56. rész

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet! :) Jó olvasást kívánok, sok puszi! :*

Vannak szavak, amelyek örök érvényűek, eltemethetjük, elégethetjük őket, de az a sorsuk, hogy újjászülessenek, mint főnixmadár a hamvaiból; és amikor újjászületnek, szó szerint elakad a lélegzet. 

Amikor kiejtettem a számon a bűvös szavakat, Edward újra lecsapott ajkaimra. Csakhogy ezúttal ennyi nem volt számára elég. Kezével szorosan tartott, ismét felemelt a lábaimnál fogva, én pedig elégedetten préseltem hozzá magam. Egy másodpercre sem akartam ennél távolabb kerülni tőle. Éreztem vágyának bizonyítékát az alhasamnak dörzsölődni a ruháinkon keresztül, és abban a pillanatban eldöntöttem, hogy többet akarok. Még ennél is többet. Nem úgy nézett ki, hogy Edward meg akarja szakítani, amit éppen csinálunk, de kényelmesebb helyre volt szükségem. Nagyon izgató volt ez a könyvespolcos dolog, viszont nekem elég kényelmetlen, ahogy a hátamat könyvek gerincei nyomták.

– Ágy… – suttogtam, kicsit elválva ajkaitól, hogy hangot adjak kérésemnek. Anélkül, hogy abbahagyta volna a csókot, szorosabbra fonta karjait a combom körül és óvatosan elhúzott a polctól. Karjaimat a nyaka köré fontam, hogy megkapaszkodjam benne, amíg meg nem éreztem magam alatt az ágy puhaságát.

Edward nem változtatott a helyzetünkön, ugyanúgy a combjaim között maradt, mint ezelőtt. Elhúzódott a számtól, ajkai a fülem mögötti érzékeny bőrt ízlelték, amitől akaratomon kívül is felnyögtem. Edward állatias morgása csak még jobban feltüzelte a vérem, ahol csak megérintett, forróság áradt szét a testemben. Szinte tudtomon kívül emeltem feljebb a csípőm az övének nyomva, mire válaszul egy kemény csókot kaptam az ajkaimra.

– Edward… – kezdtem.

Edward zihálva húzódott el, miközben megtámaszkodott a fejem mellett. Nem jutott messzire, mivel lábaimat összefontam a csípőjén. Felnyögött, behunyta a szemét, majd maga alá húzta a lábait, és kibontakozott szorításomból.

– Túl gyorsak vagyunk – zihálta.

Bólintottam, próbáltam lecsillapítani a szívverésem az egyre lassabb levegővételekkel, de nem sikerült – ugyanolyan tempóban és erősségben verte a bordáimat.

Edward két kezével beletúrt a hajába, összekócolta azt, majd rám nézett. Elmosolyodott, csibészes tekintetétől elpirultam. Mellém mászott, ismét megcsókolt.

– Ne haragudj – suttogta ajkaimnak. – Túlságosan mohó vagyok, ha rólad van szó.

Éreztem, ahogy mosolyog, arcomról a nyakamra csúszott a keze, én pedig közelebb húzódtam hozzá.

Egy idő után fájdalmas nyögéssel engedte el ajkaimat.

– Jobb lesz, ha hazaviszlek – mondta csukott szemmel.

Nem válaszoltam, csak néztem, ahogy próbálja lenyugtatni magát. Csukott szemmel vett egyre mélyebb levegőt, miközben az alsó ajkát harapdálta. Amikor a légzése csendessé, egyenletessé vált, kinyitotta a szemét.

– Szóval a barátnőm vagy. – Egyszerű kijelentés volt.

– Ezek szerint.

Felültem az ágyban, a szélére csúsztam és beletúrtam a hajamba, hogy kicsit rendezettebbnek tűnjön.

– Hová mész? – kérdezte, ahogy az ajtó felé sétáltam.

– Úgy gondolom, nem éppen illendő dolog az ágyadban feküdnöm, amikor még csak most kezdtünk el járni. Szó szerint most.

Felnevetett, mellém sétált és visszahúzott a szobába.

– Ugyan már! Ha úgy vesszük, már két hónapja járunk, nem? – Angyali arcán varázslatos mosoly terült szét, aminek nem lehetett ellenállni, és amit úgy szerettem.

– Nem – válaszoltam dacosan. Összefonta ujjainkat, közelebb húzott magához, azután a derekamra csúsztatta kezeit.

– Még most sem értesz egyet velem?

Szaggatottan vettem a levegőt, de álltam a tekintetét.

– Még mindig nem – vigyorogtam.

Ekkor ajkait az enyémre tette, nyelvével simogatta az alsó ajkamat, amíg nem engedtem bebocsátást a számba.

– És most? – kérdezte, ahogy fogai közé vette alsó ajkamat. Éreztem, hogy ha nem tartana erősen, akkor a lábaim összerogynának.

– Nem – nevettem fel, amikor elég erős sikerült összeszednem.

– Akkor jobban el kell bűvöljelek, nem?

Megráztam a fejem és kibontakoztam az öleléséből. Ismét az ajtó felé indultam, de újra megragadott, ezúttal a derekamnál fogva.

– Ugyan, Lili! Ha a családom itthon lenne, akkor is a szobámban lógnánk. Akkor főleg itt lennénk, mert nem akarlak kitenni azoknak a megpróbáltatásoknak, amit Emmett tenne veled – mosolygott.

Rágni kezdtem az alsó ajkam, amíg döntésre nem jutottam. Visszasétáltam a szobájába, és leültem mellé az ágyra.

– Mit tenne velem Emmett?

Felnevetett.

– Majd meglátod. Biztos vagyok benne, hogy megmutatja a valódi énjét. Csak abban reménykedem, hogy nem az első alkalommal.

Kezdtem megijedni. Tényleg ennyire borzalmas lenne találkozni a Cullen család többi tagjával? Szerintem Edward túlontúl kritikus velük szemben, hiszen Alice is nagyon rendes – jó, néha képes az ember idegeire menni és nem ismeri a nem szót – de alapjában véve aranyos. A szülein kívül egyébként is találkoztam már velük, mindegyiküket láttam a bálon.

– Gyere már ide! – odahúzott magához és megpuszilta a hajam.

– Tudod, szerintem azok, akik épp most kezdtek járni, nem szoktak egy ágyban heverni egymás mellett – vetettem fel.

– Igazad van, egészen mást csinálnak. Ha szeretnéd…

– Oké, értettem! – szóltam közbe nevetve. Az állam alá tette a kezét, felemelte a fejem és megajándékozott a lélegzetelállító félmosolyával.

– Ne aggódj, nincs abban semmi rossz, hogy itt vagyunk – intett az ágyra. – Még akkor sem, ha csak most kezdtük el járni – alig fél órája – nézett rá a karórájára.

– Csak… nekem ez tényleg gyors most. Lassan akarok haladni, mint a bátyám és Kate – feleltem, miközben az egyik hajtincsemet kezdtem csavargatni az ujjaim kötött.

Edward összevont szemöldökkel nézett rám.

– Azt nem tudtam, hogy együtt vannak… mármint azok után, amit ma mondtál sejtettem, hogy egyikőjüket érdekli a másik, de arra nem számítottam, hogy járnak.

Mély levegőt vettem, amit csak lassan fújtam ki. Na igen, így pletykál az ember – néha akarata ellenére, mint most én. Elmondtam neki, hogyan jöttek össze a bátyámék és hogy azóta is szépen haladnak.

– Én csak azt szeretném, ha olyan lenne, mintha a szüleim élnének. Tudod… udvarolsz, átjössz hozzánk, megismerjük a másikat, ilyenek. De abban nincs benne az ágyban levés, egyelőre. – Éreztem, hogy elpirultam, aminek hatására Edward kuncogott és megcsókolta a pírt az arcomon.

– Gyere!

Kihúzott az ágyból és elindult a lépcső felé. Megkönnyebbültem valamilyen szinten, hogy nem erőlteti ezt a szobában maradás dolgot. Mondjuk ez elég érdekes, mivel körülbelül fél órája majdnem lefeküdtem vele, de… most már nem vakítják el a szememet a hormonok, tudok ésszerűen gondolkodni.

A konyhába vezetett, elengedte a kezem és a pult mögé lépett. Felültem az egyik bárszékre és néztem, mit csinál. Kivett egy doboz narancslevet a hűtőből, kiöntött nekem egy pohárral és mosolygott.

– Gondolom megszomjaztál – vont vállat. Ez volt a válasz a kérdő tekintetemmel, amit az elém tett pohárral érdemelt ki.

– Igen, köszi. – Nagyot kortyoltam a hideg narancsléből, amitől még jobban lenyugodtam. Jó tudni, hogy a hideggel képes az ember hatni a hormonjaira.

– Szóval arra gondoltam, hogy tényleg megnézhetnénk egy filmet, ha már ezért hoztalak el – vigyorgott rám és a nappali felé indult. Követtem, leültem a kanapéra, amíg ő DVD–t ajánlgatott nekem. Már majdnem rábólintottam az egyikre, amikor hangosan megszólalt a zsebemben a telefon. Edward kezébe nyomtam a narancslevet és kiszabadítottam a kis készüléket. James neve kitartóan ott volt a kijelzőn, így nem tehettem mást, minthogy felveszem.

– Szia!

– Na végre! Már majdnem hangpostára kapcsolt, mi tartott eddig? – szólt ingerültem a telefonba.

– Mit szeretnél?

Átmentem a konyhába, hogy kerülni tudjam az Edwarddal való szemkontaktust, ugyanis árgus szemekkel követte minden mozdulatomat. És az sem ártott, ha nem hallja, amint James üvölt velem.

– Nem akarom durván a tudtodra adni, de éjfél is elmúlt. Jó lenne, ha szólnál a drágalátos Edwardnak, hogy hozzon haza! Nem érdekel, hogy nyár van, neked pihenésre van szükséged, érted?

– James, teljesen normális, ha éjfélkor még fent vagyok, az isten szerelmére! Tizennyolc éves vagyok, nem nyolc… – forgattam a szemem.

– Nem mondod! Nem érdekel, hány éves vagy, most szólsz Edwardnak, hogy hozzon haza! Fél óra múlva itthon vagy.

Válaszolni akartam, hogy tudja, kinek parancsolgasson, de addigra letette. Dühösen vágtam zsebre a telefont, miközben beletúrtam a hajamba és visszasétáltam a nappaliba. Edward ugyanott állt, ahol hagytam, kezében a távirányítóval. A mai nap már másodgyára kényszerülök kínos beszélgetésre vele. Elég ciki, ha gyereknek néznek, és ezt el kell mesélnem a fiúmnak is. Hűha… azt hiszem ez a legelső alkalom, hogy így neveztem.

– Azt hiszem ideje hazamennem – húztam kínos mosolyra a számat.

Meglepődve felvonta a szemöldökét, majd a tévéhez fordult és kikapcsolta.

– Persze, hazaviszlek.

Némán ültünk be az autóba, és azt hiszem, elég kínos volt a csend közöttünk. Legalábbis én úgy éreztem.

– Nem akarok hazamenni, de James hívott, és azt hiszem korlátozások lesznek, ha visszaérek – magyaráztam.

Edward rám nézett, mindentudóan elmosolyodott.

– Főleg akkor, ha megtudja, hogy együtt vagyunk, igaz? – Kezével megkereste az enyémet és összekulcsolta ujjainkat.

– Én is ettől tartok – sóhajtottam.

Nagy valószínűséggel igazunk lett, mert amikor Edward beparkolt az feljáróra, James már összefont karokkal állt a tornácon. Mélyet sóhajtottam, ahogy megláttam, mert ez nem lesz kellemes. Edward megszorította a kezem, majd kipattant az autóból és mellém sietett, hogy kinyissa nekem az ajtót. Elfogadtam a kezét, amit felém nyújtott, de amint kiszálltam, el is engedtem azt. Felvonta a szemöldökét, a mosolya lehervadt. Rögtön zsebre dugta a kezét, és legalább fél méter távolságban sétált mellettem a tornác felé. Remek… még őt is ki kell engesztelnem.

Amint felnéztem Jamesre, tudtam, hogy jól tettem, amikor elengedtem Edward kezét. Az állkapcsa megfeszült, és olyan masszívan állt a lépcső tetején, hogy szerintem még egy tornádó sem tudta volna onnan elmozdítani. Nem szólalt meg, merően nézett Edwardra, aki megfeszült mellettem.

– Lilian, menj be!

– James… – kezdtem, ám a szúrós pillantás miatt, amivel rám meredt, inkább befogtam a szám.

Felléptem az első lépcsőfokra, majd hátrafordultam Edwardhoz. Mielőtt bármit mondhattam volna, megszólalt:

– Majd hívlak.

Ez volt az a pillanat, amikor mindennek ellenére, ami történt – és ami nem történt –, úgy éreztem magam, mint valami ribanc. Egy ribanc, akit miután megkapott, másnap reggel – ha még nem éjjel – leráz egy ilyen mondattal. A hangsúlya pedig pontosan erre utalt: nem nézett másnak, csak egy szajhának.

Dühösen elfordultam tőle és bementem a házba. Feltrappoltam a szobámba és lelöktem magamról a felsőt, majd a nadrágot is, és átvonultam a fürdőszobába. Az sem érdekelt volna, ha ezek ketten végignézték volna, már úgyis mindegy. Az egyikőjük egy szajhának tart, a másik pedig egy megbízhatatlan, éretlen kamasznak. Remek.

Lezuhanyoztam, magam köré tekertem egy törülközőt, s visszamentem a szobámba, hogy felvegyem a pizsamának használt ruháimat. Még mindig a plafonon voltam attól, ahogy Edward csak úgy foghegyről odalökte nekem a mondatot.

Lementem a konyhába, hogy keressek valamit, ami sikerül lenyugtatni az idegeimet. Amint a kezembe akadt egy üveg ital, nem tétováztam és rögtön pohárért nyúltam.

– Azt azonnal leteszed! – James dühösen meredt a kezemben lévő whiskey–s üvegre, és még mielőtt kiönthettem volna egy pohárral, a bátyám már ki is kapta a kezemből az italt és lezárta. – Mi a francot gondoltál? Kiskorú vagy, egy korty alkoholt nem ihatsz, megértetted? Miért akarod elcseszni az életed azzal, hogy rászoksz?

– James! Ez csak egy pohár whiskey, nem több! – vitatkoztam vele.

Beszívta a levegőt, kinyitotta a száját, de láttam, hogy miután megszólalt, mégsem azt akarta mondani, amit hangosan kimondott.

– Könnyen rá lehet szokni és nem szeretném, ha az egyetlen testvérem alkoholista lenne – mondta normál hangon.

– Úgy beszélsz, mintha ismernéd ezt az érzést – néztem rá komolyan.

– Nem ismerem. Én edzek, amikor más az italhoz fordul, és ez tökéletesen megfelel. Ki tudom szellőztetni annyira a fejem, hogy utána ne kívánjam a piát.

Mély levegőt vett, visszatette az üveget a szekrénybe. A nappali felé indult, félúton hátranézett rám.

– Beszélnünk kell, szóval jó lenne, ha bejönnél. A piát hagyd a helyén, vagy lelakatolom a szekrényt!

Dacosan vánszorogtam utána, lehuppantam a mellette lévő helyre és a kandallót bámultam. James arcára rá volt írva a szigor, de mintha kétkedés is vegyült volna mellé. Két percen belül meg is tudtam, mi is volt az.

– Most nem tudom, hogy az ital miatt papoljak, vagy pedig amiatt, hogy ilyen későn jöttél haza, és ha nem hívlak, eszed ágában sincs hazajönni – csapott a térdére.

– A pia miatt már papoltál az előbb, és a másikhoz sincs kedvem, szóval… – felálltam, de visszahúzott.

– Nem érdekel, mihez van kedved vagy mihez nincs! Meghallgatsz!

Ismét a kandallóra szegeztem a tekintetemet. Eléggé szarul éreztem magam prédikáció nélkül is, de mit érdekli ez őt…

– Innentől fogva tizenegyre haza kell érned, iskolaidőben pedig hamarabb, azt majd addigra kitalálom. És nem örülök annak sem, hogy egy sráccal lógsz ilyenkor. Ha Kate–tel vagy, nem bánom, de Edwarddal – vonta össze a szemöldökét.

– Edward nem csak egy srác, ahogy te fogalmaztál. Edward a barátom.

– Tudod Lil, nem hittem, hogy ezt valaha is meg kell magyaráznom bárkinek is, a jövőbeli lányomon kívül, de… mi, pasik nem leszünk csak úgy a barátai lányoknak. Rendszerint akarunk valamit, és az általában – helyesbítek, mindig – a szex.

Nem szakítottam meg a kis monológját, mert irtóra vicces volt. Ahogy csak mondta és mondta a pasis dolgait, hogy minden nőtől csak azt akarják, hogy lefeküdjön vele…

– Edward nem csak úgy a barátom, hanem több mint barát. Párkapcsolatunk van – közöltem diadalittasan.

James szeme kigúvadt, döbbenetében ki– és becsukta a száját.

– Mióta? – A hangja elfúlt ennek a rövid szónak a végére.

– Ma óta. Vagyis, szigorúan véve tegnap óta.

– Gondolom, bármit mondok, az nem fog számítani – fonta össze ujjait és megropogtatta az ízületeit.

Megráztam a fejem és az arcára néztem, ami aggódással volt tele. Próbáltam nem észrevenni, de mégsem tudtam csak úgy figyelmen kívül hagyni. Már korábban is kérdeztem, mi a bajuk egymással, és akkor azt mondta, volt egy hibájuk, amit együtt követtek el és borzalmasak lettek a következményei. Lehet, hogy egykor még barátok is voltak?

– Azért elmondhatod, mit tanácsolnál – húztam halvány mosolyra a számat.

James nem válaszolt, összeszorította a száját és a padlót bámulta.

– Csak vigyázz magadra, ennyi. És ha hallgatnál rám, akkor azt mondanám, hogy maradj távol tőle, mert ő nem olyan, mint te vagy. De mivel nem hiszel nekem, majd rájössz magadtól, csakhogy valószínűleg későn.

Összeszűkítettem a szemem, úgy meredtem rá.

– Mit akarsz azzal mondani, hogy nem olyan, mint én?

James szólásra nyitotta a száját, majd inkább becsukta. Felállt és a lépcső felé indult, de az első lépcsőfoknál visszanézett rám:

– Annyival könnyebb lenne, ha tudnád! – Sóhajtotta.

***

Edward az erdő mélyén hagyta az autóját, de azt mondta, még így is körülbelül három mérföldre vagyunk onnan, ahová vinni akar. Már egy ideje sétálunk, de még mindig nem fogyunk ki a témából, amit meg lehetne vitatni. Sosem gondoltam volna, hogy itt ilyen sűrű növényzet van, és mégis.

– Akkor… – nézek egy kiálló faágra, mire Edward elhúzza, hogy tovább tudjak menni – a neten nézel utána a dolgoknak vagy egy könyvben?

– Könyv – vágja rá kapásból.

Egy hatalmas átmérőjű fatörzs van előttünk kidőlve, amire Edward egyetlen könnyed mozdulattal felugrik, és felém nyújtja a kezét. Elfogadom, én is felmászom mellé, ő pedig lemászik, a derekamnál fogva megragad és leemel a fáról.

– Coca cola vagy rostos? – kérdezte, kezét még mindig a derekamon tartotta.

– Coca cola. Kell némi koffein a szervezetnek, még ha tele van káros anyaggal is – nevetek. – Angelina Jolie vagy Cameron Diaz filmjei?

– Jolie. Diaz–é vicces, de Lara Croft–nál nincs jobb! – Rám nevetett, én pedig felnyögtem.

– Nem szeretem azokat a filmeket…

– Még jó, hogy ez az én kérdésem volt.

Vártam, mit kérdez legközelebb. Mióta sétálunk, ezt a játékot játszottuk, de még egyikünk sem unta meg.

– Párizs vagy London?

Hosszú ideig nem válaszoltam, csak hümmögtem. Ez tényleg beugratós kérdés volt, mivel mind a két városba szeretnék eljutni és mind a kettőt pontosan ugyanúgy szeretném felfedezni.

– Mindkettő. – Amikor meglátom felvont szemöldökét, ami arra sürget, hogy válasszak, az oldalába könyökölök. – Ezek közül nem lehet választani!

Edward csak nevetett rajtam. Nem akartam még mélyebb témákra ásni, ezért egy számomra igen vicces kérdést tettem fel.

– Focimeccs vagy szex?

Hitetlenkedve nézett rám, mintha hirtelen majommá változtam volna.

– Ilyet nem kérdezhetsz egy férfitól! – közölte sértődötten.

– Ugyan már – nevettem. – Valld csak be, hogy a focimeccs jobban csábít! – cukkoltam.

Edward zavartan a tájat kezdte fürkészni.

– Szóval a szex nyert – vigyorogtam. Ő csak hanyagul vállat vont, de még mindig nem nézett rám. – Szexeltél már? – kérdeztem ugyanolyan jókedvűen.

Egyetlen vonallá préselte az ajkait és még mindig a tájat nézte. Már nem fogta a derekam, csak sétáltunk egymás mellett.

– Tehát igen – következtettem a hallgatásából. Nem számítottam másra, hisz egy ilyen jóképű srácnak tálcán kínálják fel magukat a lányok, ő pedig hülye lenne elutasítani bármelyiket is.

– Zavar téged, hogy… voltam mással? – nézett rám a szeme sarkából.

Vállat vontam.

– Nem. Miért zavarna?

– Nem tudom. És te?

Összeszűkült szemmel néztem rá.

– Mit én?

– Voltál már férfival?

Felnevettem.

– Ezt nem fogom veled megvitatni. Ha voltam, az az én dolgom, és ha nem voltam, az szintén.

– Ez nem ér! – háborodott fel. Megfogta a kezem és közel húzott magához. – Én elmondtam.

– Mondhattad volna, hogy nem az én dolgom, és akkor tiszteletben tartom a privát szférád – védekeztem.

– Egy frászt! Addig nyaggattál volna, amíg el nem mondom.

Vállat vontam és ismét előre indultam. Naná, hogy addig cukkoltam volna, amíg el nem meséli. Hülye lettem volna kihagyni, ha már felhoztam a témát.

Láttam rajta, hogy megsértettem, emiatt pedig peckesen vonult tovább előttem. Egy sötétkék póló volt rajta és farmer, amiben megcsodálhattam tökéletes testét. Ó, istenem… ez a srác tökéletes! Amikor hátranézett rám, lebuktam, hogy őt bámulom, mire kaján vigyor terült szét az arcán.

– Hamarosan ott vagyunk. – A hangja mélyebb volt, mint általában, szinte búgta a szavakat, amitől elpirultam.

Lemaradt, amíg mellé nem értem és segített átkelni az előttünk elterülő természetes erő okozta akadályon. Valóságos pusztítást okozott itt a legutóbbi vihar, de a madarak csiripelése olyan gyönyörűen szállt a levegőben, hogy ez kissé kárpótolta a veszteséget. Be volt borulva, és az idő elég nyomott volt ahhoz, hogy tudjam, estére biztosan esni fog az eső. Viszont annyira meleg volt, hogy nem bírtam tovább, levettem a pulcsimat és a derekamra kötöttem. Szerencsére vettem fel egy topot, felkészülve minden eshetőségre.

Edward végigkövette tekintetével a folyamatot, azután alaposan végigmért. Elpirultam, ő pedig visszaszegezte a tekintetét az arcomra.

– Mégsem volt jó ötlet kettesben jönni – morogta magának, de én hallottam. Diadalittasan néztem rá, ahogy a szeme elsötétült, és megnyalta az alsó ajkát.

Kihívó mosolyra húztam a szám, vártam, mit lép, de ő csak megrázta a fejét és újra elindult előttem.

– Gyönyörű vagy – szólt hátra.

– Ó, fogd be! – Nevettem. Szórakozottan tettük meg a hátralévő utat; ő dúdolt én pedig hátulról méregettem. Nem voltam féltékeny a lányra vagy lányokra, akikkel együtt volt, de azért mégis próbáltam elképzelni, hogyan is nézhettek ki. Vajon hasonlítanak rám? Vagy teljesen különbözünk? Talán szőke bombázó, modell alkattal, esetleg vörös, vagy fekete? De azok után, hogy nem válaszoltam az ő kérdésére, nem akartam hangosan is kimondani. És ha tényleg jobban néz ki, mint én? Akkor meg főleg nem akarom tudni a választ.

Beleütköztem Edward mellkasába. Észre sem vettem, hogy megállt, már pedig nyilvánvalóan ez történt.

– Csak óvatosan, Lili! – kaján vigyora nem tűnt el az arcáról, én meg még jobban elpirultam, amikor megéreztem kezeit a csípőmön, hogy el ne essek. Elég sok időt töltöttünk együtt, mióta járunk, de nem merészkedtünk ilyen messzire a beszélgetés témában. – Nem is tudtam, hogy a stírölés képes baleseteket okozni – vigyorgott.

– Hát… ne engedj túrázni egy szexi pasit és egy védtelen nőt, és akkor nem lesz semmi baj.

– Óóó… szexi lennék?

– Fogd. Be.

Kikerültem, és elsöpörtem az utamba kerülő faágakat. A szemem tágra nyílt a látványtól, ami elém tárult: egy hatalmas rét szélén álltunk, amin csodálatos vadvirágok tarkállottak. A rét túloldalán patak csörgedezett, valószínűleg a közeli folyó egyik mellékága. A levegő itt sokkal tisztább és kellemesebb volt, mint az erdőben. Szinte féltem rálépni a rét zsenge, hosszú füvére, nehogy kárt tegyek ebben a csodában.

– Mi ez? – kérdeztem suttogva.

– Ide jövök általában, amikor egyedül akarok lenni. Vagy legalábbis, amikor pokolba kívánom a családom – nevetett fel halkan mögöttem.

Megfogta a kezem és előrehúzott erre a meseszerű helyre, amitől még mindig alig tudtam megszólalni. Edward valószínűleg a reakciómat figyelte, mert ott állt előttem a magas fűben és az arcomat vizslatta. Úgy éreztem magam, mintha egy lakatlan helyre értünk volna, és ha úgy vesszük, elég távol volt a várostól, így az is. Körülvett minket az erdő, a fák mégis elég távol voltak ahhoz, hogy egy hatalmas tér terüljön el előttünk. Az erdő másik oldalán őzek ittak a kis patakból, magukkal hozva piciny utódaikat.

– Ha az arckifejezésedet szóval kellene jellemeznem, azt mondanám hogy el vagy ragadtatva és beleszerettél – közölte.

Ránéztem, elmosolyodtam, majd a tekintetemet visszafordítottam az őzekhez.

– Valami olyasmi – sóhajtottam. – Hogyan találtál rá?

Vállat vont.

– Sokat túrázok, így nem volt nehéz.

A rét közepén álló fához húzott és leült a fűre. Követtem a példáját, csak előtte leoldottam a derekamról a pulóverem és magam mellé löktem.

A szél hirtelen feltámadt, a hajamat az arcomba söpörte, de gyorsan lófarokba kötöttem, hogy ne zavarhassa ezt a csodát, ami előttem van.

– Úgy érzem azzal, hogy itt vagyunk, megsértjük a természetet.

– Ugyan miért? Nem teszünk tönkre semmit… nem vágjuk ki ezt a fát, nem kezdünk el betonfalakat építeni és járdákat. Mindent ugyanúgy hagyunk – mosolyodott el. – Az összes kár, amit ebben a helyben ejtünk, hogy lelapítjuk a füvet.

Kuncogtam és rádőltem a mellkasára, úgy figyeltem az erdő állatait. Egyenletesen emelkedett és süllyedt a mellkasa a fejem alatt, a keze a hajtincsemmel játszott.

– Miért hoztál ide? – kérdeztem hosszú idő után. Éreztem, ahogy vállat von és a keze lecsúszik a hajamról a derekamra.

– Ez a hely nyugodt. Neked pedig a rengeteg változás után erre van szükséged. Az utóbbi négy hónapban fenekestül felfordult az életed és az egyetlen dolog, ami számít, hogy normális legyen. Vagy valami hasonló.

– Kösz, hogy elhoztál. Mostanában elég feszült a helyzet köztem és James között. – Mélyet sóhajtottam, próbáltam kiűzni a mellkasomban hosszú ideje érződő fájdalmas érzést.

Egy hónapja alig beszélünk James–szel. Pontosabban, mióta járok Edwarddal. Kate amolyan közvetítőt játszik közöttünk, de őt sem gyötörhetjük a végtelenségig a saját problémáinkkal. Ráadásul elég nehéz neki mind a két oldalon állnia anélkül, hogy az egyikünket megbántaná. James nappali műszakokban dolgozik – szerintem kizárólag azért, hogy elkerüljön –, így a délelőttöt Kate–tel, a délutánt pedig Edwarddal szoktam tölteni. Ma sem volt ez másképp, és bár, amikor Kate átjött hajnalban, hogy legalább egy órát Jamesszel tölthessen, még mielőtt munkába megy, a bátyám akkor is levegőnek nézett. Ó igen… ért hozzá, hogyan rontsa el a jókedvem.

– Sajnálom. Tudom, hogy ez miattam van, de… nem tehetek az érzéseim ellen – bújt hozzám közelebb.

– Ahogyan én sem. Majd belátja, hogy nekem volt igazam. Ha pedig nem, akkor is kénytelen lesz elfogadni.

Edward mély levegőt vett és kihúzódott az ölelésemből. Az arca komoly volt, mégis apró mosoly játszott ajkain.

– Szeretlek Lili! Tudom, hogy korai még ezt mondanom, de így van. Szerelmes vagyok beléd.

Meglepettségemben csak pislogni tudtam. Most… szerelmet vallott nekem? Úristen… Edward Cullen azt mondta szerelmes belém!

Éreztem, hogy elpirulok, Edward pedig vigyorra húzta a száját és közelebb húzódott. Ajkait azonnal az enyémekre helyezte és mosolyogva csókolt meg. Nem várta el, hogy viszonozzam a szavait, és ez kisebb fajta megkönnyebbüléssel töltött el, mert még nem lettem volna kész kimondani ezeket.

Viszont ahogy Edward nyelve bebocsátást nyert a számba, abban a pillanatban, mintha csak időzített bomba robbant volna fel a fejemben. Irtózatos migrén tört rám, és képek özönlötték el az agyamat, akár az emlékek.