Sziasztok! :) Most egy hosszú részt hoztam nektek, így remélem, hogy kiengesztellek titeket a késésért. Jó olvasást! :*
Két hét olyan hosszú idő, hogy az már szinte fáj. Minden nap
elfoglaltam magam – Kate szinte bombázott a programokkal, amint megtudta, hogy
Edward nincs itt. Csajos estét tartott – amiből James értelemszerűen kimaradt –,
elmentünk vásárolni, önkéntes munkát végeztünk Port Angeles–ben, vagy épp
nálunk néztünk filmeket. Sajnáltam, hogy ennyire rájuk akaszkodtam, éppen ezért
próbáltam minél többször kettesben hagyni őket, amikor csak lehetett. Esténként
ez könnyebben ment; sikerült azzal leráznom őket, hogy fáradt vagyok. Minden
nap futni jártam – ez volt a közös programom James–szel. Jó érzés volt, ahogy
több kilométert futottunk és a gondolataim kitisztultak; szabadnak éreztem tőle
magam.
Az egyik reggel, futás után sétáltunk vissza a házhoz,
amikor idegen autót pillantottam meg a feljárón. A fekete Audi A8–as járó
motorral várt, de nem szállt ki senki belőle, amikor megérkeztünk. James–re
néztem, aki összevonta a szemöldökét, és elém állt. A bátyám valószínűleg
tudta, ki rejtőzik benne.
– Menj a házba, és ne gyere ki! – szót rám szigorúan.
Bólintottam, ő pedig öles léptekkel indult meg a kocsi felé.
Nem tudtam, mit tegyek, miután beléptem a házba. Kifejezetten
kért rá, hogy maradjak bent – vajon ez arra is vonatkozik, hogy kiüljek az
ablakba? Nyilván.
Lezuhanyoztam, amíg James bejött a házba. Nem szólt hozzám
és elég indulatosnak látszott ahhoz, hogy én
szólítsam meg. Bement a szobájába, bevágta az ajtót. Pár másodpercen belül már
hallottam is a bokszzsákba vert ütéseket.
Mélyet sóhajtottam, miközben magamban nyugtáztam, hogy hiába
kicsi a város, azért itt is zajlik az élet. Bárki is ült abban az autóban, a
bátyámat nagyon felzaklatta a jelenléte. Hosszú ideig püfölte a zsákot, majd
egy hangos ordítással kivágódott a szobából.
– James… – próbáltam beszélgetést kezdeményezni, de ő csak
feltartotta a kezét és bement a fürdőszobába.
Tehetetlenül álltam a lépcső korlátjának támaszkodva, miközben
szerettem volna megtudni, mi folyik itt. Vártam, hogy kijöjjön, de egy idő után
meguntam. Bementem a szobámba egy könyvért, azután pedig kiültem a pavilonba.
Visszafogtam magam, amikor James kijött – de ahelyett, hogy odajött volna
hozzám, bement a garázsba és elhajtott a Mercedes–szel. Tátott szájjal néztem
magam elé, meglepetésemben semmit sem tudtam tenni. Én is ideges lettem, hogy
volt képe minden magyarázat nélkül így elmenni. Tudtam, hogy dolgozni ment,
mégis előkotortam a telefonom. Kate három csengés után felvette.
– Szia, Lili!
– Kate, James hívott ma reggel?
– Nem… ma még nem beszéltünk, miért?
Mélyet sóhajtottam, mielőtt belekezdtem.
– Van egy kis időd, hogy átjöjj?
– Persze.
Összeszedtem magam, lezuhanyoztam, átöltöztem, és
készítettem gyümölcssalátát. Poharakat vittem a nappaliba és sós nassolnivalót.
Idegesen topogtam a parkettán, amíg meghallottam a Honda Civic bekanyarodik az
autófeljáróra.
Mielőtt Kate kopoghatott volna, feltéptem az ajtót és
beengedtem. Hosszú sötét haját kontyba fogta, szemüvegét belehelyezte a tokba
és belépdelt előttem a nappaliba.
– Fontos lehet – jegyezte meg a teli asztalra pillantva.
– Az – feleltem.
Elmeséltem a reggeli „eseményt” amitől James annyira
zaklatott lett. Kate ráncolt homlokkal hallgatta, miket mondok. Amikor
befejeztem, várakozásteljesen pillantottam rá. Ropit majszolt, közben a padlót
bámulva töprengett.
– Az, hogy ideges lett az autó láttán, még nem ok az
aggodalomra. Lehet, hogy csak a főnöke volt.
Felvont szemöldökkel néztem rá. Azt hittem viccel, de komoly
volt az arckifejezése.
– Nem, Kate. Ahhoz túlságosan dühös volt.
Barátnőm mélyet sóhajtott, kibújt a cipőjéből és felhúzta a
lábát a kanapéra.
– Teljesen mindegy, ki volt abban a kocsiban – ne törődj
vele, oké? Ha téged érint vagy engem, nyilvánvalóan el fogja mondani –
győzködött.
Bólintottam, de még mindig rosszul éreztem magam.
– Most pedig mesélj! – Rám meredt, kíváncsi vigyorra
húzódott a szája. – Mi van köztetek Edwarddal?
Elkaptam róla a tekintetem, a kandallóra szegeztem és a
körmömet piszkáltam.
– Semmi. Barátok vagyunk.
Kate – rá nem illően – felhorkantott.
– Ne nevettess! A vak is látja, mennyire egymásba
gabalyodtatok – vigyorgott.
– Semmi nincs köztünk – állítottam. – Vagyis… nem tudom. A múltkor
megcsókolt – nyögtem ki.
Kate szeme elkerekedett, a kezéből kiesett a nassolnivaló.
Láthatóan nem tudta, mit reagáljon, végül felnevetett.
– Mondtam én, hogy nem csak barátok vagytok! Az ember nem
smárol a barátjával – magyarázta.
A kezembe temettem az arcom és nem válaszoltam. Tudtam, hogy
igaza van, mégsem vallottam be. Kitartóan ragaszkodtam ahhoz a verzióhoz, hogy
barátok vagyunk. Nincs szükségem még egy Josh–szerű kapcsolatra.
– Barátok vagyunk – mosolyogtam rá.
– Ó, hát persze. Kérdezzük meg erről őt is, hogy mit gondol!
– A mobilom felé kapott, ami az asztalon hevert. Villámgyorsan kikaptam a
kezéből. Erről jutott eszembe:
– Több mint egy hete elment, de nem hívott fel. Na, hát ezt
gondolja… – Keserű érzés fogott el, ami a torkomig kúszott. Kate bánatos arccal
vizslatta az enyémet. Hirtelen pokolian éreztem magam. Hittem benne, hogy
valami alakul köztem és Edward között, még ha nem is mondtam ki hangosan. Most
pedig, amikor rádöbbentem, mekkorát tévedtem, iszonyatosan csalódott voltam.
Elhiszem, hogy elfoglalt, de nincs rám öt perce, hogy felhívjon?
– Hé… szerintem ő is így érez irántad – fogta meg a kezem.
Együtt érző mosoly jelent meg az arcán.
– Gyűlöl? – nevettem fel. – Mert jelenleg gyűlölöm.
Megrázta a fejét és felsóhajtott.
– Butaságokat beszélsz. Te nem gyűlölöd Edwardot, hanem szerelmes
vagy belé – közölte nevetve.
– Azt már nem. Nem vagyok belé szerelmes, és nem is leszek!
Soha!
Barátnőm mosolyogva rázta a fejét. Pár percig csendben
maradtunk, és ez elég volt ahhoz, hogy gondolkodóba essek; tényleg szerelmes
lettem Edwardba? Amit Josh iránt éreztem, az nem ilyen volt – na de komolyan…
egy abnormális kapcsolathoz hasonlítom az érzelmeimet! Magamon sem tudtam
kiigazodni, nemhogy más érzésein. Nem hinném, hogy szerelmes vagyok. Vagy
legalábbis egyelőre nem.
– Te mit érzel James iránt? – vontam fel a szemöldököm. Nem
azért kérdeztem, hogy csesztessem, csak azért, hogy dűlőre jussak a saját
életemmel kapcsolatban. Kate ráncolta a homlokát, mély levegőt vett, mielőtt
beszélni kezdett.
– Igazából azt hittem, hogy amit Adam iránt éreztem, az
szerelem volt. Megszállottja voltam hosszú évekig, és amikor összejöttünk, azt
hittem tökéletes az életem. Egészen addig, amíg nemet mondtam neki a szexre, ő
pedig megcsalt. Na erre mondják az idősebbek, hogy hinni a templomban kell. Nem
voltam boldog vele – nézett rám. – Abban reménykedtem, hogy elég neki, amit
adni tudok, de… mint tudjuk, ő mást akart. James teljesen más… – ragyogott fel
a szeme, mikor kiejtette a bátyám nevét. Láthatóan elpirult, pedig semmit nem
említett még. – Ő tényleg azt kedveli, aki én
vagyok. Tudja, mit szeretek csinálni, mit eszek és iszok szívesen, mitől lesz
jó kedvem. És ami a legfőbb: sohasem kényszerít rám semmit. Gondolom, nőket sem
hoz fel, mióta együtt vagyunk – nevetett.
Megráztam a fejem és ámulattal hallgattam, amit a bátyámról
mondott.
– Szerelmes vagy belé?
Mély levegőt vett, elmosolyodott, és ivott egy korty
gyümölcslevet.
– Most léptem ki egy hosszú távú kapcsolatból, és máris
benne vagyok egy másikban. Nem arról vagyok híres, hogy esztelenül döntök,
mégis pár hét elteltével ugrottam fejest valamibe. Szóval nyugodtan kimerem
jelenteni, hogy szerelmes vagyok James–be, igen. Másképp nem járnánk most
együtt. Tudom, hogy korai ezt kimondani, hiszen még csak most kezdtünk járni,
de ami kettőnk között van, az különleges.
Nem állt szándékomban vitázni vele. Tényleg különlegesek
voltak együtt – egymásnak lettek teremtve. Bár James nem beszélt az érzéseiről,
eldöntöttem, hogy amint olyan állapotban lesz, kifaggatom.
– Lili, én tudom, hogy te is most másztál ki egy
kapcsolatból, ami sokkal zűrösebb volt, mint az enyém. Viszont nem hagyhatod,
hogy csak azért, mert csalódtál egy férfiban, ne szeress egy másikat.
Most rajtam volt, hogy mély levegőt vegyek. Nem akartam erre
a részre rátérni, de Kate nem hagyott más választást, sajnos. A Josh–sal való
kapcsolatomat akartam a legkevésbé átbeszélni. Egy hazug, öntelt férfi, aki
elvett tőlem valamit, amiről fogalmam sincs micsoda – ezt hogy lehet
megmagyarázni?
– Nem arról van szó, hogy ne engedném… – A kanapén lévő
párnát az ölembe vettem, egy kiálló cérnaszálat piszkálgattam beszéd közben. – Csak
Josh pokolian átrendezte a gondolkodásomat. Mindig azt hittem, hogy milyen
boldog leszek, ha szerelembe esek, erre egy rakás szart kaptam, már bocsánat a
kifejezésért. Nem tudom elképzelni, milyen lenne ismét szerelmesnek lenni.
Tudom, hogy Edward szöges ellentéte Josh–nak, mégis félek attól, hogy ugyanazt
kapom. Ordítozást és majdnem pofonokat.
Kate arca elsápadt az utolsó mondatom hallatán. Eddig nem
meséltem neki ilyeneket, nem tartottam késznek rá sem őt, sem magamat. Most
eljött az ideje, hogy megtudja, milyen férfi karmaiból menekültem meg.
– Félek Kate! Hiszen Edward is annyira instabil… láttad,
hogy viselkedett velem a suliban, még te is azt mondtad, hogy egyedül engem
tüntet ki az utálatával! Erre mielőtt elutazik, mindent megtesz, hogy a
közelemben legyen, megcsókol, a jövőt tervezi. Én… nem tudom eldönteni, melyik
az igazi énje! – Hangom két oktávval feljebb csúszott, elárulva a bennem lévő
idegességet. Valóban féltem tőle, hogy beleszeretek, és pofára esek. Nem hiszem,
hogy annak jó vége lenne.
– Tudom, hogy most azt hiszed, kilátástalan a helyzet. De
Edward csak próbálja a leghelyesebb döntést meghozni mindkettőtök számára. –
Kezét az enyémre helyezte, óvatosan megszorította azt. Felnéztem rá, ő pedig jó
barátnőhöz híven elmosolyodott.
– Minden rendben lesz, csak ne zárkózz be!
Bólintottam és igyekeztem meggyőzni magam, hogy ez lesz a
megfelelő cselekedet – nyitottnak és őszintének lenni magammal és másokkal
szemben. Bár féltem attól, mi fog történni, ha Edward hazajön, mégis készen
álltam arra, ami most fog következni. Vagy legalábbis reméltem, hogy készen
állok.
Kate velem maradt, amíg el nem oszlattam a kétségeimet. Győzködött,
hogy próbáljam meg elfogadni a jót, ami következik az életemben és ne éljek a
múltban, másképp sosem lépek túl rajta.
Főztünk, hogyha James esetleg hazajönne, akkor legyen itthon
főtt étel, és ne csak pizzával tömjem a bátyámat. Mivel a nap hátralévő
részében nem került elő, Kate este elbúcsúzott tőlem, és üzenetként meghagyta,
hogy szétrúgja James seggét, ha nem viselkedik ember módjára. Amikor elment,
ismét magányos lettem, de nagyon hálás voltam neki, amiért volt olyan rendes,
hogy megpróbálta eloszlatni az aggályaimat.
James az éjjel közepén került elő, még akkor is elég
zaklatottnak nézett ki. Látszólag mindent bevetett, hogy ne kelljen velem
találkoznia, de ráfaragott, ugyanis a nappaliban vártam, amíg beállt az autóval
a garázsba.
Halkan nyitotta ki és zárta vissza a bejárati ajtót, de
amikor beért a nappaliba, én pedig felkapcsoltam a villanyt, kis híján
összeesett. Tágra nyílt szemmel nézett rám, miközben a falba kapaszkodott, hogy
ne essen hátra.
– Te még fent vagy? – Hangja meglepettségről és bosszúságról
árulkodott.
– Igen. Ellentétben veled, hiszek abban, hogy meg lehet
oldani a dolgokat beszélgetéssel.
Leültem a kanapéra, a mellettem lévő helyre mutattam, de ő
meg sem mozdult. Nekitámaszkodott a falnak, összevonta a szemöldökét, de nem
mozdult.
– Hát jó. Ha neked kényelmesebb úgy – legyintettem felé. –
Ki volt abban az autóban reggel? – A lényegre tértem, nem volt kedvem köntörfalazni.
Szeme rám villant, száját egyetlen vonallá préselte, viszont választ nem adott.
Hosszú időn keresztül bámultam, ő pedig állta tekintetemet. Annyi ideig néztünk
farkasszemet, hogy egy ideg rángatózni kezdett az állkapcsán.
– James, totál kiakadtál reggel, amikor megláttad azt a
rohadt kocsit, tehát feltételezem, hogy ismered a tulajdonosát! Jó lenne, ha
elmondanád, ki volt és miért zaklatott fel az, hogy itt van! – Borultam ki. A
két szemöldöke közötti ránc elmélyült, mielőtt válaszolt volna.
– Semmi közöd hozzá.
Ennyi kellett. Ez a három szó, és totálisan megsemmisültem.
Olyan érzésem volt, mintha pofon vágtak volna, és úgy is éreztem magam.
Csakhogy ez lelki pofon volt, ami sokkal nehezebben gyógyult be. James ezzel a
mondattal felégette a közöttünk lévő hidat, és idegenként kezelt.
Igyekeztem úgy viselkedni, mintha nem érezném úgy, hogy
gyomorszájon vágtak. Felálltam a kanapéról és sűrűn pislogva, hogy ne
látszódjanak a könnyeim, a szobámba siettem. Magamra zártam az ajtót, és
nekidőlve kezdtem halk zokogásba.
Tudtam, hogy nem lehet bepótolni az elmúlt tizennyolc évet,
de mégis reménykedtem benne. Egyetlen biztos pont volt az életemben, és az nem
más, mint a bátyámmal való kapcsolatom. Most az is a semmibe veszett. Nem
tudtam mihez kezdeni, nem tudtam kihez fordulni. Ő volt az egyetlen mentsváram,
akiben bízhattam.
Még mindig az ajtónak dőlve ültem, amikor hallottam, hogy
erőből bevágja az egyik ajtót az emeleten. Pár pillanattal később csobogni
kezdett a víz, én pedig hirtelen erőre kaptam. Felmásztam a padlóról, az
ágyamhoz léptem és előkerestem a mobilom. Gyorsan akartam tárcsázni, de
hirtelen két név között őrlődtem. Ki tudna nekem segíteni? Mind a ketten messze
voltak tőlem, és ez alkalommal nem menekülhettem el. Pontosan ugyanazt tettem,
mint James – menekültem, ha probléma adódott. Úgy tűnik, ezt a génjeinkben
hordozzuk – hogy ne nézzünk szembe a gondjainkkal, hanem hagyjuk a hátunk
mögött, és tegyünk úgy, mintha minden rendben lenne.
De muszáj beszélnem valakivel! Melyikőjük tudna tanácsot
adni? Ha Sebastiant hívom, biztosan kiakad, hogy számára semmiségekkel zavarom.
Ha viszont Edwardot, akkor azt hiszi, tapadós vagyok, és nem bírok ki két hetet
nélküle. Kate nem jöhetett szóba, mert nem akartam belekeverni. Tudom, hogy
képes lenne összeveszni miattam James–szel, és nem kételkedem benne, hogy
hosszú ideig tartana a mosolyszünet.
A számat harapdáltam, belenéztem az egész alakos tükörbe, és
azután rájöttem, hogy nincs szükségem tanácsra. Ott volt a szememben az a dac,
ami mindig is, születésemtől kezdve. Meg tudom védeni magam, mindig is
megtudtam, és nem fogok behódolni Jamesnek csak azért, mert nála lakom.
Amint eltökéltem, hogy megoldom a gondom, megcsörrent a
kezemben a telefon. Meglepetten néztem, ahogy Kate nevetős arca villog a
kijelzőn, mielőtt felvettem volna.
– Szia!
– Hali! Beszéltem a seggfej bátyáddal.
Felvontam a szemöldököm, egy pillanatra elvettem a fülemtől
a telefont, de mint sejtettem, a zuhanyt már elzárta.
– Mit mondott?
– Azt, hogy ne szóljunk bele a dolgaiba, mert ő független
ember. Utána felháborodott, hogy felmertél hívni engem, amikor ő lelépett. Én
pedig közöltem vele, szó szerint idézem, hogy egy párkapcsolatban meg kell
osztanunk egymással azokat a dolgokat, amik foglalkoztatnak bennünket, erre meg
rávágta, hogy akkor nyilvánvalóan nincs szó párkapcsolatról! Te elhiszed ezt?!
Némán hallgattam, ahogy Kate kiakad, ráadásul mindez miattam
történt.
– Kate… elrendezem, jó? Biztos csak rossz napja van. –
Próbáltam menteni a menthetőt, de barátnőm nem hagyta magát.
– Peeersze. Nézd Lili, nem az én tisztem vájkálni az
életetekben, ha ő ezt nem akarja. Márpedig egyértelműen közölte velem, hogy engem nem akar az életébe. – A telefonon
keresztül is hallottam, mennyire ideges.
– Valami hasonlót mondott nekem is – motyogtam.
– MI?
– Azt mondta, semmi közöm hozzá, miért akadt ki.
Pár másodpercig csendben volt, majd még paprikásabb hangon
szólalt meg:
– Pakold össze a cuccod, átjössz hozzám! Nem hagyom, hogy a
barátnőm egy fedél alatt lakjon egy ekkora seggfejjel!
– Kate, szerintem csak hagyjuk lenyugodni. Felzaklatta
valami, amivel nehéz megbirkóznia. Nem fogok elköltözni.
– Ó, dehogynem! Fél óra múlva ott vagyok, addigra készülj
el!
Mielőtt bármit is mondhattam volna, kinyomta a hívást. Tehetetlenül
álltam ott, kezemben a telefonnal, majd megacéloztam a szívemet. Félretettem a
saját sérelmeimet, és csak arra a személyre gondoltam, aki az elmúlt időszakban
kiállt mellettem – a bátyámra.
Kivágódtam a szobámból, és mivel James ajtaja nyitva volt, a
fürdőszoba ajtó pedig zárva, azon kezdtem el két kézzel, ököllel dörömbölni.
Dühös voltam rá, amiért tőlem elvárta, hogy megnyíljak előtte, ő pedig azonnal
beburkolózott, ha történt valami.
Egészen addig vertem az ajtót, amíg az már magától kinyílt.
James ott ült a fürdőkád szélén, felöltözve ugyanabba a ruhába, amiben
hazajött.
– Mit akarsz? – dörrent rám. Egy pillanatig elfelejtettem,
miért is vagyok itt, és komolyan megfontoltam, hogy összepakolok.
– Azt, hogy ne fuss el a problémák elől! Ne hazudj nekem, se
Kate–nek, ne lökj el minket magad mellől! A testvéred
vagyok James, akár tetszik, akár nem. Tudom, hogy jelen pillanatban nem
tetszik, és hidd el, én is így vagyok vele, de nem fogom hagyni, hogy magadba
zárkózz, amikor nyilvánvalóan van valami, ami felzaklatott. Azt mondod, hogy
nincs közöm hozzá és lehetséges, hogy igazad van, de a húgod vagyok, és törődöm
veled, vagyis van közöm hozzá!
Mindent egy szuszra hadartam el, még csak levegőt sem vettem
közben. Most, hogy elmondtam, amit akartam, kicsit megkönnyebbültem. Jelenleg
én voltam a felnőtt, ő pedig a gyerek. Nem nézett rám, nem szólalt meg, csak bámulta
ökölbe szorított kezét.
– Feladom. Megpróbáltam, igyekeztem, de te elzárkózol. Pár
napra átmegyek Kate–hez, ha akarsz valamit, ott megtalálsz. – Felkapta a fejét,
rám meredt, szemében zavar és ijedtség csillogott. – Egyébként kurvára
megbántottad, ami miatt még jobban haragszom rád!
Felemelkedett a kádról, összeszorította az állkapcsát, de
álltam dühös tekintetét. Engem nem félemlített meg olyan könnyen. Josh mellett
éltem hosszú évekig, James őhozzá képest egy nyájas kismacska.
– Szerinted én ezt
akartam? Szerinted nem akarom elmondani? Másra sem vágyom, mint kitálalni neked
mindent, de nem tehetem meg! – A
mondat végét már ordította. – Nem árulhatok el neked semmit, mert azzal téged
sodorlak veszélybe, és Kate–t! Olyan fiatalok vagytok, és ebből következtetve
naivak is! Azt hiszitek, az élet tele van gyönyörű dolgokkal, miközben rohadtul
nem! Igen, kibaszottul felhúzott az, aki az autóban ült, mert tönkretehet
mindent, amiért az elmúlt fél évben dolgoztam! Elcseszheti az egész életünket…
és minden azon múlik, kit szeret jobban! Sosem voltam a szavak embere, Lil, és
ezt az is tudja, aki a kocsiban volt. Ha elmondd dolgokat bizonyos embereknek,
nem csak nekem lesz végem, de neked is.
Arca teljes elkeseredettséget tükrözött, én pedig
megrémültem.
– Mibe keveredtél? – suttogtam, miközben a karjára
simítottam a tenyerem.
– Fogalmad sincs – suttogta vissza.
Megrémültem, attól, amit mondott. Nem érdekelt az a része,
hogy én bajba keveredek, az nem újdonság. De az ő élete fontos számomra, és nem
fogom hagyni, hogy tönkretegye.
– Olyan, mintha a maffiával lenne összetűzésed – próbáltam
viccel oldani a hangulatot. Nem nevetett velem.
– Olyasmi… csak nem a maffia.
Mély levegőt vettem, leültem a vécétetőre, ő pedig a kád
szélére helyezkedett vissza.
– Nem akarom, hogy elmenj innen – törte meg a csendet. –
Szeretném, ha maradnál. Félek, hogy elveszítelek téged és Kate–t is… nem bírnám
ki.
– Kate szeret téged. És te is szerelmes vagy belé. –
Féloldalas, kisfiús mosolyra húzta a száját, megdörzsölte az arcát, majd a
hajába túrt. – Látom rajtad, hogy nézel rá, és az nem olyan, mint ahogy bárki
másra nézel. Egymásnak vagytok teremtve, csak hagyd, hogy közel kerüljön
hozzád. Ne taszítsd el! Mindjárt átjön, beszélj vele!
A térdére támaszkodott és szomorúan elmosolyodott.
– Vele is elég nagy seggfejként viselkedtem – sóhajtotta. –
Ugyanazt mondtam, amit neked.
– Tudom, elmesélte. Viszont jó lenne, ha nem löknéd el
magadtól, mert elég érzékeny. Tudod, mi történt… szeretném, ha nem bántanád
meg, mert a golyóidnál fogva lógatlak fel – gonosz vigyor terült szét az
arcomon. Ennyit megtehettem a barátnőmért, még ha a bátyámról is volt szó.
– Nem fog szóba állni velem – rázta meg kétségbeesetten a
fejét. – A kurva életbe, elcsesztem! – A kezébe temette az arcát, és remegni
kezdett.
Odamentem mellé, simogatni kezdtem a hátát és próbáltam
elérni, hogy megnyugodjon. Ki kell találnom valamit, amivel segíthetek nekik.
Bár James nem mondta el nekem, hogy mi történt ma, mégis jó kifogása volt, így
nem kérdeztem többet. Számomra a legfontosabb most az volt, hogy kibékítsem
őket.
– Van egy ötletem – mosolyogtam rá.
***
Kate hármat dudált, amikor odaért a házunk elé. Még csak a
motort sem állította le, hogy bejöjjön. Mindent előre kiterveltem, hogy
tökéletes legyen nekik. Miután nem jelentem meg az ajtóban, a barátnőm ráfeküdt
a dudára. Gyorsan kinyitottam a bejárati ajtót, felkaptam a kabátom és
kiszaladtam az autójához.
– Mi tartott ennyi ideig? Hol a cuccod? – nézett az üres
kezemre.
Megráztam a fejem, miszerint ez nem fontos.
– Be kell jönnöd!
– A faszfej bátyád itthon van, én nem megyek be! –
Hitetlenkedve nézett rám, amiért felmertem ezt vetni. Még sosem hallottam így
káromkodni – azt sem tudtam, hogy ismer ilyen szavakat. Mindig annyira
kifinomult volt, hogy nem néztem volna ki belőle.
– Kathleen Sawyer, szükségem van a segítségedre! Nem tudom
kihozni a cuccaimat, James elvette a kezemből… bárhogyan próbálom
visszaszerezni, nem adja ide!
Ettől felment benne a pumpa. Leállította a motort,
kivágódott a kocsiból és a ház felé indult.
– Mit képzel ez magáról?! Azt hiszi, azzal megakadályozza,
hogy elmenj innen, ha elveszi a ruháidat? Vannak nekem is ruháim, bátran
hordhatod őket! Nem kell, hogy ez a tahó, öntelt…
Az egész házban sötétség volt, kivéve a konyhában. Kate
dühösen trappolt a helyiség felé, szitokszókkal illetve a bátyámat. Amikor
belépett az ebédlőbe, félbeszakadt a mondat közepén. Tátott szájjal nézte James–t,
aki félszegen állt előtte, fehér ingben és – hogy megőrizze a személyiségét –
farmerban. Az asztal szépen meg volt terítve, gyertyák voltak rajta, ez volt az
egyedüli fényforrás a szobában. A délután főzött étel ott gőzölgött az
asztalon, James pedig gyorsan bort öntött a két pohárba, amit már előre
kikészített.
– Ez mi? – Kate
hangja ostorként csattant a helyiségben.
James szólni akart, de előtte rám pillantott, én pedig
biztatásként bólintottam.
– Szeretnék bocsánatot kérni azért, amit ma mondtam. Nem
gondoltam komolyan, hogy nem vagyunk együtt, nagyon is szeretném, ha ezek után
is együtt lennénk, csak történt valami…
– Mi történt? Erre nem vagy hajlandó válaszolni egyikünknek
sem! – Összefonta a karját a mellkasa előtt, James pedig esdeklően pillantott
rám. Intettem, hogy folytassa.
– Nem mondhatom el…
Kate felhorkant, megfordult, hogy kijöjjön, de én az útját
álltam, James meg azonnal a dereka köré fonta a karjait és visszahúzta maga
mellé.
– Ne menj el, kérlek! Sajnálom!
– A húgod főztjével akarsz kiengesztelni? Milyen bájos! –
Hangja még gúnyos volt, de már nem akart olyan hevesen kiszabadulni a bátyám
karjaiból.
– Nem volt időm, hogy én főzzek. És még sosem hívtalak meg
romantikus vacsorára.
– Nem ihatok, vezetek!
– Semmi sem kötelező. Itt maradsz? – Lassan elvette a
karjait, és amikor Kate nem futott el, ellazult a válla.
– Akkor én magatokra hagylak benneteket – trilláztam
vigyorogva. – A szüleidnek írtam SMS–t, hogy randid van.
– Még számolunk! – szólt utánam, amikor eljöttem a
konyhából. James további bocsánatkérésekkel bombázta, amíg kiértem a pavilonba.
Nem akartam zavarni őket, csak kijöttem az előre elkészített vackomba. Végül
is… minden jól alakult, ahogy megterveztem. Felkapcsoltam a paviloni
kivilágítást, hogy olvasni tudjak, amíg ők bent vacsoráznak. Nem sokáig tudtam
nyugodtan ücsörögni, mert megszólalt a telefonom. Még mielőtt ránéztem volna,
ki hív, felvettem, és tovább olvastam.
– Igen, tessék.
– Szia! – Amint meghallottam Edward hangját, összecsuktam a
könyvet és elmosolyodtam.
– Szia! Hogy vagy?
– Jól. Arra gondoltam, nincs–e kedved megnézni egy filmet?
Felnevettem a gondolatra.
– És hogy gondoltad? Mindketten beteszünk egy DVD–t és
közben telefonálunk?
– Elég jól hangzik, de én inkább arra gondoltam, hogy
elmegyek érted és együtt nézünk valamit. – Hallottam a hangján, hogy mosolyog.
– Visszajöttél? – Felvisítottam, ő pedig nevetett.
– Igen. A családom még ott marad pár napig, de… hiányoztál.
– Te is nekem.
– Mindjárt ott vagyok.
Letettem, gyorsan berohantam a házba és szóltam James–nek,
hogy Edwarddal leszek. Mély levegőt vett, tiltakozásképpen megrázta a fejét, de
amikor Kate szúrós pillantást vetett rá, mégsem szólalt meg.
Edward pár perc múlva megérkezett, még télikabátban, és
amint kiszállt az autóból, jó szorosan magához ölelt.
– Te még nem is voltál otthon? – A hangom nem volt olyan
megrovó, mint amilyennek szántam volna.
– Hiányoztál… – suttogta a hajamba.
Felkuncogtam és elhúzódtam tőle, hogy a szemébe nézhessek.
Bámulatos színe volt, megesküdtem volna, hogy nincs még egy ilyen szempár a
világon.
– Ezt már mondtad.
– Még egy párszor el fogom mondani.
Szorosabban magához vont és belecsókolt a hajamba. Miután
elengedett levette a vastag kabátot, ami alatt csak egy kék ing volt, aminek
feltűrte az ujjait. A számba haraptam, mert annyira tökéletes volt ő maga, mint
senki más. Az anyósüléshez irányított, s amikor ő is beült mellém, mélyet
sóhajtottam.
– Az Kate autója? – A feljáróra mutatott, én pedig hangosan
felnevettem.
– Hosszú történet.
Várakozásteljesen rám pillantott, én pedig elmeséltem neki
az egész napot. Összevonta a szemöldökét, amikor a reggeli autóshoz értem és
azonnal a kezem után nyúlt. A végén már nevettem, hogy Kate miként dühödött fel
és miket mondott Jamesre. Mire a mondandóm végére értem, lassítani kezdett.
– Ööö… hová is megyünk pontosan?
Felnevetett és megszorította a kezem.
– Arra gondoltam, hogy elmehetnénk hozzánk… vagy Alice
házába.
Ez a mondat (számomra) nagyon komolyan hangzott. Még sosem
jártam náluk, és nem hinném, hogy ezt a látogatást most kellene megtennem,
amikor már sötétedni kezdett.
– Lili, jól vagy? Lesápadtál – felváltva nézett engem és az
utat. Megnyugtatásként rámosolyogtam és összekulcsoltam az ujjainkat.
– Minden rendben.
Egy frászt! Olyan ideges voltam, mint amikor Josh próbált
bejutni a bugyimba. Nem akartam ugyanezt eljátszani Edwarddal és biztos voltam
benne, hogy ha megkérném, akkor hazavinne. Mégis csendben maradtam és vártam a
folytatást. Azt mondta, filmezünk, nem több.
Leparkolt egy hatalmas ház előtt. Abban a pillanatban
tudtam, hogy a Cullen–villa előtt állunk, nem Alice házánál, amint kinéztem a
szélvédőn. Mély levegőt vettem, és kiszálltam, még mielőtt Edward odaért volna
mellém. Kérdő tekintettel nézett rám, de nem törődtem vele. A ház irányába
fordítottam a tekintetem. A lemenő nap visszatükröződött az üvegfalakon, ami
majdnem az egész házat körülvette. Hatalmas. Ez volt kint a benyomásom.
Edward a derekam köré helyezte a karját és behúzott az
ajtón. Bent arra a következtetésre jutottam, hogy bárki is rendezte be, jó
ízlése volt. A nappali egyik végében fekete zongora állt, és szinte gondoltam,
hogy Edward tudott játszani rajta. Az egyik falra plazma tévét szereltek,
alatta játékkonzolok és DVD–k sora hevert. A tévével szemközt voltak a vajszínű
bútorok, amik körülöleltek egy üvegasztalt, amin virágok voltak. A lépcső csak
pár méterre volt onnan. A falakat különleges képek díszítették, amelyek más
korból származtak – talán tizennyolcadik századbeliek lehettek, úgy tippeltem.
– Bámulatos – suttogtam.
Edward vigyora szélesebb lett, ahogy figyelte az arcomat. A
kanapé felé intett, én pedig helyet foglaltam a tévével szemköztin.
– Kérsz valamit inni vagy enni?
Megráztam a fejem, és megmagyaráztam, hogy mielőtt
felhívott, vacsoráztam.
– Sok filmetek van – jegyeztem meg.
– Igen. De még több a videojátékunk. Emmett imád játszani,
és én is elég jó vagyok – vont vállat.
– Akkor miért nem játszunk? – kérdeztem értetlenül. – Simán
legyőzlek, miután belejöttem.
Kérdő tekintettel, ajkán halvány mosollyal figyelt engem.
– Fogadjunk?
Vállat vontam, ő pedig felnevetett és gondolkodva nézett
rám. Pár percig latolgatta a dolgot, azután ördögi vigyorra húzta száját.
– Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni, ezért nem
fogadunk. De figyelmeztetlek, hogy két bátyám van, és nem vagyok könyörületes
játékos.
Bólintottam, majd betettem a legelső harcos játékot, amit
találtam. A játék pillanatokon belül betöltött, Edward pedig a kezembe adta a
kontrollert. Kiválasztottam a legjobban teljesítő figurát, és harcolni
kezdtünk. A kezdők szerencséjével vertem meg Edwardot a második körben, ő pedig
bosszankodva nézett rám. Kihívóan felvontam a szemöldököm és új menetet
indítottam, amiben megint nyertem.
– Te leszel a halálom – sóhajtotta és maga mellé lökte a
kontrollert a játék végén.
Felnevettem és vigyorogva fordultam hozzá.
– Már az vagyok. – A képernyőre mutattam, amin az én figurám
kezét emelték a magasba a ringben és az övé a földön feküdt.
Edward engem nézett, a szemében egy különleges, újfajta
csillogással.
– Igen, az vagy.
Ahogyan ezt mondta, elpirultam, és úgy éreztem, ez sokkal
több mindenre értetendő, mint a videojáték.
Meg akartam törni ezt a számomra kínossá vált csendet,
szóval másra tereltem a témát.
– Megmutatod a házat?
Kaján vigyorra húzta a száját, ami miatt inkább visszavontam
az előbbi kérésem.
– Vagy inkább ne!
– De, de! Gyere, körbevezetlek! – Felállt, magával húzott
engem is, és a lépcső felé vette az irányt.
Az egész emeletet megmutatta, bevitt Carlisle irodájába, és
a könyvtárba, de a hálószobáknál tiltakoztam. Senki magánszférájába sem szerettem
volna betolakodni, különösen nem úgy, hogy nincsenek itthon. A folyosó végén
álltunk, Edward maga után rángatott az egyik szoba felé. Kitartóan próbáltam
megakadályozni, hogy behúzzon a nyitott ajtón, de sokkal erősebb volt nálam.
Végül, amikor ki akartam jönni onnan, elállta az utam.
Mélyen a szemembe nézett és rám mosolygott.
– Ez az én szobám.
Abbahagytam az erőfeszítéseket, hogy kijussak. Kérdő
tekintettel néztem fel rá, mire kuncogni kezdett.
Lassan megfordultam, és komolyan tátva maradt a szám. Egy
hatalmas szekrénysor alatt helyezkedett el egy francia ágy, ami kovácsoltvasból
készült. A polcokon rengeteg CD és könyv hevert, időrendi sorrendbe állítva
őket. Hi–fi berendezés, a legújabb szórakoztató elektronika, minden, amiről az
emberek csak álmodnak. De az egész szobában a legjobb a kilátás volt, ami a
közeli folyóra, és a csodálatos erdőre nyílt. Az üveghalhoz sétáltam, és az
éjszakai égboltot kémleltem.
Edward mögém állt, összefonta a kezét a derekamon.
– Tetszik? – A vállamra hajtotta a fejét, és ringatni
kezdett.
– Gyönyörű.
– Annyiszor nézheted, ahányszor csak akarod. Szeretném, ha
átjönnél. Sokszor.
Felnevettem.
– Nem hiszem, hogy a családod odáig lenne ezért az ötletért.
– A családom nagyon szeretne megismerni.
Megfordultam az ölelésében, hogy biztos legyek benne, jól
értem, amit mond, de az arcán elszántság látszott. Mély levegőt vettem, és
eltoltam magamtól. Összevonta a szemöldökét, a barnás arany szemeiből zavar
tükröződött.
– Mi van velünk, Edward? – kérdeztem.
– Hogy érted?
Kettőnkre mutattam, mielőtt folytattam volna.
– Mi van kettőnk között? – Beletúrt a hajába, azután
lehuppant az ágyra.
Kihasználtam, hogy nem érzem közvetlenül az illatát, és mély
levegőt vettem, hogy a tudatom is kitisztulhasson. Már tudtam, miért voltam rá
dühös ma délután, tudtam, hogy két hétig nem foglalkozott velem és ki tudja,
mit csinált Alaszkában. Tisztáznunk kell, mi van kettőnk között – vagy éppen mi
nincs.
– Azt hittem elég nyilvánvaló – pillantott rám. Megvontam a
vállam, miszerint még mindig várom a választ.
– Úgy tűnik mégsem az. Mik vagyunk… barátok, vagy egy
picivel több?
– Barátok… – mormolta szarkasztikusan, leginkább magának. –
Igen, barátok vagyunk.
Felvontam a szemöldököm, teljesen elképedtem. Ennyi?
– Csak barátok… – suttogtam csalódottan. Rám emelte gyönyörű szemeit, amik
nem engedték, hogy másfelé nézzek.
– Nem, nem csak
barátok vagyunk. Legalábbis szeretném, ha többek lennénk, de nem akarom rád
erőltetni, ha te ezt nem akarod.
Vállat vontam, és kényszerítettem magam, hogy elforduljak
tőle. Ismét az erdőnek szegeztem a gondolataimat.
– Nem vagyok biztos abban, mit is akarok.
Edward mély levegőt vett és mellém sétált.
– Akkor nincs értelme erről beszélnünk. – A hangja
elkeseredett volt, én pedig megbántam, hogy egyáltalán kiejtettem a számon az
előző mondatokat.
– Szeretnék veled lenni, mint egy pár, csak… nem volt valami
jó az előző kapcsolatom, és félek tőle, hogy ez is olyan lenne.
Maga felé fordított, olyan közel rántott magához, hogy ha
csak pár centit nyújtózkodom, meg tudom csókolni. A homlokát az enyémnek
döntötte és szinte ordította a szavakat.
– Nem vagyok Josh! Teljesen más vagyok, és ha te ezt nem
látod, akkor tényleg nincs értelme ennek! – Ellökte magát tőlem, és
nekitámaszkodott a könyvespolcnak.
A szívem olyan hevesen vert, hogy szinte biztos voltam
abban, ő is hallja.
– Tudom, hogy nem ő vagy… – suttogtam remegő hangon.
– Akkor mi a francért nem hiszed ezt el? Mert te vagy az
egyetlen, aki nem hajlandó beismerni, hogy mi van köztünk. Mert igenis van
köztünk valami, ami sokkal több, mint barátság, és csak arra vár, hogy te ezt
beismerd. Én is arra várok, hogy végre azt mondhassam mindenkinek, hogy a
barátnőm vagy!
Megfagytam a szavai hallatán. Nem én voltam az egyetlen, aki
nem ismerte be ezt az egészet, pontosan azért hoztam fel ezt a témát, hogy meg
tudjuk beszélni. Ne kenjen rám mindent. Egyébként sosem kért arra, hogy legyek
a barátnője.
– Ennek nem adtál eddig hangot, tudtommal. De javíts ki, ha
tévedek.
Dühös tekintetét rám kapta. Száját egyetlen vonallá
préselte, én pedig úgy éreztem, megnyertem ezt a kört.
– Elég nyilvánvalóan adtam a tudomásodra, hogy ezt
szeretném. Amikor korrepetáltalak, a pub–ban, a virágokkal… esténként elmentem
hozzád, amikor a pavilonban ültél, a francba is, megcsókoltalak! Nem volt elég
egyértelmű, hogy veled akarok lenni?
Amikor nem válaszoltam, kellő elhatározottsággal
megragadott, és a könyvespolcnak lökött. Testét az enyémhez nyomta, hogy még
véletlenül se tudjak elszökni. Nem mintha ebben a pillanatban máshol szerettem
volna lenni. Egyik kezét az arcomra tette, a másikkal a derekamat fogta meg, és
ha lehetett, még jobban magához húzott. A teste az enyémnek feszült, nem
viccelt azzal, hogy velem akar lenni, ezt tisztán éreztem. Ajkai súrolták az enyémeket, amikor megszólalt.
– Csak veled akarok lenni – suttogta. – Azt akarom, hogy a
világon mindenki tudja, hogy a barátnőm vagy. Hogy tudják, az enyém vagy!
Mielőtt bármit is mondhattam volna, száját szorosan az
enyémre tapasztotta, és olyan keményen csókolt, mint még soha. Amikor már nem
ellenkeztem, a hajába túrtam, és visszacsókoltam. Mindkét kezét a combomra
simította, majd erővel felrántotta a lábaimat a dereka köré. Olyan hirtelen
jött ez, hogy elhúzódtam, nevetve sikítani kezdtem, de azután szorosan
összekulcsoltam a lábam a csípőjén. Edward a fenekembe markolt, és egy újabb
heves csók után lassan elhúzódott.
Letett a saját lábamra, a kezeit felcsúsztatta a csípőmre,
de csak annyira húzódott el tőlem, hogy a szemembe nézhessen.
– Szükségem van rád – suttogta rekedt hangon. Még sosem
hallottam ennél szexibb hangot, mióta csak élek.
Még mindig ziháltam, ahogy válaszoltam a kétkedő
pillantására.
– Nekem is szükségem van rád – mosolyodtam el.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése