38.rész Sebastian titka

Sziasztok!
Hoztam új részt, itt már eléggé alakulóban vannak a dolgok! ;)

Jó olvasást, és Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek! :)
Puszi
Lilla

A szerelemben mindegy, hogy hol vagy, mennyi idő telik el...
csak az számít, hogy szeretjük egymást.
Még ha nem is tudunk róla.
/saját/

A szívem kihagyott két dobbanásnyi ütemet. Arcomról lehervadt a mosoly, helyébe csodálkozás költözött. Nem értettem. Magamban legalább háromszor végigfuttattam eddigi életem minden pillanatát, amiben ő is szerepelt, mégsem találtam egy csepp kis utalást sem, ami azt eredményezte volna, hogy ez megtörténhet.

– Apu! – Ana vékonyka hangja boldogan csengett a szobában.
– Kicsim! – Szorosan magához ölelte a kislányt, miközben szűnni nem akaróan puszilgatta.

Én meg csak álltam ott, értetlenül, miközben őket bámultam.
– Apa, végre itt vagy! Azt mondtad sokkal hamarabb jössz! – Dorgálta a kislány.
– Én is azt hittem, kicsikém, de tudod, hogy apa munkahelye kiszámíthatatlan – mosolygott.
– Tudom… apa, ismert meg Liliant!

Csak ekkor vett észre, s szemében ugyanolyan csodálkozást láttam, mint amilyen az enyémben lehetett. Talán még többet is. Arca röpke pillanatig félelmet tükrözött, de igyekezett kontrollálni az izmait.
– Szervusz, Lilian!

Kedves barátként köszöntött, kezet nyújtott, mintha ezelőtt sohasem találkoztunk volna.
– Jó estét!
– Örülök, hogy megismerhetem. Mondhatnám, hogy sokat hallottam már magáról, de ez sajnos nem így van. Tudja, elég elfoglalt vagyok a munkám miatt.
–  Én szintúgy örvendek.
– Ő a legjobb barátom itt! – mutatott rám Ana. A férfi mosolygott, szeme azonban továbbra is kérdő tekintetet vetett rám.
– Picúr, szólnál Peter bácsinak, hogy megjöttem? Hamarosan megyek én is.
–  Oké.

Megvárta, amíg a kislány felkapja a maciját az ágyról, s kimegy a szobából.

Én is vártam. Arra, hogy mikor is kezdi el kimagyarázni ezt az egészet.
– Nem gondoltam volna, hogy itt talállak. – Szólalt meg pár perc múlva.
– Én sem.
– Nézd, mindent meg tudok magyarázni, csak…
–  Ó, nem kell itt semmit sem magyaráznod, Sebastian! Elég jó felfogó képességem van ahhoz, hogy rájöjjek, van egy ötéves lányod!
Csendben hallgatta a dühöngésemet. Nem nézett rám, végig a padlót fixírozta, miközben lábával koptatta a cipője orrát.
Iszonyatosan mérges voltam. Nem is azért, mert nem mondta meg, hogy van egy lánya… Elvégre annyira nem vagyunk jóban, hogy minden magánügyét megossza velem. Csakis azért idegesít, mert az a szegény kislány itt van, ki tudja mióta, ő pedig éli kis világát.
–   Teljes mértékben igazad van. De hallgass meg, kérlek! Josh nem tudhatja meg, hogy van egy lányom. Ez az egy dolog van, amit soha nem mondhatok el neki. Ha megtudná, hogy ez megtörtént…
–  Mi történne? Nem örülne neki, hogy gyereked van? – Sebastian mély levegőt vett.
–  Josh egy énközpontú ember. Ha azt érzi, hogy bármi fenyegeti a hatalmát, akkor bárkin átgázol. Még rajtad is. Szerinted akadály lenne neki az ötéves lányom, mert én nem hiszem.
–  Miért bántaná? Ő egy kislány…
–  Te pedig a szerelme vagy. Mégis… – hirtelen elakadt a lélegzete. – Nem jöttél rá, igaz?
–  Mire? Arra, hogy mit vett el tőlem? Hát képzeld, nem voltál valami bőbeszédű, így nem.
Mérgesen belerúgott az éjjeliszekrénybe.
–  Lilian, az istenért gondolkozz már! A francba is…
– Ne tereld a témát Anaról! A többi hülyeséggel ráérünk később is foglalkozni, úgy hiszem. Hol van az anyja? Egyáltalán ki az? - Kérdeztem.
–  Anastazia édesanyja belehalt a szülésbe. Ez engem nagyon megviselt - rám nézett, szeme fájdalmat tükrözött. - Ott álltam, 19 évesen újdonsült apukaként a hatalmas hóban, egy gyerekkel a kezemben. És mit tudtam felmutatni? Semmit. Se házam, se pénzem, se feleségem. Az egész olyan volt, mintha csak egy film lett volna, amit nekem kellett végigjátszanom. Akkoriban Josh-nak feltűnt, hogy nem vagyok a legjobb passzban, így beajánlott egy helyre, szóval a pénz és a ház gond megoldódott. De… a lányommal foglalkozni kellett volna, én pedig ezt nem tehettem a munkám miatt. Elvittem a nagyanyjához, de ő is a lányát siratta. Magam kellett gondoskodnom a lányomról. - Csendesen leült az ágyra, egy kismackó fülét babrálta.
–  Jézusom… - suttogtam. Sebastian arcán fájdalmas mosoly jelent meg, mély levegőt vett, s folytatta.
– Amikor nem tudtam róla gondoskodni, keresni kezdtem egy olyan embert, aki képes lenne erre. Ki tudna olyan jól vigyázni egy gyermekre, mint egy orvos? - kérdezte. - Így találtam meg Petert. Az volt a lényeg, hogy a lányom minél messzebb legyen Joshtól, és azt hittem, hogy egy svájci magánklinika főorvosa és igazgatója erre a szerepre megfelel. Tévedtem. - Gunyoros hangjától egyáltalán nem éreztem jól magam.
–   Sajnálom, ami a feleségeddel történt... - kezdtem, de abba is hagytam, amikor felnézett rám. Szeme tűzben égett, mintha már csak az említésére is ölni tudna. Nagyon szerethette azt a nőt. Ijedtemben hátráltam egy lépést, mire ő utánam kapott. Megálltam, ő is megállt. Mintha csak egy táncot járnánk.
–  Nem áll szándékomban bántani téged. Csak Amelia emlékére kicsit... - mély levegőt vett - rosszul reagálok. - Kitárta felém a kezét, én pedig bizalmatlanul megfogtam. Elmosolyodott, odahúzott maga mellé, a kezemet mindvégig a sajátja között tartotta. Mély levegőt vett, közben a kezemet bámulta, s végigsimította. –  Tudod, nagyon régen mi egész jóban voltunk.
Kétkedve felemeltem a fejem, mire ő nevetni kezdett.
–  Oké, nem mondom, hogy nem voltak kezdeti nehézségeink, de egy idő után megbékéltünk egymással.
–  Nem értelek. Azt mondod: nagyon régen, de én ezt nem értem. Hisz két éve ismerlek, és eddig nem voltunk képesek még csak egy szobában maradni sem, nemhogy beszélgetni.
Sebastian elmotyogott egy "basszameg" és egy "kurva életbe" sorozatot, majd idegesen rám nézett. Arcomon semmi mást nem láthatott, csak értetlenkedést, ezért újra elmondta a káromkodásokkal teli mondókáját. A végén csak ennyit válaszolt:
–  Majd megtudod. Idővel biztosan rájössz.
Ezzel ennyiben hagyta a dolgot; felállt, kiment az ajtón, én pedig ottmaradtam egyedül.
Sebastian olyan titokzatos tud lenni! Jézusom... ő Anastazia apja... Basszus.
Dühödten felpattantam, kiviharzottam az ajtón és felmentem a szobámba. Minden cuccomat összepakoltam, nem törődve az orvosi utasítással, hogy pár napot még pihennem kéne. Odamentem az ügyeletes nővérhez, és megkérdeztem, hol is találom Dr. Müllert. Elmagyarázta, hogyan jutok el hozzá, majd útnak indultam.
–  Dr. Müller! - léptem be a szobába, ahol hárman voltak: Sebastian, Anastazia és Peter. - Ó, ne haragudjatok - szabadkoztam, amikor megláttam őket.
–  Lilian, maradj kérlek! - Kiáltott utánam Sebastian.
Megráztam a fejem, majd kihátráltam a szobából. Sebastian utánam futott, megragadta a kezem, s visszarántott magához.
–  Lilian, kérlek! Ana nagyon szeret téged! Ne utasítsd el...
–  És mit tegyek?! Legyek a pótmamája?! Nem, Sebastian. Pontosan azt akartam közölni Dr. Müllerrel, hogy saját felelősségemre távozom. - Elengedte a karom, én pedig idegesen néztem körül.
Mérhetetlen csalódottságot láttam a szemeiben.
–  Senki sem kért arra, hogy Ana mamája legyél. Fontos vagy neki, ez tény. De túl naiv és gyerekes vagy ahhoz, hogy egy gyereket rád bízzanak! Még magadra sem tudsz vigyázni! Az isten szerelmére, még te is gyerek vagy! - Sziszegte.
–  Azt hiszem, annyira mégis felnőtt vagyok, hogy eldöntsem kikkel akarok egy légtérben lenni. Te nem vagy köztük! Ha megbocsátasz, üzenem Peternek, hogy leléptem. A zárójelentést már úgyis megírta. Anastazianak pedig magyarázd meg a következőt: az apja olyan bunkó, hogy az egyetlen személyt is elüldözi a kislánya mellől, akihez legalább egy kicsit is kötődik! És aki itt van vele, amikor az apja a kurváit hajkurássza Chicagoban! - Dühöngtem. Sebastian megvárta, míg egy kicsit lecsillapodok, s témát váltott.
–  Remélem Joshsal is ilyen hangnemben szoktál beszélni. Egyébként csak egy tipp: még csak a környékére se menj Chicagonak. Adok egy mobilt, azon vannak utasítások. Egyetlen szám van benne, ha bármi baj van elérsz. Add ide a régi telefonod!
Azt tettem amit mondott. Kihúztam a zsebemből a kis készüléket, a kezébe adtam, ő pedig egy pillanat alatt szétszedte azt, a SIM-kártyát ketté törte, s magát a telefont egy apró gombóccá gyúrta.
Elképedve néztem rá.
–  Ne kérdezz semmit. Josh megtiltotta, hogy akár csak egy szót is szóljak. - Mélyen a szemembe nézett. - Sok sikert! Ha rájöttél az igazságra, hívj fel egy telefonfülkéből.
–  Mondd meg Ananak, hogy puszilom... és hogy ne haragudjon rám - suttogtam. Bólintott, majd hirtelen mozdulatokat téve átölelt pár másodpercig.
–  Kövesd, ami a telefonban van! És ami a legfontosabb: soha ne bízz meg Joshban! - Elengedett, én pedig visszamentem a szobámba a táskámért. Felvettem a vállamra, de ekkor különös hangot hallottam. Egy kis boríték hevert a földön; felvettem és megnéztem, mi van benne.
Egy levél volt, és egy repülőjegy:
Bármi történik, kövesd az előre megadott feladatokat! Ne kételkedj benne, bármennyire is idióta dolognak tűnik! Csak a te érdekedben csinálom, Kedves. Vigyázz magadra, és bízz bennem. S.

Amikor befejeztem az olvasást, megnéztem, hova is szól a jegyem.

Budapest

/Edward szemszöge/


Kopogtak az ajtómon. Bár nem szólaltam meg, így is bejött a pöttöm kis húgom, aki még mindig próbál helyrerázni lelkileg.
- Edward... nem akarlak még jobban megbántani, de... - egyáltalán nem látom Lili jövőjét. Bárhogy is koncentrálok, most már foszlányok sincsenek - üzente gondolatban.
- Tudom, Alice... - hangom számomra is borzasztóan hangzott, így krákogtam. Húgom lehunyta szemét, megfogta a kezem közben próbált látomást produkálni, nem sok sikerrel.
- Nem értem, miért nem látom.
- Nem a te hibád.
- Van még itt valami... - suttogta Alice. - Már régen elhoztam, csak... azt hittem jobb, ha nem adom oda. Tessék. - Zsebéből kihúzott két kis csomagot, az ágyra tette, majd felállt.
Az ajtóban visszafordult, halvány mosollyal mondta a következőket.
- Lili karácsonyi ajándéka.
Meggyötörten néztem rá. Kiment, én pedig egyedül maradtam. Alicen kívül a családom többi tagja már nem igazán bajlódik azzal, hogy zaklassanak. Ő az egyetlen, aki próbál visszarángatni a jelenbe.
A kezembe vettem az egyik csomagot, kibontottam, majd szomorúan sóhajtottam.
Egy toll volt benne, belegravírozva a következő: Örökre
Bár ebben a pillanatban is így lenne! Bárcsak itt lennél mellettem szerelmem, s nevetnél, amikor kinyitom a másik ajándékodat is. Bárcsak elpirulnál, amikor odaadom a neked szánt nyakláncot, amin a szív medál jelzi, mennyire is szeretlek. Bárcsak...
Megfogtam a másik kis csomagot is, amiben egy kulcstartó volt, mellette pedig egy hógömb. Mind a kettőben az a képünk volt, amit a korcsolyázós estén készítettünk. A kulcstartó hátulján a következő szöveg fogadott: Szeretlek! 
Ahogy én is téged, Szerelmem! Mindennél jobban... Bár itt lennél velem, hogy ezt a szemedbe is mondhassam!
Ekkor Carlisle lépett be az ajtón.
- Fiam! Jobb lenne, ha elmennél vadászni.
- Nem megyek sehova, Carlisle. - Még mindig a kulcstartót fogtam a kezemben, s rámosolyogtam Szerelmem vidám arcára.
- Pontosan miatta kell elmenned vadászni. Szerinted ha itt lenne, örülne annak, hogy hónapok óta búskomoran ülsz a szobádban? - Aranyszínű szeme féltően méregetett.
- Nem. Addig rángatna, amíg fel nem állok, utána pedig jól fenéken rúgna - elmosolyodtam.
- Pontosan ezt tenné. Edward, legalább tegyél úgy, mintha rendben lenne minden.
- De semmi sincs rendben, nem érted? Lilit elrabolták! Lehet, hogy épp Kínában van, vagy Amszterdamban, vagy a világ bármelyik pontján lehet! Egy dühöngő vámpír rabolta el, akinek a képességéről rohadtul keveset tudunk!
- Tudom, fiam. De ami még fontosabb, hogy Lili biztonságban van. Ha igaz, amit mondtál, hogy az a vámpír szereti őt, akkor úgysem bántja. Biztonságban van - erősködött.
Meggyőzött. Felálltam az ágyról, Lili ajándékait az asztalra tettem. Emberi tempóban lesétáltam a földszintre, ahol a többiek voltak. Mindenki felém kapta a tekintetét, s jóleső gondolatokkal bombáztak.
- Kicsikém! De jó, hogy végre itt vagy! - jött oda hozzám Esme. Átölelt, miközben hálát adott gondolatban legalább ezerszer.
- Elmegyek vadászni - mondtam mindenkinek, ők pedig boldogan bólogattak. Alice, Jasper és Emmett azonnal felálltak, mondván, ők velem tartanak, de tudtam, csak félnek, hogy kárt teszek magamban. Vagy hogy irányt változtatok, s a Volturihoz megyek, halálért könyörögve. Mellesleg ez párszor megfordult a fejemben az utóbbi pár hónapban.

***

Kezdek feléledni. Legalábbis rendszeresen eljárok vadászni, s több időt töltök a családommal, és egyre kevesebbet a szobámban ücsörögve.

Egyáltalán nem felejtettem el a célomat, de most nem tudok jobbat tenni, mint várni. Várni, hátha történik valami csodával határos dolog, ami visszahozza Őt.

Sötét éjszaka van. Odasétáltam az ablakhoz, s néztem a csillagos eget, hátha attól jobb lesz valami. S ebben a pillanatban egy hullócsillag tűnt fel az égen.
Soha nem hittem ezekben a dolgokban, most mégis kívántam. Hozd vissza, Lilit, kérlek!


/Lili szemszöge/

Pár órája érkeztem meg Budapestre. Eddig azt sem tudtam, hogy egyáltalán létezik ez a hely, de eléggé hangulatosnak tűnik. Ahogy Sebastian írta, rögtön az adott hotelbe mentem, s elfoglaltam a már lefoglalt szobát.
Nem tudom, miért csinálom azt, amit Sebastian mond. Most az egyszer érzem rajta, hogy csak jót akar nekem. Talán ebben a városban megtudhatom a válaszokat, amiket keresek Joshsal kapcsolatban.
Amikor lelöktem a táskámat az ágy elé, ámulattal fordultam körbe a szobában. Meg mertem volna esküdni, hogy ez a szálloda legjobb szobája. Sőt arra is mérget mertem volna tenni, hogy az a város legjobb hotelje.
Lezuhanyoztam. Jól esett ez a fél óra tusolás a repülőút után. Mikor felöltöztem, kinyitottam az ablakot, ugyanis eléggé fülledtnek éreztem a levegőt, s a légkondiban kevésbé bízom, mint a kinti levegőben.
Felültem az ablakba és ámulva figyeltem a csillagokat. Gyönyörű, tiszta volt az égbolt. Ennél csodálatosabbat el sem képzelhettem volna jelen pillanatban, amikor egy hullócsillag tetőzte ezt a látványt, én pedig elmosolyodtam. Lehunytam a szemem, s kívántam. Bárcsak tudnám, mi folyik itt, hogy mi az igazság, és hazamehetnék, Hozzád!
Kihez? A tudatalattim nyilvánvalóan tudta a választ, ha én nem is. Nem tudom miért pont ezt kívántam végül. Túl fáradtnak is éreztem magam, hogy most ezen gondolkodjak, így becsuktam az ablakot, s lefeküdtem aludni.