49. rész - Félresiklott terv

Sziasztok! Csak mostanra sikerült befejeznem a részt, de remélem azért kárpótol Titeket! :) Jó olvasást kívánok!

Puszi :)

Néha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy eltervezzük őket.
Van, hogy a pillanat máshogy alakul, de talán pontosan ez fog minket ösztönözni,
hogy olyan dolgokat tegyünk meg, amelyeket amúgy nem tennénk meg sohasem.

Reggel fájdalmasan másztam ki az ágyból – tényleg nem tudtam elaludni azután, így hulla fáradt voltam. Kivágtam az ajtót, és bosszúsan indultam a konyhába, hogy egyek valamit. James már lent állt a tűzhely mellett, s egy hatalmas adag rántottát sütött.

– Szia! – Hangjából sütött a sajnálat, de én azért nem hagytam ezt annyiban.

Amikor hozzáköltöztem, szó nem volt arról, hogy ide nőket hoz fel. Még csak nem is lenne bajom vele, ha az a lány egy tisztességes, ápolt, rendes nő lenne. De az a céda, akit tegnap a szobájába vitt, hát hogy is mondjam… én félnék a különböző betegségektől, amiket terjeszt.

– Remélem az a nőszemély, akit felhoztál tegnap nem a fürdőszobában van, hanem már régen elhúzott!

– Az éjszaka hazament. És Chloe–nak hívják. – Közölte mindentudó pillantással, miközben a rántottát kétfelé osztotta, s az egyik tányért elém helyezte. – Egyél!

– Nem kell! – közöltem dacosan.

– Nézd Lil! Sajnálom, hogy elhoztam Chloe–t. Becsíptem, és teljesen megfeledkeztem arról, hogy a kishúgom itthon vár engem. Nekem is meg kell szoknom azt, hogy itt vagy. Legközelebb nem így alakul, rendben?

Tárgyalni azt tudott… teljességgel apánkra ütött. A finom üzletember, aki mindenkit maga mellé állított, ha akart.

– Rendben van Jay! – Utánoztam a fekete cicababa hangját, amitől bátyám megrázkódott.

– Ne hívj így! – Villájára szúrta az egyik tojásdarabot, s rágcsálni kezdte. – Hogy telt az első napod?

– Szarul. A matektanár korrepetálást szervezett be nekem, bár a „tanárom” nem hinném, hogy valójában el is vállalta ezt. Úgyhogy nagy valószínűséggel nem fogok átmenni a vizsgán – vontam vállat, mire egy kérdő pillantást kaptam cserébe. Mélyet sóhajtottam és egy „nem érdekes, inkább hagyjuk” mormogással nekiláttam az előttem heverő rántottának.

Gyorsan elmosogattam evés után, s felrohantam átöltözni. Ma is a nyakamba akasztottam a gyönyörű láncot, amit egy titokzatos idegentől kaptam a szülinapomra. Edzőcipőt húztam, és felvettem a jegyzetfüzetemet, amibe firkálgathattam az órákon. Jól jött, hogy az utolsó hétre érkeztem – így legalább egyik tanár sem kérte számon rajtam az ásításaimat.

Amint letrappoltam a földszintre, a bátyám elállta az utam.

– Szükségem van az autóra, úgyhogy ma én viszlek el. – Kezében megláttam a fekete slusszkulcsot, tekintete pedig idegességet tükrözött, ahogy felnéztem rá.

– De hát… – kezdtem volna, ha nem szakít félbe.

– Érted fogok menni, amint végeztem.

Dacosan bólintottam, bár egyáltalán nem voltam elragadtatva az ötlettől, hogy a bátyám vigyen iskolába. Kislánynak éreztem magam, akármennyire is felnőtt voltam. Az ajtóból kilépve már láttam a Mercedest, amint a ház előtt leparkoltak vele. James természetesen tudta, hogy nem fogok ellenkezni vele – vagy legalábbis reménykedett benne.

Kinyitottam az anyósülés ajtaját, bemásztam az autóba és a lábaim közé löktem a hátizsákomat. A bátyám lassú léptekkel követett, majd mosolyt erőltetve az arcára ült be mellém.

Fájdalmasan felsóhajtottam, ahogyan mindig tettem, ha Josh épp valami őrültséget készült tenni. Megráztam a fejem és inkább az ablakon keresztül bámultam az esőáztatta erdőt, ami még itt, a városon belül is szorosan ölelte a kacskaringós utat. A nyár ellenére elég csípős volt az idő ilyen korán, szóval bekapcsoltam a fűtést.

– Fázol? – James egy pillanatra elfordította a tekintetét az útról, hogy rám meredjen. Szemében talán hitetlenség, esetleg rémület látszott? Nem igazán tudnám megmondani.

– Hideg van – vontam vállat. Bátyám elfordította rólam a pillantását, vissza az útra, s száját egyetlen vonallá préselte. Nem értem, miért olyan fontos az, hogy fázok – egy lenge, vékony pulóvert viseltem, a dzsekimet otthon felejtettem. Természetesnek találtam, hogy kissé ráz a hideg.

A fák ritkulni kezdtek, így rájöttem – már az iskolánál vagyunk. Az autó egyre lassabb lett, és egy üres helyre James bemanőverezett.

– Próbálok minél előbb ideérni, de el fog tartani egy darabig, míg mindent elintézek. – Komolyan nézett rám, mintha csak a fejembe akarná verni ezt.

– Rendben van. Megvárlak.

Kiszálltam az autóból, arra azonban nem számítottam, hogy ő is ugyanígy fog cselekedni. A vállamra hajítottam a táskámat, és mélyet sóhajtva elindultam a főépület felé, ahol az első órám lesz. James megragadta a kezem, visszarántott maga mellé és átölelt. Újabb dolog, amire nem számítottam volna, ha meg nem teszi. Pár másodperc múlva teste megfeszült, karjai elengedtek és egy lépéssel távolabb állt tőlem. Szeme szikrákat szórt, ahogy a parkoló távoli pontját vizsgálta. Követtem pillantását, és meglepődve tapasztaltam, hogy Edward pontosan ugyanolyan kemény tekintettel mered a bátyámra, akárcsak ő rá. Edward szeme összeszűkült, ahogy James megszorította a kezem és utamra engedett.

– Vigyázz magadra, Lil! Sietek vissza! – Ígérte, de a szemét le nem vette volna Cullenékről. Behátrált az autóajtó mögé, azután felbőgette a motort s eltűnt a kijáratnál. Kissé megkönnyebbülten indultam a bejárat felé, azonban még mindig magamon éreztem egy tekintetet, így megfordultam. Edward szeme az enyémbe fúródott, majd néhány másodperc múlva összepréselt ajkakkal fordult a testvérei felé. Bosszúsan indultam ismét útnak, mert a csengő már jelzett. Futva tettem meg az utolsó pár lépést az irodalom órára – ahol csendben hallgattam a szünetre szánt feladatokat. Természetesen a Rómeó és Júlia elolvasása is közöttük volt, amit nekem kötelező lesz elolvasnom, ha jövő tanévben ebbe a csoportba szeretnék járni.

Földrajzon Kate mellém ült, és nevetve mesélte, milyen programokat terveznek az utolsó tanítás utánra.

– Elmegyünk Pete kávézójába, azután szörfözünk La Push–ban. Gaby barátja mindent lerendez nekünk, persze az ő bandájuk is jönne. Van kedved hozzá?

– Nem is tudom… csak téged ismerlek… és James szerintem betervez valamilyen programot… Tegnap egy igencsak különös nővel állított haza, úgyhogy most szánja–bánja tettét, és ki akar engesztelni. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű dolgokat fogunk csinálni – mosolyogtam rá szélesen barátnőmre.

– Rendben van. De ha mégis jönnél, csak szólj!

Bólogattam, azután hála az égnek, a tanár belépett a terembe, s halkan magyarázni kezdte az órai anyagot. Senki nem figyelt rá, ő pedig fáradt pillantással leült inkább a katedrára, s elővette a füzetét. A beszéd ugyanúgy folytatódott, mint megérkezése előtt, őt pedig láthatóan nem zavarta. Kate is ugyanúgy fordult vissza hozzám, mintha mi sem történt volna. Úgy láttam ebben az időszakban ez a megszokott az iskolában – a diákok vihorásznak, a tanárok pedig csak bejárnak, hogy azért mégse szabaduljon el a pokol.

– Nem néztem volna ki James–ből, hogy olyan nőket vinne fel hozzátok. – Látszólag vonakodott ettől a témától, mégsem tudta szó nélkül hagyni.

– Szerinte nem olyan… Szerintem pedig pontosan az, aminek kinézett. Chloe–nak hívják… Fekete haja volt, és a sminkjét pontosan annyira túlozta el, mint amennyire kevés ruha volt rajta.

– Biztos vagy abban, hogy Chloe–t mondott a bátyád? – Hangja ridegséget tükrözött, amire értetlen pillantással válaszoltam.

– Igen… miért?

Mély levegőt vett, majd bosszúsan fújta ki azt.

– Chloe… az iskola legnagyobb ribanca! Fölöttünk jár egy évvel, és az apja minden félévben súlyos pénzösszegeket adományoz az iskolának, hogy ne bukjon meg. A fiúk hetven százaléka járt vele az iskolából, szóval… Nem mellesleg Adam volt barátnője.

Tátva maradt a szám ezek hallatán. A bátyám a város legnagyobb ribancával volt együtt az éjszaka?! Fura egy értékrendje van, az már biztos. Na, majd én helyrerázom!

– Mi…? Adam meg az a csaj…? – Kate kurtán bólintott.

– Az előző barátnője Chloe volt, úgyhogy csak reménykedni merek abban, hogy nem húzza vissza a szíve. Én nem vagyok… olyan szép és…

– Nem – szakítottam félbe –, te sokkal szebb vagy, annál a… nőnél. Mit lehet azzal elérni, ha húsz tonna smink van rajtad, és egy melltartó, amit középen egy anyaggal összevarrtak, hogy felsőutánzatnak hasson?!

Jelentőségteljes pillantással nézett rám, én pedig nagyjából tudtam a saját kérdésemre a választ.

– A bátyádnál mit ért el? – kérdezte meg hangosan, ami bennem is felmerült.

– Erre hadd ne válaszoljak, kérlek. Mind a ketten tudjuk, mi történt az éjjel a házunkban – fintorogtam. Ha belegondolok, hogy alig pár méter választott el tőlük – feljön a reggeli rántotta. – És Adam…?

– Ugyanaz volt nála is, akárcsak James–nél. Együtt akartunk lenni – suttogni kezdett – és bevallotta mi történt Chloe–val. Azóta egyáltalán nem is szándékoztam közelebb kerülni hozzá a mostani állapotnál. Legalábbis, amíg ki nem vizsgáltatja magát.

Halkan felnevettem. Igazat adtam neki, de azért így kimondva mégis viccesnek hangzott. Azonban máris egy terv ugrott be, amivel a drága bátyámat leszoktathatnám az ilyen lányokról, mint ez a Chloe.

– Kate, ha megkérlek, megtennél nekem egy szívességet? – Bólintott, mire elkezdtem suttogni neki az eddigi legjobb tervemet.

Az órák hamar elrepültek, főleg úgy, hogy a nap nagy részében a tervemet tökéletesítgettem. A mai nap után szinte biztos vagyok abban, hogy a bátyám a rendes lányokat fogja kedvelni a hiányos öltözékűek helyett.

A testnevelés órát inkább kihagytam – mi értelme lenne ott lennem, amikor úgysem tornázok? Kimentem a parkolóba, ám az autót sehol nem találtam – rögtön eszembe is jutott, miért nem. Komolyan megfojtom James–t, ha visszaér!

Már legalább fél órája fagyoskodtam a lépcsőn, amikor az eső is zuhogni kezdett. Átkozni kezdtem magam, amiért otthon felejtettem a dzsekimet. Az eresz csak vékony sávban húzódott a fejem felett – ráadásul az eső pontosan szemből csapkodott, így sikeresen bőrig áztam. Talán mégis jobb lenne inkább visszamenni az épületbe…

Hangos dudálás ébresztett fel a gondolataim közül. Ahogy felnéztem, egy ezüstszínű Volvo–t pillantottam meg, aminek az anyósülésen lehúzták az ablakát.

– Elvigyelek? – kérdezte jókedvűen. Amikor kihajolt az ablakon és megláttam Őt, bosszúsan fordítottam el a fejem. Nem kell szívesség tőle…

– Kösz, nem. Mindjárt itt lesznek értem – vágtam rá cseppet sem kedvesen.

– Majd’ megfagysz – állapította meg mosolyogva, miközben alaposan végigmért. Dühösen fontam össze a karomat a mellkasom előtt. Éreztem a ruhám mázsás súlyát, amint csöpögni kezd belőle a víz. Hajam teljesen rátapadt a nyakamra, és rázott a hideg, ahogy a jeges vízcseppek végigsiklottak a hátamon a tincseimből.

– Megbeszéltem a bátyámmal, hogy itt várok rá. Ha ideér és engem sehol nem talál, aggódni fog – érveltem. Nem sok kedvem lett volna egy autóban utazni vele, bár a testem egészen másképp gondolta a remegésekkel.

– Majd otthonról felhívod.

Mély levegőt vettem és azon gondolkoztam mi a rosszabb – a tüdőgyulladás, amit mindjárt kapni fogok, vagy James haragja, ami rajtam fog csattanni, ha hazaér és megtudja, hogy Edward furikázott el a házunkig.

– Lilian komolyan jégcsappá akarsz válni, vagy végre beülsz és felmelegszel? Szerintem nem hiányozna neked sem a nyár elején egy erős megfázás.

Nyugtalan pillantását látva megindultam az autója felé. Miért nem tudok ellentmondani neki?! Ahogy beszálltam, megcsapott a kellemes meleg. A felőlem lévő ablak felhúzódott, és a hátam mögött már ott hevert egy kabát kiterítve. Meglepetten néztem Edwardra, ahogyan egy szál ingben ül ott, akárcsak egy angyal. Hálásan bújtam a ruhadarabba, s olyan szorosra húztam magam körül, amennyire csak tudtam. Mélyet szippantottam az anyag illatából, és meglepődve tapasztaltam, hogy ismerős.

– Köszönöm.

– Nem hagyhattam, hogy megfagyj. Mr. Benett még a végén elhíresztelné, hogy én csináltam – nehogy megbukjam a vizsgán, ha téged mégsem tudnálak megtanítani a tananyagra – Féloldalas mosolyt villantott felém, azután feljebb vette a fűtést.

– Miért nem vagy órán? – kérdeztem, hogy eltereljem a figyelmét a vacogó fogaimról. Hátrasimítottam a homlokomra tapadó hajszálakat, és kíváncsi tekintettel figyeltem.

– A tanároknak nem igazán tűnik fel ilyenkor, ha lelép pár diák. Te is megszöktél…

– Mint mondtam – szakítottam félbe –, még nem tanulok, de aligha hinném, hogy egyáltalán meghallottad, amikor erről jártattam a számat! – suttogtam a méregtől. Hangom ostorcsapásként hatott a kettőnk közötti feszült légkörben. Edward mélyet sóhajtott, majd visszafordult az út felé. Látszott rajta, hogy a gondolataiba merül, miközben görcsösen szorítja a kormányt.

Legszívesebben megütöttem volna – mégis mit képzel ez magáról? Az egyik pillanatban még gyűlölködő pillantással méreget, a másikban meg már olyan, mint egy nyájas macska, aki hozzám dörgölőzik. Igen… pontosan olyan, akár a macskák. Azokat pedig nem igazán szerettem – inkább kutya párti vagyok.

Rövid idő múlva arra lettem figyelmes, hogy Edward megköszörüli a torkát. A motor már nem járt, és az eső is csak szitált mostanra. Kinéztem az ablakon, és tágra nyílt szemmel vettem tudomásul, hogy itthon vagyok.

– Honnan…? – Kezdtem volna, ám ő félbeszakított.

– Hazaviszem a testvéreimet, azután visszajövök és korrepetállak. – Nem nézett rám, a kezeit bámulta, amik még mindig görcsösen szorongatták a kormányt. Alkarján kidagadt egy ér, én pedig hatalmas késztetést éreztem, hogy megérintsem, de végül mégis megálljt parancsoltam magamnak, és kibújtam a kabátból.

– Köszönöm, hogy hazahoztál.

Bólintott, én pedig kinyitottam az autóajtót, ő azonban visszarántotta azt.

– Vedd fel! – nyújtotta az ülésen heverő dzsekit. – Nem akarom, hogy megfázz – kezdett magyarázkodni, amikor visszafordultam. – Kérlek…

– Ha én veszem fel, akkor te fázol meg. Én már itthon vagyok…

– Ne aggódj, az én szervezetem elég erős! Az eső nem árthat nekem – mosolyodott el. Kétkedve, de mégis visszahúztam magamra a kabátot, és kiszálltam az autóból. Amint elértem a tornác fedett részét, Edward kiáltását hallottam meg a hátam mögött.

– Szárítkozz meg, mire visszaérek! – Nevetett, azután a Volvo villámgyorsan eltűnt a szemem elől, én pedig ott maradtam egyedül a ház előtt.

Mély levegőt vettem, s beléptem a házba. Levettem a ruháimat és azonnal a tus alá vetettem magam, mivel tényleg nem akarok megfázni.

Miért nem tudok ellenállni neki? Hova lett a „még megkeserüli, hogy így beszélt velem” tervem? Nem értem saját magamat… Miért csinálok olyan dolgokat, amiket eddig még sohasem? Például azért, amiért így beszélt velem, minimum arcon csaptam volna egy hónappal ezelőtt – de most nem tettem semmit. Sőt… rosszul esett, hogy így beszélt velem… nagyon rosszul. De az előbb, amikor hazahozott rendes volt. A francba is! Elég ebből, komolyan!

Kimásztam a zuhany alól, magam köré csavartam egy törölközőt és átmentem a szobámba tiszta ruhát keresni. Úgy gondoltam néhány matek feladat megoldásához pontosan megfelel egy pamut póló, és egy farmer. Megszárítottam a hajam, miközben eldöntöttem, hogy kemény leszek Edwarddal – semmi sem fog eltántorítani attól, hogy visszavágjak neki az iskolában történtek miatt.

Megmelegítettem a mikróban a csirkét, és közben azt latolgattam, mennyi esély van arra, hogy Edwardnak is ugyanannyira rosszul esnek majd az én szavaim, mint az övéi nekem.

Épphogy megettem az ételt, az ajtón máris kopogtak. A mosogatóba süllyesztettem a tányéromat, majd mély levegőt véve elindultam az előszobába.

Amikor kinyitottam az ajtót, egy pillanatig még a szívem is kihagyott egy ütemet. Edward tényleg ott állt, ingben, vizesen kócos hajjal, ahogyan nem sokkal ezelőtt elváltunk. Ajkain halvány mosoly játszott, ahogyan végignézett rajtam. Már nyoma sem volt a gorombaságának, borostyán szemei csupán örömöt tükröztek.

– Megjöttem – szólalt meg végül.

– Látom – közöltem nem éppen udvariasan, s hátat fordítva neki a nappaliba mentem, ahová kikészítettem a matekcuccom.

Azt, hogy Edward mindvégig mögöttem jött, csak abból tudtam, hogy az ajtó nyikorogva becsukódott – annyira halkan mozgott.

Leültem a kanapéra, felhúztam a lábaimat és az ölembe vettem a füzetem. A fiú először mellém akart ülni, majd mikor látta, hogy szemeim villámokat szórnak, inkább az egyszemélyes fotelt választotta a jobb oldalon. Mély levegőt véve fogta kezébe a könyvet, majd elővette a saját füzetét a táskájából.

– Akkor kezdjünk valami egyszerűvel…

Amiket ezek után diktált, az minden volt, csak egyszerű nem. Mikor befejezte a feladatok mondását, kérdőn néztem rá, ő pedig széttárta kezeit és azt mondta: „Ez kilencedikes anyag, csak meg tudod csinálni!” Bedühödtem. Már hogy a fenébe tudnám megcsinálni, ha egy éve nem láttam matekos dolgokat?! Persze eszem ágában sem volt ezt a tudtára adni – eléggé nevetett már rajtam így is. Húsz percig szenvedtem ezekkel a nyomorult feladatokkal, amikor azt mondtam, elég volt. Edward elé dobtam a füzetem, s kimentem a konyhába egy doboz rostos üdítőért és két pohárért. Amikor visszatértem, Edward a fejét csóválta.

– Több dolgom lesz veled, mint képzeltem – sóhajtotta.

– Szarügy. Kérsz? – kérdeztem a gyümölcslére bökve. Kezével nemet intett, majd tovább folytatta.

– Nem éppen tűnsz szorgalmas diáknak – nézett mélyen a szemembe. – Legalábbis ami a matematikát illeti.

– Vagy csak a „tanárommal” van problémám. Lehetséges, hogy igazából egy zseni vagyok, de az agyam tiltakozik a mellettem lévő fotelban ülő kistanár ellen.

Elfojtott egy mosolyt, és kíváncsi tekintettel nézett rám.

– És mi a problémája az agyadnak velem?

– Talán túlságosan nagyképűnek és arrogánsnak talál, de igazából nem tudhatom, mivel ez csak egy feltevés.

Alig észrevehetően összerázkódott, majd mély levegőt vett.

– Ezeket úgy tudod megcsinálni – bökött a füzetemben lévő első három feladványra –, ha alkalmazod ezeket a képleteket. – Felém fordította a saját füzetét, és heves magyarázásba kezdett. Nem foglalkozott az előbb mondatommal. Ennyire nem érdeklem?

Amikor végzett a képletek kifejtésével, felnézett rám, és halványan elmosolyodott.

– Érted már? – Ingattam a fejem, hogy többé–kevésbé kapizsgálom a dolgot. – Holnap bejössz a suliba? Csak mert akkor az ebédszünetben is tudnánk ismételni, és akkor hamarabb továbbléphetnénk a tizedikes anyagra…

Mielőtt válaszolhattam volna, hangos csikorgás hallatszott a ház előtt, és egy óriási robaj kíséretében kivágódott a bejárati ajtó. James csuromvizesen, levegőt kapkodva rontott be a nappaliba, majd mikor meglátott, kis híján elájult.

– Hála a jó égnek! Felforgattam érted az egész várost! Nem arról volt szó, hogy a suliban vársz?! Te meg mi a francot keresel itt? – nézett Edward felé.

Egymásra néztünk, majd mind a ketten hátrahúzódtunk az asztal felől.

– Megkérdezem még egyszer… Mit csinálsz itt?

– Korrepetálom a húgodat matematikából, ugyanis a tanárunk megkért rá – Válaszolta haláli nyugodt hangon. Lassan felállt a fotelből, és farkasszemet nézett James–szel.

– Menj el!

– Azt hiszem, nem a te vendéged vagyok, és különben is én teszek szívességet. Úgyhogy ha végeztünk, majd elmegyek.

James keze alig láthatóan remegni kezdett, így ökölbe szorította azt.

– Edward… azt hiszem ennyi elég volt mára. Holnap bemegyek és folytatjuk, rendben?

Rám kapta a tekintetét, s úgy nézett, mint aki épp szellemet lát. Pillanatok alatt változott az arca szenvtelen maszkba – rémesen nézett ki. Bólintott, majd az ajtó felé indult.

Amikor becsapódott mögötte, összerezzentem.

– Megmondtam, hogy ne barátkozz vele! – Mordult fel a bátyám.

– A tanár kiosztotta mellém segítőnek, nem én mondtam neki!

Komolyan ennyire gyűlöli Edwardot? Mi történhetett, hogy ilyen nagy a feszültség kettejük között? Értetlenül álltam az előbb történtek miatt.

James tehetetlenül csapott a levegőbe, majd mély levegőt vett.

– Mit tegyek annak érdekében, hogy hallgass rám? Jobban teszed, ha távol maradsz tőle!

– Nem mondhatod meg nekem, mit csináljak és mit ne! – visítottam. Felrohantam a szobámba és bevágtam az ajtót. Soha nem voltam hisztériás, de most teljesen sikerült kiborítania. Miért zavarja őt ennyire Edward?

Csengeni kezdett az itthoni telefon, én pedig rohantam lefelé, hogy felvegyem, ugyanis megkezdődött a tervem.

James természetesen előbb felvette és lassan cseverészni kezdett Kate–tel – csak hogy engem bosszanthasson. Miután végre kitéptem a kezéből a kagylót, beszélgetni kezdtünk és pontról pontra végigvettük, amit kitaláltam.

A bátyámat mindenképpen le kell „szoktatnunk” az olyan lányokról, akiken több a smink, mint a ruha. Tehát szembesítem azzal, milyen lenne, amikor a kishúga néz ki úgy, mint azok a lányok.

Felmentem készülődni – kikerestem a legkivágottabb és legeslegrövidebb ruhát, amit csak találtam a gardróbomban, és kivettem azt a cipőt is, amit eldugtam, mert tizenöt centiméteres sarka van. Kipróbáltam, mégiscsak tudok benne járni. Amikor felöltöztem, átrohantam a fürdőbe, hogy elkészítsem a sminkem. Vastag tusvonalat húztam, és fekete füstös szemeket varázsoltam a több rétegnyi alapozóra. Annyira eltúloztam, hogy hitetlenkedve néztem a tükörben a végeredményt. Hatásos lesz, az már biztos. Vérvörös rúzst kentem az ajkaimra utolsó simításként, majd nekiálltam a hajam elkészítéséhez. Az egészbe lágy hullámokat varázsoltam, hogy még jobban kiemelje az arcomat. A cipőt is felvettem és óvatosan elkezdtem letipegni a földszintre.

James a konyhában paradicsomot szeletelt a salátához, amikor odakiáltottam, hogy elmegyek. Villámgyorsan a mosogatóba ejtette a kést, és a nappalin keresztül rohant hozzám. Mikor meglátott, kisebb rémület futott végig az arcán, majd elborzadás.

– Hogy nézel ki?! – Kérdezte, miközben végignézett rajtam.

– Csinos vagyok.

– Ribancos vagy, nem pedig csinos! Ha el akarsz menni itthonról, akkor felveszel egy másik ruhát és lemosod a sminkedet! – Adta parancsba.

– Addig álljál fél lábon! Ma este bulizni megyek a barátaimmal és pasikkal fogok ismerkedni – incselkedtem vele.

– Ezt akár ebben a pillanatban is elfelejtheted, kisasszony! Ki nem teszed a lábad ebből a házból! – Közölte ellentmondást nem tűrően. Halántékán kezdett kidagadni az ér, így el kellett fojtanom egy mosolyt.

– Mi az, James? Csak nem félted a húgodat?

– Hogy az ördögbe ne féltenélek, a testvérem vagy! – Idegesen mellém trappolt, megragadta a kezem és leültetett a kanapéra. – Lil, felteszem ez az egész a tegnap este miatt van. Elismerem, hogy nem éppen jó bátyhoz méltóan viselkedtem, amikor felhoztam ide Chloét. De te nem ő vagy! Sokkal több vagy ennél a fekete szemnél és… ruhánál.

– Ha nálam nem viseled el ezeket a dolgokat, akkor miért olyan lánnyal vagy, aki pontosan ilyen?

Mély levegőt vett és elfordította a fejét, hogy ne láthassam az arcát.

– Pillanatnyi megoldás volt.

Felhorkantam. Persze, pillanatnyi megoldás. Számára ennyit ér egy nő – megoldást arra, hogy kiélje a vágyait.

– Ma este én is ez leszek valaki számára – közöltem dacosan. Kitéptem kezemet az övéből, és az ajtó felé indultam.

– Mondd, te teljesen hülye vagy?! Lilian, te nem akarsz ma este senkivel sem lefeküdni! Ez a cucc… nem Te vagy!

– Igen? Akkor milyen vagyok? Fogalmad sincs róla, ugyanis nem ismersz!

– Jobban ismerem az igazi énedet, mint hinnéd. – Hangja nyugodtan csengett még a kettőnk között kialakult feszült légkörben is. Elszégyelltem magam, amiért ennyire felnőttként tudott viselkedni, én pedig olyan gyerekes voltam. A tervem nem éppen úgy alakult, ahogyan számítottam.

– Kérlek, menj fel, szabadulj meg ezektől az undorító dolgoktól, rendben? Megígérem, hogy nem keresem többé a Chloéhoz hasonló lányok társaságát.

Bólintottam, s felmentem lemosni a sminkemet. Még szerencse, hogy nem kellett így elmennem valahová, ugyanis azután nem bírnék tükörbe nézni.

Bár James valójában ezt észre sem vette, de egyetlen mondatával képes volt lelkileg kimeríteni. Hogyan is ismerhetne engem, ha még én magam sem tudok, ki is vagyok? Talán ezért vagyok annyira elveszett Josh nélkül… talán ő ezt pontosan meg tudta mondani. Nem tudom.

Felkaptam az éjjeliszekrényen heverő mobilt, amit Sebastian adott nekem. Bármennyire is harcolt az agyam egy része az ellen, hogy felhívjam, muszáj volt beszélnem valakivel, aki megérthet. Tudnom kell az igazságot.

Küldtem számára egy sms–t, miszerint beszélni szeretnék vele, s rá pár másodperccel, hogy azt megkapta, a készülék máris heves csörgésbe kezdett a kezemben.

– Baj van? – kérdezte azonnal. Aggódó hangja hallatán bűntudatot éreztem, amiért mégis megzavartam.

– Igazából nincs… csak szerettem volna beszélni veled.

– Jelenleg ráérek. Épp úton vagyok valahová, szóval nyugodtan mondhatod. – A háttérből valóban hallani lehetett a motor halk búgását, így még nagyobb bűntudatom lett.

– Sajnálom, hogy zavarlak. Igazából nem is tudom, miért hívtalak… – Magamra húztam a takarót, és bámultam a sötétséget, ami a szobámban volt. Felnyújtottam a kezem, de a feketeség miatt nem láttam, így visszaejtettem a takaróra.

– Lilian, tudod, hogy ha zavarnál, nem hívtalak volna vissza.

– Igen, tudom – sóhajtottam.

– Akkor mit szeretnél? – Kérdezte lágy hangon, miközben talán épp indexelni kezdett – az automatikus kattogást hallva csak erre tudtam tippelni.

– Mesélj nekem arról – kezdtem fojtott hangon –, hogy mit vett el tőlem Josh.