53. rész - Ne játssz velem!

Sziasztok! Meghoztam a folytatást! :) Túl a kisérettségin, közel az év végéhez, de itt van :)) Jó hétvégét, és jó olvasást kívánok mindenkinek! Sok puszi!

James felvetette, hogy beszéljem meg a tanárokkal, hogy legyenek előbb a vizsgáim, mert akkor lehetne normális nyári szünetem. Nem kellene végig csak a tanulással foglalkoznom. Igazat adtam neki, ezért fel is hívtam a tanáraimat, és megbeszéltem velük egy korábbi időpontot, július közepére.

Minden alkalmat megragadtam arra, hogy felzárkózzam a többiekhez. Kate–tel állandóan gyakoroltunk, amit James végig „ügyelt”. Volt, hogy a bátyám éjjel felébresztett, csak hogy kikérdezhesse tőlem az anyagot. Teljesen megszállott lett belőle.

Azóta a bizonyos éjjel óta Edward egyszer sem jelentkezett. Alice–szel kétszer beszéltem ugyan telefonon, de ő is gyorsan lerázott, csak megkérdezte, hogy minden rendben van–e velem. Nem is tudom, talán tényleg ez a legjobb, ami történhetett.

A mai napon túl leszek minden vizsgán, este pedig elmegyünk ünnepelni, feltéve, ha sikerül.

Idegesen járkáltam fel–alá a szobában, miközben spanyolul magyaráztam Kate–nek. Már tegnap kiválasztottuk a ruhámat, egy sötétkék, csipkés ruhát, ami elég kényelmes, de mégsem hétköznapi. Nem akartam magas sarkú cipőt viselni mellé, ezért topánkát választottam. Fő a kényelem.

James mosolyogva nézett végig rajtam, amikor körbefordultam előtte.

Megfogta a kezem, odahúzott magához és megpuszilta a hajam.

– Ügyes leszel, Hugi! Mint mindig…

– Igyekszem.

James szeme rólam barátnőmre siklott, elismerően biccentett, Kate pedig elpirult. Kezdek komolyan aggódni miattuk – mi folyik a hátam mögött? Viszont ennek a kérdésnek a megválaszolását kénytelen voltam elhalasztani egy picit.

A bátyám elment az autóért, addig mi feszülten várakoztunk. Nem akartam rögtön lerohanni Kate–t a kérdéseimmel, ezért inkább csendben maradtam. Amúgy is ideges voltam az egész vizsga miatt, és különben sem az én dolgom.

A tanteremben köszöntöttük egymást az ottlévő tanárokkal, majd kezdődtek a vizsgák. Kinéztem az üveges ajtón, ahol James bátorító mosolyt küldött felém.

– William Shakespeare… – kezdtem, és ezután pedig dőltek belőlem a szavak. Rövid időn belül elhadartam szinte mindent, amit csak tudtam a Rómeó és Júliáról. Időközben elém toltak egy matematika feladatlapot, amivel azért megszenvedtem egy kicsit. Viszont tényleg csak olyan dolgok szerepeltek benne, amiket körülbelül ezerszer végignéztünk, így próbáltam úgy megoldani, hogy jó legyen. Végül spanyolul kellett beszélgetnem a tanárnővel, egy családot kellett elkalauzolnom egy elképzelt helyen. Tetszett ez a feladat, és sosem gondoltam volna, hogy ilyen sokat tudok spanyolul. Amint a tanárnő kimondta, hogy végeztünk, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Már csak az értékelésre kellett várnom, de nem engedtek ki a teremből, mondván, azonnal kész lesznek.

Idegesebb voltam, mint maga a vizsga alatt. Ha bármelyikből megbukom, nekem végem, és nem kezdhetek a végzős osztályban.

Amikor végre kimehettem, egyenesen James nyakába vetettem magam, miközben visítoztam.

– Kilencvennégy százalék! – Üvöltöttem a fülébe. A bátyám jó szorosan megölelt, én pedig továbbra is csak örvendeztem.

– Tudtam, hogy menni fog! Nagyon ügyes vagy, Lil!

Büszkén maga felé fordított és vigyorgott, mint a vadalma. Tényleg büszkeség sugárzott a szemeiből, amikor rám nézett. A tanáraim neki is gratuláltak, amiért ilyen csodálatos húga van. Na jó, itt talán egy kicsit túloztam. Viszont az a szeretet, ami Jamesből áradt, az hihetetlen volt.

Amikor átöltöztem az estére – egy kényelmesebb ruhába – Kate már csengetett az ajtón.

Résnyire nyitottam a fürdőszoba ajtaját, hogy halljam őket, és elmosolyodtam a párbeszédükön.

– Jó hogy jöttél! Hívtalak, de csak a hangpostád kapcsolt be.

– Igen… ööö… nem voltam elérhető – Szinte láttam magam előtt, ahogy Kate elpirult, miközben magyarázkodott. – Viszont megkaptam az üzeneted. Lilian tényleg nagyon ügyes volt.

– Ezt legnagyobb részben neked köszönheti. Jól nézel ki – váltott témát a bátyám.

– Köszönöm.

Úgy döntöttem, ideje megtörni ezt a félig–meddig kínosnak tűnő beszélgetést, így lementem a lépcsőn, és visongva üdvözöltem a barátnőmet.

– De kicsípted magad! – néztem rá elismerően, ő pedig elvigyorodott.

– Van mit megünnepelnünk!

A helyi szórakozóhely túlságosan zsúfoltnak látszott, ezért James elvitt minket Seattle–be. Amikor leparkolt egy szórakozóhely közelében, beállt kettőnk közé, és védelmezően átkarolta mindkettőnk vállát.

– Lányok, szeretném, ha megígérnétek, hogy nem isztok alkoholt. Ma én vagyok az ügyeletes felnőtt és nem akarok balhét, oké?

– Rendben – vágtuk rá szemforgatva.

Viszonylag hamar bejutottunk, nem volt hosszú a sor, a biztonsági őrök hatékonyak és gyorsak voltak. James a pultnál kért három alkoholmentes koktélt, amíg mi kerestünk magunknak egy asztalt a sarokban. Nevetve fogadtuk, amikor odaért hozzánk és letette az italokat.

– Igyunk arra, hogy velem kezded a következő tanévet, velem végzel, és együtt szenvedünk az érettségin! – Nevetett Kate.

– Igyunk! – kacagtam fel, majd koccintottunk és mindhárman felnevettünk.

James felkért táncolni, de nem akartam Kate–t otthagyni egyedül, ezért csak megráztam a fejem, viszont James felrángatott.

– Nem akarom egyedül hagyni Kate–t! – morgolódtam, amikor elkezdett táncolni velem szemben.

– Én sem, de négyszemközt akarok beszélni veled. – A nyakát kezdte masszírozni, mint amikor nagyon zavarban van, így arra tippeltem, most is erről van szó, és az apró pír, ami látszódott az arcán valószínűleg nem a helyiségben lévő zsúfoltság miatt van. Illetve nem csak amiatt.

– Mi az, amit Kate előtt nem lehetett megbeszélnünk? – vontam össze a szemöldököm. James idegesen lépegetett egyik lábáról a másikra, táncot imitálva, közben pedig a padlót pásztázta.

– Nem akarok semmit a hátad mögött csinálni, ezért szeretném megbeszélni veled.

– De mit? – sürgettem.  A szám lassan a végéhez ért, ő pedig még semmit nem mondott. Kate nyugodt pillantással követte a mozgásunkat, de azért nem akartam sokáig várakoztatni. – Bökd már ki! – szóltam a bátyámra.

– El akarom hívni Kate–t randira… és nem tudom mennyire zavarna a dolog – motyogta.

Egy pillanatig megálltam a meglepettségtől. Mit akar csinálni? Amíg felfogtam a hallottakat, James idegesen rágta az alsó ajkát.

– Végül is… – suttogtam, amikor erőt vettem magamon – nem zavar. De ha csak annyira kell, mint Chloé, azt javaslom – keress mást, de sürgősen!

Elmosolyodott, miközben megrázta a fejét.

– Ő más, mint Chloé.

És ahogy az asztalunk felé nézett, el is hittem neki, hogy így gondolja. Volt valami a pillantásában, valami megmagyarázhatatlan, mégis úgy éreztem, hogy ez bebizonyította, hogy komolyan gondolja.

– Mire vársz még? – kérdeztem értetlenül. – Menj oda, és kérd fel táncolni!

James felnevetett, majd átölelte a vállam és visszavezetett az asztalunkhoz. Belöktem magam előtt a bátyámat a kis bőrülésre, hogy ő üljön Kate mellé, és végre kérje fel táncolni. Két percig valami filmről beszéltek, amiről életemben nem hallottam, viszont mind a ketten nagyon szerették, meguntam a dolgot.

– Elmegyek, hozok valamit inni. Nektek is hozzak? – kérdeztem, azonban ők nem is figyeltek. James éppen megrázta a fejét, de Kate–nél semmi reakciót nem láttam. Szerintem nem is hallotta, hogy megszólaltam.

Ügyelve arra, nehogy nekimenjek valakinek, a pulthoz mentem, és kértem egy üveg kólát. Amíg arra várakoztam, hogy a csapos kiadja az előttem várakozó öt embernek az italát, unottan doboltam a pulton. Elég sok koktélt rendeltek, szóval itt leszek egy darabig… Hátranéztem az asztalhoz, ahol a bátyámék ültek, és elégedetten néztem, hogy mind a ketten mosolyognak beszéd közben. Legalább két sikeres dolgot is elkönyvelhetünk a mai napra: én sikeresen vizsgáztam, ők pedig jó úton vannak ahhoz, hogy többek legyenek puszta barátoknál.

További negyedóráig ott tébláboltam a pultnál, a csapos azonban totálisan bele volt merülve a koktélokba. Hirtelen egy kezet éreztem meg a derekamnál, ami legnagyobb meglepetésemre nem is mozdult onnan. Már felkészültem, hogy jól beolvassak annak a baromnak, aki fogdos, azonban amikor megfordultam, a szám tátva is maradt.

Rá pont nem számítottam.

Továbbra is tátott szájjal bámultam, azután követtem a tekintetemmel a kezét, ami még mindig a derekamon pihent. De ahelyett, hogy elvette volna, csak még közelebb húzódott.

– Szia! – A hangos zene miatt alig hallottam, de simán leolvastam a szavakat a szájáról, ami hamiskás mosolyra húzódott. – Ne haragudj rám a múltkori miatt, kérlek!

A meglepetéstől a torkomon ragadtak a szavak, kis idő múlva azonban sikerült kimondanom őket.

– Vedd le rólam a kezed! Most! – tettem hozzá indulatosabban. Megragadtam az elém tett kólásüveget, odalöktem az árát, majd elindultam az asztal irányába. Edward folyamatosan a nyomomban volt, végül megragadta a kezem és visszarántott.

– Lili, nem arra kérlek, hogy imádj, csak hogy bocsáss meg azért, amiért bunkó voltam!

– Mint mindig. Te bunkó vagy, én megbocsátok, azután megint seggfej vagy, én megint megbocsátok. A nagy francokat, Edward! Vállalj felelősséget a tetteidért, eléggé felnőtt vagy már – közöltem semmilyen érzelemmel az arcomon.

– Igen, így van. De minden annyira bonyolult, és te észre sem veszed ezt! – közölte sértetten.

– Semmisem bonyolult, Edward. Csak az, amit azzá teszünk.

– Próbálok jobb lenni! Próbálok megváltozni! – erősködött. – Nagyon ügyes voltál a vizsgán – váltott lágyabb hangnemre.

– Ja. Örülhetsz, ezáltal te is megúsztad.

Edward arckifejezése dühössé vált, és azt hittem, elpattant az a bizonyos húr nála. De ahelyett, hogy bármit is tett volna, egyszerűen megrázta a fejét egy amolyan „Te semmit nem értesz” stílusban.

– Ahogy akarod – bólintott. – Alice szeretne átmenni holnap hozzátok.

– Senki sem akadályozza meg, hogy eljöjjön – vontam vállat. Részemről lezártnak tekintettem a beszélgetést, így visszamentem az asztalhoz. Kate és James épp felálltak, és kissé szétrebbentek, amikor odaértem hozzájuk.

– Hová indultok? – érdeklődtem.

– Csak táncolunk egyet – mosolyogtak.

Leültem és inni kezdtem a kólát, miközben figyeltem a párosukat. Vitathatatlanul jól néztek ki együtt, ráadásul boldogok is voltak. Én pedig némiképp féltékeny voltam a boldogságukra. Éppen ezért sajnáltam, hogy nem zavarhattam meg őket, amikor Edward úgy döntött, hogy mellém ül.

– Lili… – kezdte.

– A francba is Edward! Elmondtam neked egy rakás dolgot magamról, erre ezt csinálod velem? Megsértődsz, azután pedig egy hónapig nem is szólsz hozzám! Ma meg arra kérsz, bocsássak meg. Ez rohadtul nem így működik!

Az arckifejezése elárulta, mennyire bánja a dolgokat. De akkor sem hagyhattam ezt annyiban.

– Tudom, hogy elszúrtam, viszont szeretném jóvátenni. Próbálok mindent úgy csinálni, hogy neked a legjobb legyen.

– Mit? – néztem rá értetlenül. – Azt, hogy egyik pillanatban úgy teszel, mintha érdekelnélek, a következőben pedig már magasról teszel rám? Nos, akkor megkönnyítem a dolgod: hagyj békén egyszer s mindenkorra! – közöltem.

Felálltam az asztaltól, és elindultam a kijárat felé. Nem akartam a szerelmes párt megzavarni, ezért csak dobtam egy SMS–t Jamesnek, miszerint elmentem, és ne szúrja el a dolgot.

Sejtettem, hogy nem lesz könnyű lerázni, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. Edward mindvégig a nyomomban maradt, szorosan mögöttem, én pedig éreztem – már csak kicsi hiányzik ahhoz, hogy bemossak neki.

Amint kiértem a szórakozóhelyről, beszívtam az éjszakai friss levegőt. Az élesen vágódott a tüdőmbe, szinte égette azt, mégis megnyugtatóan hatott rám. Időközben besötétedett, de szokatlan módon derült volt az ég, és még a csillagok is látszottak.

A nyakamon éreztem Edward leheletét, ami csak azt jelenthette, hogy közvetlenül mögöttem állt.

– Mit nem értettél meg abból, hogy hagyj békén? – kérdeztem elfojtott hangon.

– Minden szavadat értem, még azokat is, amelyeket nem mondasz ki – suttogta.

Leheletétől kirázott a hideg, ahogy még közelebb lépett hozzám. Előrébb léptem vagy két lépést, hogy ne legyen hozzám annyira közel, és ne kerüljek a bűvkörébe. A magas sarkú cipőm kopogása visszhangot vert a falakon, olyan volt, mintha az egész utcában csak ezt lehetne hallani.

Szembefordultam vele, összehúztam magamon a bőrdzsekit, majd a szemébe néztem.

– Megmondtam mit szeretnék, kérlek, tartsd tiszteletben! – mondtam hivatalos hangon. Kezdett egyre kínosabbá válni ez az egész helyzet, szóval úgy döntöttem, ideje elmennem. – Jó éjt, Edward!

Az arckifejezése alapján nem volt boldog, és az ökölbe szorult keze is ezt jelezte. Hátat fordítottam, majd elindultam a taxiállomás felé, ami másfél utcányira volt a pub–tól.

– Egyszer már hagytalak elmenni, másodjára nem követem el ezt a hibát! – kiáltotta.

Egy pillanat alatt előttem termett a semmiből, szorosan magához rántott és ajkait az enyémekre tapasztotta. A váratlan mozdulattól lefagytam, tágra nyílt szemmel néztem rá, miközben ő engem csókolt. Végül erőt vettem magamon, felemeltem a jobb kezem, hátrébb húzódtam és jó erősen rácsaptam az arcára.

– Velem ne játssz! – közöltem, majd a taxiállomásra siettem.

***

Bár igyekeztem, hogy ne hagyjak nyomokat, a párnahuzatomon ott volt a szemfestékem nagy része. A többi meg a pólómon, amikor megtöröltem a szemem. Hajnali négykor én még mindig bőgve feküdtem az ágyban, arra gondolva, mennyi idióta dolog történik velem. Valójában nem bántam volna, hogy Edward megcsókolt – ha nem így, és nem akkor történik. Csak játszani akar velem, semmi többet. Én vagyok az új lány, akit még nem kapott meg a városból, és csak emiatt kellek neki. És be kell valljam, bűntudatom is volt Josh miatt. Bár már jó ideje nem beszéltem Sebastiannal, mégis éreztem, hogy messziről is vigyáz rám. Ha Josh kezdene rám bukkanni, figyelmeztetne.

Összerezzentem, ahogy meghallottam a mobilom éles csörgését. Szörnyen hangosnak tűnt az éjszakai csendben. Rápillantottam a kijelzőre, amin egy ismeretlen szám villogott és mivel sejtettem, hogy ki hív, inkább elutasítottam a hívást. Nem volt kedvem beszélni Edwarddal, most jobban szerettem volna elfelejteni. Ugyanis mi sohasem lehetünk együtt.

Óvatosan kinyitottam a szobám ajtaját, hogy James ne ébredjen fel és átmentem a fürdőszobába, megmosni az arcom.

Amikor visszaértem a szobámba, ismételten rezegni kezdett a telefonom, és mivel meguntam ezt, kikapcsoltam.

Holnapra kiheverem.

James halkan kopogott az ajtómon, mégis úgy hallottam, mintha dörömbölne. Így jár az, aki reggelig bőg, és utána elalszik.

Kelletlenül felmásztam az ágyamban, egy zsebkendővel megtöröltem az arcom, nehogy meglátszódjon az éjjeli sírásom. Kinyitottam az ajtót, James szeme pedig elkerekedett. Sejtettem milyennek is láthat ebben a pillanatban, így inkább hátat fordítottam neki és a gardróbhoz sétáltam.

– Nem akartalak felébreszteni, de Alice itt van – suttogta.

Magamban átkozódtam, pedig még fel is készülhettem volna rá, hiszen előre tudtam, hogy ez lesz. Mosolyt erőltettem az arcomra és visszafordultam a bátyámhoz.

– Ez remek! Szólnál neki, hogy körülbelül tíz perc és lemegyek? – ha a kinézetem eddig nem, a hangom már biztosan elárult: rekedt volt és remegett.

– Lili, mi történt? – James maga felé fordított, én pedig újabb hamis mosolyt szenvedtem ki az arcomra.

– Semmi, csak nagyon fáradt vagyok. Szólnál Alice–nek? Kicsit összeszedem magam.

James összepréselte a száját, ami így egyetlen vonalnak látszott. Végül nem mondott semmit, csak kiment a szobából. Mély levegőt vettem, felöltöztem és átszaladtam a fürdőszobába, hogy viszonylag normálisan fogadjam Alice–t.

Alice a nappaliban várt rám türelmesen, én pedig igyekeztem a legkedvesebb arcomat mutatni neki.

– Szia! – vigyorgott rám.

– Hali!

– Hallottam, hogy sikerültek a vizsgáid, gratulálok! – mosolygott.

– Köszi – próbáltam viszonozni mosolyát, kisebb nagyobb sikerrel.

– Mit szólnál hozzá, ha megünnepelnénk? – Kiskutyaszemeket villantott rám, én pedig elkínzott arccal meredtem rá.  – Naaa – nógatott.

– Alice, ez nem a legjobb ötlet szerintem. Tegnap este már ünnepeltünk, elég is volt ennyi. Nem olyan nagy dolog, ezek csak vizsgák.

– De igen, ez nagy dolog! És nem mellesleg velem nem ünnepeltél! A bátyám nem képviseli az egész családomat.

Tátott szájjal bámultam, ahogy Alice mosolya lehervad. Sejthettem volna, hogy tudja, Edward is megjelent a pub–ban, de azért mégsem számítottam rá. Lefagyva meredtem magam elé, nem szóltam semmit. Ezek után arra következtettem, nem csak arról tud, hogy Edward gratulált, hanem azt is, mi történt azután, hogy elhagytuk a szórakozóhelyet. Mély levegőt vettem, megpróbáltam kizárni Alice kutató pillantását, azután felpattantam és a konyhából kiáltottam ki neki:

– Kérsz valamit inni?

– Nem, kösz – hangzott a felelet.

– Reggeliztél már? – Gyorsan az órára sandítottam, ami kilenc órát mutatott. Könyékig voltam a hűtőben, kerestem volna valami ehetőt, de pizzás dobozok hevertek az összes polcon. Mióta tanultam, nem volt rá alkalmam, hogy főzzek. Be kell vásárolnom.

– Igen, de gyere már vissza!

Könnyebb volt így, hogy nem voltam egy szobában vele, nem figyelt kutató szemeivel. Nehezen bírtam rá magam, hogy visszamenjek a nappaliba, végül mégis megtettem, ugyanis elég nagy bunkóság lett volna továbbra is egyedül hagynom.

– Lili… – kezdte nagyon bizalmasan, azonban leállítottam.

– Nem akarok erről beszélni. – Ezzel a témát lezártam. Innentől kezdve ő sem erősködött, csak elfogadta, hogy ezt most nem akarom. Egy boltról beszélt Seattle–ben, amit állítása szerint mindenképp meg kell néznem, továbbá a legújabb divatról és divatmagazinokról.

Valójában Alice nagyon barátságos volt, csak nekem nem volt kedvem ehhez a dologhoz. Túlságosan is Edwardra emlékeztetett.

A közeljövőben tervezett egy vásárlási túrát, amibe engem is beleszőtt. Nem mondtam rá konkrét választ, mert nem akartam megbántani.

Amikor távozott, James lejött a nappaliba, karját átvetette a vállamon, és vallatni kezdett.

– Mi a baj?

– Hogy sikerült a randitok Kate–tel? – Tereltem másra a témát.

– Jól, de ne terelj. Mi történt azután, hogy elmentél? Egyáltalán miért jöttél haza?

Úgy döntöttem, nincs értelme tovább hazudnom neki.

– Láttad a pub–ban Edward Cullent?

James szeme kikerekedett, azután keze ökölbe szorult.

– Na ezért.

Nem kérdezett többet. Egy szót sem. Jó erősen magához ölelt, és nem is engedett el onnan. A sztori további részét kihagytam. Az már nem tartozik őrá.

Estig tétlenül lófráltam a házban, és az udvaron álló pavilonban. Sehogy sem tudtam kiverni a fejemből a tegnap éjjelt. De leginkább Edward csókja volt az, ami nem hagyott nyugodni.

Az utóbbi időben a melegítőm lett a legjobb barátom. Nem akartam felvenni a gardróbban található márkás felsőket és nadrágokat.

James elment dolgozni, de megígértette velem, hogy én nem hagyom el a házat, én pedig nem ellenkeztem. Igazából kedvem sem lett volna elmenni, így hát kiültem a pavilonba és vártam, hogy feltűnjenek az égbolton az első csillagok.

Felhúztam a lábaimat, s a térdemre hajtva a fejem bámultam az eget.

– Nem zavarlak?

Felugrottam a mély hang hallatán, alig bírtam visszafogni a sikításom.

– Hogy jutottál be? Egyáltalán hogy kerülsz ide?

– Ma éjjel különösen szépek a csillagok – váltott témát. Bosszankodva visszaültem, úgy tettem, mintha ott sem lenne.

– Megértem, hogy gyűlölsz.

– Én nem gyűlöllek, csak… – abbahagytam. – nem tudok kiigazodni rajtad.

Éreztem, ahogy mellém ül, felé fordultam, hogy lássa, nem haragszom rá.

– Viszont komolyan gondoltam, hogy nem játszhatsz velem. Felteszek neked egy elég kellemetlen kérdést, de muszáj megtudnom a választ.

Edward összepréselte az ajkait, és a padlót kezdte fürkészni.

– Szedsz valamilyen kábítószert?

Úgy robbant ki belőle a nevetés, ahogyan még sosem hallottam. Meglöktem, aminek következtében még hangosabban nevetett. Amikor végre kezdett megnyugodni, mosolyogva nézett rám.

– Nem.

– Csak a hangulatváltozásaid miatt.

Pár percig néma csend telepedett ránk, a tekintetem elidőzött az arcán – a szeme alatt sötétlila karikák húzódtak, az arca a szokásosnál is nyúzottabb volt – mintha nem aludt volna jó ideje.

– Nem bántam meg – suttogta. – Örülök, hogy megtettem.

Kíváncsian néztem rá, mit akar kihozni ebből. A mai nap rájöttem, hogy egy csók nem a világvége. Betudtam annak, hogy nagy valószínűséggel részeg lehetett tegnap este.

– Legalább tehetnél úgy, mintha sajnálnád…

– De nem sajnálom. Nagyon is boldog vagyok, amiért megtettem.

Amolyan „megvesztél?” arccal néztem rá, mire halványan elmosolyodott. Összébb gubóztam, és figyeltem a csillagos eget.

– Miért vagy itt?

Mély levegőt vett, beletúrt a hajába, végül csak vállat vont.

– Nem akartam, hogy egyedül legyél éjszaka.

Felvontam a szemöldököm, sötétarany szemébe néztem.

– Honnan tudtad, hogy egyedül leszek?

– James–től.

– Azt hittem utáljátok egymást – néztem rá kérdőn. Vállat vont, nem válaszolt, leginkább csak nézett engem. Kezdett az idegeimre menni – nem szól, csak bámul, mint valami porcelánt, amihez még csak beszélni sem szabad. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy kidobom onnan.

– Ideje lenne hazamenned – közöltem vele indulatosan.

– Miért mennék haza? – Összevonta szemöldökét, értetlen arcot vágott. Dühösen fujtattam egyet, majd felálltam és a ház felé indultam. Még nem értem el a pavilonból kivezető lépcsőt, Edward már megragadta a karom és visszafordított maga felé. Ahogy hozzám ért, apró szikrákat éreztem a bőrömön, ami nagyon zavart. Engedtem, hogy a hajam előrehulljon és eltakarja vörös arcomat.

– Lili, te tényleg nem érzed?

– Semmit nem érzek azon kívül, hogy fáradt vagyok. Most kikísérlek, utána pedig lefekszem aludni. – Higgadtan válaszoltam, még magam is meglepődtem a hangom erősségén. Felnéztem Edward szemeibe, és csalódottságot véltem felfedezni bennük. Elengedte a kezem, ellépett mellettem és pillanatokkal később az alakja beleveszett a sötétbe.