45. rész - Fura érzések...

Sziasztok! Előbb hoztam részt, mint terveztem, és ez annak köszönhető, hogy születésnapunk van! :) Nem csak Lilinek, a blognak is :) Köszönöm szépen Nektek, kedves olvasóim, mindannyiótoknak - aki valaha olvasott, mindenkinek! Mérhetetlen hálát érzek irányotokba, amiért bátorítottatok, és mindenben segítettetek, ha arra volt szükségem! Tudnotok kell, hogy számomra ez a blog egyfajta mentsvár is, ami mindig mellettem állt, és soha nem hagyott magamra, bármi is történt... Szóval köszönöm szépen Mindenkinek!
Jó olvasást, szép estét kívánok!
Lilla

"Azt akarom, hogy úgy nézzen rám, hogy igen, ő hozzám tartozik, de tudja azt, hogy mennyire törékeny minden, ami mögöttem lapul. Tudjon róla, tudjon mindenről, és pont ezért ragyogjon a szeme. Éreztesse, hogy több vagyok, mint aminek érzem magam. Jóval több, mert így fog arra ösztönözni, hogy igenis, menni kell előre. Egy ilyet nem tudnak szétszakítani, senkinek sincs hatalma felette. Nincs az a valaki, aki bele tudna rondítani, hiszen áthatolhatatlan millió szál szövi össze az életeteket, itt bizony nincs helye féltékenységnek. Kötődésnél nincs taktika, csak őszinteség."

Oravecz Nóra

– Azt hiszem, igen – mosolyodtam el.

Arcán halvány, féloldalas mosoly jelent meg, és a kezét nyújtotta. Tenyerébe helyeztem a sajátomat, és valami hihetetlenül furcsát éreztem. Olyan volt, mintha millió éve ismerném, mégsem tudom kicsoda is ő… Ez teljesen felfoghatatlan. Még életemben nem éreztem ilyet… szikrákat, amik közöttünk pattogtak… kémiát. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába – azt éreztem, soha nem szeretnék különválni tőle.

Ütemes dülöngélésbe kezdtünk, kezét a derekamra helyezte, én pedig a vállára. Gyönyörű szemei rabul ejtették az enyémeket, és bármennyire is próbáltam arra koncentrálni, hogy folyamatos legyen a légzésem, hát mit mondjak–, nem igazán jött össze.

– Edward Cullen vagyok.

– Lilian Barnes.

Edward arcáról lefagyott a mosoly, megrándult - mondhatni rémült képet vágott, amit nem igazán értettem.

– Hogy kerülsz ebbe a kisvárosba, Lilian? – kérdezte, miután rendezte vonásait, és úgy láttam, tényleg érdekli a válasz.

– Nos… megtudtam, hogy van egy bátyám, és felkutattam – vontam vállat. Ma már másodszorra hazudtam ezt az előre megbeszélt szöveget, amit Jamesszel találtunk ki, mielőtt idejöttünk.

– Értem – végre vidám mosoly jelent meg a szemében is, amitől a szívem hevesebben kezdett verni. Mi ez az egész?

– Emmett–tel láttalak az előbb, ugye? – kérdeztem, a hülyét játszva, mintha nem tudtam volna pontosan.

– Igen, ő a bátyám. Jasper pedig a másik bátyám.

Nem értem, mi történik velem. Ahogy rám néz, teljesen elgyengülök, és remegni kezd a lábam. Hiába fordítottam el a tekintetem, a szemei visszaparancsolták rá az enyémeket. Különös érzés lett úrrá rajtam, ahogy ott táncoltunk a teremben. Megszűnt körülöttünk a külvilág, még csak a zenét sem hallottam. Hirtelen minden gondolatom csak körülötte forgott – a csodálatos szemei, a haja, az angyalian szép arca, a csodásan ívelt ajkai. Nem láttam senki és semmi mást magam előtt csakis Őt.

– Ne haragudj, ki kell mennem! – suttogtam, amikor már forgott körülöttem a világ. Annyira szédültem, hogy egy lépést bírtam csak megtenni, máris felkavarodott a gyomrom.

– Lilian, rosszul vagy? – Edward hangja kétségbeesetten csengett a fülemben.

Csak egy bólintásra telt tőlem, ő pedig villámgyorsan a hűvös – szinte hidegnek mondható –, mellkasára húzott és az egyik ajtó felé indult velem.

– Tarts ki, mindjárt kint vagyunk! – Suttogta, de én akkor már alig bírtam egymás után helyezni a lábaimat. Ahogy magához szorított, enyhült a szédülésem, és már nem láttam azt a fekete ponttengert sem, amit eddig. Kezdett kitisztulni a látásom, a fülem sem csengett annyira, mint az előbb.

Ahogy kinyílt a bejárati ajtó és beáramlott rajta a friss levegő, határozottan jobban éreztem magam.

Edward leültetett a kinti lépcsőre, és óvatosan mögém ült, nehogy eldőljek. Kezeit szorosan körém fogta, s meztelen karomat dörzsölgette, hogy ne fázzak.

Esküszöm úgy éreztem, mintha az összes álmom teljesülne, pedig még csak nem is ismerem ezt a fickót. Ez a hülye érzés…

– Jól vagy? – kérdezte rövid idő múlva.

– Igen. – Hangja bársonyosságától szinte elolvadtam.

Tehetetlenül próbáltam küzdeni ez ellen az érzés ellen, ami azóta nyilallt belém, mióta csak megérintette a kezem.

– Hűvös van idekint, várj egy picit!

Oldalra fordítottam a fejem, arra készültem, kitalálok valami kifogást, ami miatt itt kell maradnia velem, ám amikor megláttam, hogy kibújik zakójából és a hátamra teríti, furcsa nyugalom szállt meg.

– Köszönöm… és azt is, hogy kihoztál. – Hálásan néztem rá, ő pedig elmosolyodott.

– Igazán nincs mit! Sokan vannak odabent, ráadásul légkondi sincs, gondolom ezért lettél rosszul.

– Valószínűleg – suttogtam.

Nehogy már bebeszéld, hogy nem volt levegő és ezért lettél rosszul! Még szép, hogy az ő közelsége hatott így rád! Fogd be, odabent!

Csak ültünk a lépcsőn, és egy szót sem szóltunk. Bámultuk a csillagokat, ugyanis szép tiszta volt az ég. Szavak tényleg nem hangzottak el, de mégis úgy éreztem, mintha beszélne hozzám.

A francokat, Lilian! Nézz már magadra, az Isten szerelmére! Nem vagy sem szép, sem csinos, hogy egy ilyen srác észrevegyen… Különben is, gondolj csak Joshra! Abból is mi lett?! Menekültél előle, pedig ő tényleg szeretett téged! Senkit nem bírsz megtűrni magad mellett, és ez fordítva is így működik. Még hogy Edwardnak tetszenél… Ezt te magad sem gondolhatod komolyan! Igazad van…

– Lil! – James lélekszakadva rontott ki az ajtón, én pedig felugrottam Edward elől.

Bátyám gyanakodva Edwardra nézett, majd a kezembe nyomta a slusszkulcsot.

– Hazamegyünk, ülj be a kocsiba! – Egy pillanatra rám kapta a tekintetét, majd ismét visszafordította.

Levettem a hátamról az öltönyzakót, s Edward felé nyújtottam.

– Köszönöm!

Válaszképpen bólintott, majd elvette tőlem a ruhadarabot. Az autó felé indultam, s beültem az anyósülésre.

Mély levegőt vettem, miközben hátradöntöttem a fejem a támlára.

Ne táplálj hiú reményeket, Lilian! Nem sok értelme van, hisz úgysem jön össze… Valószínűleg minden héten másik lányt visz haza ez a srác, pont te kellenél neki, nem? Még viccnek is rossz, ő téged egy kislánynak tart! A nevén kívül semmit nem tudsz róla!

De az illata… Fejezd be! Hisz semmi jelét nem mutatta, hogy közeledni szeretne hozzád! Szóval itt és most felejtsd el! Ha összefutnátok az utcán, csak sétálj tovább!

James hirtelen pattant mellém, majdnem felsikítottam ijedtemben.

– Bocs, nem akartalak megijeszteni – kezdett heves magyarázkodásba.

– Nem történt semmi.

Csendben ültem, és próbáltam nem bemesélni magamnak olyan dolgokat, amik nincsenek igazából. Amiket én képzelek bele mindenbe, szokásomhoz híven!

Hogy lehetek ekkora buta?! Mintha csak tizenhárom éves lennék–, komolyan úgy viselkedtem az este folyamán. Jobbnak láttam, ha inkább befogom a számat, mert ha megszólalok, úgyis csak egy név fog ömleni belőle.

Fogalmam sincs, hogyan történhetett ez… egyik pillanatról a másikra csak Őrá tudok gondolni, a fenébe is!
Ahogy James leparkolt a ház előtt, rám nézett és mély levegőt vett.

– Akarsz róla beszélni? – Kérdezte nyugodt, laza hangon.

– Miről? – Tettettem a hülyét, de persze értettem, mire is céloz valójában.

– Edwardról.

– Nem – hangom halk suttogás volt csupán, mégis határozottságot tükrözött.

– Rendben – elmosolyodott, majd kiszállt, s nekem is kinyitotta az ajtót.

– Gondolom, nem ilyen szülinapra vágytál, de sajnos csak ez jutott – húzta el a száját. – Ígérem, holnap elmegyünk valahová, ahol normálisan tudunk ünnepelni.

– Tökéletes nap volt, nem kell elmennünk sehová… nem vagyok bulizós típus. – Karját átvetette a vállamon, úgy sétáltunk be a házba.

Amint beértünk, levettem a magassarkút és egy egyszerű papucsra cseréltem, ugyanis kitörte a lábam. James levette a zakóját, feltűrte az ingét és a konyhába ment fütyörészve.

Istenem, milyen boldog… és ha úgy vesszük én is az vagyok.

Elhatároztam, hogy veszek egy hideg zuhanyt, hogy kitisztuljanak a gondolataim, és hogy némiképp átlássam a ma este történteket.

Halkan felmentem a szobámba, óvatosan kibújtam a ruhámból, helyette egy köntösbe bújtam bele. Majd holnap elviszem a tisztítóba a ruhámat –, nem szeretném, ha a mosógépünk még csak egy szálat is meghúzna benne –  ahhoz túl drága lehetett.

Leterítettem az íróasztal előtti székre, majd megfogtam a hálócuccaimat, s a fürdőbe vonultam vele.

Megengedtem a hűs vizet, ami kifejezetten jól esett, ebben a felfokozott érzelmi állapotban, amibe ma kerültem.

Tehát… mi is történt a bálon?

– Megismertem Katet, aki nagyon kedves volt velem.

– Beszóltam a meccsel kapcsolatban egy hatalmas fickónak, akit Emmett–nek hívnak.

– Emmett testvére, Edward felkért lassúzni. Az érintésétől pedig elkapott egy hihetetlenül jó érzés, amibe beleremegek. És ami majdnem az ájulásig segített.

De mi lehet az? Áh, hagyd a fenébe, Lilian, ne foglalkozz vele… A srácra úgy ragadnak a nők, mintha mágnes lenne, ami érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy egy Adonisz.

Elzártam a csapot, és úgy döntöttem, ezzel a téma is le van zárva. Csak egy hirtelen jött ámulat miatt volt ilyen érzés a gyomromban, semmi több. A rosszullétem pedig a tömeg miatt következett be, ennyi!

Elzártam a zuhanyt, megtörülköztem, s felvettem a pizsamámnak szánt topot és a rövidnadrágot.

Igen… most nem azért vagyok itt, hogy mindenféle buta dolgon gondolkozzam. Ez a szülinapom, szóval jól érzem magam! Még kábé két óráig…

Lebaktattam a földszintre miközben beletúrtam párszor a vizes hajamba, hogy megszáradjon.

A konyhából halk dúdolás hallatszott, így bementem és megnéztem mire készül James.

Amint beléptem, elnevettem magam, mivel egy torta mellől dúdolt – vagyis mostanra már énekelt –, fején pedig egy kis szülinapi bulis csúcsos kalap volt.

– Boldog szülinapot!! – elém állt, átölelt majd a torta felé mutatott. – Kívánj valamit!
Elfújtam a gyertyát, miközben azt kívántam, hogy boldog legyek. Felvágtuk a tortát, s leültünk a tévé elé megnézni, éppen mi is megy benne. Kifogtunk valami romantikus filmet, én pedig azon kaptam magam, hogy egyre többször kívánom azt, bárcsak én lennék a lány, a főszereplő férfi pedig… Na jó, azt hiszem ezt itt kell abbahagynom!

– Lefekszem – mosolyogtam a bátyámra, puszit nyomtam az arcára, s a lépcső felé indultam. – Köszönöm ezt a remek szülinapot! Jó éjt!

– Neked is, Húgocskám!

A szobámban kinyitottam az ablakot – túlságosan fülledt volt a levegő idebenn. Hullafáradtnak éreztem magam, így bebújtam az ágyba, és azt hiszem nagyon hamar el is aludtam.