Sziasztok! Először is, mindenkitől elnézést kérek, amiért ilyen hosszú ideig nem volt rész. De egy kicsit át kellett gondolnom az egész történetet, és, hogy mit hogyan szeretnék benne. Hoztam egy részt, a folytatást pedig holnap teszem fel, ugyanis kicsit előre dolgoztam! :) Remélem írtok nekem komikat! Sok puszi: Lilla ♥ ღ
Rám meredt, mint aki még soha nem látott igazán. Minden kis porcikámat legalább három percig vizsgálgatta külön-külön, hogy alaposan szemügyre vegyen. Kis idő múlva kényelmetlenül éreztem magam a rám irányuló figyelem miatt, így aztán fészkelődni kezdtem. Mély levegőt vettem, azon gondolkoztam, hogyan is magyarázhatnám el úgy, hogy ne vágjon a szavamba.
- Igen, mind a ketten nagyon boldogak vagyunk. Mondtam már, ők mások, mint a többiek; rendesek. Egyikőjük sem lenne képes engem megbántani - kivéve Rosaliet. - Tettem hozzá gyorsan magamban.
- Hajlandó lennél egy olyan egyezséget kötni, amiből - nagyjából - mindenki jól jönne ki? Még a vámpírok is. - Vetette fel Jacob. Hosszú ideig csendben maradtam, mérlegelve a dolgot. Mindenki jól járna... Hm.
- Talán - adtam semleges választ.
- Arról lenne szó, hogy én elfogadom a te választásodat, miszerint Edwarddal éled le az életed. - Egyszerre vagy négyen horkantunk fel: én azért, mert tudtam; erre nem képes, a többiek meg azért, mert ők ezt egy kicsit máshogy látják.
- Jacob, nem gondolod, hogy ebbe nekünk is van beleszólásunk? - kérdezte Embry.
Éreztem, hogy ő fog a legjobban ellenkezni. Még hogy ő, Embry Call elfogadja, akit én választok, és nem ő az? Soha!
A legtisztább aurája ezekben a pillanatokban csak pár embernek volt: Samnek, Emily-nek, Chrissiana-nak, James-nek, na meg persze Seth-nek.
- Embry, ezt a döntést nem neked kell meghoznod, hanem Jake-nek. - Annyira higgadtan beszélt, mintha ezen már túl lettek volna egy párszor. - Jacob lánya, nem a tied, azaz ő dönt. - Embry közbe akart vágni, viszont Sam azért is folytatta. - Mindannyian tudjuk, miért akarod most kifogásolni ezeket a dolgokat, de a TE döntéseid eléggé befolyásoltak, ezt jobb, ha te is belátod.
- Sam, pont fordítva van, nem látod? Jacob szövetséget akar kötni a piócákkal!!! - Chrissiana megrázta a fejét.
- Miért nem léptél már tovább? 80 év telt el, az isten szerelmére… Különben is, ma éjjel nem pont arra készülsz, hogy megdöntsd azt a Gaby-t, vagy hogy is hívják? - rántotta vissza az asztalhoz "fivérét".
Ennek a csajnak aztán jól felvágták a nyelvét! Elismerésem. Én nem biztos, hogy így, kerek perec ki tudnám mondani a dolgokat. Embry csendben maradt. Hagyta magát sodródni az árral, ami ellen annyi éven át harcolt.
A mobilom csörgése megtörte a társaságra ülő hatalmas csendet.
- Mennem kell - suttogtam.
- Kérlek ne! - Kapott el mindenki.
- Sajnálom. - Felpattantam az asztaltól, s kirohantam a kocsimig. Villámgyorsan beöveztem magam, rátapostam a gázpedálra. Még épp időben nyomtam meg a "Fogadás" gombot.
- Lili! Minden rendben? Semmi bajod sincs? – Hallottam meg Edward ideges hangját a telefonban. A háttérben zúgott a motor, biztos, hogy a házam felé vette az irányt.
- Igen - ennyit tudtam csak kinyögni. Még mindig ennek a pár órának a hatása alatt voltam.
- Bajod esett? - kérdezte kétségbeesetten. Azonnal eszméltem, így elkezdtem magyarázni.
- Nem, nincs semmi baj. Azonnal otthon leszek, már csak 10 perc. Ott találkozunk, rendben?
- Oké. - Kinyomtam, és már csak arra eszméltem, hogy a házam előtt állok. Edward akkor állt be az autóm mögé, amikor kiszálltam. A másodperc töredék része alatt ott állt mellettem, szorosan átölelt.
- Nincs semmi baj? - kérdezte aggódó hangon. A hajamat puszilgatta, éreztem, hogy végigfuttatja a kezét a testemen, ezzel ellenőrizve, tényleg nincs-e bajom.
- Edward, nyugi! Az égvilágon minden rendben! - simítottam végig izmos karján. - Mi történt, hogy ennyire berezeltél? - Hátrahúzódtam, hogy láthassam az arcát. Rövid ideig megfagyott, végül mély levegőt vett, valamint másfelé nézett.
- Alice nem látta a jövődet. Akkor, amikor bementél az étterembe, eltűnt, mintha nem léteznél. Nagyon sokszor próbáltalak hívni, de nem vetted fel, azt hittem... Azt hittem...
- Azt hitted, hogy meghaltam - fejeztem be a mondatot.
- Ne ijessz rám többet! - szorosan magához ölelt.
Bementünk a házba, elmeséltem neki mindent, ami ott történt. Chrissiana-n próbált nem nevetni, de aztán csak kijött belőle. Miután elmondtam a mondókámat, úgy döntöttem elmegyek zuhanyozni.
- Na, akkor megyek zuhanyozni! - tápászkodtam fel az öléből.
- De csak akkor, ha én is mehetek veled! - Egy angyali mosolyt küldött felém, hátha azzal meggyőz.
- Aha, persze, az ajtóig. - Elhúzta a száját, de azért utánam jött az emeletre.
A szobámban, mintha hiányzott volna valami. Vagy más lett volna, de nem tudom pontosan, hogy mi. A szekrényhez mentem, hogy kivegyem a szükséges dolgokat, Edward viszont előttem termett.
- Adj öt másodpercet, és visszajövök! - Még épp, hogy pislogni tudtam, már el is tűnt a szobámból. Talán az egész házból is, de amikor elszámoltam ötig, ott volt két szatyorral a kezében.
- Ezekben mi van? - böktem a kezeiben lévő szatyrokra.
- Ruhák, mik lennének? Alice elküldött, hogy vásároljak be neked, ez alatt a pár perc alatt, mióta beborult. - Az ablakra néztem, tényleg sötét volt az ég. De amikor hazajöttem még sütött a Nap, nem? Vagy ennyire figyelmetlen vagyok? Valószínűbb, minthogy Edward elmenne vásárolni, amikor süt a nap…
- Edward, minek vettél nekem ruhát? Tudod, hogy tele van a szekrényem, és azt is, hogy nem szeretem, ha rám költöd a pénzed. - Előhúzott egy kék ingtunikát, egy csőszárú sötét farmert, egy csizmát, s egy télikabátot. - Ömm... most miért készülünk télre? Hisz még sütött a nap is! - Vállat vont.
- Csak szeretném, ha felvennéd ezeket a ma estére. Hidd el, szükséged lesz rájuk! - Leterített minden ruhadarabot az ágyra, s kiment a szobából.
Elővettem a fehérneműimet, majd beviharzottam a fürdőszobába. Edwardot nem láttam a folyosón, ahogy átjöttem, vagyis a konyhában kell lennie, mivel a nappalira lelátok. Elkezdtem engedni a vizet, közben levettem a felsőmet, a nadrágomat és a zoknimat, hogy hamarabb be tudjak szállni a vízbe. Megmostam az arcom, s a fogam, így már csak azt vártam, hogy megfelelő hőmérsékletű legyen a víz. Elzártam a csapot (körülbelül fél óráig engedtem a vizet, de én fizetem, szóval mindegy), épp kicsatoltam a melltartómat, amikor valaki krákogott. Odakaptam a fejem, amerről a hang jött, de hál' istennek Edward volt az.
- Azt hittem lementél a földszintre! - suttogtam rémülten. Közelebb jött, megsimogatta az arcom, de egy szót sem szólt. - Megijesztettél.
- Sajnálom, nem akartam. De ezt nem hagyhattam ki, remélem megérted - nézett végig a testemen. Eddig fogtam a melltartóm csatját, most viszont visszacsatoltam.
- Mit? Hogy megijessz?
- Dehogy, te butus. - Ismét végigsimított az arcomon.
- Ha megfürödtem... csak a tiéd leszek - kacérkodtam Vele. Összeszűkítette szemeit, mély levegőt vett, amit lassan fújt ki.
- Ne csábíts, Édesem! Hidd el; emlékezni fogok rá, mit ígértél! - Azzal kivonult a fürdőből.
A vízben sikerült kicsit lenyugodnom, ugyanis az Edward utáni vágyam nagyon felerősödött. Kiszálltam a kádból, magam köré csavartam a törölközőt, s besétáltam a szobámba. Ő ott feküdt az ágyamon, a plafont bámulta. Amikor észrevette, hogy beértem, rám kapta a tekintetét, majd beharapta a száját. A szeme egyre sötétült, ahogy végignézett rajtam.
- Fel szeretnék öltözni - mondtam elpirulva. Szerelmem kedvenc mosolyomat küldte felém, amitől most is, mint mindig, el tudtam volna ájulni.
- Semmi akadálya - vont vállat, amivel az én arcomra is mosolyt csalt.
- Ömm, úgy gondoltam, hogy egyedül - közelebb mentem hozzá, s így a ruháimhoz is, amiket vett nekem.
- Emlékszel, mit mondtál úgy háromnegyed órával ezelőtt? Csak az enyém leszel - vigyorgott, most már állva, előttem.
- Te valamit nagyon félreérthettél: ezt mondtam, az már biztos. De én ezt úgy értettem, hogy:
1. csak rád fogok figyelni
2. egyedül beléd vagyok szerelmes, azaz csak a tiéd vagyok
- Tudom, csak gyönyörű vagy, amikor zavarban érzed magad. - Egy villámgyors csókot lopott tőlem, szinte alig éreztem.
- Hékás! Ha már megcsókolsz, legalább a szokásos módon! - Visszahúztam magamhoz, mivel az ajtó felé vette az irányt. Persze Őt sem kellett kétszer húzni, önként jött, még mindig vigyorogva. Édes ajkait az enyémekre helyezte, s elkezdett csókolni.
- Pont ez volt a célom! - közölte diadalittasan. Én zavartan néztem rá, nem tudtam pontosan mit is akar ezzel mondani. - Így két csókot kaptam Életem Szerelmétől, nem pedig egyet.
- Szóval kiszámítható vagyok? - kérdeztem csípőre tett kézzel.
- Csak egy kicsit. - Szerintem direkt húzta az idegeimet, de túl járok az eszén, ha akarok.
- Igen? Na akkor ezt figyeld! Nem megyek veled sehova, se ma, se máskor. Mit szólsz? - Döbbent arckifejezése láttán elnevettem magam. Még mindig ugyanúgy állt, mint az előbb.
- Ugye csak vicceltél? - kérdezte ijedten. Én meg majd kipukkadtam a nevetéstől.
- Látnod... kellett... volna... az... arcodat! - nevettem. Még a könnyem is kicsordult, annyira jólesett nevetni.
- Ez nem vicces! - jelentette ki durcásan. - Nagyon is megijesztettél, hogy ilyet mondtál. - Lehajtotta a fejét, kicsit szomorúan állt egy ideig, azután leült az ágyra. Teljesen elszorult a szívem, hogy így láttam.
– Kérlek bocsáss meg! – borultam a nyakába. – Én… én nem akartam… – sírtam a vállába. Annyira elérzékenyültem, nem bírtam visszafogni a könnyeimet. – Nem volt szándékos! – Végighúzta a kezét a gerincemen, s csitítgatott.
– Nincs semmi baj! – nyugtatott. – Tényleg semmi baj! – Eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni. – Lili, ha most azonnal nem kezdesz el készülődni, akkor el fogunk késni, ugyanis időpontunk van! – jelentette ki.
– Jól van, megyek már – szipogtam. Edward kiment a szobámból, hogy nyugodtan felöltözzek, de még mindig sírtam, mint a záporeső, így amikor kész lettem, bejött.
– Lili, nyugodj meg! – Átölelt, ringatni kezdett. A jelenléte többet jelentett számomra, mint egy olyan csapat, akik csak erre szakosodtak, hogy engem felvidítsanak. Mélyet szívtam édes illatából, utána elhúzódtam. Rám mosolygott, letörölte az arcomról a könnycseppeket, miközben keresett egy zsepit, amit átnyújtott nekem.
– Köszönöm – suttogtam remegő hanggal. Elvettem a zsebkendőt, s kifújtam az orrom.
– Nincs mit, de most már tényleg ne sírj, és menj sminkelni, ha szeretnél. – Bólintottam, azután rögtön beszaladtam a fürdőszobába, a tükör elé. Kisminkeltem magam, és lementem a földszintre. Edward ott várt az ajtóban, kezében a kabátommal. Ő már rég felöltözhetett, talán már akkor, mikor én elindultam sminkelni. Rámosolyogtam, elvettem tőle a felsőt, de ekkor előhúzott valamit a zsebéből. – A mai napról ez az utolsó, ígérem! – vágta rá, arckifejezésem láttán. A nyakamra tekerte a barna sálat, ami tökéletesen illett a kabátomhoz. – Mehetünk? – kérdezte.
– Mehetünk! – Kinyitotta előttem az ajtót, s mikor már mind a ketten kint voltunk, bezárta azt. Megfogta a kezem, így indultunk el az autója felé. Úriemberhez méltóan kinyitotta a kocsiajtót, hogy beszálljak. Ő követte példámat, ám mielőtt ő is beült volna, láttam, erősen körbenézett. Végül ott termett mellettem, beindította az autót, küldött felém egy mosolyt, de olyan más mosoly volt; vágyakozó, szerelmes, mégis… mégis szomorú.
– Kapcsold be az öved! – Azt tettem, amit mondott. Most egy kicsit lassabban mentünk, mint általában. Beletelt egy jó tizenöt percbe, mire a központba értünk. Mint mindig, most is igaza lett abban, hogy hideg lesz. Kezdtem fázni, ahogy kiszálltam az autóból, így Edward úgy döntött, nem nagyon jön hozzám közel, de én csak azért is megfogtam a kezét, hogy lássa, ez a fránya idő nem fog ki rajtunk.
– Nem vagy komplett – rázta a fejét mosolyogva.
– Miért is? – kérdeztem úgy, mintha nem érteném.
– Inkább megfagysz, minthogy felvennéd ezt a kabátot, ami rajtam van! – Forgatni kezdtem a szemem. Úgy éreztem most végre boldog lehetek, nem akarom elrontani ezt a délutánt azzal, hogy fagyoskodok. Fogalmam sincs, merre akart vinni, ugyanis az autóban csak annyit mondott, menjünk sétálni. Élvezte a helyzetet, hogy nem tudtam semmit, mert folyton vigyorgott, amikor megkérdeztem hova megyünk. Sétáltunk egy darabig, míg egyszer csak megállt, visszarántott magához, és azt mondta, hogy csukjam be a szemem. Persze én mindig kukucskáltam, így Ő takarta el a szemem. Körülbelül húsz métert mehettünk előre, amikor elengedte az arcom, s a kezemért nyúlt. Kinyitottam a szemem, és a park melletti korcsolyapálya bejáratánál voltunk.
– Arra gondoltunk Alice-szel, hogy ez a legjobb helyszín egy első randevúra, mivel nem szereted a… feltűnő helyeket. – Tátott szájjal álltam ott, mivel a pálya csak a miénk volt a ma estére. Csak mi ketten. Ő és én. És a régi koripálya, a kedvenc gyerekkori helyem.
– Ó, Istenem! De hát… ez… régen bezárhatták, annyi ideje volt már… amikor kinyitották, én is az elsők között voltam, akik a jégre léptek. Azután persze minden megváltozott, valahogy… - nem tudtam befejezni. Edward átkarolta a derekamat, s odahúzott a pálya széléhez.
– Hát… akkor ideje megismételni azt a bizonyos korcsolyázást. – Előhúzott a semmiből két korcsolyát, és vigyorogva a kezembe adta az egyiket.
– Honnan… - kezdtem volna, de közbeszólt.
– Az maradjon az én titkom.
Leültem a padra, s átcseréltem a csizmámat a korcsolyára. Óvatosan felálltam, nem voltam benne biztos, hogy még mindig menni fog.
– Tudod… volt egy olyan időszakom, amikor híres korcsolyázó szerettem volna lenni. De persze… ennek azonnal lőttek, amikor kiderült, mi is vagyok. Jobban mondva több minden is. – Elindultam a pálya felé, amikor Edward megfogta a kezem.
– Bármi lehetsz, ami csak lenni szeretnél. Ha megvan hozzá az erőd, és a kitartásod, akkor… - Most én szakítottam félbe, ugyanis nem értettem egyet vele.
– Nem, Edward, nem lehetek. Nem lehetek modell, sem író, sem… színész. Bármennyire is kitűnök a tömegből, annál jobban kell pedáloznom, hogy egyenlő legyek velük. De gondolom, ezt nem kell megmagyaráznom neked, mivel te is ebben a cipőben jársz. – Rámerészkedtem a jégre, és ez azzal járt, hogy elestem volna, ha Szerelmem nem fog meg. Hálás mosolyt küldtem felé, majd néztem, ahogy meghajol előttem, és táncolni hív. Nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet lenne, ha már magamtól is elesek. Azután végre leesett, mit is szeretne; táncolni, miközben fogja mindkét kezem, ezzel megakadályozva, hogy elessek. Bemelegítőnek szánta, hogy utána egyedül is meg tudjak állni a lábamon. Lassúzni kezdtünk, miközben a fülembe suttogott.
– Felejtsük el a problémáinkat. Ma este csak a jó dolgok maradnak, oké? – kérdezte.
– Oké. – Megpörgetett, majd elengedte a kezem. Sikerült egyedül is megállnom.
– Hűha! Gyorsabban belejöttél, mint hittem. – Forgattam a szemem, mert ezek szerint nem figyelt arra, amit az előbb mondtam.
– Most mondtam, hogy versenyző akartam lenni. Ez azt jelenti, hogy versenyszinten megy – Ő persze elmosolyodott. Egy valami feltűnt: ő nem korcsolyázott velem, csak a pálya szélén volt. – Miért nem jössz közelebb? – Kicsit tétovázott, majd válaszolt.
– Szeretem nézni, ahogy mozogsz. És így könnyebb, ha itt vagyok. – Végrehajtottam egy dupla axel-t, amivel felhívtam magamra a figyelmet a járókelőktől, de én nem foglalkoztam velük. Ma este csak a korinak élek. Úgy repültem a jégen, mint a madarak az égen; egy voltam a korcsolyával.
Annyira beleéltem magam ebbe a kis „játékba”, hogy észre sem vettem a többi ember jelenlétét. Pironkodva megálltam, amikor megtapsoltak, és odacsúsztam Edwardhoz.
- Ennyit arról, hogy kettesben leszünk – súgtam neki.
- Erről csak te tehetsz – mondta vigyorogva a többiek felé. – Te és a tehetséged, hogy felvontad magunkra a figyelmet – nevetett.
- Köszönöm szépen… - kicsit arrébb löktem, de csak annyira, hogy ne távolodjon el tőlem túlságosan.
- Ideje elhagynunk a helyet! – szólalt meg, amikor előkerült egy-két fényképezőgép. Kitipegtem a jégről, mire felnéztem, rajta már a saját cipője volt. Engem lassan leültetett a padra, majd gyorsan kicserélte a korcsolyát a csizmámra, és már futottunk is a tömeg elől. Az autónál megálltunk, én zihálva nekidőltem a kocsinak, majd megcsókoltam Szerelmemet.
- Ezt miért kaptam?
- Azért, mert te vagy a világ legkedvesebb, legaranyosabb, legédesebb… egyszóval a világ legtökéletesebb pasija. – Ahogy ezt kimondtam, rögtön elpirultam. Edward persze élt a lehetőséggel, és lefotózott a telefonjával.
- Nos, köszönöm ezt az elismerést, na meg a képet – vigyorgott. Próbáltam elvenni tőle a telefont, de nem sikerült.
- Legalább mutasd meg, hogy jó kép lett-e!
- Nem, mert kitörlöd – makacskodott. Forgatni kezdtem a szemem.
Pár perc múlva beletörődtem. Ha neki tetszik, hát akkor nyugodtan legyen egy képe rólam. Bár azt sem értem, miért van velem, hisz egyáltalán nem mondhatom el magamról, hogy szebb lennék, mint mondjuk az utcán járkáló lányok. Még csak az alakom sem egy modellé, de Edwarddal kapcsolatban én sok mindent nem értek, szóval eggyel több a listán.
Kézen fogva indultunk el a parkba, és néha-néha megálltunk, hogy megcsókoljuk egymást. Kezdett besötétedni, de nem indultunk el, hogy hazamenjünk. Helyette leültünk egy padra, átöleltük egymást és beszélgettünk.
- Kérdezhetek valamit?
- Nyugodtan – válaszoltam, s beletúrtam a hajamba.
- Milyen volt egy asztalhoz ülni Jacobbal, ennyi év után?
- Hát… fura. Eléggé frusztráló, hogy az apám még mindig ugyanúgy néz ki, mint hetven évvel ezelőtt – ettől komolyan kirázott a hideg. Edward persze csak kuncogott.
- Én is pont ugyanígy fogok kinézni hetven év múlva. Akkor az is zavarni fog? – kérdezte mosolyogva, miközben a hajammal játszott.
- Az más. Te nem az apám vagy! Jacob viszont az, és ez, hogy ugyan az a vezetéknevünk, és hasonlítunk… hát már eléggé felkeltette néhány ember érdeklődését, hála Jacobnak, mivel amíg Rimini-ben voltunk, ő elment az iskolába. Egy szóval, pár hónap múlva el kell mennem innen.
- Pár hónap? Azt hittem… amíg el nem végzed a gimnáziumot, itt maradsz! És utána… együtt megyünk el valahova.
- Edward, nézd, ez nem ilyen könnyű. Már Kate-nek szemet szúrtak a hasonlóságok, Gaby előbb-utóbb mindent megtud Embry-ről, így aztán rólam is. És ezzel veszélybe sodorlak téged, és a családodat is. Ha megtudják, hogy léteznek vérfarkasok, akkor előbb-utóbb kutakodni kezdenek, és javíts ki, ha tévedek, de akkor vannak vérfarkasok, ha a vámpírok a közelben tartózkodnak. Nem foglak titeket felfedezni csak azért, hogy itt maradjak, mert az nekem úgy jó. – Megsimogatta a hajam, de láttam a szemében, hogy ez nagyon rosszul esett neki.
- Egyezzünk meg valamiben, jó? – Közbe akartam szólni, de kezét a számra tette. – Érettségizzünk le! Ennyit kérek, utána veled megyek bárhová. Nem nekem lényeg az érettségi, Lili, hanem neked! Te még nem érettségiztél le, én négyévente ezt teszem. Ez így nem igazán fair, nem gondolod? – Fel akartam állni, de nem engedte. Megfogta a kezem és csak ennyit mondott: - Együtt megoldjuk, Lili! – Úgy éreztem, elsírom magam. Még soha nem történt velem ilyen, hogy valaki szeretett engem. Ez még olyan új volt számomra, bár már hónapok teltek el, mégis új. Akaratom ellenére is kicsordult az első könnycseppem, és mivel nem akartam, hogy Edward meglássa, ezért a nyakába borultam.
- Szeretlek! – suttogtam, nehogy megremegjen a hangom, bár még én is bizonytalannak hallottam, nemhogy Ő, aki vámpír.
- Mindenen túl leszünk. Alec-en, Jacob-on, mindenkin. – Elhúzódott, hogy lássa az arcom, amin ép most csordult ki egy újabb könnycsepp.
Féltem. Féltem, hogy elveszítem Őt. Féltem, mert ha rólam tudomást szereznek, a családjának is baja eshet. Féltem, hogy elszakítják tőlem.
Elismételtem magamban a mondatait, megnyugvás képen. Ám ekkor valami szöget ütött a fejemben.
- Mi van Alec-kel? – Lehunyta a szemét, száját és szemöldökét összehúzta.
- Alec – rövid szünetet tartott – nem ment haza a Volturival. Jobban mondva hazament, csak… otthagyta őket. Visszajött ide, és felforgatta az otthonod. Mindent szétszaggatott, semmi sem maradt ép. A szobádban pedig az a felirat fogadott, hogy „Ez fog történni veled, ha a rossz utat választod!”
- Mi? – kétségbeesetten néztem Rá. – Ez mikor volt? Erről én miért nem tudok? Alec bejutott a házamba? Ezek szerint tudja, hogy ember vagyok? Válaszokat akarok, Edward! – Szerelmem lehajtotta fejét, majd kézen fogott, s elindult.
- Ma találtuk így a házad. Alice-nek látomása volt, hogy hazamész, és Alec vár a nappaliban. Ezért mentünk mi oda a bátyáimmal, minden bútort eltüntettünk, és hozattunk újat. Ezért akartam, hogy gyere el hozzánk, mert ott legalább biztonságban lennél. – Lassan kezdett minden összeállni; a szobám, amiben nem tudtam mi olyan más, minden! – Valószínű, hogy amikor belépett a házadba, tudta, hogy ember vagy. – Nagyon sóhajtott, mintha az emberiség titkát viselte volna. – Sajnálom, hogy nem mondtam el. Utálok neked hazudni, de nem akartam, hogy ideges legyél.
- Semmi baj. Szóval Alec bármikor bejuthat a házamba, bár ez eddig is így volt, hisz nem zárt övezet… – Edward keze ökölbe szorult. Sejtettem, mire gondol, bár nem mondtam ki hangosan.
- Megvédünk. A farkasokat is bevonjuk, és ha kell, szólunk a Volturinak is. – Felhorkantam.
- Ha a drágalátos Aro meg akarta volna állítani, akkor megtette volna. Rájuk biztos, hogy nem számíthatunk! – Megsimogatta az arcom, biztatásul.
- Szerintem segíteni fognak, ha addig fajulna a dolog. – Úgy döntöttem, mivel semmi kedvem nem volt közbeszólni, megpróbálok megnyugodni és kinyitni azt a kis „kaput”, ami elzárja a gondolataimat Edward elől.
- És szerinted kinek fognak segíteni? Neki, vagy nekünk? Ugyanis az egy dolog, hogy ti vámpírok vagytok, de ha én megjelenek emberként, mindannyiunkat megölnek!
- Ne aggódj! Ennek nem lesz folytatása, vagyis csak egy; megölöm, ha a közeledbe férkőzik.
- Semmi értelme magunkra haragítani a Volturit.
- Nem érdekel! Az isten szerelmére, Lilian! Téged akar az a rohadék… és nem éppen tisztességes szándékai vannak veled szemben!
- Mit akar? – most, hogy hangosan szólaltam meg, csak ekkor vette észre, hogy eddig hogy kommunikáltunk.
- Téged. Nem csak úgy, ahogy te gondolod, hogy mellette maradsz évekig, míg egyszer fogod magad és lelépsz! Megszerez magának úgy , vagy…
-Vagy? Mit akar most? – tudakoltam. Megőrülök attól, hogy ennyire titokzatos, meg tudnám oldani a problémát, ha hagyná!
- Te nem fogsz megoldani semmit! Az nem megoldás, ha felkínálod neki magad, ő pedig megöl téged! Ugyanis ha nem tudnád, a vámpírméreg halálos a vérfarkasokra!
- De én nem csak farkas vagyok, és ezt te is tudod! Vámpír is, szóval lehet, hogy csak átváltoztatna! – Veszekedtünk. Még soha nem vesztünk össze így.
- Minek kockáztassunk? Ennyire el akarsz hagyni? Tessék, megmondom, mit akar! Látni téged, meggyőzni arról, hogy mellette jobb életed lehet, hogy hagyj el engem, meg akar harapni, át akar változtatni, és legjobban ágyba akar vinni téged! Tessék! – a szavai mélységesen belevésődtek az agyamba. Bezártam a kettőnk közti gondolatkapcsolatot, s sírva felszólaltam.
- Te nem ugyanezt akarod?! – Lassan rázni kezdte a fejét, majd hátat fordított.
- Nem akarlak megölni, se olyat tenni, amit te nem akarsz. – Éreztem, hogy legszívesebben felordítanék, átváltoznék, és megölném Alec-et. Miatta veszekszem azzal az emberrel, akit igazán szeretek. – Nem akartalak megbántani – fordult vissza hozzám, átölelte a derekamat.
- Gyűlölök veled veszekedni! – sírtam, de nem volt időm szipogni, ugyanis Edward megcsókolt. Szenvedélyesen, forrón, mégis megnyugtatóan.
- Minden rendben lesz! – összekulcsolta kezeinket, és elindultunk sétálni.
Ahogy lassan megnyugodtunk mind a ketten, esni kezdett a hó.
- De hát… esik a hó! – Szerelmem egy kicsit elhúzta a száját, de azért láttam, hogy ő is örül.
- Ez lett volna a második meglepetésem, ha nem veszünk össze. – Hirtelen megcsókoltam, ezzel jelezve, mennyire örülök a meglepetésnek. Ő persze nem ellenállt, és nem is hagytam volna.
-Szeretlek!
- Én is szeretlek! – Suttogta vissza.
- Hazamegyünk? – kérdeztem, de rájöttem, nem volt valami fényes ötlet…
- Nem félsz attól, Alec ott van? – Vállat vontam. Tudta, hogy csak a neve hallatán összerezzenek, de azt is látta, hogy kész vagyok szembeszállni vele.
- Nem fogok félni tőle, amíg élek, csak azért, mert ő a Volturihoz tartozott. Attól még ugyanolyan kisgyerek marad, mint amikor először megláttam. – Edward felkacagott.
- Azzal ugye tisztában vagy, hogy körülbelül 150 évvel idősebb nálad?
- Akkor is egy idióta, aki nem képes felfogni, hogy nem érdekel. Olyan, amikor ránézek, mintha egy kis gimnazistát látnék – Edward itt felhúzta a szemöldökét, és vigyorogva várta a folytatást –, nem pedig egy igazi férfit, akire nekem szükségem van.
- Hmm… szóval nem szereted a gimnazista fiúkat… – vigyorgott, s láttam, hogy most olyan következik, ami érdekes lesz. – Ezen megpróbálhatok változtatni. – Lassan közeledett felém, megragadta a testemet, odahúzta magához, és én azt hittem megcsókol, de nem. Ajkait lejjebb helyezte el, a nyakamon, ezzel jóleső sóhajt váltva ki belőlem. Egy idő után elhúzódott. – Mit is mondtál a gimisekről? – Én még mindig zilálva próbáltam levegőhöz jutni.
-Tudod, hogy nem rád értettem, mivel te pont olyan vagy, mint akit valaha is képzeltem. Menjünk haza!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése