Sziasztok! Ismét hoztam egy részt! Jó olvasást kívánok mindenkinek, szeretném, ha írnátok rá komit. Kíváncsi vagyok mit gondoltok a résszel vagy bármivel kapcsolatban! Sok puszi: Lillus
Carlisle minden órában bejött hozzám, hátha meg tud győzni. Végül, amikor összeszedtem a dolgaimat, úgy vettem észre, feladta. James elém jött, így el tudtam neki mesélni, mi a teljes történet. Alice-nek is elmondtam, hogy ne maradjanak egyedül Josh-sal, ugyanis van képessége, irányítani tudja a vámpírokat, embereket, úgy, hogy azok észre sem veszik. Meg tudja parancsolni nekik, mit tegyenek, mit áruljanak el neki, és ki tudja törölni azokat az emlékeket, amik szerinte nem lényegesek.
- Lili, ez így nagyon nem jól van! – testvérem egy kicsit kiakadt ezen információk hallatán. – Te együtt éltél egy ilyen piócával, aki azt tett veled, amit akart!
- James, rajtam soha nem használta a képességét – sóhajtottam.
- Igaza van. Nem tudhatod, ráadásul emberként éltél vele, talán megpróbált megölni, és azt akarta, hogy úgy emlékezz, kicsi korod óta vámpír vagy.
- Ti pedig bolondok vagytok! – Alice összenézett James-szel, így bennem is felmerült a gyanú; valami lehet ebben a dologban.
- Lilian, láttál már újszülött vámpírt? – Megráztam a fejem. – Vérszomjasok, mindegy nekik, kiből szívják ki az életet, csak ember legyen… - Alice eléggé megijesztett ezzel a kis „rémtörténettel”, így próbáltam mindenre visszaemlékezni, ami akkor történt. Nem tűnt fel semmi, ami másképp lett volna, de nem tudhatom. Beléptünk a házba, és egy kicsit megállt bennem az ütő.
- Mit keresel te itt?! – sziszegtem. Alec vállat vont, úgy látom nem volt neki elég a múltkori fenyegetésem.
- Gondoltam meglátogatlak.
- Én pedig azt gondolom, hogy húzzál ki, de nagyon gyorsan, amíg finom vagyok, és nőies! Még mindig áll a múltkori ajánlatom, miszerint azonnal megöllek! Takarodj! – ordítoztam.
- Elmész? – kérdezte, mint aki nem hallotta, mit mondtam az előbb. Hát én is így tettem. Semmibe vettem.
- Nem hallottad mit mondott? Menj el! – Barátnőm is próbált segíteni.
- Alice, egy pillanat alatt megvakítalak, szóval… - gúnyos mosoly jelent meg az arcán.
- Ahogy én is egy pillanat alatt megvakítalak! – mutattam fel két ujjamat.
- Figyelj ide, öcsi! Ha nem mész el, nagyon megbánod! – avatkozott közbe James, és úgy láttam, komolyan is gondolja.
- Nehogy már te mondd meg, mit tegyek és mit ne! – fordult oda Alec.
Kettőjük közé álltam, mert nem akarom, hogy harcoljanak. Nem bírnám elviselni, ha James-nek bármi baja esne miattam.
- Alec, menj el! – Emmett jött be az ajtón, a háta mögött Jasperrel, Esme-vel, Carlisle-jal.
A nem szívesen látott vendég elhúzta a csíkot, remélem jó messzire, én pedig üdvözöltem a vendégeimet.
- Sziasztok!
- Szia, hugi! – Emmett a legkomolyabb helyzeteket is képes volt elviccelni.
- Szia! – köszöntek egyszerre a többiek.
- Lili, úgy gondoltam jobb lenne, ha te mondanád el a többieknek, miért is döntöttél úgy, ahogy. – Magyarázta Carlisle ezt a „gyűlést”. – Rosalie mindjárt jön, csak még összeszedi magát.
- Rendben. – Megvártuk, míg megérkezik Rosalie, majd elmeséltem a történetet, ami régen volt.
- Ettől még nem kell elmenned! Legalább várd meg Edwardot, valamit biztos kitalálunk! – kérlelt Esme. Küldtem felé egy megnyugtató mosolyt, de még mindig nem változott a döntésem. Ezt Alice szúrós pillantással jutalmazta.
- Megvédünk, magunkra meg tudunk vigyázni! – erősködött Jazz. Örültem, hogy ő is mellettem áll, de ezt nem tehetem meg velük.
- Köszönöm, Jasper, de ami engem illet, nem bántana. Értetek sokkal jobban aggódom, ugyanis képes titeket manipulálni. Nem szabad visszaengednetek Edwardot. Még meg tudom állítani Josh-t… ha kell… vele megyek. Nem olyan, amilyennek gondoljátok, sokkal jobb, csak… néha elborul az agya, és olyankor bármit megtesz azért, amit ő akar – magyaráztam. Amikor kiejtettem Edward nevét, hatalmas szúrást éreztem a mellkasomban, és legszívesebben felrohantam volna a szobámba, hogy kisírjam a szemem.
- Beszéljünk? – Kérdezte.
- Nem tudom, lehet, segítene. – Bólintott.
- Megtennétek nekünk, hogy elmentek? – A többiek megértően mosolyogtak, megöleltek, majd távoztak. Ketten maradtunk Jazz-zel.
- Érzem, mennyire szenvedsz a bátyám miatt – húzott oda a mellette lévő helyre a kanapén. – Ha ennyire szenvedsz, maradj itt!
- Nem lehet. Kockáztatni azt, amit eddig tettetek a lebukás ellen? – megráztam a fejem.
- Ha eddig nem buktunk le, szerinted ezután ez nem így lesz? – Komolyan, mint egy pszichológus! Csak ez mégis más… mintha a legjobb barátomnak önteném ki a szívem.
- Josh mindent megtenne azért, hogy visszamenjek hozzá…
- Figyelj, már úgyis ide tart, szóval nem tudnád innen elcsalni. Akkor is bejönne a városba, körbenézni, miért is pont ide jöttél, ha persze nem tudja miért is vagy itt – vetette fel.
- Dehogy tudja! Azért annyira nem vagyok bolond, minden titkomat megosztani egy olyannal, akiben nem bízom meg teljesen! Azt hiszem, még féltem is tőle egy kicsit… a képessége miatt. – Jasper megfogta a kezem, közben nagyon koncentrált. Egy löket nyugalmat kaptam, egy jó nagy adagot.
- Ez teljesen normális. Már ha annak nevezzük az ilyen dolgokat, miszerint léteznek vámpírok – nevetett. Nekem is jól esett végre felszabadulni egy nagyon picit. – Menj el szórakozni! Vagy gyere be a suliba, csak ne gondolj erre! Jött két új gyerek… nagyon ráakaszkodtak a barátnőidre, és téged is meg akarnak ismerni. Matt és Elisabeth Seavers. Házasok is lehetnek, bár szerintünk inkább testvérek. Alice nem látta veszélyesnek őket, szóval csak két új diák.
- A buli jól hangzik – vélekedtem. – Olyan helyen, ahol nem ismernek? – kérdeztem, közben pedig már terveztem az estét.
- Akár. Mondjuk, szerintem jobb lenne, ha veled mennék, tudod, a biztonság kedvéért.
- Nem akarok a terhedre lenni, menj csak nyugodtan haza. Holnap hívlak, mi történt ma este… és lehet, elviszem James-t, egy kicsit csajozni. Rossz ilyen egyedül látni szegényt. Ez a búcsúajándékom számára.
- Oké, akkor én megvárom, amíg visszajön, ne legyél addig egyedül. Készülődj csak, én itt leszek lent, ha bármire szükséged van.
- Köszönöm! – a nyakába borultam, s megpusziltam.
Felrohantam az emeletre, kiszórtam a szekrényem tartalmát, valami bulizós ruhát keresve. Nem akartam diszkóba menni, csak egy pub-ba. Mégis úgy éreztem, ki kell csípjem magam, ha másért nem, James kedvéért. Egy fekete nyakba kötős mini ruhánál döntöttem, bár amikor felvettem úgy éreztem túl vad, de nem vettem fel másikat, mert a combom közepéig ért, szóval nem is volt annyira mini, bár nem nagyon rajongtam az ilyen ruhákért. Inkább hosszabb, vagy másabb fazonú cuccal vannak tele a szekrényeim. A fürdőszobában begöndörítettem a hajam (már eléggé megnőtt), füstös szemeket készítettem, majd visszamentem a szobámba egy megfelelő magas sarkúért és táskáért.
Lementem a földszintre, mire Jasper szeme majdnem kiugrott a helyéről.
- Huh – csak ennyit tudott kinyögni. Nem is csodálom, most nem fogtam vissza magam. – Felhívtam James-t, siessen, mert lassan indultok. Szerintem pár perc és itt lesz.
- Köszönök mindent!
- Én semmit sem tettem, amit meg kellene köszönnöd – vigyorgott. – Holnap találkozunk! – köszönt el, majd kilibbent az ajtón, átadva a kilincset az öcsémnek.
- Azta… - James szeme is kidülledt, mintha sosem látott volna még nőt.
- Ez a beszéd! – kacsintottam. – Ma este elfelejtünk mindent, mit szólsz? Nincsenek vérfarkasok, vámpírok, semmilyen természetfeletti lény! Csak két testvér, akik elmennek bulizni egy kicsit Port Angeles-be. Na? – Láttam rajta, hogy nagyon is tetszettek neki az ötleteim. – Persze csak akkor, ha nem mész ma haza egyedül… meg akarom nézni Jacob arcát, amikor megjelensz egy csajjal!
- Ó, akkor nem fogsz túl érdekes arcot látni, csak ha épp azon van, hogyan tudna közelebb kerülni hozzád, és azt zavarnám meg. Egyébként ez már nálunk heti esemény… van, amikor három naponta ez megy részemről. – Ezt nem gondoltam volna róla! A kacér mosolyával meg éppen nem.
- Ezek szerint nagy csajozó vagy! – veregettem hátba.
- Hát… nem panaszkodhatok, tapadnak rám a nők! – boldog sóhaj hagyta el a száját, mire nyakon vágtam.
- Csak vigyázz, mert ezeknek a lányoknak általában van egy apja is, aki megöl téged, ha elveszed a kicsikéjük ártatlanságát. – Vélekedtem saját életemről, amikor Jacob berontott Edwardékhoz…
- Ó nem kell félni, a kicsikéknek nagyon jó éjszakájuk szokott lenni, amúgy meg, reggelre semmire nem szoktak emlékezni… - röhögött. Ezt egy kicsit sértésnek vettem a női nemmel szemben.
Kilöktem az ajtón, mert megérkezett a taxi. Úgy gondoltam, jobb ezzel menni, mivel nem szeretnék ittasan vezetni, utána meg a rendőrségen csücsülni egy cellában. Amikor megérkeztünk a pub-ba, amit kinéztem magamnak, mindenki táncolt. James egyből kiszúrt egy csajt magának - aki inkább ott üldögélt a bárpultnál, mintsem táncolna – akit fűzhet magának, hogy hazamenjen vele éjszakára. Bocsánatot kért azért, amiért rögtön lelép, de én már küldtem is a lányhoz, s láttam, neki is nagyon tetszik az öcsém. Talán ebből még lehet valami, mert ez a lány nem egy egyéjszakás kalandnak tűnt.
Én a bárpult másik felénél ültem le, kértem egy italt. Azután megjelent egy srác, aki úgy tűnt, eléggé ideges, mivel folyton körbe-körbe nézett.
- Szia! – szólított meg végül.
- Hali… - mellém ült, amit nem nagyon díjaztam… főleg, hogy folyton méregetett.
- Nincs kedved meginni valamit? A vendégem vagy. – Felmutattam a poharamat, ezzel jelezve; nem kell semmi, főleg nem tőle. – Nem vagy túl beszédes, ugye tudod?
– Képzeld… és ha erre rájöttél, már csak egy lépés választ el attól, hogy beugorjon egy kis jelzőlámpa, miszerint ez a csaj a háta közepére sem kíván, szóval Au revoir! Érthető voltam? – a srác gúnyosan elmosolyodott, de nem mozdult.
- Matt vagyok. Láttam, hogy itt ülsz egyedül. Nem akartam, hogy egy ilyen szép lány magányos legyen.
– Ó, nem vagyok én olyan magányos, hogy a társaságodra kelljen várnom. - A szememmel James-t kerestem, de sehol nem találtam. Óvatosan körbenéztem, de csak finoman, nehogy észrevegye. Én is képes volnék megölni, de nem vagyok gyilkos.
- Ő már régóta nincs itt, Lilian. – Rá kaptam a tekintetem, hogy lássam gonosz vigyorát. – A húgom fél órával ezelőtt elment vele a házunkba. Azóta már az emeletem vannak.
– Ki vagy te? – suttogtam.
- Matt vagyok, már mondtam egyszer, Lilian. – Kezdtem komolyan megijedni tőle.
– Honnan tudod, hogy hívnak?
– Az nem lényeges. Viszont nagyon jó, hogy nem hoztál magaddal társaságot, csak őt, mert akkor eléggé elrontottad volna a tervünket – vigyorogta végig a mondatot. Megpróbáltam kivenni a telefonomat a táskámból, de megragadta a kezem. – Én a helyedben nem tenném! – Lassan felhúzott a székből, a pultra ejtette az italom árát, majd körbenézett és elráncigált.
– SEGÍTSÉG! – kiáltottam el magam, csakhogy a dübörgő zene miatt senki nem hallotta meg. Ő viszont kezét a számra tapasztotta, nehogy újra próbálkozzak. Ahogy kiértünk a pub-ból, elengedett egy pillanatra, azután bekötötte a szemem.
– Gyere! – éreztem, hogy még mindig ott vagyunk a hely közelében, mivel hallottam a zenét. Ismét hangosan, de nem tudtam elképzelni, mi értelme lenne visszamenni. – Vigyázz, lépcső jön! – Az emelet felé tartottunk, bár én nagyon sokszor elestem, ugyanis attól a kendőtől, amit a szememre tett, semmit nem láttam. – A főnök itt van? Meghoztam a… - nem folytatták, mivel látták, mennyire kíváncsi vagyok ki az a főnök.
– Bent van, de azt mondta, senki ne zavarja. Minden rendben ment? – Egy fiatal lány hangját hallottam, aki nem lehetett idősebb 17-nél.
– Igen. A kölyökkel mi volt? – A lány felnevetett, de hamar abba is hagyta.
– Hazavittem, kapott egy jó nagy adag altatót, aztán otthagytam. Hmmm… jó fogás volt, ez talán beleillik a főnök elképzeléseibe, ha már olyan sok csajt ölt meg, és annyi nem kellett neki.
– Ugye? – Az ajkaimon másik kettőt éreztem, hirtelen arcon csaptam az illetőt. – Ezt nem kellett volna! – Hátrafogta a kezemet is.
– Mi ez a nagy hangzavar?! – egy férfi hangját hallottam, közvetlenül mellettem. Kemény, uralkodó hangja hirtelen átváltott lágyba. – Hozd be! – Elkezdtek megint lökdösni, majd becsukták az ajtót.
– Uram, egyedül őt találtam a környéken, ilyen névvel. Engedelmével…
– Menj! – A férfi, aki utasítást adott a másiknak, hallottam, hogy közelebb jön. Óvatosan kioldotta a szememen lévő kendőt, s levette. – Szia!
Felemeltem a fejem, találkoztam azzal a tekintettel, amit évtizedek óta nem láttam.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése