46.rész - Szétválasztás

Sziasztok! Új részt hoztam, ezúttal James szemszögével. Gondoltam kell egy viszonylag külső szemlélő által is látni a helyzetet. Jó olvasást kívánok!
Puszi!
Lilla

/James szemszöge/

Nehéz volt végigcsinálni ezt a napot. Azt hittem csak bulizunk egyet Lil régi haverjaival, erre ott voltak a piócák is… Azt hittem jó lesz odamenni –, hogy biztonságos, mivel a vérszívók nem járnak ilyen társasági eseményekre, erre tessék! Csak egy jó napot akartam szerezni a húgomnak.

Amikor megláttam, hogy nincs a teremben, nagyon megrémültem. Ugyanez történt a bárban is, ahonnan elrabolták és most kísérteties volt a hasonlóság. Azonnal keresni kezdtem az illata alapján, de annyi ember volt ott… eltartott egy darabig, amíg tényleg megtaláltam. Dühbe gurultam – azt hittem nem fogom tudni türtőztetni magam, amikor ott ült Edward mellkasának dőlve a bejárat előtt. Szinte ordított bennem a farkas énem, ahogy így találtam őket! Még csak most sikerült előkeríteni őt, de az a pióca máris megfertőzte! Amikor visszaadta a zakóját, láttam a szemében, hogy már most minden elveszett. Abban a pillanatban tudtam – hiába is próbálnám eltávolítani tőle, nem sikerülne. Későn érkeztem… túlságosan későn ahhoz, hogy megakadályozzam a bevésődést. Csak néhány ember szemében láttam még ezt a fajta nézést, de elég emberében ahhoz, hogy felismerjem, ha újra látom.

Haragudtam… Lilire azért, mert egy piócát szeret, Cullenre pedig azért, amiért elcsábította az egyetlen kishúgom. Többet érdemel, mint egy vámpírt, aki bármikor megölheti.

Mindenesetre megmondtam neki, hogy várom egy órakor a házunk előtt – remélem sikerül elijesztenem. Mindenáron megóvom tőlük a húgomat! Nem nézem még egyszer végig, ahogy teljesen tönkreteszik az életét!

Lil szuszogása egyenletessé vált az emeleten, a bejárati ajtón pedig pont abban a pillanatban kopogtak.

Odabattyogtam, kitártam az ajtót, s mérgesen méregettem az előttem álló feltűrt ingű piócát.

– Gyere be! – mormoltam.

– James, annyira köszönöm, hogy elhoztad a bálra! Először nem szerettem volna, hogy megismerjen… de amikor észrevettem, hogy pontosan ugyanúgy reagál a jelenlétemre, mint azelőtt… ez… bámulatos érzés! – Magyarázott hevesen.

– Hé, állj le! – Intettem kezemmel. – Azt hittem nem akarod bajba sodorni! Nem akarod, hogy még egyszer átélje azokat a kínokat… Azt, hogy az anyja volt életed szerelme – kezdtem számolni az ujjamon – azt, hogy egy másik vámpír is szemet vetett rá… és azt az érzést, amit akkor élt át, amikor itt hagytad. Csak azért, mert nem voltál képes feldolgozni, hogy előtted is volt élete.

Arca elkomorodott, a padlót bámulta. Tudta, hogy igazam van.

– Megváltoztam! Nem lennék képes még egyszer magára hagyni!

Ez kemény menet lesz…

– Edward, ő a testvérem! Nem hagyom, hogy még egyszer megbántsd! És ha újra együttlennétek, úgyis ez lenne a vége…

– Szüksége van rám! – suttogta kétségbeesett hangon.

– Nem. Rám van szüksége, a bátyjára, aki megóvja mindentől, ami fájdalmat okoz neki! – Érveltem. Éreztem, hogy most sikerült megfognom.

Mély levegőt vett, előhalászott a zsebéből egy ékszeres dobozt.

– Odatehetném az éjjeliszekrényére? Nem kell tudnia, hogy tőlem van… Születésnapi ajándék… – megforgatta a kezében a kis tokot.

– Békén hagyod? – kérdeztem, és az arcán kutattam a választ.

Semmit nem mondott, csupán elindult az emeletre, Lil szobájába. Óvatosan kinyitotta az ajtót, az éjjeliszekrényhez ment, és odatette a dobozt. Lili egyenletes légzése és szívverése volt az egyetlen hang a szobában. Edward viszont váratlanul megsimította az arcát, mire húgom szíve hevesebben kezdett verni.

– Még álmodban is… sajnálom Szerelmem! Boldog Születésnapot – suttogta.

Megragadtam azt a kezét, ami Lili arcát simogatta, s jó erősen szorítottam.

– Menj ki! – szűrtem ki a fogam között, de már éreztem, hogy túl sok a közelsége számomra. Fenyegető pillantást küldött felém, de álltam a tekintetét. Amint kiment a szobából, behúztam az ajtót.

– Apád tudja már, hogy a lánya visszajött Forksba? – Gúnnyal ejtett ki minden egyes szót.

– Elment az a maradék józan eszed is?! Nem, és nem is akarom, hogy megtudja! Szerinted Lil mit szólna hozzá, ha Jacob beállítana és egy Star Wars–os „Én vagyok az apád!”–dal közölne vele mindent?! Soha nem tenném ki ennek… Nem akarom, hogy megtudja, természetfeletti lényekkel van körülvéve… lehet, hogy régen megbirkózott vele, de most abban a tudatban él, hogy ő egy normális, hétköznapi lány, nincs ebben születésétől fogva. Vagy legalábbis azt hiszi…

– Régen sem szerette ezt a világot. Legbelül gyűlölte magát amiatt, hogy vérfarkas… Elmentem Riminibe, amikor eltűnt… mesélte, hogy élt ott egy darabig és volt ott egy barátja. – Már a földszinten ültünk a konyhában, nehogy felébresszük Lilt a beszéddel. – Kikérdeztem a srácot… Tudja, hogy Lili micsoda. Azt mondta, amíg kicsi volt egyszer megpróbált végezni magával.

Ijedten kaptam fel a fejem. A húgom… öngyilkos akart lenni? Nem, az ki van zárva! Semmi nem lehetett ennyire szörnyű számára, hogy eldobja magától az életét!

– Akkor változott át először… Nyilván a Volturi a közelében volt, vagy nomád vámpírok jártak arra… De az olasz barátja azt mondta, ha az apja nem találja meg a fürdőszobában, akkor is túlélte volna. Mivel gyorsan gyógyultok. – felvonta egyik szemöldökét, én pedig bólintottam, hogy folytassa – Utána komolyan elbeszélgettek és Lili közölte, hogy nem bírná ki, ha még egyszer szörnyeteggé kellene válnia. Szó szerint ezt mondta, láttam a srác fejében.

Nem kételkedtem abban, hogy Edward igazat mond. Lilian tényleg eltűnt az anyja halála után, Jacobnak esélye sem volt kideríteni, hová is lett. A kiscsaj már akkor is elég okos volt ahhoz, hogy kivágja magát az ilyen helyzetekből. Gondolom azt mondta, hogy árva és így szabadon kivihették az országból, feltéve, ha volt aki nevelte. Nyilvánvalóan így került Olaszországba is… Egyedül volt az első átváltozásánál… Istenem, milyen rémisztő is lehetett számára! Mellettem egy egész falka volt, mégis szörnyen viseltem. A húgom sokkal erősebb, mint valaha is hittem.

– Át tudom érezni, miért is akarta eldobni az életét… – suttogtam, majd meghúztam a sörös dobozt. Egyedül átvészelni azt, hogy farkas vagy – ehhez valóban emberfeletti önuralomra lehetett szüksége. – Mennyi idős volt ekkor?

– Azt hiszem, nem volt egészen tizenhét, maximum tizennyolc éves. A srác nem emlékezett tisztán, mivel akit megtaláltam, az Lili régi barátjának a fia. Ő is jó kapcsolatot ápol Lilivel.

– Kösz, hogy elmondtad. Megpróbálom megóvni ettől… de ez csak akkor fog sikerülni, ha ti is távol tartjátok magatokat tőle! Szólj a kis jósnődnek is! – Néztem fel rá. Arca szenvtelen, átláthatatlan maszkká változott, s bólintott.

– Nem ígérem meg, hogy képes leszek távol lenni Tőle, de… mindent megteszek annak érdekében, hogy biztonságban tudjam a szerelmemet!

Tudtam, hogy neki is legalább annyira nehéz, akárcsak nekem – ha nem nehezebb. Hisz’ ahogy elmondta annak idején, amikor Lil eltűnt… tényleg ő jelenti számára az életet.

Már hajnalodott – és én még egy percet sem aludtam, de ezt cseppet sem bántam.

– Jól megvagytok?

– Igen.

– Mikor és hogyan találtad meg? – Felnéztem a szemébe, miben izgatott tűz csillogott.

– Tegnap. Kaptam egy fülest… szó szerint felhívtak, hogy ekkor és ekkor legyek ott a Seattle–i reptéren, mert ott lesz – kezeimet a levegőbe emeltem, jelezve micsoda agyrémnek és csodának tartom ezt.

– Talán tényleg létezik valaki odafenn – suttogta.

Kérdőn néztem rá. Nem igazán hittem az ilyesmiben, sőt… szinte egyáltalán nem. Viszont az, hogy a húgom épségben fent alszik a szobájában… elbizonytalanított. Ebbe még nem gondoltam bele, hogy talán kaptunk fentről egy hatalmas segítséget. Mindenesetre áldottam ezt a Sebastian nevű fickót, amiért felhívott.

– Meddig tudod titokban tartani? – Gondolataimból a vérszívó hangja ébresztett fel, én pedig vállat vontam. Ha elég óvatos vagyok és Lil nem igazán megy a városba…

– A büdös életbe… – mondtam ki immár hangosan.

– Nem igazán tudlak követni, pedig ez már nagy szó tőlem.

Értetlen arcot vágott, mire mély sóhaj hagyta el a számat.

– Van egy évfolyamtársad, a neve Gaby… – kezdtem. – Ő az egyik falkatag barátnője.

Edward összehúzta a szemöldökét, látszólag gondolkodott. Azután, mikor leesett neki, rémült szemekkel meredt rám. Mint aki épp megtudta, hogy egy egyéjszakás kalandból gyereke lesz! Magamban nevettem, ő pedig felvonta egyik szemöldökét annak jeléül, hogy nem tartotta jó poénnak az előbbi gondolatomat.

– Tehát azt mondod, hogy szeptembernél tovább nem tudod eltitkolni a mocskos falkád előtt?!

Düh fogott el, amiért ezt mondta, így vettem pár mély lélegzetet.

– Nem én tehetek róla! – sziszegtem. – Különben is, hétfőn bemegy az igazgatóhoz, és megbeszéli vele, hogy odajárjon! Szerinted mennyi ideig tart, míg mindenki megtudja?!

– Nem kellett volna elhoznod a bálba, te idióta bolhazsák! Holnapra már az egész Olympic félsziget tudni fogja, hogy visszajött!

Idegesen kaptam el róla a tekintetem és a földet kezdtem bámulni. Hatalmas baklövést követtem el, amire nem jöttem rá addig, amíg nem hívták fel rá a figyelmemet. Ez a kisváros tényleg annyira pletykás, én pedig alkalmat adtam arra, hogy bárki tudomást szerezzen a húgom visszatértéről. Mekkora hülye is vagyok! Remélem Gaby nem volt ott a bálon – és nagyon remélem, hogy nem volt ott Embry sem – különben végünk van.

Jacob azonnal itt termett volna, ha tudná, mi is a helyzet – tanakodtam.

– Különben sem az én fajtámtól kell megóvnom! – szólaltam fel hangosan. Edward kezei ökölbe szorultak az asztalon, azután se szó, se beszéd felpattant és a lépcső irányába indult. – Hé! Hé, hé, hé! Mégis mire készülsz? – Utána ugrottam, de ő kikerült és Lili szobájába ment.

Csak most vettem észre, hogy Lil nyűgösen forgolódik, és épp lerugdossa magáról a takarót. Nem sok hiányzott, hogy leessen az ágyról, de mikor megint fordult, Edward óvatosan elkapta. Felmordultam, azonban ő nem foglalkozott velem. Visszatette a húgomat az ágyra, és vádlón nézett rám.

Amint elengedte, Lili újra nyöszörgésbe kezdett és ismét forgolódva próbálta levetni magát az ágyról.

– Kérvényt kell, benyújtsak ahhoz, hogy a szerelmem nyugodtan aludhasson? – fordult felém cinikus pillantással.

– Ha az szerepelne a kérvényben, hogy te itt maradj és befeküdj a húgom ágyába… Igen, és biztos lehetsz abban, hogy elutasítom! – Közöltem ellentmondást nem tűrő hangon. Minden porcikámban undorodtam és remegtem – nem sok kellett ahhoz, hogy Edward feltegye a pontot arra a bizonyos i–re, s átváltozzam farkassá. – Takarodj el a húgom közeléből!

Elengedte Lil kezét, ő pedig rögtön nyugtalanná vált és meg mertem volna esküdni – perceken belül felébred.

Edward elégedett képet vágott, én pedig remegve köptem a szavakat.

– Legyen! De ha csak egy ujjal is hozzáérsz…!

– Kénytelen leszek, mivel csak én tudom megnyugtatni – közölte nemes egyszerűséggel.

– Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy farkassá változzak és megöljelek… mivel akkor az apám megtudná, hogy a család újra egyesült, szóval ne hergelj! – suttogtam.

Vállat vont, lerúgta a cipőjét, majd befeküdt Lili mellé az ágyba. Húgom, mintha csak tudta volna ezt, azonnal felé fordult és egyik kezével átkarolta.

Ez már betegesen undorító… Hánynom kell!

Kijöttem a szobából, s a sajátomba menekültem támaszként. Egy fedél alatt vagyok egy vérszívóval, aki a testvérem mellett fekszik egy ágyban! Ha valaki ezt egy éve mondja nekem, hát minimum szemberöhögöm. Az a kép örökké beleégett az agyamba. Sosem fogom tudni kiűzni onnan.

Nem csuktam be egyik ajtót sem, óvintézkedés miatt – ha bármi baj lenne, azonnal ugrok. Épp elég nehéz volt eltűrnöm a mai napról, hogy Lili ismét bevésődött ebbe a piócába… de ez már túlment minden eddigi határon. A Nap kezdett felkelni, csak sajnos abban nem voltam biztos, hogy a húgom hamarosan felébred – túl későn feküdt le az éjjel.

Mély levegőt vettem, majd Lili szobája előtt nekidőltem a korlátnak – nem voltam hajlandó egy szobában lenni a piócával, és attól tartok, hogy most nem is menne. Innen figyeltem minden egyes mozdulatot. A még csak tizennyolc éves lány feje ott nyugodott egy vérszomjas szörnyeteg mellkasán. A szörnyeteg pedig egyik kezével átkarolta, a másikkal pedig az arcát simogatta. Sosem láttam még ennyire gyöngédnek egy piócát sem.

Kétkedve néztem kettejüket – a nyugodtan alvó kishúgomat, és a csillogó szemű vámpírt. Annyira irracionális és hihetetlen volt ez a helyzet! Még csak most kaptam vissza, de máris a vámpírral van… Edward újabb simítására Lili felsóhajtott. A vámpír pedig elmosolyodott, s folytatta addigi tevékenységét.

– Megígérted – suttogtam kétségbeesetten. Még számomra is nevetségesen hangzott, ahogyan a hangom csengett. Mint egy rossz gyerek, aki nem kapta meg a vágyott biciklit születésnapjára…

Edward mogorván pillantott fel, de biztos voltam benne, hogy ez részben amiatt volt, hogy megzavartam az „idilli hangulatot”.

– Tudom – suttogta vissza. Fájón nézett le a mellkasán nyugvó kishúgomra, aki egyre jobban odafészkelte magát. – Gaby az idén már nem jön iskolába… A szülei elutaztak és ő vigyáz a testvérére.

– Honnan…? – kezdtem, ő azonban a homlokára mutatott. – Ó… – motyogtam. Néha könnyű volt elhinni, hogy egy normális emberrel van dolgom – bár ez eléggé hihetetlennek hangzik, mivel még csak a szagát sem bírom. – Tehát ha bemegy… nem fut vele össze?

Megrázta a fejét. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Tényleg nem szerettem volna bajba keverni a testvéremet – még ha a saját családom is az, akitől meg kell védenem. Túlságosan korainak tartottam, hogy tudomást szerezzen róla, mi is ő.

– Mielőtt idejöttem, beszéltem Carlisle–jal – válaszolt a ki nem mondott gondolataimra. – Azt mondta jobb lenne, ha semmit sem mondanánk Lilinek. Jobb, ha magától kezd emlékezni mindenre – és reméljük, hogy ez tényleg bekövetkezik.

– Nem félsz? – kérdeztem szinte akaratomtól kívül. Kérdő tekintettel meredt rám, én pedig belekezdtem a magyarázkodásba. – Mielőtt eltűnt, elhagytad… Ez is eszébe fog jutni. És most is az expasijától került haza, ami von némi kétséget afelől, hogy vele leszel.

– Megbántam. Ha akkor itt vagyok, soha nem tűnik el… – elfúló hangon, csodálattal teli tekintettel bámulta Lilt.

– De számodra fontosabb volt az, hogy valószínűleg már volt pasival. Ez pedig sértette azt a fene nagy önbecsülésed. Vagy inkább az egódat? – Gúnyos mosolyt villantott felém, én pedig nem értettem ezt.

– Nem hinném, hogy a húgod örülne annak, hogy ezt elmondom… de nem történt közöttük olyan, amire te gondolsz.

Tátott szájjal néztem rá. Nincs olyan épeszű és egészséges férfi a világon, aki tíz évig képes kibírni azt, hogy együtt van egy csajjal és nem ér hozzá!

– Lehet, hogy szörnyetegeknek tartasz minket – ebben egyetértek, de úgy látszik, ebben a Josh–ban több volt a szeretet, mintsem olyat tegyen, amit Lili nem akar – vont vállat óvatosan, hogy az igazak álmát alvó húgom ne érezzen meg belőle semmit. – Ne feledd, hogy gyerek volt még.

Még mindig hitetlenkedve néztem rá. Ilyen férfi tényleg nem létezik… tíz év alatt nem igaz, hogy egyszer sem történt meg! Mondjuk lehetséges, hogy nem magamból és a saját vágyaimból kellene kiindulnom – tanakodtam. Edward elfojtott egy mosolyt, azután megint megszólalt.

– Azt, hogy most mi történt, nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy fél évvel ezelőttig a húgod száz százalékig biztos, hogy ártatlan volt.

Megborzongtam. Nem igazán szerettem volna ezt a mondatot hallani, mivel így még jobban feltámadt a védelmezési ösztönöm.

– Akkor takarodj ki az ágyából, vérszopó! – Közöltem, miközben megindultam felé. Edward halk nevetésbe kezdett, azután gúnyosan nézett rám.

– Ne aggódj, nem fogom a szemed láttára megrontani!

Tétovázva álltam az ajtóban. Tudtam, hogy képtelen lenne még csak szóval is megbántani a lányt, akit szeret, viszont erős volt a késztetés, hogy kicibáljam mellőle. Akár ártatlan a húgom, akár sem… nehéz volt egy férfit látni mellette. Vagyis… félig alatta.

– Nem érdekel, mássz ki onnan!

Mélyet sóhajtott, óvatosan feljebb emelte a húgomat, s kicsusszant alóla. Megpuszilta a homlokát, és becsukta maga mögött az ajtót, amikor átlépte annak küszöbét.

Felvonta a szemöldökét, én pedig a bejárati ajtó felé intettem. Szerettem volna legalább pár órát aludni, mielőtt a hugicám felébred.

Elindult a lépcsőn, én pedig utána szóltam.

– Megígérted! – Emlékeztettem, ő pedig egy pillanatra megállt, mély levegőt vett és bólintott.

– Tudom… – hangja elfúló volt, mint aki épp sírni készül. Vagy legalábbis, mint akinek mérhetetlen fájdalmai vannak.

Miután bezárult a bejárati ajtó, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Ismét benéztem Lili szobájába, ő pedig még mindig édesdeden aludt, szóval megengedtem magamnak, hogy én is ledőljek pár órára.