta be a levegőt. Próbáltam kizárni azt az émelyítő érzést, ami a hatalmába kerített, de ahogy ránéztem, rájöttem, hogy nem fog menni. Az alsó ajkamba haraptam, Edward pedig felmordult. Megragadta a derekam, maga alá gyűrt és fentről nézett le rám. Zihálva kapkodtam a levegőt, ahogy közelebb hajolt hozzám és keményen megcsókolt. Ruháinkon keresztül is éreztem, mennyire kíván engem. Ahogy ágyékát hozzám szorította, felnyögtem.

Edward villámgyorsan legördült rólam, és a gardrób mellett állt meg. Legalább annyira zihált, mint én, és idegesen túrt a hajába.

– Istenem! – suttogta. – Lili, még nekem sincs ilyen önuralmam.

Vágyakozó tekintetét az enyémbe fúrta és nagyot nyelt.

– Gyere vissza – kértem. Megrázta a fejét és az ajtónak támaszkodva leült.

– Ha visszafekszem melléd, nem tudok leállni. Őszintén, nem is akarok.

Elpirultam, felültem az ágyon.

– Kérlek – suttogtam.

– Itt fekszel az ágyamban… – sóhajtott fel. – Te, akit a világon a legjobban szeretek, és azt kéred, csatlakozzak.

Lehunyta a szemét és mély levegőt vett.

– Ha ma éjjel itt maradok, akkor visszafordíthatatlan dolgok fognak történni – nézett rám csillogó szemekkel. – Úgyhogy inkább a vendégszobában leszek.

Felállt, elsétált az ajtóhoz, de megállítottam.

– Várj! Ez a te szobád, majd én átmegyek.

– Arról szó sem lehet. Akkor vagyok nyugodt, ha itt maradsz, Lili. Most elmegyek és lezuhanyozom, addig tedd be a ruháidat a gardróbba, oké?

Átható pillantása miatt nem tudtam válaszolni, pusztán bólintásra futotta tőlem.

– Jól van – suttogta.

Amint kilépett a szobából, ismét hátradőltem. Hogy lehetek ilyen idióta? Jesszusom! Ő megmenti az életem, én meg rámászom. Nem vagyok normális!

Amikor sikerül kissé összeszednem magam, elkezdek kipakolni a gardróbjába. Szentséges istenem! Ez legalább akkora, mint a szobája! Lassan körbejártam a helységet, amiben szépen sorrendben voltak felakasztva és összehajtogatva a ruhái. Az egyik ingnél megálltam, és végigsimítottam a kellemes anyagon. Pont úgy nézett ki, mint az, amelyiket a bálon viselt. Mélyet sóhajtottam az emlékre. Már akkor is volt valami, ami hozzá vonzott, és bármennyire is próbáltam eltaszítani magamtól, nem ment. Mindig visszataláltam hozzá. Ma már nevetségesnek tartom, hogy annyira küzdöttem ellene. Semmi értelme nem volt.

– Emlékek?

Összerezzentem a hangja hallatán, észre sem vettem, mikor tért vissza.

– Olyasmi – suttogtam elpirulva. A haja még vizes volt az előbbi tussolástól, egy póló volt rajta és egy melegítőalsó. Beharaptam az alsó ajkam, ahogy mögém állt és átölelte a derekam. Az állát megtámasztotta a fejem búbján és hallottam, hogy mosolyog.

– Komoly csatát vívtam meg érte Alice–szel.

Kicsit eldőltem tőle és kérdőn néztem rá. Amikor látta, hogy nem értem, gyors magyarázásba kezdett.

– A régi és nem használt ruháinkat elajándékozzuk. Ezt az inget szó szerint ki kellett cibálnom Alice karjából.

Felnevettem, mert szinte láttam magam előtt, ahogy harcolnak az ingért.

– Egyszerűen nem értette, miért annyira fontos nekem az az öltözék, amiben aznap voltam.

– Miért voltál velem utána annyira ellenséges az osztályban? – bukott ki belőlem a kérdés.

Mélyet sóhajtott és elengedett. Kivett még egy vállfát a fiókból és megvárta, míg felakasztom rá a felsőmet.

– Sajnálom, hogy annyira lehetetlenül viselkedtem. Én csak… – beletúrt a hajába, kerülte a pillantásom – szerettem volna, ha élvezed az életet. Aztán a bárnál… nem bírtam magammal. De meg is kaptam a büntetésem – vigyorodott el kajánul.

Még a fülem is tiszta vörös lett a tekintetétől. A táska felé fordultam és még jobban elpirulva láttam, hogy már csak a fehérneműim vannak benne. Összehúztam a cipzárt és Edward felé fordultam. Pajkos mosolyát igyekezett elfojtani, de nem sikerült neki. Természetesen tudta, mi maradt hátra.

– Feküdj le, késő van!

Felvontam a szemöldököm és köhintettem egyet.

– Még csak éjfél. Hosszú az éjszaka – suttogtam, miközben végigsimítottam a mellkasán. Megremegett a kezem alatt, én pedig elmosolyodtam. Egy–null ide.

Megrázta a fejét, mintha ezzel akarta volna elérni, hogy kitisztuljanak a gondolatai, majd megragadta a kezem és az ágy felé húzott.

– Azt hiszem, elég izgalmas volt a mai nap. Jobb lenne, ha pihennél, tudtommal holnap dolgozol.

A fenébe! Erről teljesen megfeledkeztem. Carl tuti kiakadna, ha elkésnék… és ez most nem tesz jót, főleg, hogy miattam kellett átszerveznie az egész szeptemberi beosztást.

– Fél kilenckor kezdesz? – kérdezte lágy mosollyal ajkain.

– Igen – húztam el a szám. Azonban abban a pillanatban rájöttem, hogy pizsamát viszont nem tettem a táskába. Elvörösödve fordultam Edwardhoz, ő pedig szórakozottan csavargatni kezdte a hajam.

– Mi az?

Gondolkodtam, elmondjam–e neki, vagy csak vegyek fel egy pólót, amit magammal hoztam. Nyilvánvalóan ez lenne a jobb megoldás, ám mégis a másikat választom.

– Nincs nálam pizsama.

Edward hátralépett pár lépést, mély levegőt vett. A kezét összekulcsolta a tarkóján, amikor ismét kinyitotta a szemét, szinte elégetett tekintetével.

– Direkt teszed ezt velem? – kérdezte.

Ártatlanul pislogtam rá, ő pedig bement a gardróbba és kihozott egy pólót és egy melegítőalsót.

– Vedd fel! – Szinte már utasított, majd kilépett a szobából. Pár perc múlva visszatért, amikor már a ruhái voltak rajtam.

– Mondjuk az a tény sem sokat segít, hogy a ruháim vannak rajtad – mormogta.

A póló és az alsó is nagy volt rám, de olyan illata volt, mint neki, így semmi pénzért sem vettem volna le őket. Ledőltem az ágyra, ő pedig mellém feküdt.

– Maradsz? – kérdeztem reménykedve, miközben a mellkasára támasztottam az állam. Megrázta a fejét és bocsánatkérően nézett rám.

– Nem vagyok képes annyira fékezni magam. A ma esti után – tette hozzá. Elvörösödtem, elfordítottam a fejem, hogy ne lásson. Az ma történt? Mintha fényévekkel ezelőtt lett volna…

– Nálunk nagyon visszafogtad magad – suttogtam. Visszafordítottam a tekintetem, láttam, hogy igyekszik elfojtani a mosolyát.

– Hidd el, nem volt könnyű!

Végigsimított a karomon, összefűzte az ujjainkat. Hüvelykujjával az enyémet simogatta, amitől apró kis szikrák pattogtak kettőnk között.

– Pedig akkor ketten voltunk.

– Igen, de a bátyádék bármelyik pillanatban beeshettek az ajtón. És még nincs itt az ideje – csókolt a hajamba.

– Itt pedig itthon van a családod.

Felkacagott, megsimogatta a hajam.

– Ó, őket ez nem zavarja – kuncogott tovább. Elvörösödtem és tátott szájjal meredtem rá. Azért nem szívesen szexelnék vele úgy, hogy tudom, a családja még fent van és hallhat minket.

– Aludnod kell! – suttogta. Amikor tiltakozni kezdtem volna, a szavamba vágott. – És nekem is át kellene mennem a vendégszobába.

– Ne menj át! Délután is visszafogtad magad, most is menni fog – győzködtem.

– Lili, abban a pillanatban, amikor a nevemet sikoltottad a gyönyörtől, kevés hiányzott, hogy a kezemet mással helyettesítsem.

Nyers hangjától megdöbbentem, de ugyanakkor el is pirultam, mint mindig, amikor a szexről van szó. Próbáltam elrejteni az arcomat, de megragadta az állam és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

– Jó éjt! – suttogta és lágy csókot lehelt ajkaimra. Elkezdett kimászni az ágyból, én viszont görcsösen kapaszkodtam a karjába.

– Kérlek, Edward!

Érdeklődő arckifejezéssel meredt rám, de visszaült az ágyra.

– Mi a baj?

És ebben a pillanatban rájöttem, hogy vagy színt vallok, vagy magától jön majd rá. Mély levegőt vettem, feltornáztam magam ülő helyzetbe és a takaróval kezdtem babrálni.

– Állandó rémálmok gyötörnek. – Nem néztem rá, továbbra is előre meredtem, mert tudtam, hogy ha ránézek, onnantól kezdve befogom a számat. – Amikor filmeztünk és elaludtam, nem voltak. Biztonságban érzem magam melletted, valószínűleg ez az oka. Vagy csak pusztán véletlen – vontam vállat.

Felpillantottam rá, aggódva figyelt engem. Végül bemászott mellém, szorosan magához húzott és belepuszilt a hajamba.

– Miért nem mondtad eddig? – korholt. Simogatta a hátam, én pedig fellélegeztem.

– Nem volt fontos.

A hajamat fogva hátrahúzta a fejem és komoran meredt rám. Én is összehúztam a szemöldököm és álltam a tekintetét.

– Sok mindent nem mondasz el magadról – dorgált. Vállat vontam, mert tudtam, mire céloz. Josh–ra, és a látomásaimra. Nem szívesen beszéltem vele Josh–ról, mivel ez csak felkavarná őt is, engem is. Bármennyire is szívesen kiöntöttem volna a szívemet neki, nem tehettem.

– Csak azt nem mondom el, ami nem lényeges. Arról sem beszélünk, hogy mit ettem reggelire.

– Pedig az elég fontos. Nagyon vékony vagy, Lili.

– Dehogy vagyok! – háborodtam fel. – Éppen jó a súlyom – motyogtam sértődötten. Megrázta a fejét és összeszorította a száját.

– Szeretném, ha rendesen ennél!

– Rendesen eszem! Sőt, ami azt illeti, szinte mindig pizzát és hamburgert eszem vacsorára.

– Egy darabig én foglak elvinni reggelizni, ebédelni és vacsorázni. Ez nem vita tárgya.

Felhorkantam. Még hogy nem eszem eleget… látná az ebédemet. Dühösen elfordultam tőle, és bebújtam a takaró alá. Hallottam, ahogy felkuncog, de nem reagáltam rá. Ő is bebújt, hozzám simult és a hajamba csókolt. A derekamnál fogva teljesen magához húzott, nem is engedett el.

– Szeretlek – suttogta a fülembe.

Kinyitottam a számat, de ugyanazzal a mozdulattal be is csuktam. Nem mondhatok neki ilyet, amikor még nem tisztáztam magamban a dolgokat. Lehunytam a szemem és igyekeztem kizárni a mai napot. Teljesen.