A következő részt úgy tervezem, hogy lehet, ismétlem, lehet, hogy Jacob-os lesz. Mármint inkább vele lesz Lili elfoglalva, de lesznek benne terveim Edwarddal is :D Komolyabb terveim...
Jó olvasást kívánok nektek:
Pussy Lill
Hosszú ideig kanyarogtam Port Angeles-ben, mire megtaláltam a címet, ami a város másik felén volt, egy kicsit furcsa, elhagyatott helyen. Azt hittem, a Plázában lesz, vagy valahol a főtéren, de mégsem. Kiszálltam az Audiból, óvatosan körülnéztem. Azonnal bekapcsoltam a riasztót, nehogy ellopják, ugyanis 20 évig kerestem rá a pénzt, hogy meg tudjam venni, és így is csak most sikerült. A zsebemből kihalásztam a kulcstartót, de arra számítottam, hogy itt tudok még venni mellé valami tollat, vagy valamit. Legfeljebb elugrom a főtérre, annyi baj legyen! Óvatosan bekopogtam a kétemeletes házba, vártam, arra az esetre felkészülve, ha Alice rossz címet talált.
- Jövök! - hangzott a felelet a kopogásomra. Pár perc múlva ki is nyílt az ajtó. - Jó napot!
- Jó napot! Én... gravíroztatni szeretnék és ezt a címet kaptam meg. - A férfi harminc éves körül volt, de alig látszott rajta. Körülnézett, hogy lát-e valaki, amikor kitárta előttem az ajtót.
- Fáradjon beljebb! - beléptem az ajtón, s máris megcsapott valamilyen fura illat. Valamilyen gyógynövény lehetett. A ház egyszerű volt, semmi különlegesség; az ajtón belépve a nappaliba érkeztünk, ahol két kanapé volt összetolva, mintha épp költöznének. - Bocsánat a rendetlenségért, nem számítottam vevőkre. Mit szeretne? - Egy külön kis szobába vezetett, ahol szebbnél szebb tollak, kulcstartók, poharak sorakoztak.
- Egy kulcstartóra akarok gravíroztatni, és egy tollat, csak sajnos azt nem hoztam - mosolyogtam az úrra.
- Értem. Ó, milyen feledékeny vagyok! A nevem Max... - kezet nyújtott, amit szívesen fogadtam.
- Lilian vagyok. A gravírozást illetően... szeretném, ha egy kép lenne benne, azzal a felirattal, hogy I love You - Max barna szemeivel kicsit szomorkásan nézett. - A tollra pedig azt szeretném, ha rá lenne írva, hogy Forever .
- Milyen kép legyen a kulcstartóban? Szív, vagy valamilyen idézet kettőtökről, mert úgy veszem észre, ez a Szerelmednek lesz. - Bólogattam, közben elővettem a tárcámat, s abból azt a képet, ami annak a másolata, amit a múltkor Alice készített Rólunk.
- Ezt a képet szeretném, és ebbe a kulcstartóba - odaadtam neki a megmunkálandó tárgyat.
- Hmm... Szerintem szebb lenne, ha választanál itt egy kulcstartót, ugyanis azok üvegből vannak, könnyebb gravírozni. Bár nem azért mondom, ezt is meg tudnám csinálni, csak ha már ilyen gyönyörű képet szeretnél, akkor jobb üvegben.
- Ahogy gondolod, nem értek hozzá olyan sokat - mosolyodtam el, mire felnevetett. - Egyébként remélem nem baj, ha tegezlek. - A képet figyelte, mintha valami érdekes lenne rajta, na jó van is; Edward.
- Nyugodtan, csak 27 vagyok. Mikorra kellenének az ajándékok? - Gondolkozni kezdtem, mikor tudnék megint elszaladni Port Angeles-be. Már azon voltam, hogy felhívom Alice-t, de ő persze, mint mindig, megelőzött. Elküldte a dátumot SMS-ben, hogy akkor tuti bejövünk ajándékokat nézni a többieknek. December 9.
Ennyi állt az üzenetben. Ma november 27.-e van, szóval Maxnak bőven lesz ideje elkészíteni amiket kértem.
- December 9-re, ha lehetne, és akkor majd érte jövök, oké? - Kiválasztottam egy kristályt, vagy üveget, kinek, hogy tetszik.
- Aha, akkorára simán kész leszek. Amúgy, hogy találtál rám, ugyanis én csak bejelentkezett embereknek gravírozok, ha érted, mire gondolok.
- Oh, hogyne! - Beletúrtam a hajamba. - A leendő sógornőm adta meg ezt a címet, hidd el nekem is érdekes volt, hogy ide jövök, nem a városba.
- El tudom képzelni... Leendő sógornőd? Nem vagy még egy kicsit fiatal ahhoz, hogy ilyesmit mondj? Hány éves vagy, 17? - Kérdő tekintettel nézett végig rajtam.
- Igen, annyi idős vagyok, de úgy érzem, a fiú akivel együtt vagyok, meg tud nekem adni mindent, amire szükségem van. - Megrázta a fejét, tiltakozva az ellen, amit mondtam. Úgy tesz, mintha ismerne... ch!
- Szóval gazdag a kölyök! Az ilyen lányok, mint te bármit meg tudnak tenni a pénzért. - Eltátottam a szám; hogy mondhat ilyet? Az olyan lányok, mint én...
- Semmi közöd hozzá, hogy milyen vagyok! Csak, hogy tudd: nem kihasználom, hanem SZE-RE-TEM! Engem a pénz nem boldogít! Soha, de soha nem érdekelt a pénz... van belőle bőven nekem is, hidd el! Szerinted mi a francért hozzád küldtek?! Azért, mert minőségi munkád van, de eléggé borsos áron! Én nem olyan lány vagyok! - Dühöngtem. Nem tudom, mi történt Velem, még életemben nem tettem ilyet, hogy idegennel ordítozok.
- Én csak azt akarom, hogy boldog légy.
- Ki vagy te, hogy megmondd nekem, mikor vagyok boldog?! Jobb lesz, ha máshoz fordulok segítségért... - megfordultam, elindultam az ajtó felé, de Max elém ugrott.
- James egykori barátja vagyok, a testvéredé. Tudok a vérfarkasokról, és azt is tudom, hogy te Jacob lánya vagy. Amíg James nem változott át, nagyon sokat járt ide, de azóta csak ritkán találkozunk. A múltkor beszélgettünk, elszólta magát, azután megmutatta a képet, amin te vagy rajta. Sajnálom, nem tudtam, hogy téged ez ennyire zavar - bűnbánóan nézett szemeimbe.
- Annyit kérek, hogy csináld meg az ajándékokat! És ne ásd bele magad a magánéletembe! - ordítottam rá. Kimentem a szobából, s elhagytam a házat.
Még, hogy az ilyen lányok, mint én! Ch! Annyi köze van hozzám, mint egy kavicsnak az országúton! Hogy jön ő ahhoz, hogy engem rágalmazzon!? Ha James ilyen képet festett le rólam, hát akkor majd neki is megmondom a magamét, ha találkozok vele!
Bepattantam az autóba, a város felé vettem az irányt. Valamit keresni akartam, amit Alice-nek adhatok karácsonyra. Ruhája annyi van, mint az egész Cullen villa, cipője szintén. Mit is vehetnék neki?
Beszáguldottam a Pláza parkolójába, gyorsan letettem a kocsit, majd berohantam az üzletek közé. Amit egyből kiszúrtam, az egy antik ékszerekkel foglalkozó bolt. Először még, hogy minden jelét eltüntessem az idegességemnek, ettem egy vaníliás fagyit. Felvettem a legszebb mosolyom, úgy mentem be az üzletbe.
- Jó napot! - Az eladó ott állt a sok nyaklánc, karkötő, óra, fülbevaló, minden ilyen régi dolog beüvegezett polca mögött.
- Jó napot, kisasszony! Mit szeretne? - Kicsit elgondolkodtam, hogy mit is kellene mondanom. Elvégre azt nem közölhetem, hogy a barátnőm vámpír, neki kellene valami különleges, ami még nincs meg neki ötször.
- Egy nem hétköznapi barátnőmnek szeretnék valami egyedi ékszert. - Körbenéztem, nagyon sok minden volt itt. Még fali óra is.
- Értem, és mire gondolt? Mert vannak gyönyörű karkötőink, gyűrűink...
- Mutatna nekem néhány nyakláncot? Tudja a lány, akinek vinném szereti a nyakláncokat. - Odavezetett egy külön pulthoz, s elkezdett bizsukat pakolni. A szemem majd' kiugrott, hogy nem eredeti, és főleg nem EGYEDI dolgokat tesz elém. Ez olyan, mintha elmennék egy kirakati vásárba; bizsu, bizsu hátán... - Elnézést, de nem az a hirdetésük, hogy olyan dolgokat árulnak, ami sehol máshol nincs? Nem ezekről volt szó, hanem ezüst, arany meg ilyen dolgokról...
- Oh, hát úgy gondoltam, hogy a kisasszony... nem tudná.... - Kérdőn néztem rá.
- Nem tudnám kifizetni? - A nő óvatosan bólintott. - Hölgyem, az ára nem számít. Eredeti, egyetlen - ez a két kulcsszó. Ilyet mutasson nekem! - Körbenézett, biztos keresett valamit. Hátrafordult a gyönyörű piros tokokhoz, s kivett egyet. Egy gyönyörű, és mégis erős nyakláncot vett elő.
Fogalmam sincs, miből lehetett, de kemény, mint a gránit. A medál közepén egy virág díszelgett, körülötte szép motívumokkal.
- Ez eléggé régi darab, talán a legrégebbi, mióta ezt a boltot kitalálták, márpedig generációról generációra öröklődik, hosszú ideje. Körülbelül az 1920-as években találhatták az eredeti tulajdonosok, nem tudom pontosan. - A kezemben forgattam a hibátlan láncot, máris a szívemhez nőtt, pont, mint Alice a legelső alkalommal, hogy találkoztunk.
- Megveszem! - Előhalásztam a tárcámból a kártyámat, s odaadtam. A nő felvont szemöldökkel vette le róla a pénzt. Az ajándékot díszcsomagolásba csomagoltattam, hogy már csak oda kelljen tennem a fa alá. Bár nem is tudom, hogy lesz-e egyáltalán fa; most döbbenek csak rá, hogy nem tudok semmit, Cullenék ünnepi szokásairól. Szoktak egyáltalán ünnepelni? Alice nem szólt, bár lehet, hogy azért, mert úgy tudta, csak Edwardnak akarok vásárolni. Majd óvatosan rákérdezek Szerelemnél, de úgy, hogy ne tudja meg, mire készülök.
Kimentem az üzletből, hazaindultam. Amikor Forks határában jártam, felhívtam Edwardot.
- Szia, Kicsim! - szólt bele lágyan a telefonba.
- Szia! Azért hívlak, hogy most hazamegyek, leteszem a kocsit, utána lezuhanyzok, sminkelek, ilyesmi, ezek után eljönnél értem? Alice azt mondta, hogy hatra vissza kell érnem hozzátok, úgyhogy...
- Mi lenne, ha nem mennél haza, hanem egyből hozzánk jönnél? - Kérdezte nagyon hirtelen.
- Áh, még rendbe kell szednem magam, totál fáradt vagyok, ezen egy fürdés segítene, és 1-2 óra alvás, azt hiszem. Na, értem jössz? - kérdeztem, közben egy kis vendéglőhöz kanyarodtam, mert irtóra megéheztem, pedig Esme túlságosan is jóllakatott. Hát... ezt teszi a farkasgénem.
- Ömm... persze. Mikor érsz haza, mert én már voltam vadászni, de akkor még villámgyorsan elmegyek egyszer. - Hallottam a hangján, hogy feszült.
- Nem tudom, most elmegyek enni. Edward... minden rendben van? - Megálltam az autóval, s ott ültem bent. Összpontosítottam a hangjára, próbáltam belőle kiszűrni valamit, hogy mégis mi lehet vele.
- Igen, Szerelmem, semmi baj. Csak a két bátyám ökörködik itt előttem; épp minket utánoznak - Nagyot nevetett, én meg annyiban is hagytam a dolgot.
- Mondd meg Emmett- nek, hogy képes vagyok kinyírni, szóval hagyja abba! - Egy öblös nevetést hallottam a vonal másik végéről, Em volt az.
- Csak álmodban, szivi! Amíg a mi családunkba tartozol, te is ugyanolyan bánásmódot kapsz, mint Eddy! - Röhögött tovább. Ezt én sem hagyhattam ki mosolygás nélkül. A mi családunkba...
- Oké, most mennem kell! További jó vadászatot! Szeretlek, Édes! - köszöntem el Egyetlenemtől.
- Én is szeretlek, Kicsim! - Kinyomta a telefont. Kiszálltam, bementem az étterembe, de amint megláttam a bent ülőket, egyből ki is fordultam.
- Lil! - Futott utánam James. - Nem ülsz le közénk? - Ahogy Jacobra néztem, hirtelen ismét elöntött a düh.
- Kösz, de nem. Jobb társaságot is el tudok képzelni, mint az apád. Egyébként semmi bajom a többiekkel, csak ő ott az aki ebben megakadályoz. Ja, és mi van azzal, hogy titokban tartjuk a kilétünket? Még ti papoltok Cullen-éknek? - néztem Apámra. - Ti mindent elmondtatok Max-nek rólatok... tud rólam, arról, hogy Edwarddal vagyok, ja és te, James! Ha lehet... ne fűnek fának mondogasd azt, hogy én Edward pénzére hajtok, jó? Megköszönném... - Suttogtam, hogy a többi vendég ne hallja azokon kívül, akiknek szántam.
- Az nem ő volt. - Állt fel. - Én mondtam Max-nek, hogy remélem csak a pénz érdekel.
- Szánalmas vagy, Jacob Black! Még a nevemet is megváltoztatnám, ha nem lenne ennyire macerás. Nem érdemelsz többet, mint amit Anyának okoztál: halált. - Megragadta a kezem, az övé viszont remegett.
- Hát nem érted, Lilian?! Ő tette ezt vele, ő, akit annyira istenítesz! Ő hagyta el, nem én! Én végig mellette álltam, amióta csak az eszemet tudom... Most pedig leülsz közénk, és eszel velünk! Megértetted? - A kezemre néztem, amit még mindig szorított.
- Egy mozdulatomba kerül, és a helyet ellepik a vámpírok - Embry Paul-lal rátette a kezét Jacob vállára.
- Hagyd a lányt! Ne bántsd, az ő döntése volt. Ne itt rendezzetek jelenetet! - mondta mézes-mázos hangon Embry. Apa elengedett (nem is értem, hogy tudom még egyáltalán apának nevezni...), de James odakísért az asztalukhoz.
- Kérlek, Lil, a mi kedvünkért tedd meg, ne az övéért, rendben? Ez csak egy ebéd... semmi több, oké? - Megpuszilta az arcom, odahúzott maga mellé.
- Na végre egy lány, akivel egy cipőben evezek... legalábbis bizonyos értelmekben - nevetett Leah. - Jó téged újra látni, Lilian! - Ölelt meg. Én viszonoztam, és sorra így mindenkit.
- Milyen a vámpírokkal lógni? - kérdezte Paul. - Mindenki egyből elfogad, amilyen vagy?
Rendeltem valamit, utána folytattam a beszélgetést.
- Igen, nekik nincsenek előítéleteik. Elfogadnak... még így is, hogy az vagyok, ami. - mosolyogtam.
- Milyen... megcsókolni egy sziklát? - Kérdezte Chrissiana, a legújabb farkaslány.
- Hm... Edward nem olyan, mint egy szikla... nagyon is érzékeny fiú... - Nem tudtam elmagyarázni, milyen tökéletes, nekik ugyanúgy vámpír marad, hiába hajtogatom, hogy ők mások.
- És lefeküdtél már vele? - Ez hirtelen ért, talán meg is látszott rajtam. Mindenki rám szegezte a pillantását, különösen Jacob, Embry és James. Na meg Chrissiana, de őt a kíváncsiság hajtotta, hiszen alig 16 éves.
- Ömm... ezt nem Jacob jelenlétében fogjuk megtárgyalni. - Vérvörössé váltam, mint mindig, amikor kínos kérdést kapok.
- Szóval igen - firtatta azért is.
- Nem feküdtek le egymással, Edward nem kockáztatná Lili életét, egy hülye kísérletezéssel. - Dühösen néztem Apura, aki vállat rántott.
- Honnan veszed, hogy amikor ma felébredtem egy szál pizsama felsőben, nem azért volt, mert egy gyönyörű éjszakát töltöttem a Szerelmemmel?
- Onnan, hogy nincs Veled. - Állította csak azért is az igazát. (Na jó, én tudom, hogy igaza van, de azért megpróbálom bemesélni neki, hátha megeszi a méreg!)
- Nézz már ki az ablakon! Süt a nap... hogy lehetne velem? - Forgattam a szemem.
Már mindenki rég megette a kaját, de még mindig ott ültünk, beszélgettünk. Mindenki elmondta a történetét, Leah, hogy hogyan találta meg a szerelmét, Chrissiana, hogy elege van, mert ő viszont igenis szereti a vámpírokat (Totál bele van zúgva Jasperbe), de ők - ekkor végigmutatott az asztalon - nem engedik, hogy beszéljen velük.
- Nem rossz pasi ez az Edward... - nézte a másik fotót, amin ketten vagyunk. Kézről-kézre járt, mindenki alaposan megcsodálta a fényképet.
- Boldogok vagytok. Mind a ketten. - Emelte fel a tekintetét Jacob. - Én ezt nem értem, Lili.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése