59. rész - Testvéri szeretet

Sziasztok! :)
Vége az első hétnek!! Túléltük, még ha nehezen is indult ez az év :) Hoztam új részt, remélem mindenkinek tetszeni fog és írtok nekem komikat :) Jó olvasást és szép hétvégét kívánok! Puszi

Vigyorogva léptem be a házba, a James–szel töltött napom után. Mind a ketten a főtéren lévő humorista poénjain nevettünk még mindig. Annyira, de annyira boldog vagyok, hogy végre megenyhült! Szinte repdestem az örömtől egész nap.

Kínai kaját rendeltünk vacsorára és a nappaliban ülve néztük a tévét.

– Kate hogyhogy nem jött ma át? – kérdeztem, miközben pattogatott kukoricát tömtem a számba.

– Felhívtam, hogy ma veled leszek. És hazajött az unokatestvére, látni akarta – vont vállat.

Átkapcsolta a tévét a sportcsatornára, mire kivettem a kezéből a távirányítót és visszavittem a filmre.

– Nem úgy tűnik, mintha sajnálnád – vontam össze a szemöldököm.

Rám nézett, mély levegőt vett, mielőtt belekezdett volna.

– Nincs semmi bajunk. Az még nem jelent problémát, ha néha külön töltünk egy kis időt. Megjegyzem: nektek sem ártana némi távollét Edwarddal.

A karjába bokszoltam, hogy hagyja abba, mert egyáltalán nem töltök sok időt Edwarddal. Vagy mégis, de ez most így van jól.

James összeborzolta a hajam, mire én hozzávágtam egy marék pattogatott kukoricát. Behunyta a szemét, és amikor újra kinyitotta, csúfondáros mosolyra húzta a száját.

– Ezt megbánod!

Megfogta a kukoricás tálat, és egy gyors mozdulattal utánam borította a tartalmát. Felvisítottam, ahogy megéreztem a lábam alatt a kukoricaszemeket, és ahogy a hajamba ragadtak, gyorsan megráztam a fejem, hogy kiszórjam azokat belőle.

James közben mögém lépett és a térdhajlatomba rogyasztott, minek hatására hátraestem. Ahogy felnéztem, James telefonját tartva állt előttem és nevetett.

– Mit művelsz? – kérdeztem riadtan, de ahogy próbáltam felállni a földről, megcsúsztam.

A bátyám jobban nevetett, mint eddig.

– Elküldöm a pasidnak, hadd lássa, milyen jól szórakozunk – röhögött. Odamásztam mellé, megragadtam a lábát, de olyan masszívan állt rajtuk, hogy semmi sem lett volna képes elmozdítani onnan, nem hogy én.

Egy laza mozdulattal lerázott magáról, majd a zsebébe tette a telefont és felém nyújtotta a kezét. Megfogtam, és hagytam, hogy felhúzzon maga mellé.

– Elküldve! – jelentette be ünnepélyesen. Kihúzogatta a hajamból a még benne maradt darabkákat, én pedig segítettem neki feltakarítani.

– Azt ugye tudod, hogy Kate is fog kapni rólad egy ilyen fotót? – kérdeztem bosszankodva. Edward ugyanis reagált a képre, küldött nekem üzenetet. Persze nem olvastam fel hangosan, James idegbajt kapott volna.

Nagyon jól áll neked ez a szerelés : ) Gyakrabban viselhetnéd a jelenlétemben :P E.

Álmodozz csak! <3 L.

James behozta a felmosót, én pedig a lépcsőre ültem és Coca Colát ittam. Már elő is készítettem a telefont, úgy tettem, mint aki olvassa a híreket, közben meg őt fotóztam.

– Jól áll a felmosó, bátyus! – nevettem hangosan. Habár ez feleannyira sem volt ciki kép, mint amit rólam készített, ezért nem is küldtem el. De már elterveztem, hogyan fogom meglepni.

– Nekem mi nem áll jól? – kérdezte döbbentséget tettetve. – Hidd el, én szakadt rongyokban és két hetes kosszal magamon is hihetetlenül jól nézek ki – vigyorgott.

– Öntelt vagy – közöltem.

Nyelvet öltött rám, összeszedte a takarítóeszközöket és visszarakta őket a helyükre. Mellém ült, kivette a kezemből az üdítőt és beleivott.

– Szeretném, ha gyakrabban töltenénk együtt az időt – lökte meg a térdemet a sajátjával. Elmosolyodtam és visszavettem az üveget, amiből kiitta az utolsó korty kólát is. A címkét kezdtem kapargatni, hogy valamivel lefoglaljam a kezem.

– Én is. De dolgozol, utána Kate–tel vagy… én meg Edwarddal. Mikor hazajövök, te elmész dolgozni – vontam vállat.

– Én vagyok a műhelyben az egyedüli, akinek nincs családja. Mármint felesége és gyerekei, ezért vállalom az éjjeli műszakot. Így is ketten vagyunk bent éjjel… az egyikünknek ki kell mennie megnézni az autókat. Az eső miatt elég csúszósak az utak, és néhányan nem tudják megérteni, hogy lassan kellene menniük.

Mély levegőt vettem és a vállára dőltem. Elég idióták voltunk az elmúlt hónapban, szóval épp itt volt az ideje, hogy kibéküljünk. Mérges volt rám Edward miatt, én pedig rosszul éreztem magam, amiért dühös. Mint két éretlen gyerek, úgy viselkedtünk egymással. Ez idő alatt néha úgy éreztem, elkélne legalább egy szülő nálunk.

– Szeretnék dolgozni – böktem ki.

James összevonta a szemöldökét, és kinyitotta a száját, hogy ellenkezzen.

– Szereznék pénzt, besegítenék a rezsibe, ilyenek.

– Ezeket a dolgokat én intézem, neked nem kell – borzolta össze a hajam. Igen, ez a mániája, arra már rájöttem.

– Tudod, hogy nem akadályozhatsz meg – vontam vállat.

Mély levegőt vett, levette a kezét a vállamról, és az ajtóra meredt.

– Most mit csinálsz?

– Elszámolok tízig, hogy ne kiabáljak veled – szűrte ki a fogai között.

Felnevettem és megpaskoltam a karját. Amikor újra a szemembe nézett, láthatta rajtam, hogy eltökélt vagyok, ezért megadóan bólintott.

– A kávézóban keresnek valakit – sóhajtotta. – Ha akarod, beszélek a tulajjal.

– Köszönöm! – sikítottam fel és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.

Szomorú mosollyal megrázta a fejét, én pedig nem tudtam abbahagyni a vigyorgást. Végre lesz állásom és be tudok neki segíteni.

– Még beszélnem kell a tulajjal, hogy megfelelsz–e – tette fel a kezét.

Ez már úgyis csak formalitás. Ha James már megemlítette, hogy van egy szabad hely, tuti befutó vagyok. Éljen!

– Holnap átjön Kate? – vigyorogtam rá.

– A parkban találkozunk… feltéve ha Becky elengedi, és nem tartja fogságban.

– Becky? – kérdeztem értetlenül. Az arcomat látva magyarázkodásba kezdett.

– Az unokanővére, aki hazajött.

– Ugye te nem…? – kezdtem rémülettel a hangomban.

A bátyám elvörösödött, de azonnal heves magyarázásba kezdett.

– Nem! Persze, hogy nem! Jézus, Lil… – háborodott fel.

– Bocs, de Chloé után nem vagyok biztos a dolgokban…

Grimaszolt, én pedig felnevettem az arckifejezését látva. Megöleltem, majd felmentem a szobámba lefeküdni. Nem kellett sok idő, hamar elaludtam.

Rohantam előre, amennyire csak tudtam, de falba ütköztem.

– Ne olyan hevesen, kislány! Ígértek nekem valamit, és én mindig betartatom, amit ígérnek!

Megragadta a kezem, és abba az irányba húzott, ahonnan jöttem. Fájt a karom, de annyira próbálkoztam kiszabadulni, amennyire csak bírtam.

– Engedjen el! – követeltem sírva.

– Ugyan már, kislány. Te is tudod, hogy ez a legjobb, ami történhet veled.

– Kérem! Kérem! Kérem, engedjen el! Az apám már úgyis keres és meg fog találni!

Gúnyosan felnevetett és még egyet rántott rajtam, hogy vele szemben legyek.

– Nem hinném, hogy bárki megtalálna…

– Lil! Ébredj fel, Lil…

Erőteljes rázogatásra ébredtem, és amikor kinyitottam a szemem, James aggódó tekintetével találkoztam.

– Nyugodj meg! – húzott magához. – Csak álom volt. Már felébredtél.

Igen. De attól még mindig láttam magam előtt… és annyira valóságosnak hatott, hogy szinte éreztem a karomba nyilalló fájdalmat.

Próbáltam megnyugodni, de nem ment. James főzött nekem kakaót, hátha attól valamennyire elálmosodom, de az sem vált be. Felajánlotta, hogy maradjunk fent, de gyorsan elhárítottam.

– Menj lefeküdni! Nem akarom, hogy mosott rongy legyél, amikor Kate meglát.

– Nem hagylak itt így. Megint vele álmodtál, igaz? – Olyan átható tekintettel meredt rám, hogy el kellett fordítanom a fejem. Nem válaszoltam, de a szemem sarkából láttam, hogy ökölbe szorul a keze. És ebben a pillanatban fordult át bennem valami. Valami, ami miatt eddig nem engedtem az érzéseimnek, hogy teljesen nyugodtak legyenek. Valami, ami nem hagyta eddig, hogy beleszeressek Edwardba. A Josh iránti szeretetem átváltott rosszindulatba, mert most már nem csak az én életemet mérgezte meg, hanem a testvéremét is.

– Itt maradjak veled? – suttogta és megfogta a kezem.

Hálásan néztem rá, de megráztam a fejem, mert nem akartam még inkább belerángatni. Legalább egyikőnk tudjon aludni.

– Menj csak lefeküdni! Én megleszek – húztam óvatos mosolyra a számat.

James arca kétségekről árulkodott, amíg döntésre nem jutott.

– Veled maradok. Mintha kicsik lennénk. Úgyis lemaradtunk egymás gyerekkoráról – sóhajtotta.

Bemászott a takaró alá és magához húzott. Megnyugtatott a közelsége, a belőle áradó meleg pedig felmelegített. Biztonságot sugárzott az egész lénye, és már abban is biztos voltam, hogy nem fogok újra rosszat álmodni. Mindig ez történik: ha sikerül visszaaludnom, nem gyötörnek.

James mellkasának mozgása ellazított, majd teljesen elaltatott.

***

A kávézói állás nem éppen nekem való, vagyis James ezt hajtogatja. Már legalább egy órája itt vagyok, James pedig a pultnál ül és minden férfit fenyegető pillantással méreget, aki csak hozzám szól.

– Lil, kérlek… nem kell ezt csinálnod!

– Már mondtam, hogy dolgozni akarok. És különben is: jó buli – mosolyodtam el.

A bátyám idegesen összepréselte az ajkait. Egy szerelmespár libegett be az ajtón, felvettem a rendelésüket és megkértem őket, hogy foglaljanak helyet.

A kész rendeléseket kivittem, és hálásan mosolyogtam egy–két emberre, akik borravalót adtak.

– Edwardnak nem fog tetszeni. Túl sok itt a vénember, akik szeretik megnézni a lányokat. Nem mintha piásokból hiányt szenvedne esténként a hely – sóhajtotta.

– Edwardnak nincs hozzá köze, hogy hol dolgozom. És már elmeséltem neki, egyetlen kifogása sem volt ellene. Azt mondta, beugrik majd néha – vontam vállat.

Valóban így történt. Bár azt nem tettem hozzá, hogy Edward valójában nem volt odáig az ötletért. Legalábbis az első reakciója a „Minek?” volt, amiből erre következtettem. Ezután hosszasan elmagyaráztam neki, hogy szeretnék besegíteni, de nem éppen tűnt lelkesnek.

– Akkor sem jó ez így… – mormogta.

– Fogadd el! Építi a jellemet, a közösséghez tartozást meg minden… – legyintettem a kezemmel. A másik pincérnő – Emma –, aki itt dolgozik, mosolyogva libegett be a pult mögé.

– James, a húgod jól csinálja! Nyugodtan felemelheted a feneked és elsasszézhatsz – kacsintott a bátyámra.

James elkapta a tekintetét, én pedig felvontam a szemöldököm a reakcióját látva. Letöröltem a pultot, direkt arrébb lökve a kezét, csakhogy felhívjam magamra a figyelmét. Emma hátrament segíteni Carl–nak, így nekiszegezhettem a kérdésemet a bátyámnak.

– Emmával? Komolyan? – hüledeztem.

A bátyám vállat vont és a hátam mögé nézett. Követtem a tekintetét, mire Emma felnézett ránk, mint aki megérezte, hogy bámulják. Elmosolyodott, majd visszafordult a főnökünkhöz.

– Most miért? Gyakran jártam ide és jó csaj – vonogatta a vállát.

– De… ó, jézus!

Emma tényleg szép lány volt. Hosszú fekete haja a háta közepéig ért, a szeme szintén ilyen színben tündökölt. Magas lány volt, ezt pedig a cipőjével ki is hangsúlyozta. Valószínűleg minden pasi álma.

– Huszonöt éves! – halkítottam le a hangom. James nem zavartatta magát, vigyorogva ivott bele a kávéjába.

Néha képes vagyok tőle undorodni egy bizonyos szinten. Nem akarom tudni, hány nője volt, és akárhánnyal találkozom, egyre biztosabb vagyok ebben. Nem merek tippelni, Forks női, fiatal lakosainak hány százalékával volt már afférja.

– Mikorra beszélted meg Kate–tel? – kérdeztem, csak hogy elhessegessem a gondolataim közül a számolást.

– Tíz perccel ezelőttre – pillantott a fali órára.

– Minden bizonnyal ő szemtanúja volt a nőidnek, így ne csodálkozz, hogy késik – rántottam meg a vállam.

– Tévedsz – nézett rám a pohár pereme fölött. –  Nagyon diszkréten rendeztem ezeket a dolgokat, kivéve akkor egyszer, Chloéval.

Fájdalmasan felnyögtem, mert már csak a név említésére is hányinger kapott el. A női nem tipikus szégyene az a lány. Nem tudom, hogyan nevelhette a jó édesapja, de hogy nem erre, az biztos.

A bejárati ajtó kitárult, én pedig felvettem a mosolygós arcomat. Kate robbant be és gyorsan a pulthoz rontott. Lehuppant a James melletti székre és gyors puszit lehelt az arcára.

– Ne haragudj, hogy késtem! Becky mindenáron vásárolni akart, és elcipelt magával.

Kifújta a levegőt, és rám mosolygott.

– Az unokanővérem mániákus – magyarázta nekem.

Bólintottam és a pult másik végébe mentem poharakat előkészíteni, de azért figyeltem őket. James teljes testével felé fordult és mosolyogva csókolta meg barátnőjét. Kate egy idő után pironkodva húzódott el, de ugyanolyan közel maradt hozzá, mint ezelőtt. Elvette James kezéből a poharat és beleivott, ami még nagyobb vigyort váltott ki a bátyámból. Annyira boldogok, hogy ezt már nézni is fáj.

Kimentem a pultból, és megkérdeztem a vendégektől, szeretnének–e valamit. Amikor visszafordultam, csodálkozva láttam, hogy nem csak én vagyok az, aki a bátyámék szerelmét figyeli. Emma tekintete hirtelen olyan lett, mintha meghalt volna a hörcsöge. Fájdalmas, de próbálta összeszedni magát.

És ekkor értettem meg, hogy hiába egyéjszakás kaland, azt a nőnek is akarnia kell. Úgy látszik, Emma régóta várt arra, hogy James felfigyeljen rá. És most, hogy James kapcsolatban van, és ezt világgá is kürtöli, betalált neki, mint egy hasba rúgás.

Láttam, ahogy elfordítja az arcát a boldog párostól és kimegy a hátsó ajtón, de előtte még odaszólt Carl–nak, hogy szünetet tart.

Döbbenten meredtem az ajtóra, amin az előbb kiment a kollégám.

James odaintett magukhoz, én pedig igyekeztem visszarázódni a normál kerékvágásba.

– Csinálnál Kate–nek egy Latte–t? – mosolygott, de amikor meglátta gépies mozdulataimat, nyugtalanná vált és feszülten követett szemével mindenhová.

Barátnőm elé tettem egy pohár kávét, és halvány mosolyra húztam a számat.

– Köszi! – nézett rám hálásan. Ivott egy kortyot, majd folytatta. – Találkozol ma Edwarddal?

– Igen, a műszak végén értem jön. Elmegyünk Seattle–be, ha minden igaz.

– Mit csináltok? – húzta össze a szemöldökét James.

Mélyet sóhajtottam és megcsaptam a karját a törölgető ruhával.

– Kiveszünk egy szobát, úgyhogy ne várj haza! – incselkedtem.

James arca elsötétült, a szeme villámokat szórt, és már épp kezdett volna vitatkozni, amikor Kate leállította.

– Poén volt, James – simította meg a vállát.

– Csak ne poénkodj, Lilian! Ez egyáltalán nem vicces – kiitta a kávéját és Kate–re nézett.

– Nektek mi a programotok mára?

– Elmegyünk… – kezdte Kate, de James közbevágott.

– … a tengerpartra.

Kérdőn felvontam a szemem, végül annyiban hagytam a dolgot. Szóltam Carl–nak, hogy lejárt a műszakom. Kimentem az öltözőbe, hogy felvegyem a táskámat és a szekrényembe pakolhassam a kötényem. Mire visszamentem, Edward a pultra támaszkodva várt rám, James–éknek pedig hűlt helyük volt.

– Szia! – ugrottam a nyakába.

Gyors puszit nyomott a számra és elindultunk kifelé.

– Nem örülök neki, hogy egy rakás idegen férfi vesz körül – válaszolta köszönésképpen.

Vállat vontam és beültem a Volvóba, ő pedig a fejét rázva követett.

– Nem is az a lényeg, hogy te örülsz–e neki, hanem hogy van munkám. Ezt pedig már legalább százszor megbeszéltük, mióta itt dolgozom.

– Nem tetszik, hogy legeltetik rajtad a szemüket – mormolta az utat nézve. Az állkapcsa megfeszült, kezével erősebben szorította a kormányt.

– Féltékeny vagy? – kérdeztem hitetlenkedve. Továbbra sem nézett rám, csak az utat bámulta, majd egyszer csak hirtelen, de óvatosan lefékezett.

– Nem vagyok féltékeny, de a barátnőmet senki se fixírozza!

– Edward, nyugi! – a keze után nyúltam, és amikor elértem, kissé engedett a kormány szorításán. – Tudod, hogy… – kezdtem, de amikor azt a bizonyos szót kellett volna kimondanom, abbahagytam. – Egyébként is, ha bárki hozzámérne, Carl kitekerné a nyakát ott helyben – mosolyogtam.

– Lili, esténként részegek vannak azon a helyen. Nem akarom, hogy bajod essen – a szájához emelte a kezem és a tenyerembe csókolt. Megborzongtam, amit Edward is észrevett – szeméből szinte sütött a vágy.

– Le fogjuk késni a filmet – törtem meg a csendet.

Alig láthatóan bólintott, de az út további részében nem engedte el a kezem, csak amikor sebességet váltott.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy pontról–pontra el tudnám mesélni, miről szólt a film. Nem, szerintem még csak a felét sem tudnám normálisan elmondani, ugyanis folyamatosan arra koncentráltam, hogy megőrizzem a hidegvérem, mert Edward mindvégig az őrület határait feszegette. Az már az első öt percben kiderült, hogy őt egyáltalán nem érdekli. Helyette hosszú ujjaival simogatta a karom, fel és le, a csuklóm körül, végül a combomon. Először dühösen néztem rá, mire bűnbánó, de gonosz vigyorral válaszolt. Egészen addig bírtam, amíg át nem ölelt, és nem kezdett a fülembe suttogni, minden egyes mondat után csókot lehelve az arcomra. Innestől kezdve összeszorított fogakkal kellett küzdenem, hogy kibírjam azt a maradék tíz percet, ami még hátravolt.

Amikor végre kijöttünk a teremből, megkönnyebbülve sóhajtottam fel.

– Hogy tetszett? – kérdeztem, miközben az egyik szabad asztalhoz igyekeztünk. Az én tálcámon egy adag saláta és grillezett csirkemell várta, hogy megegyem. Edward egy hamburgert vett, és egy pohár kólát.

– Nem igazán figyeltem, valami sokkal érdekesebb vonta el a figyelmemet – húzta ellenállhatatlan mosolyra a száját.

– Aha… – motyogtam, miközben bekaptam egy salátalevelet.

Edward nevetett magában, láttam a válla rázkódásából.

– Neked hogy tetszett? – kérdezte mézesmázos hangon.

– Jó lett volna, ha valaki nem vonja el a figyelmemet. – Szúrós pillantásomat látva felnevetett.

– Túlságosan vonzott a bőröd – vont vállat.

– A filmnek kellett volna vonzania, elvégre ezért jöttünk.

Nem válaszolt, inkább vigyorogva figyelte, ahogy eszem. Forgatni kezdtem a szemem és a tányérjára mutattam.

– Nem eszel?

– Nem vagyok éhes. Mielőtt érted mentem, már ettem.

Felvontam a szemöldököm, de nem szóltam semmit.

Miután végeztem a vacsorámmal, elindultunk az autó felé. Miután beültünk, Edward felém fordult, és beszélni kezdett.

– Szeretnélek bemutatni a családomnak. Mondjuk holnap.

Hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak – még a lélegzetem is elakadt. Rémült tekintettel bámultam Edwardra, aki feszülten várta a válaszom.

– Azért ennyire nem vészesek – nevetett fel, hogy oldja a feszültséget.

– Nem az, csak… nem gondoltam, hogy… már ilyen korán… – dadogtam. Iszonyatos zavarban éreztem magam, és ez látszódott is rajtam: az arcom lángba borult. Két ujjam között morzsolgattam a felsőm alján kiálló cérnaszálat, amíg Edward meg nem fogta a kezem.

– Mi van, ha nem fognak kedvelni? – kérdeztem kínlódva.

Edward megkönnyebbülten felnevetett és hátradőlt az ülésben.

– Lili, olyan nem létezik, hogy bárki ne kedveljen, legfőképp a családom. Carlisle már a múltkor is örült, hogy végre találkozhatott veled, Esme pedig hallásból is imád. A többieket meg látásból már ismered.

Mélyet sóhajtottam reménykedő arckifejezése láttán.

– Rendben van.