A képen Lilit láthatjátok, miután Alice levágta a haját.
Sziasztok! Nem is tudom kifejezni, mennyire sajnálom, hogy eddig nem volt rész. Csak nagyon összecsaptak a fejem fölött a hullámok, meg itt volt az év vége is, bele kellett, hogy húzzak. Ráadásul egy csomó versenyre, meg ünnepségre el kellett mennem, de nem baj, azon is túl vagyunk! Remélem megbocsátotok *könyörgően néz* Puszó Lill
Reggel nevetésre ébredtem. Edward még mindig mellettem feküdt, mert éreztem hideg karjait a derekamon.
- Ne aggódjatok, már én is itt találtam, mikor én felébredtem – hallottam meg Alice hangját. Lassan felültem, és néztem Edwardot. Tényleg olyan volt, mintha aludna: a feje felém fordult, a szeme csukva, a szája pedig nyitva volt.
- Pont, mint egy igazi ember - mosolyogtam. Óvatosan kimásztam mellőle, hogy megőrizzem a látszatot. A lányok ott sugdolóztak, legalábbis Alice meg Kate. Rosalie is akkor mászott le a matracról, amikor én az ágyról. Bár Gabi még mindig aludt, s mikor felébredt, óriásit sikított. Abban a pillanatban két hideg kart éreztem a derekamon, majd megint az ágyon voltam. Edward húzott vissza, sóhajtozva. A többiek nevettek, ő meg még mindig az alvót játssza.
- Na ennyit a normális napról – morogtam. Szerelmemet villámgyorsan kicseleztem, és már kint is voltam az ajtón. Lementünk a csajokkal a konyhába, valami reggel félét akartunk csinálni. Még szerencse, hogy tegnap bevásároltunk, másképp totál üres lenne a hűtő. Kivettem a hozzávalókat, és máris megcsináltam a melegszendvicseket. Sütöttünk még bundáskenyeret is, nem mintha olyan sokat megennénk belőle hárman. A srácok is kezdtek lebotorkálni, Jasper-en látszott, hogy mindent megtesz azért, hogy kócosnak tűnjön a haja, Emmett csak úgy jött, ahogy elbúcsúzott. Állításuk szerint megérezték a kaja illatát, s úgy gondolták, lejönnek.
- Hm… Hugi, nem is tudtam, hogy ilyen jól tudsz főzni – mondta elismerően Em. A tegnapi miatt megértem, hogy hízeleg. De legszívesebben már el is felejtettem volna az egészet, semmi értelme ezen rágódnom.
- Sok dologról nem tudsz még velem kapcsolatban, Emmett – mosolyogtam. Ő egy vállrándítással elintézte, aztán leült az asztalhoz, és egy nagy adag bundáskenyeret vett maga elé. Nem tudtam, mire készül, tényleg lenyeli-e, vagy hová rejti? – Ki kér kakaót? – kérdeztem, mikor ismét beértem, s láttam, hogy Alice is falatozik. Ezek bolondok! - gondoltam.
-Én! – vigyorgott rám Alice. Odavittem a még forró kakaót, leraktam az asztalra. – Figyelj, Lili arra gondoltam, hogy esetleg… ma menjünk a vásárlás és a fodrász mellett wellness-be is. Mit szóltok?
-Hé! Ez nem ér! Mi túrázni megyünk, lejárjuk a lábunkat, ti meg beültök masszíroztatni? Köszi szépen – durcázott Emmett.
- Jaj, ti mondtátok, hogy kirándulni akartok menni, úgyhogy maradj csendben! – Förmedt rá Rosalie. Én csak mosolyogtam, annyira emberinek tűntek így. Az én kis családom.
-Felőlem rendben. Kate? Gaby? – néztem rájuk. Kate erősen bólogatott, viszont Gabriella megrázta a fejét.
-Nem lehet. Megígértem Embry-nek, hogy nem lesznek itt a fiúk, és ma találkozunk. Totál kiakadna – vonta meg a vállát. Embry túlságosan korlátozza. Én nem ilyennek ismertem, aki egyfolytában döntéseket hoz a barátnője helyében . – Én indulok is. Köszönöm a vendéglátást – felment, jó halkan, bár nem tudom, Edward éppen járkál-e, vagy még „alszik”. Összeszedte a holmiját, majd körbepuszilt mindenkit, s távozott.
Később elpakoltunk, és beültünk a nappaliba, Alice jóvoltából elkezdtük a második kedvenc játékát játszani. „Találd ki, ki mondta!” – ez volt a címe.
- Figyeljetek! A következő: „Mi lenne, ha békén hagynátok?! Nekem nem lehet magánéletem?! – a hangsúlyból rögtön tudtam, hogy Edward volt az. Az én egyetlen Edwardom, a magánélete miatt aggódik, hogy túl sokan beleavatkoznak.
- Edward – mosolyogtam.
- Így van! Kitaláltad! – tapsikolt Alice. Szerelmem pont akkor kezdett lebaktatni a lépcsőn, kómásnak tettetve magát. – Nahát, felébredt Álomkirályfi!
-Neked is jó reggelt, Alice! – Odamentem hozzá, mire elmosolyodott, én pedig hosszan megcsókoltam. – Egész éjszaka hiányoztál – suttogta.
- Az nagyon érdekes, mert éjfél után beszöktél – vigyorogtam. Vállat rántott. – Na gyere, egyél valamit, mi már reggeliztünk! – behúztam a konyhába, s megmelegítettem a kakaót, bár tudtam, hogy ő úgysem fogja meginni.
-Ugye nem hiszed, hogy inni fogok? – kérdezte annyira halkan, hogy szinte én is alig hallottam.
- A többiek még ettek is, úgyhogy nem szólhatsz egy szót sem! Igyál, aztán kapsz kaját is.
-Ha hozol nekem vért – szúrós pillantást vetettem rá. – Vicc volt, lazulj el egy kicsit, Szerelmem! – hátulról átkarolt, megpuszilta a hajam. – Miért vagy ennyire ideges? A testvéred látogatása miatt?
-Nem csak puszta látogatás volt a részéről, hanem arra volt kíváncsi, bocsánat, nem is ő, hanem Embry, hogy ti itt vagytok-e. Szánalmas, hogy nem képes idejönni, és megkérdezni – mély levegőt vettem. – Elegem van, Edward! Soha semmi nem úgy történik, ahogy én akarom. Totál kész vagyok idegileg, ráadásul, még Jacob is rátesz egy lapáttal. Szabadíts meg kérlek a terhektől, menjünk el valahova, ahol tudunk felejteni, és soha, de soha ne jöjjünk vissza! – Könyörgő szemekkel néztem rá, de Ő csak megrázta a fejét. – Kérlek.
-Nem lehet, amíg el nem rendeztük ezeket az ügyeket. Szerintem mi ketten maradjunk itt, ne menjünk a többiekkel. Majd máskor bepótoljuk, jó? – átölelte a derekamat, s próbált mosolyogni.
- Rendben – Rosalie pont akkor lépett a konyhába.
-Mit pótoltok be máskor? – kérdezte csípőre tett kézzel.
-Nem megyek veletek vásárolni, vigyétek el Kate-t, és érezzétek jól magatokat. Nekem más dolgom van – vállat vont. Nem nagyon erőlteti meg magát, hogy próbáljon megkedvelni, de azt hiszem, ezt meg tudom szokni.
-Felőlem. Akkor mi átöltözünk, utána meg rohanunk shoppingolni. Ti meg érezzétek jól magatokat, bár Edward… - Szerelmem bólintott, Rosalie biztos gondolatban üzent neki valamit.
A többiek lassan elindultak vásárolni, a fiúk pedig összeszedték a holmijukat, s vadászni akartak menni.
- Edward, menj vadászni, rád fér! – az ajtón lökdöstem kifele, mert még meggondolja magát. Szinte fekete az írisze, mégis maradni akar, nem hiszi el, hogy egyedül is megleszek.
- Átmentél Rosalie-be? Azt hittem nem csípitek egymást – mélyet sóhajtottam, Ő pedig összeszorította hívogató ajkait. – Mit fogsz csinálni két teljes napig?
- Csak egy, mert holnap már itt leszel velem – pislogtam. Elhúzta a száját, mire kérdőn néztem Rá. – Vagy nem? – Kezét az ajtófélfának támasztotta, azt bámulta.
- Sütni fog a Nap… Emmett-ék már nagyon régóta el akarnak menni egy hosszabb túrára, így beiktattuk mára és holnapra. Alice is otthon lesz Rose-zal, nem mennek suliba.
- Öhm... akkor, nem tudom, lehet lemegyek La Push-ra – összefonta karjait, mintha nem mehetnék engedély nélkül.
- Jacob-hoz? Nem gondolod, hogy egy kicsit életveszélyes a közelébe menned, mióta megütött? Nem mehetsz egyedül! – úgy nézett rám, mintha megbolondultam volna.
- Nem lesz a közelemben, ne aggódj! Most pedig menj, mert Jasper már közeledik – átöleltem, majd ajkaira tapadtam. – Szeretlek!
- Én is szeretlek, Kicsim. Két nap, és találkozunk! – elindult a Jeep felé. Mielőtt beszállt, még egyszer hátrafordult, rám mosolygott.
Bementem a házba, azon gondolkozva, mit csináljak ezalatt a két nap alatt. A mai napra már megvan a programom, de mit csinálok holnap? És azután? Jó, persze suliban leszek, de… üljek a négy fal között? Majdcsak kitalálok valamit. Felmentem a szobámba, átöltöztem, bementem a fürdőbe, hogy kisminkeljem magam, s már lent is voltam, kezemben a kocsi kulccsal. Villámgyorsan beültem a Mercedes-be, hogy mihamarabb La Push-ban legyek. A határig izgultam magam, de mikor átértem, megkönnyebbülve láttam, hogy nem támadnak rám farkasok. A régi házunk közeli erdő felé vettem az irányt. Olyan húsz méterrel a fák előtt kellett leparkolnom, mert nem volt elég széles az ösvény egy autónak. Kiszálltam, egy kicsit remegve, mert még mindig tartottam a farkasoktól. De mivel nem volt ott senki, elindultam a fák sűrűjébe. Hosszasan gyalogoltam, mire megtaláltam azt, amit kerestem. Közelebb mentem a sírkőhöz, ami a kis rét közepén állt.
- Szia, Anya. Eléggé rég találkoztunk, olyan… 74 éve volt, úgy emlékszem – megmosolyogtam az emléket, miszerint azóta mennyi minden történt. – Képzeld! Kezdenek rendbe jönni körülöttem a dolgok, bár még mindig vannak olyanok, akik kavarnak. Például Alec, a Volturi egyik testőre, biztos te is emlékszel rá. Ott volt ő is Volterrában, mikor te elmentél oda. Szét akar választani… oh, hisz te még nem is tudhatod! Nos, én és Edward úgy látszik, hogy egy párt alkotunk. Öhm… bejött a „jóslatod”, azaz, hogy találjam meg, és szeressem. Ez pont így van, csak, hogy Ő is szeret engem. Nagyon furcsa érzés, ilyen még sosem éreztem. Amikor a szemembe néz… elkápráztat, s majdnem elájulok! – nevettem. – Én… azt hiszem… annyira szerelmes vagyok, hogy akár ölni is képes lennék a Cullen családért, de legfőbbképp Edward-ért. Sok dolog van, amit el kell még mondanom. Például, hogy vannak képességeim. Az egyik az auralátás, bár azt te is tudtad. Mostanában viszont emlékeket látok. Néha a sajátom, néha pedig másoké. Ez felettébb furcsa, mert láttam Edwardot, hogy mennyire szenvedett a kórházban, mikor elütött az autó. De most térjünk vissza a dolgokra, amik megváltoztak; Jacob minden erejével azon van, hogy láthasson, közben kiderült, hogy van egy féltestvérem, aki szintén vérfarkas, csakhogy ő fiú, és James-nek hívják. Aranyos srác, meg minden, de nem akarom, hogy vele is ugyan azt tegye Jacob, mint velem. Meg akarom őt védeni, bár így, hogy itt van, nehezen megy. Lássuk csak, mit hagytam ki: ja igen! A suliban van két nagyon jó barátnőm, csakhogy Gabriella Embry barátnője, így korlátozza azt, hogy velünk lógjon. Kate totál szerelmes az egyik srácba, és végre randiznak is. Akkor most néhány szót az új családomról: Carlisle orvos, nagyon is jó, engem is ő kezelt, mikor volt a baleset. Esme a legjobb pótanya a világon, Jasper folyton a hangulatunkkal foglalkozik, hogy egy kicsit fogjuk vissza magunkat, Alice mindig vásárolna, bulit szervezne, és nagyon drukkol nekünk. Emmett… nos, ő azt hiszi, mindent megengedhet magának, de azért szeretem. Rosalie, nem nagyon örül annak, hogy Edwarddal szeretjük egymást, szerintem ez mindig így fog maradni. Bocsáss meg, hogy nem hoztam virágot, viszont nagyon siettem, hogy Alice ne szóljon Edwardnak, hogy állítson meg. – Felálltam a sír elől, s leporoltam magam. – Indulnom kellene. – Behunytam a szemem, úgy simítottam végig a márványon. – Szia, Anya! – Megfordultam, de nem kellett volna, mert vissza is estem a földre. – A rohadt életbe, hogy… - mikor felnéztem, megláttam azt, akit nem szerettem volna.
-Szia Lili! Hogy vagy? Rég találkoztunk… - megfogta a kezem, segített volna felállni, de én elrántottam a karom.
-Egyedül is fel tudok állni! – morogtam. Már csak az hiányzott, hogy Embry megtaláljon! A fenébe is!
-Láttam, hogy itt parkol egy Mercedes, ami nagyon hasonlított a pióca doktoréra, így gondoltam körbenézek.
- Ja, hogyha véletlenül itt lennének, akkor meg lehessen ölni őket, igaz? Nekem erre nincs időm! – zsebre dugtam a kezem. Elindultam volna az autóm felé, de visszarántott valaki.
- Lil! Csak nem akarsz úgy elmenni, hogy nem köszöntél a bátyádnak? – visszafordultam, s James nyakába ugrottam.
-Dehogy is mennék el úgy! Csupán dolgom van, és nincs sok időm. Viszont délután nagyon szívesen látlak nálam, ha szeretnél jönni – James ránézett Embry-re, majd összehúzott szemöldökkel figyelt engem. Látszólag azon gondolkozott, elmondjon-e valamit, végül kibökte.
-Már most is veled megyek, Lili. És ott is fogok maradni nálad, amíg Edward-ék vissza nem jönnek. – Értetlenül meredtem testvéremre, nem tudtam miért ez a nagy ijedtség. – Alice felhívta Jacob-ot, hogy küldjön valakit utánad, mert egy vámpír van a közelben. Az egyik Volturi vagy ki a franc, és mindenáron a közeledben akar lenni, ezért jöttem én meg Embry. Paul is itt van, csak nem jött elő, mert az erdőt járja, keresve a vámpírt.
-Mi?! Alec itt van? – felidéztem magamban a szavait, miket akkor mondott, mielőtt elment: Tudnod kell, hogy mindig itt leszek neked, ha bármi baj van, itt leszek a háttérben, még ha nem is tudsz majd róla. Vigyázni fogok rád, és mindig arra fogok várni, hogy elfogadj engem. - Ez nem lehet igaz! – mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam.
- De igaz, itt van. Jacob kiadta a parancsot, hogy ketten vigyázzanak rád, meg még egy harmadik farkas, aki kint, a házad előtt vigyáz. Ma én leszek veled fent, Paul és Embry lesznek a kertben. – Még mindig nem fogtam fel, hogy mi is történik. Gondoljuk csak végig! 1. Itt ülök, kiadom szívem, lelkem Anyu sírjának. Igen, eddig megvan. 2. Megjelenik Embry, aztán James, s azt mondják, Alec itt van Oké, azt hiszem ez is stimmel. 3. Mindig lesz körülöttem három vérfarkas, hát ez óriási! De jó, nem elég nekem, hogy van egy idióta vámpír, akit le kell koptatnom, a nyakamba varrnak három farkast is. Szuper! – Csak akkor leszünk hárman, amikor nincs itt a vámpír pasid. Induljunk!
-Állj! Nem kell védelem Alec ellen, hisz meg tudom védeni magam! – Ebben a pillanatban elkezdett rezegni a zsebemben a telefonom. – Mondjad Alice!
- Azonnal hazamész a farkasokkal!
-De meg tudom védeni magam!
- Lilian Black! Nem tűnt fel, hogy már nem vámpír vagy, hanem ember?! MENJ HAZA JAMES-SZEL!!!
-Igenis, Alice tábornok! – lecsaptam a telefont. – Remek! Na, akkor gyorsan menjünk, még mielőtt megjelenne Jacob!
Az autómhoz sétáltunk, ahol Paul is csatlakozott hozzánk. Jobban mondva ő ott várt minket.
-Tiszta a terep? – kérdezte James, miközben beült az anyósülésre.
-Sehol egy vámpír, kivéve őt – bökött felém. Gyilkos pillantást lövelltem felé, mire összeszűkítette szemeit. - Ha jól tudom én teszek szívességet, nem te.
-Kénytelen leszel megbarátkozni a feladattal, Paul – vigyorgott James. Mind a ketten vállat vontunk. Beültem a kocsiba, s ők követték példámat (sajnos). Hazáig hajtottam, majd leállítottam a motort, kiszálltam, kinyitottam az ajtót, de amikor láttam, hogy mindenki be akar jönni, ehhez volt némi hozzáfűznivalóm.
-Csak James, és Paul. Valakinek kint is kell maradnia – Embry mérgesen ült le a lépcsőre. – Gyertek be! – kitártam a két fiú, bocsánat, már Paul nem fiú, hanem férfi, előtt az ajtót, és betessékeltem őket. Paul eltátotta a száját, James pedig kuncogott.
- Csukd be a szád, Paul! Még belerepül valami – nevette.
-Jó, de nem minden nap látsz egy ilyen házat! – leült az egyik kanapéra s a tévét kezdte el kapcsolgatni. James-t karon ragadtam, úgy húztam be a konyhába.
-Mi ez az egész?
-Az a vámpír itt maradt, nem ment el. Embry megérezte a szagát, és követtük. De egyszer csak eltűnt, mintha nem is lett volna az a szag. Aztán telefonált a vámpír barátnőd, hogy keressünk meg téged, mert az a izé… Alex vagy hogy hívtad…
-Alec – javítottam ki.
- Igen az. Na, a csaj azt mondta, hogy meg fog téged találni. Erre mi meg akcióba lendültünk – Leültem a pult előtti székre.
-Ugye Edward nem tudja? Mert ha igen, akkor nagyon ideges lesz – lesütöttem a szemem, mert rájöttem, hogy nincs egy fél órája, hogy arról áradoztam, mennyire tökéletes az életem, és minden baj elmúlt.
-Fogalmam sincs, azt a barátnőd nem mondta.
-A barátnőmet Alice-nek hívják, ha nem tudnád! Kérlek a nevét használd! – Sík ideg voltam, így vele is ordítoztam. – Felmegyek tanulni, nem akarom, hogy zavarjatok! – Paul bekullogott a konyhába, s nekitámaszkodott az ajtófélfának.
- Az nagy baj, mert mi azt az utasítást kaptuk, hogy egyikünknek veled kell lennie, bármi áron, amíg nincs itt a vérszopód, hogy ő legyen melletted. Ketten kint, egy melletted. Ha már itt lesz a piócád, akkor ketten kint. Hacsak nem vállalkoznak ők is őrjáratra, mert akkor egy farkas és egy vérszívó.
-Ez… remek… - majd megőrültem az idegességtől, és még csak egyedül sem lehetek. Intettem James-nek, hogy jöjjön fel velem, ő meg Paul-nak, hogy menjen ki őrködni. Felmentünk a szobámba, én leültem az íróasztalhoz, ő pedig az ágyamon foglalt helyet.
-Pfuj, de büdös van itt! – befogta az orrát, mikor hátrafordultam. – Bocs, Lili, de ez szörnyű, nem is tudom, hogy bírod!
-Szerencsére az anyám génjeit örököltem… - suttogtam.
-Hogy mondod? – megráztam a fejem.
- Semmi, csak nagyon elegem van! – Mély levegőt vettem. - Figyelj James! Mi még igazából nem is beszélgettünk – leraktam a tollamat, s odamentem mellé. – Mesélj magadról!
-Jó, de mit szeretnél tudni?
-Mindent! Majd én is mondok ezt-azt. – Pár percig gondolkodott, majd elkezdte.
-Oké. Na szóval, szeptember 22-én születtem, 17 éve. Mint már tudod, mi csak féltestvérek vagyunk, mert az én anyám nem Bella, hanem Sarah. Ő később költözött ide, minthogy te elmentél, olyan két évvel. Jacob rájött, hogy ő a bevésődése, és összeházasodtak. Aztán… aztán lettem én. Nem sok minden történt az elmúlt 17 évben, de ekkor megjelentek Cullenék. A Quileute-ok átváltoztak farkassá… először borzalmas volt, viszont mostanra már megszoktam. A vámpírok után te is megérkeztél, körülbelül úgy egy héttel. Jacob folyton máshol volt, nem foglalkozott velünk, így egyszer elmentem utána és megláttalak. Az én gyönyörű testvéremet – kacsintott. Tehát ő nem Leah gyereke.
-Hű. Nem is tudtam, hogy ilyen fiatal vagy – nevettem.
-Most legalább már tudod. Na és te? – A mosoly ráfagyott az arcomra.
-Én… nem tudok mit mondani. Nekem… én… szóval… Annyit már tudsz, amint észrevettem, hogy én Bella lánya vagyok. Jacob… nekem nem volt annyira jó apám, mint neked, mert látta, ahogy az anyám szenvedett. Így kénytelen voltam megszökni tőle, és kerestem Cullen-ékat, hogy megbosszuljam az anyámat. Bár már tudom, hogy hülyeség volt, s mikor visszajöttem ide, mert már nem kerestem őket, akkor itt voltak. Khm… beleszerettem Edwardba, most meg itt ülök, a félelem központjában, mert egy vámpír engem keres. Hülyeség, nem? – James megrázta a fejét.
-Ez egyáltalán nem hülyeség. Természetes dolog, hogy félsz, mindenki fél valamitől. Te most épp Alec-től félsz. De csak azért, mert valamit akar tőled - Bólogattam. Ez így van, teljesen igaza van James-nek.
-Oké. Nos akkor én megyek, lezuhanyozok, aztán itt folytatjuk, rendben? – Kacsintott egyet, majd kiment a szobámból, hogy nyugodtan összeszedjem a cuccaimat. Átvonultam a fürdőszobába, megengedtem a fürdővizet, közben fogat mostam. Gyorsan bemásztam a forró vízbe, ami egy kicsit megnyugtatott. Hosszan fürdőztem, majd kiszálltam, egy törülközőt csavartam magam köré, s visszamentem a szobámba, ahol Paul-t találtam. Felhúzott orral nézett körbe.
- Valami baj van? Hol van James? – Odafordult hozzám, majd beszélni kezdett.
- Jelent Jacobnak. Miért tűntél el, Lili? Annyi évig nem láttunk… - közelebb jött.
-Ez… nagyon hosszú és… bonyolult történet. Egyszer biztos el fogom mesélni, csak máskor – mosolyogtam. – Mikor jön vissza a testvérem?
-Nem tudom, pihennie is kell, eléggé hosszú napjai vannak mostanában. Itt vagy te, ráadásul még tanulnia is kell. Neki még nagyon új ez a vérfarkasos dolog, és azt hiszi az ereje véges. Pedig ő is ugyan úgy elfárad, mint egy átlagos ember, talán még jobban is.
-Ne mutasd be a farkas életet. Tudom, milyen, hogy vannak árnyoldalai, nem is kevés. – Odamentem a szekrényemhez, kivettem belőle az éjszakaimat. – Megvárod bent, amíg átöltözök, vagy kimész?
-Láttalak már meztelenül kicsi korodban – vélekedett. – Nyugi, attól kimegyek. – Így is tett. Felkapkodtam magamra a fehérneműt, a hálóinget, majd befeküdtem az ágyba, mikor csörögni kezdett a telefonom. Edward mosolygós arca jelent meg a kijelzőn, aminek szívből örültem. Gyorsan fogadtam is a hívást, hogy mihamarabb hallhassam a hangját.
-Szia! Milyen a vadászat?
- Szia! Nélküled szörnyen unalmas. Most is le kellett ráznom a többieket, hogy tudjak telefonálni. Nagyon hiányzol, Szerelmem!
-Te is nekem, de mikor jössz haza?
-Holnap délután, viszont a suliban elvileg jó napod lesz. Nem írsz semmiből dolgozatot, a tanárok is békén hagynak…
-Nem érdekel, hogy mi lesz a suliban, be se megyek.
-Lili! Kénytelen leszel bemenni, mert ha nem akkor Emmett hazamegy és elvisz! – forgattam a szemem. – Mennem kell, jönnek a többiek. Szeretlek!
-Én is szeretlek!
-Szép álmokat, Kicsim! – Kinyomta a telefont. James nem jött vissza, Paul-t meg nem akartam beengedni. Nem sokkal Edward hívása után elnyomott az álom. Most kivételesen tökéletes volt. Edwarddal voltam egy szigeten, s épp a naplementét néztük. Elmentünk sétálni, majd a vízben úszkáltunk. Azután… arra lettem figyelmes, hogy nem vagyunk egyedül. Ott volt még valaki más is, akit nem ismertem.
-Lilian! Kelj fel! – Mint később kiderült, James rázogatott, mert fél nyolc is elmúlt. – El fogsz késni!!
- Nem érdekel... - visszahúztam a fejemre a takarót, de ekkor megkaptam a legrosszabb felkeltést. Kiment a szobából a fürdőszobába, teleengedett vízzel egy lavort, és rám öntötte az egészet. Hát... nekem sem kellett utána még egyszer szólni. Úgy ugrottam ki az ágyból, hogy egyből James nyakában landoltam, ezzel őt is összevizezve. - Fent vagyok! - bizonygattam, amikor a kezében volt az egyik váza.
- Menj le reggelizni, Embry barátnője is itt van. - Testvéremre kaptam a tekintetem.
- Gabriella tudja, mik vagytok? - James összeszorította a száját, ahogy a szemöldökét is.
- Nem, Gaby nem tudja mik vagyunk - hangsúlyozta ki az utolsó két szót. Elfordítottam a fejem, hogy ne lássa, mennyire gyűlölöm, ha azt mondja "vagyunk".
Totál kész vagyok. Most lett vége a biológia órámnak, Edward nélkül. Eddig még nem hallottam egy szót sem, ami rá utalt volna. Elveszek nélküle, ha nincs velem - szipogtam magamban.
- Lili! Gyere, el fogunk késni tesiről! - Kate rázott fel az ebédlőben.
- Oké, induljunk. - Siettünk az öltözőhöz, átkapkodtuk a ruháinkat, és rohantunk is a terembe. Mondhatom... sikeresen elkéstünk, a tanár meg ordítozott, hogy mit kell késni meg ilyenek...
- Már megbocsásson tanárúr, de majd akkor üvöltözzön velem, ha notórius késő leszek! Addig viszont, mert három percet késtünk, semmi nem történhet! Ha nem jövünk be öt perccel a csengetés után, akkor pattogjon nekem!
- Black! Az igazgatóiba, MOST! - Az ajtó felé mutatott, de én, mintha meg sem hallottam volna, úgy indultam el Kate mellett a többiekhez, akik tátott szájjal figyeltek. - Black! Ne kelljen még egyszer megismételnem, hogy induljon az igazgatóiba!
Visszafordultam, mélyen a tanár szemeibe néztem, s elővettem legszebb mosolyomat. (Tudni kell, hogy a tesitanár 24 körül volt, szóval én idősebb vagyok) A tanár pislogott párat, majd összefonta a kezét.
- Tizenöt kör futás, és nem állhatsz meg! Akkor nem kell bemenned az igazgatóiba, még csak szaktanárit sem fogsz kapni. De ha még egyszer előfordul...
- Nem fog tanárúr! Rossz napom volt, ennyi, sajnálom.
- Már megbocsásson tanárúr, de majd akkor üvöltözzön velem, ha notórius késő leszek! Addig viszont, mert három percet késtünk, semmi nem történhet! Ha nem jövünk be öt perccel a csengetés után, akkor pattogjon nekem!
- Black! Az igazgatóiba, MOST! - Az ajtó felé mutatott, de én, mintha meg sem hallottam volna, úgy indultam el Kate mellett a többiekhez, akik tátott szájjal figyeltek. - Black! Ne kelljen még egyszer megismételnem, hogy induljon az igazgatóiba!
Visszafordultam, mélyen a tanár szemeibe néztem, s elővettem legszebb mosolyomat. (Tudni kell, hogy a tesitanár 24 körül volt, szóval én idősebb vagyok) A tanár pislogott párat, majd összefonta a kezét.
- Tizenöt kör futás, és nem állhatsz meg! Akkor nem kell bemenned az igazgatóiba, még csak szaktanárit sem fogsz kapni. De ha még egyszer előfordul...
- Nem fog tanárúr! Rossz napom volt, ennyi, sajnálom.
A délután további része unalmas volt, amíg az iskolában voltam. Mihelyst kiléptem az udvarra, egy motorral és egy rajta ülő bukósisakos férfival találtam szembe magam.
- Lilian! Pattanj fel! - A férfiban azonal megismertem Jacob-ot. - Kérlek! Ez az egy esélyem van, hogy beszélni tudjak veled, ne vedd el tőlem ezt is! - Ezt is... mit vettem még el tőle, amit nem érdemelt volna meg?
- Veled sehova nem megyek, és ha megbocsátanál... - Elállta az utam, én pedig majd' felrobbantam a méregtől. - Tűnj el, Jacob! A barátaimat sem érdemes zaklatnod, mert azzal nem érsz el semmit, úgyhogy Kate-et is nyugodtan békén hagyhatod. - Megragadta a kezem, amit nagyon nem néztem jó szemmel.
- Te csak ne oktass ki engem, hogy mit csináljak és mit ne! Pont te ne! Egy vámpírral kavarsz, az ellenséggel, mégis idejövök, békülni akarok, te meg elküldesz a francba?!
- Hangosabban nem lehetne? Talán nem úgy kellett volna kezdened, hogy megfenyegeted a barátomat, utána elrabolsz, majdnem megölsz, bejelented, hogy van egy testvérem! Szerinted ez rendben van így? - Elengedett. - Eddig azt sem tudtam megemészteni, hogy meghalt az anyám! Erre te gyűlölni kezdted azt az embert, akit mindennél jobban szeretek, közlöd, hogy pár éve összefeküdtél egy indián nővel, és hopp, lett egy öcsém, már nem úgy értem, hogy nem szeretem James-t, nála jobb testvért el sem tudnék képzelni, csak... kurvára gyászoltad az anyámat! - Lehajtotta a fejét, úgy hallgatta, ahogy viszonylag halkan fejezem ki nem tetszésemet.
- Nem ember. - Szakított félbe.
- Mi van?! - Keményen a szemembe nézett.
- Azt mondtad, gyűlölni kezdted azt az embert; az minden csak nem ember, hanem egy pióca és ő okozta az anyád halálát, szóval miért is nem gyűlölöd azt a férget?
- Pont erről beszélek; még te várod el tőlem, hogy megbocsássak? Húzz a fenébe, te rohadék!
Hátat fordítottam, elindultam az autóm irányába. Ezt a beszélgetést is túléltem, és nem hallotta senki, mert már mindenki hazament. Az autózás egy kicsit jót tett, ráadásul Edward is azt mondta, hogy ma hazajön. Ahogy behajtottam az utcába, sehol nem láttam autót. A házam előtt sem láttam az ismerős Volvo-t, így talán Edwardék még nem jöttek haza. Szomorúan kullogtam be a házba, ahol halálos csend honolt.
Előkaptam a telefonom, megkerestem benne Alice számát. Azon gondolkoztam, tárcsázzam-e vagy hagyjam békén? Nem kellett sokáig gondolkodnom, megszólalt a telefon.
- Szia, Lili! Úgy láttam egy kis lelkizésre vágysz, átjössz hozzánk? - Túlságosan is szomorú voltam ahhoz, hogy letagadjam, és ne menjek el.
- Köszönöm, fél óra és ott vagyok. Alice! Edward hazaért már? - Hosszabb csend következett.
- Még nem. - Hallottam a hangján, hogy történt valami.
- Mi történt?
- Semmi, Lili, csak gyere. Le kell tennem, szia!
Azonnal visszapattantam a Mercedes-be, s hajtottam a Cullen villa felé. A lámpánál annyira beletapostam a gázba, hogy lefulladtam. Mély levegőt vettem, újra beindítottam a kocsit, viszont most sokkal óvatosabban léptem a gázra. Húsz perc múlva el is értem a Cullen házat. Alice kint ült a tornácon, s engem várt.
- Szia! - Pattant oda az ablakhoz.
- Csáó, Alice! - Kivettem a mobilomat is, hogyha Edward véletlenül telefonálna, el tudjon érni.
- Veled sehova nem megyek, és ha megbocsátanál... - Elállta az utam, én pedig majd' felrobbantam a méregtől. - Tűnj el, Jacob! A barátaimat sem érdemes zaklatnod, mert azzal nem érsz el semmit, úgyhogy Kate-et is nyugodtan békén hagyhatod. - Megragadta a kezem, amit nagyon nem néztem jó szemmel.
- Te csak ne oktass ki engem, hogy mit csináljak és mit ne! Pont te ne! Egy vámpírral kavarsz, az ellenséggel, mégis idejövök, békülni akarok, te meg elküldesz a francba?!
- Hangosabban nem lehetne? Talán nem úgy kellett volna kezdened, hogy megfenyegeted a barátomat, utána elrabolsz, majdnem megölsz, bejelented, hogy van egy testvérem! Szerinted ez rendben van így? - Elengedett. - Eddig azt sem tudtam megemészteni, hogy meghalt az anyám! Erre te gyűlölni kezdted azt az embert, akit mindennél jobban szeretek, közlöd, hogy pár éve összefeküdtél egy indián nővel, és hopp, lett egy öcsém, már nem úgy értem, hogy nem szeretem James-t, nála jobb testvért el sem tudnék képzelni, csak... kurvára gyászoltad az anyámat! - Lehajtotta a fejét, úgy hallgatta, ahogy viszonylag halkan fejezem ki nem tetszésemet.
- Nem ember. - Szakított félbe.
- Mi van?! - Keményen a szemembe nézett.
- Azt mondtad, gyűlölni kezdted azt az embert; az minden csak nem ember, hanem egy pióca és ő okozta az anyád halálát, szóval miért is nem gyűlölöd azt a férget?
- Pont erről beszélek; még te várod el tőlem, hogy megbocsássak? Húzz a fenébe, te rohadék!
Hátat fordítottam, elindultam az autóm irányába. Ezt a beszélgetést is túléltem, és nem hallotta senki, mert már mindenki hazament. Az autózás egy kicsit jót tett, ráadásul Edward is azt mondta, hogy ma hazajön. Ahogy behajtottam az utcába, sehol nem láttam autót. A házam előtt sem láttam az ismerős Volvo-t, így talán Edwardék még nem jöttek haza. Szomorúan kullogtam be a házba, ahol halálos csend honolt.
Előkaptam a telefonom, megkerestem benne Alice számát. Azon gondolkoztam, tárcsázzam-e vagy hagyjam békén? Nem kellett sokáig gondolkodnom, megszólalt a telefon.
- Szia, Lili! Úgy láttam egy kis lelkizésre vágysz, átjössz hozzánk? - Túlságosan is szomorú voltam ahhoz, hogy letagadjam, és ne menjek el.
- Köszönöm, fél óra és ott vagyok. Alice! Edward hazaért már? - Hosszabb csend következett.
- Még nem. - Hallottam a hangján, hogy történt valami.
- Mi történt?
- Semmi, Lili, csak gyere. Le kell tennem, szia!
Azonnal visszapattantam a Mercedes-be, s hajtottam a Cullen villa felé. A lámpánál annyira beletapostam a gázba, hogy lefulladtam. Mély levegőt vettem, újra beindítottam a kocsit, viszont most sokkal óvatosabban léptem a gázra. Húsz perc múlva el is értem a Cullen házat. Alice kint ült a tornácon, s engem várt.
- Szia! - Pattant oda az ablakhoz.
- Csáó, Alice! - Kivettem a mobilomat is, hogyha Edward véletlenül telefonálna, el tudjon érni.
- Miért voltál annyira szomorú? - Vállat vont.
- Nem is tudom, unatkoztam. Mi volt a suliban? - Megtorpantam. Alice nem láthatta, hogy Jacob odajött, másképp nem kérdezne ilyet.
- Hosszú, majd máskor, rendben? - fújtam ki a levegőt. Elém pattant a semmiből, csípőre tett kézzel.
- Időnk, mint a tenger, drága barátném. Üljünk ide le, és meséld el mi is történt! - A tornácon lévő padra mutatott, s furcsa arckifejezésem láttán felkacagott.
- Hát jó! Minden akkor kezdődött, mikor átléptem a határt... - Alice eltátotta a száját, szemei villámokat szórtak dühében.
- Mit csináltál? Lili, te átlépted a vámpír-vérfarkas határt? Én... ezt nem tudtam... csak felhívtam Jacob-ot, hogy állítson őrséget.
- Azt nem tudom, hogy nem láttad, de átléptem a határt, mert meg kellett néznem valamit. Megjelent Embry, James és Paul, hogy haza kell mennem velük, mert Alec itt van, Embry megérezte a szagát. Ott voltak egész éjjel, Paul Embry-vel kint őrködött, James meg bent aludt velem, vagy már nem emlékszem. Elmentem a suliba, mikor kijöttem megjelent előttem Jacob. Azt akarta, hogy menjek vele, én meg kiosztottam. Elkezdtünk veszekedni, úgyhogy ott tartunk, ahol eddig, magyarul sehol. - Mikor felemeltem a fejem, Alice bűnbánó arccal nézett be az üvegen. - Ugye nem mondod el Edwardnak azt, hogy Jacob ott volt az iskolánál?
- Menjünk be, jó? - Felpattant, elővette vigyori arcát, s megragadta a kezem. Bevonszolt a házba, ahol a nappaliban felkapcsolódott a villany.
- MEGLEPETÉS!!! - hallatszott mindenfelől. Alice odatáncolt a többiekhez, én pedig dermedten álltam az ajtóban.
- Ez... ez... miért? Nincs is szülinapom!
- Azt mi nagyon jól tudjuk, Kedvesem - jött oda hozzám Edward, de csak egy elmosódott foltot láttam. Rám mosolygott, közelebb hajolt, és ajkait az enyémekre tapasztotta. Hosszan csókoltuk egymást, végül ő húzódott el. - Úgy gondoltuk, hogy... megünnepelhetnénk, hogy teljes a családunk. És hát... Alice kitett magáért - grimaszolt. Elnevettem magam, ahogy a többiek is. Egy kicsit csendben maradtunk, mert talán mindenkinek az eszébe jutott Bella... Vele is teljes volt a családjuk. Végül Edward törte meg a csendet. - Beszélhetünk? - Bólintottam, s elindultunk fel a lépcsőn.
Amikor beértünk a szobájába, odavezetett az ágyhoz, ahová leültetett.
- Miért voltál La Pushban? Azt hittem csak viccelsz, hogy menni akarsz. Ráadásul Alice sem látta, hogy mész és ez idegesít. - Ökölbe szorult a keze. - Mit akart Jacob tőled az iskolánál? Miért nem szabad nekem erről tudnom? - emelte fel tekintetét.
- Én csak... azt akartam, hogy ne légy ideges. Tudtam, hogy Jacobnak rontanál, hogy mit keresett a ti területeteken... - Megsimogatta a hátam, pillantása ellágyult.
- Beszélni fogok vele, az biztos. De mi ez a marhaság, hogy Alec itt van? A Volturi hazament! - Lehunytam a szemem.
- Minden szavamat hallottad. Alice hívta fel Jacob-ot, hogy Alec a nyomomban van, és átkelt a határon. - Az ajkai egyetlen vonallá préselődtek, szemei szikráztak.
- Nem voltunk elég óvatosak! Tudhattam volna, hogy itt fog maradni - Megint magát okolta. Szokás szerint.
Alice barátnőm ekkor berontott az ajtón, mint akit kergetnek.
- Lili! Kérlek gyere velem, ruhát cserélünk! És csinálok neked egy nagyon szuper frizurát. - Hirtelen ellhomályosult a tekintete. - Be ne gyere a szobámba, Edward! - sziszegte. Átvonszolt a szobájába, Jasper-t leküldte a többiekhez, s kiszedett a szekrényből két ruhát. Az egyik kék színű, a másik fekete. A szabásuk hasonló, mégis egy kicsit más. Már nyúltam volna a fekete ruháért, amikor Alice ordítozni kezdett.
- Lili! Nem gondolod, hogy mindig fekete ruhát veszel fel? Kit gyászolsz? Tudtommal van egy barátod, aki szívből szeret, egy családod, akik szintén nagyon szeretnek, egy bátyád, ki a végsőkig elmenne érted, na jó, nem, mintha Edward meg mi nem, de ez most mindegy. Vedd fel a kék ruhát! - Úgy tettem, ahogy mondta. Szerintem borzalmasan festhettem ki, nem nagyon szeretem a kéket. Jó, felveszem meg minden, de nem gyakran.
- Alice! Miért pont kék? - nyafogtam. Ő is odaállt mellém, már a sminkje, s haja is rendben volt.
- Azért, mert a kék Edward kedvenc színe. Ezzel most neki kedveskedünk - mosolygott. - Na lássuk a hajad. - Átvitt a fürdőszobába, ami hatalmas volt. A tükör előtt most egy kis asztalka állt, rajta mindenféle smink cuccal; szemceruzával, alapozóval, púderrel, rúzzsal, szájfénnyel, szempillaspirállal, különböző szemhéjfestékekkel. Volt még egy olló is a kis asztalkán. Várjunk csak... olló?! - Szóval, most le fogom vágni a hajad, rendben? - leültetett egy székbe, én pedig tiltakozólag felemeltem a karom.
- Nem, nincs rendben. Az embereknek túlságosan feltűnő lesz, ha holnap rövid hajjal, két hét múlva meg már hosszú hajjal járkálok, nem gondolod? - ódzkodtam.
- Ömm... arra gondoltam, hogy egy kis melírt is tennék bele, kérlek, kérlek, kérleeeeeek!!! - Könyörgött. Nem volt szívem hallgatni, ahogy ez a kis tündér ennyire könyörög, de azért még húztam az időt.
- Nem akarom levágatni!
- Te mondtad, hogy két héten belül úgyis megnő! A melírt meg kimossuk, ez csak ilyen egyszer használatos - legyintett. Hát jó - gondoltam. Beleegyezésemet adtam, s Alice vidáman a nyakamba ugrott. Azonnal dolgozni kezdett, megmosta a hajam, levágta, amit szörnyülködve néztem, majd hozzákezdett melírozni. Ahhoz képest, hogy mindez mennyi időbe telt volna egy fodrászüzletben, nagyon hamar kész volt. (10 perc volt az egész!) Még nem nézhettem meg az új hajam, mert azonnal sminkelni kezdett. Azzal két és fél perc alatt végzett. Végül letörölte a hátamról a hajvágás maradványait, de nem sok volt. Visszafordította a széket a tükör felé, majd felszólalt.
- Megnézheted! - Kinyitottam a szemem, de vissza is kellett csuknom, annyira meglepődtem. Sokkal jobb lett, mint hittem.
- Úr... isten... - alig tudtam beszélni.
- Tetszik? - Alice kicsit félve állt mellém a tükör elé.
- El sem tudom mondani, mennyire - mosolyogtam.
- Akkor mehetünk? Edward tényleg be fog jönni, ha nem megyünk le... másfél percen belül. Bólintottam, s elindultunk barátnőmmel le a földszintre, a partyra.
Ezen a képen pedig Lili ruhája látható, amit Alice annyira rá akart adni :)
- Hosszú, majd máskor, rendben? - fújtam ki a levegőt. Elém pattant a semmiből, csípőre tett kézzel.
- Időnk, mint a tenger, drága barátném. Üljünk ide le, és meséld el mi is történt! - A tornácon lévő padra mutatott, s furcsa arckifejezésem láttán felkacagott.
- Hát jó! Minden akkor kezdődött, mikor átléptem a határt... - Alice eltátotta a száját, szemei villámokat szórtak dühében.
- Mit csináltál? Lili, te átlépted a vámpír-vérfarkas határt? Én... ezt nem tudtam... csak felhívtam Jacob-ot, hogy állítson őrséget.
- Azt nem tudom, hogy nem láttad, de átléptem a határt, mert meg kellett néznem valamit. Megjelent Embry, James és Paul, hogy haza kell mennem velük, mert Alec itt van, Embry megérezte a szagát. Ott voltak egész éjjel, Paul Embry-vel kint őrködött, James meg bent aludt velem, vagy már nem emlékszem. Elmentem a suliba, mikor kijöttem megjelent előttem Jacob. Azt akarta, hogy menjek vele, én meg kiosztottam. Elkezdtünk veszekedni, úgyhogy ott tartunk, ahol eddig, magyarul sehol. - Mikor felemeltem a fejem, Alice bűnbánó arccal nézett be az üvegen. - Ugye nem mondod el Edwardnak azt, hogy Jacob ott volt az iskolánál?
- Menjünk be, jó? - Felpattant, elővette vigyori arcát, s megragadta a kezem. Bevonszolt a házba, ahol a nappaliban felkapcsolódott a villany.
- MEGLEPETÉS!!! - hallatszott mindenfelől. Alice odatáncolt a többiekhez, én pedig dermedten álltam az ajtóban.
- Ez... ez... miért? Nincs is szülinapom!
- Azt mi nagyon jól tudjuk, Kedvesem - jött oda hozzám Edward, de csak egy elmosódott foltot láttam. Rám mosolygott, közelebb hajolt, és ajkait az enyémekre tapasztotta. Hosszan csókoltuk egymást, végül ő húzódott el. - Úgy gondoltuk, hogy... megünnepelhetnénk, hogy teljes a családunk. És hát... Alice kitett magáért - grimaszolt. Elnevettem magam, ahogy a többiek is. Egy kicsit csendben maradtunk, mert talán mindenkinek az eszébe jutott Bella... Vele is teljes volt a családjuk. Végül Edward törte meg a csendet. - Beszélhetünk? - Bólintottam, s elindultunk fel a lépcsőn.
Amikor beértünk a szobájába, odavezetett az ágyhoz, ahová leültetett.
- Miért voltál La Pushban? Azt hittem csak viccelsz, hogy menni akarsz. Ráadásul Alice sem látta, hogy mész és ez idegesít. - Ökölbe szorult a keze. - Mit akart Jacob tőled az iskolánál? Miért nem szabad nekem erről tudnom? - emelte fel tekintetét.
- Én csak... azt akartam, hogy ne légy ideges. Tudtam, hogy Jacobnak rontanál, hogy mit keresett a ti területeteken... - Megsimogatta a hátam, pillantása ellágyult.
- Beszélni fogok vele, az biztos. De mi ez a marhaság, hogy Alec itt van? A Volturi hazament! - Lehunytam a szemem.
- Minden szavamat hallottad. Alice hívta fel Jacob-ot, hogy Alec a nyomomban van, és átkelt a határon. - Az ajkai egyetlen vonallá préselődtek, szemei szikráztak.
- Nem voltunk elég óvatosak! Tudhattam volna, hogy itt fog maradni - Megint magát okolta. Szokás szerint.
Alice barátnőm ekkor berontott az ajtón, mint akit kergetnek.
- Lili! Kérlek gyere velem, ruhát cserélünk! És csinálok neked egy nagyon szuper frizurát. - Hirtelen ellhomályosult a tekintete. - Be ne gyere a szobámba, Edward! - sziszegte. Átvonszolt a szobájába, Jasper-t leküldte a többiekhez, s kiszedett a szekrényből két ruhát. Az egyik kék színű, a másik fekete. A szabásuk hasonló, mégis egy kicsit más. Már nyúltam volna a fekete ruháért, amikor Alice ordítozni kezdett.
- Lili! Nem gondolod, hogy mindig fekete ruhát veszel fel? Kit gyászolsz? Tudtommal van egy barátod, aki szívből szeret, egy családod, akik szintén nagyon szeretnek, egy bátyád, ki a végsőkig elmenne érted, na jó, nem, mintha Edward meg mi nem, de ez most mindegy. Vedd fel a kék ruhát! - Úgy tettem, ahogy mondta. Szerintem borzalmasan festhettem ki, nem nagyon szeretem a kéket. Jó, felveszem meg minden, de nem gyakran.
- Alice! Miért pont kék? - nyafogtam. Ő is odaállt mellém, már a sminkje, s haja is rendben volt.
- Azért, mert a kék Edward kedvenc színe. Ezzel most neki kedveskedünk - mosolygott. - Na lássuk a hajad. - Átvitt a fürdőszobába, ami hatalmas volt. A tükör előtt most egy kis asztalka állt, rajta mindenféle smink cuccal; szemceruzával, alapozóval, púderrel, rúzzsal, szájfénnyel, szempillaspirállal, különböző szemhéjfestékekkel. Volt még egy olló is a kis asztalkán. Várjunk csak... olló?! - Szóval, most le fogom vágni a hajad, rendben? - leültetett egy székbe, én pedig tiltakozólag felemeltem a karom.
- Nem, nincs rendben. Az embereknek túlságosan feltűnő lesz, ha holnap rövid hajjal, két hét múlva meg már hosszú hajjal járkálok, nem gondolod? - ódzkodtam.
- Ömm... arra gondoltam, hogy egy kis melírt is tennék bele, kérlek, kérlek, kérleeeeeek!!! - Könyörgött. Nem volt szívem hallgatni, ahogy ez a kis tündér ennyire könyörög, de azért még húztam az időt.
- Nem akarom levágatni!
- Te mondtad, hogy két héten belül úgyis megnő! A melírt meg kimossuk, ez csak ilyen egyszer használatos - legyintett. Hát jó - gondoltam. Beleegyezésemet adtam, s Alice vidáman a nyakamba ugrott. Azonnal dolgozni kezdett, megmosta a hajam, levágta, amit szörnyülködve néztem, majd hozzákezdett melírozni. Ahhoz képest, hogy mindez mennyi időbe telt volna egy fodrászüzletben, nagyon hamar kész volt. (10 perc volt az egész!) Még nem nézhettem meg az új hajam, mert azonnal sminkelni kezdett. Azzal két és fél perc alatt végzett. Végül letörölte a hátamról a hajvágás maradványait, de nem sok volt. Visszafordította a széket a tükör felé, majd felszólalt.
- Megnézheted! - Kinyitottam a szemem, de vissza is kellett csuknom, annyira meglepődtem. Sokkal jobb lett, mint hittem.
- Úr... isten... - alig tudtam beszélni.
- Tetszik? - Alice kicsit félve állt mellém a tükör elé.
- El sem tudom mondani, mennyire - mosolyogtam.
- Akkor mehetünk? Edward tényleg be fog jönni, ha nem megyünk le... másfél percen belül. Bólintottam, s elindultunk barátnőmmel le a földszintre, a partyra.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése