88. fejezet

Sziasztok!

Tádáááám! :D Itt a következő rész ☺ Remélem tetszeni fog nektek!

Sok puszi, S.

– Jó reggelt, szerelmem! – suttogta Edward a nyakamba, de én csak felnyögtem és a fejemre húztam a párnát, mire felnevetett.

Már nagyon régóta tudta, hogy nem tanácsos nekem reggel beszélnie, ugyanis borzasztóan nyűgös szoktam lenni ilyenkor. Most mégis megpróbálkozott vele, a hátamat cirógatta, miközben ajka rátalált a fülemre és abba susogott:

– Ideje felkelnünk, drágám.

– Nem – sóhajtottam és még jobban a fejemre húztam a párnát. – Még korán van.

– Fél tizenegy – tájékoztatott. Felnyögtem, a hátamra fordultam, hogy szemben tudjak lenni vele és kinyitottam a fél szemem.

– Azt hittem legalább ma alhatok! – zsörtölődtem, de ügyet sem vetett rám. Megcsókolt, magához vont és simogatni kezdte a hajam.

– Alhatnál, de Alice szétrúgja a seggem, ha nem viszlek el, hogy bejelentsük a hírt.

– Alice mindenképpen szétrúgja a segged, szóval pár óra nem számít.

Felnevetett, gurgulázó nevetése engem is nevetésre késztetett. Együtt nevettünk, a közös házunkban, a közös szobánkban, a közös ágyunkban, a takarónk alatt. Kicsit megrémített ez a tény, de igazából nem annyira. Semmi nem fog változni közöttünk csak azért, mert összeházasodunk.

– Jacob ki fog tagadni – sóhajtottam, és jobban hozzábújtam, hogy vigaszt találjak az ölelésében.

– Egyszer már megtette – emlékeztetett –, és mégis jól kijöttök egymással.

– Attól függ, mi számít jónak – mormoltam a fülébe, majd átvetettem a lábam a csípőjén és felültem rá. Szomorúan tapasztaltam, hogy magára vett egy alsónadrágot, miközben én még mindig meztelen voltam. Amikor meglátta a tekintetemben a zavart elnevette magát.

– Nem járkálhattam éjszaka meztelenül.

– Dehogynem – ellenkeztem. – Ez a mi házunk.

A szemében tűz gyulladt, lehúzott magához és durván megcsókolt. Azt hittem, tegnap éjjel kiéltük minden szükségünket, de tévedtem. Még mindig volt mit bepótolnunk, és ha rajtam múlik, nem mozdulunk ebből az ágyból, amíg nem muszáj.

– Imádom, ahogy ezt mondod. És azt is imádom, hogy meztelen vagy.

– Többet is kaphatsz ám! – incselkedtem vele, mire fordított a helyzetünkön.

– Akarok is!

***

– Te jóságos ég! – sikította Kate, ahogy meglátta a kezemen lévő gyűrűt, mire felnevettem. – Összeházasodtok?

– Igen – mosolyogtunk rá, mire a nyakamba vetette magát és szipogni kezdett.

– Gratulálok!

– Köszönjük – válaszoltuk egyszerre.

Egymás kezét fogva ültünk a kanapén a házban, James és Kate pedig velünk szemben. Először mindenképpen velük szerettem volna beszélni, hiába tudta már a testvérem a hírt. Félve néztem rá, de ő Edwardra nézett mosolyogva, szerelmem pedig bólintott neki. Felvont szemöldökkel néztem őket, és ha Kate nem lett volna ott, akkor hangosan is kimondom, hogy utálom, amikor gondolatban csevegnek.

– Gratulálok! – nézett rám James, felállt és szorosan átölelt, Edwarddal pedig kezet fogott. – Sok boldogságot!

– Köszönöm – mondtam szívből és újra magamhoz szorítottam.

– Oké, és mikor szeretnétek egybekelni? – csapta össze a kezét Kate. Lopva egymásra néztünk Edwarddal és vállat vontam. Erről nem igazán volt még időnk beszélgetni – igazából semmiről nem volt időnk beszélni, annyira elfoglalt minket, hogy egymásba feledkezzünk.

– Még nem tudjuk.

– Jó, de amint kitűztétek az időpontot, tudni akarom! Még meg kell szerveznem egy lánybúcsút, és minden mást. Számíthatsz rám mindenben! Ó, te jó ég, férjhez mész! Beszélnem kell Alice–szel! – mondta és kivonult a szobából, hogy telefonáljon.

Nevetve néztem utána, majd Edwardra, aki vette a jelzést, és kiment a konyhába, hogy felhívja Jaspert. Bár még nem mentünk el hozzájuk, és nem árultuk el a jó hírt, a fiúk estére vadászatot terveztek, amit előre fixálni kellett. Legalábbis ez jó ürügy volt arra, hogy Alice-nek legyen ideje eltávolodni Jasper közeléből, hogy ők még ne értesüljenek rólunk. Személyesen akartuk elmondani.

– Köszönöm, hogy segítettél.

James zavartan elmosolyodott és megvonta a vállát. A tizennyolc éves bátyám sokkal idősebbnek tűnt, bár a szeme alatti karikák végre halványodtak egy kicsit.

– Boldoggá tesz téged… – vont vállat. – Ennek pedig örülök.

– Köszönöm! – néztem rá hálásan. – Már csak azt kellene kitalálnom, hogyan mondjam el Jacobnak – sóhajtottam gondterhelten. James vigyora nem lankadt, megveregette a lábam és hátradőlt a kanapén, mint aki jól végezte dolgát.

– Kemény menet lesz, hugicám!

– Ó, fogd be! – csaptam a kezére és felnevettem.

Kate visszajött hozzánk, mindentudóan nézett rám, de nem szólt egy szót sem, csak amikor Edward is helyet foglalt mellettem.

– Mikor akartatok mesélni a házról?

Egymásra néztünk, majd megfogtam Edward kezét, ő pedig belekezdett:

– Régóta terveztem már egy házat, ami a jövőbeni családomé lesz, és pár hónapja be is fejeztük. Úgy gondoltam, ez megfelelő alkalom arra, hogy megmutassam Lilinek.

James döbbenten meredt ránk, összevonta a szemöldökét és megkérdezte:

– És át is költöztök? Mármint, most?

Bólintottam, igyekeztem leplezni a mosolyom, ami a következő lépésemet jelentette volna.

– De akkor mi lesz ezzel a házzal? – nézett rám hitetlenkedve. – Hiszen ez a tiéd, én csak beköltöztem… – kezdte, de félbeszakítottam.

– Szerettem itt élni, jó emlékek fűznek ehhez a házhoz, így semmiképpen sem akarom eladni. Arra jutottunk, hogy mivel te már itt laksz, lehetne a tiéd – húztam mosolyra a szám.

A döbbent csend, ami ez után következett, szorongást keltett bennem. Talán James nem is szeretett volna itt élni; őt nem biztos, hogy annyira jó emlékek fűzik ehhez a helyhez, mint engem. Talán egyáltalán nem szereti a ház berendezését, vagy a szerkezetét – és erre én csak most döbbentem rá.

De még mielőtt bármit is mondhattam volna, James felállt, engem is felrántott és magához szorított.

– Köszönöm – suttogta elfúló hangon a fülembe és olyannyira szorított, hogy már alig kaptam levegőt.

– Szívesen! – mondtam szívből.

Tudom, mennyi áldozatot hozott értem, és ez a ház nagyon kevés volt ahhoz, hogy visszafizessem a tartozásom. Miattam veszett össze Jacobbal, miattam költözött ide és vigyázott rám minden egyes percben. Hónapokig keresett engem, amíg Josh–nál voltam, és amikor elmondtam a tervemet, ő volt az első, aki azt mondta, számíthatok rá. Pedig neki is nagyon sok veszítenivalója volt – épp ott ült a kanapén.

– Van itthon pezsgőtök? – kérdezte Kate, miközben szipogott és kitörölte a könnyeket a szeméből. Felnevettem és én is elővettem egy zsebkendőt, mert nem bírtam magammal. Lányok vagyunk, na.

– Azt hiszem, de mi most nem ihatunk – néztem Edwardra. – Még nem voltunk Carlisle–éknál, és ott Edwardot biztosan megitatják a fiúk, így nekem kell majd visszavezetnem.

Természetesen ez nem volt igaz, de Kate–nek nem kellett tudnia, miért nem akarok inni. James felvonta a szemöldökét, de nem szólt egy szót sem. Edzésünk volt beütemezve délutánra, és ahhoz józannak kellett maradnom – Jacob nem fogja figyelmen kívül hagyni az ujjamon lévő gyűrűt.

Carlisle–ék kitörő örömmel fogadták a hírt, mindenki azonnal lázban égett – még Rosalie is, aki Alice–szel rögtön elém rakott pár katalógust, hogy válasszam ki, milyen ruha tetszene.

A kapcsolatunk javult azután, hogy hazajöttem. Sokat beszéltem vele, ami tényleg segített rajtam, és talán rajta is, hogy van valaki a környezetében, aki megérti őt.

A srácok rögtön menekülőre fogták, és bár nem annyira nyugodt szívvel, de Edward is velük tartott, amíg engem beszippantott az esküvőforgatag.

Remegtem. Egész úton ideges voltam, és otthon még azt terveztem, hogy leveszem a gyűrűmet, de akkor megbántottam volna Edwardot. Ma nem terveztem amúgy sem átalakulni – túlságosan az esküvő körül forgott az agyam, és nem engedhettem, hogy Jacob belelásson a fejembe.

– Nyugalom – simította rá a kezét Edward a térdemre, amely le–fel ugrált.

– A családod könnyen fogadta. Jacob nem fogja.

– Szeretnek téged, és ő is. Nem fog semmit sem tenni ellenünk.

– Hát, az áldását sem fogja adni – feleltem fanyar humorral, mire kaptam egy bosszús pillantást.

– Nem érdekel az áldása. Mindenképpen feleségül veszlek, akár akarja, akár nem. Csak az a kérdés, hogy részt akar–e venni rajta, vagy nem. Nincs más beleszólása.

Könnyen beszél – az ő szülei örültek a kapcsolatunknak, az én apám ki nem állhatta. Én már azon is csodálkoztam, hogy Amelia miatt nem ölte meg őt. De valószínűleg akkor azzal volt elfoglalva, hogy visszahozzanak engem.

– Csak lennénk már túl rajta – morogtam.

Láthatóan bosszankodott, amiért elpárolgott a jókedvem. De Jacob közelsége csak fokozta a mogorvaságomat. Amint megérkeztünk, már tudtam, hogy végem van. Hányinger kerülgetett, annyira izgultam.

– Ne aggódj – fogta meg a kezem és egy csókot nyomott a homlokomra –, együtt csináljuk.

– Együtt csináljuk – ismételtem meg.

Már messziről kiszúrtam Jacobot, ahogy farkas alakban járkált a többiek között és utasítgatta őket, hogyan harcoljanak a vámpírok ellen. A többiek már régen itt voltak, vigyorogva néztek minket, ahogy közeledtünk.

Jacob elé álltunk és megkértem, hogy változzon vissza, mert beszélni szeretnék vele. Még a farkas alak ellenére is láttam, ahogy Seth és James megdermednek és kíváncsian tekintenek felénk. James közelebb húzódott, egészen addig, hogy már a tíz méteres körzetünkbe került, ahogyan Emmett és Jasper is megpróbáltak így tenni. Ránéztem Seth–re, aki mellém jött és megbökött az orrával, miközben nyüszített, mintha azt kérdezné, mi a baj. Megráztam a fejem és megsimítottam a fejét.

– Minden rendben.

Bólintott, visszament a Cora–hoz, aki a mostani partnere volt és folytatták az edzést. Amikor a többiek meglátták, hogy Seth nem foglalkozik velünk tovább, ők is követték a példáját.

Mély levegőt vettem, követtem Jacobot az erdő mélyére, és legnagyobb meglepetésemre, a határhoz vezetett minket, ahol a többiek már nem hallhatták, amit beszélünk.

– Miről van szó? – nézett rám kérdőn, szándékosan figyelmen kívül hagyva Edwardot, akinek a karjába kapaszkodtam.

– Én, szóval… mi… – dadogtam. De nehezen ment ez nekem! Beismerni az apámnak, hogy hozzámegyek a barátomhoz, akivel évek óta együtt vagyok… istenem, az összeráncolt homloka nem könnyíti meg a dolgomat. Mély levegőt vettem és azt ismételgettem magamban, hogy menni fog. Meg tudom csinálni.

Edward türelmesen várt, még mielőtt elindultunk megkértem, hogy hadd mondjam el én.

– Összeházasodunk.

Jacob meredten nézett engem, néha pislogott, de nem szólt egy szót sem, nyolc teljes percig. Számoltam.

– Négyszemközt akarok beszélni a lányommal – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, de továbbra is engem nézett.

A félelem elszívta előlem a levegőt, ahogy Edward kicsúsztatta kezét az enyém közül és megfogta az arcomat.

– Rendben leszel? – suttogta és kutató pillantása bejárta az arcom. Aprót bólintottam, belecsókoltam a tenyerébe és kényszerítettem magam, hogy elmosolyodjak.

Oké, két lehetséges kimenetele van ennek a beszélgetésnek: Jacob gratulál, felveszi a kedves apa szerepet, vagy elküld a francba Edwarddal együtt. Az utóbbi valószínűbb volt, de ki tudja.

Közelebb jött hozzám – amikor Edward már a fák sűrűjében volt –, és mélyen a szemembe nézett. A francba. A második opció lesz.

Már lélekben készítettem magam, hogy ha Josh–tól nem omlottam össze, tőle sem fogok, amikor megszólalt:

– Olvastad anyád naplóját? – Leült a fűbe, ami miatt arra jutottam, hogy nekem is ezt kellene tennem. Meglepődve néztem rá, nem tudtam, hova is akar ezzel kilyukadni.

– Igen.

Bólintott, a kezét rátette a térdére és az erdőt bámulta.

– Csak egyet tettél el magadnak, a többi nálam van. Soha nem olvastam el őket.

– Valószínűleg Sarah ki is borulna, ha esténként a tűz mellett anyám naplóit olvasnád egy pohár borral a kezedben – jegyeztem meg szarkasztikusan és szinte láttam magam előtt az előbb felvázolt képet. Figyelmen kívül hagyta, amit mondtam és folytatta.

– Azért hoztam fel a naplót, mert szeretném tudni, hogy biztos vagy–e a döntésedben.

Az ujjamon lévő gyűrűre néztem és bólintottam. Száz százalékig biztos voltam magamban és a kapcsolatunkban.

– Boldog vagy?

– Igen – hosszú idő óta először.

Jacob töprengve nézett rám, szerintem próbálta eldönteni, mit is mondjon most nekem, hogy előálltam ezzel a hírrel.

– Tudom, hogy már régen megtörtént, de baromi nehéz elfogadnom, hogy felnőttél – sóhajtotta. – És azt is, hogy nem lehettem melletted. De bízom benne, hogy csak azért, mert hozzá mész, még nem fogsz kizárni az életedből.

Döbbenten néztem fel rá, nem tudtam elhinni, hogy elfogadta a döntésem. Jacobnál ez a mondat felért egy gratulációval, ami miatt majdnem a nyakába vetettem magam. De csak majdnem. Elmosolyodott, átölelte a vállam és megszorongatott.

– Na, gyere! Még meg kell nyernünk egy háborút, mielőtt elkezdek egy újabbat, ha Edward megbánt téged – ugrott fel lazán és kinyújtotta nekem a kezét, hogy felsegítsen.

Elmosolyodtam, elfogadtam a kezét és megköszöntem neki. De ez nem csak a segítségére vonatkozott, hanem arra is, hogy bár nem mondta ki, de áldását adta ránk.

Amikor visszasétáltunk a többiekhez, Edwardra mosolyogtam, aki teljes vigyorral válaszolt, miután kikerülte Quilt–, és dobtam neki egy csókot.

A diadalittas arca mindent elárult. Nevetve álltam meg a képzeletbeli pálya szélén, és onnan figyeltem, hogyan edzenek. Már egészen összeszoktunk, mindenki vállvetve harcolt a másikért – nem számított, hogy farkasról, vagy vámpírról volt szó. Jó volt ezt tapasztalni.

– Engem már be se avatsz? – lépett mellém Seth egy pólóban és farmerban. Felnéztem rá és elmosolyodtam.

– Szia neked is.

– Hagyjuk a formalitást, egyébként már köszöntem farkasként. Gratulálok! – húzott magához és szorosan megölelt. – Senki nem mond semmit, de a gyűrűd szépen csillog – jegyezte meg suttogva. – Mikor?

– Tegnap este – suttogtam vissza boldogan.

– Már alig vártam! – vigyorgott. – Remélem, nem azért tartod titokban, mert el akartok szökni!

Forgattam a szemem, meglöktem és arrébb sétáltam pár métert. Nem akartuk elvonni senki figyelmét arról, ami előttünk áll – épp elég az is.

– Ne magadból indulj ki – közöltem vigyorogva. Nem mintha ne fordult volna meg a fejemben a szökés, sőt.

– Hé, ez nem fair – bökött meg a könyökével. – Nekünk nem volt más választásunk, Tory családja utál engem.

Mind a ketten felnevettünk, bár ez egyáltalán nem volt vicces. Tory szülei tényleg ki nem állhatták Seth–et, mert azt hitték, hogy egy autószerelő műhelyben dolgozik. Holott nem – befektető, van egy saját kis cége, és emellett működteti a műhelyt. Szép összeg pihent a számlájukon – csak ezt nem kötötte az anyósáék tudtára.

– Nem terveztünk megszökni – biztosítottam, majd komolyabb témára váltottam. – Hogy van Tory?

Felsóhajtott, megfogta az egyik fa ágát, abba csimpaszkodott, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy nem néz a szemembe.

– Rosszullétei vannak, ami már zavart okoz a munkahelyén. Ideges miatta, és miattam is. Mondtam neki, hogy hagyja ott a munkát, mert csak árt vele a babának, mire azt válaszolta, hogy akkor én meg ne harcoljak, mert az egy kicsit többet árt neki, ha nem lesz apja. Minden nap veszekszünk.

Magam köré fontam a karomat, mert bűntudatom volt. Tudtam, milyen nehéz lehet nekik ez a helyzet és én is azt akartam, hogy maradjon itthon, de akkor az egyik legfőbb emberemet és bizalmasomat veszíteném el.

– Maradj itthon, Seth! – döntöttem.

Eltátotta a száját csodálkozásképpen, már épp tiltakozni készült, amikor ellentmondást nem tűrő hangon közöltem:

– Itthon maradsz, nem jöhetsz velünk harcolni!

– Lilian… – kezdte, de félbeszakítottam.

– Nem, Seth! Sajnos ismerem Tory érzéseit, tudom milyen az, amikor így aggódsz, és ezt nem kívánom senkinek. Neki pedig főleg nem hiányzik ez a stressz, nehogy valami baja legyen a babának.

– Lilian, te most alfa–parancsot adtál nekem? – nézett rám döbbenten.

Nagyot nyeltem, mielőtt válaszoltam volna:

– Igen. – Legalábbis reméltem.

Seth káromkodott, láttam rajta, hogy zavarja valami, és egy idő után ki is bökte:

– Működött.

Ledöbbentem, majd vigyorogva néztem fel rá. Végül is, nem is tudom, miért lepődtem meg, hiszen ők mindannyian az én falkám jelenleg, hiába tartoztak Jacobhoz. Én hívtam össze őket, én irányítottam mindent, és nem Jacob utasítására vesznek részt ebben a harcban, hanem önként fogadtak el vezetőjüknek.

– Töröld le a vigyort a képedről! – közölte sértődötten, de elvigyorodott és láttam rajta, hogy büszke rám. – Köszönöm – suttogta, miközben átölelt.

– Hiányozni fogsz, mégpedig nagyon!

– Tudom.

– Ha nem most mondtál volna igent, lehet, hogy aggódnék – hallottam meg Edward hangját a hátam mögül. Poros volt mindenhol, ami felvetette bennem az estében rejlő lehetőségeket, miután hazamentünk.

– Tudod, hogy családom van – nézett rá Seth.

– Tudom, de az nem akadályozna meg abban, hogy féltékeny legyek – vigyorgott rám és átölelte a derekam, mintha csak ezzel akarná jelezni, hogy az övé vagyok. Istenem, pasik…

– Ha befejeztétek a pisilő versenyt, talán vissza is mehetnénk – ajánlottam, de ők ketten néma kommunikációba kezdtek.

Edward néha megrázta a fejét, néha pedig bólogatott.

– Befejeznétek? – váltogattam rajtuk a pillantásomat, de amikor egyikőjük sem válaszolt, csak tovább meredtek egymásra, akkor felmordultam. – Feladom!

Hátat fordítottam nekik, vissza akartam menni a falkához, de Edward elkapta a kezem, még mielőtt túl messzire érhettem volna.

– Ne haragudj, drágám, de meg kellett beszélnünk valamit!

Sértődötten meredtem rá, mint akit megbántottak, majd a háta mögé néztem, ahol Seth bocsánatkérő arccal pislogott rám.

Felsóhajtottam, megadtam magam és belesimultam a karjába. Otthon éreztem magam az ölelésében, mintha mindig is idetartoztam volna.

– Jacob még edzeni akar, de én végeztem mára. Hazamenjünk? – kérdezte vidáman, mintha máris látná, mit csinálunk majd otthon. Ami azt illeti, már én is láttam magam előtt.

– Nem mentek vadászni a fiúkkal? – fogtam meg a pólója alját, hogy közelebb húzzam magamhoz.

– Majd később – vont vállat.

– Amikor alszom? – kérdeztem nevetve, Edward viszont komoly tekintettel meredt rám, megfogta az arcom, hogy csak rá figyeljek.

– Nem hagylak magadra, kicsim. Az új ház kint van az erdőben, ahol nincs senki a közelben, így éjjel mindig veled vagyok.

Ez egészen úgy hangzott, mintha ígéret lett volna.

– Bármennyire is szeretném, még nem akarom felfedni a többiek előtt. Azt akarom, hogy egyelőre az a mi helyünk legyen, és csak a miénk.

– Rendben – nyomtam puszit az arcára. – De Alice tud a házról, nem?

Összeráncolta a homlokát és elmélyedve bólintott. Mostanában nem igazán engedett Alice közelébe – szerintem attól tartott, hogy folyamatosan a harcról fogom faggatni, ami valljuk be, badarság. Na jó, csak egy kicsit.

– Tudom, hogy nem akarsz minket kettesben hagyni, de szeretném egy kicsit az esküvőt tervezni.

Nagyot sóhajtott és magához ölelt.

– Akkor sem hagylak titeket egyedül, és nem azért, mert féltem Alice–t tőled – grimaszolt. – Hanem mert mindkettőtöket féltelek.

Elmosolyodtam, belekapaszkodtam a nyakába és megcsókoltam. Ez a kedves, jólelkű, védelmező srác csak az enyém. Az én férjem lesz, és ez most már hivatalos, csak még szét kell kürtölnöm a világban.

– Szeretlek.

– Én is szeretlek.