2. rész Baleset

Átöltöztem, kisminkeltem magam, hátha valami jó helyre is megyünk. Mentem le a lépcsőn, és a nappali asztalon megláttam egy csokor tűzliliomot. Volt benne egy kártya is. Ez volt ráírva: Liliomot a Liliomnak! Vajon ki hagyta ott? És kinek lehet ennyire szép írása? És a legfontosabb kérdés. Hogy jött be?! Leraktam a kezemből a csokrot, és a kulcsomért mentem. Bezártam az ajtót. A kocsim a bejárón állt. Gyorsan hajtottam a parkba. Mivel még Gabriella nem volt ott, ezért kerestem egy parkolót. Kiszálltam a kezemben a táskámmal, és a telefonommal. Két lépést tettem és megálltam. A kocsim mellett egy Volvo volt.
- De hülye vagyok! Még csak most találkoztam vele, és már minden Volvo-t az övének gondolok! Én marha! - halkan motyogtam. Visszafelé menet láttam egy kisfiút labdázni. Tőle úgy 2-3 méterre elejtettem a zsepimet. Lehajoltam érte, és láttam, hogy a kisfiú az útra szalad a labdáért. Szemből jött egy autó.
- Vigyázz! - futottam, bár nem kellett megerőltetnem magam. Gyors vagyok. Ellöktem a fiút. A kocsi engem gázolt el. Nekicsapódtam a szélvédőnek. Fejjel csapódhattam, mert nagyon fájt ezután. Elsötétült a világ. Egy kórházban ébredtem. Fájt a fejem. Fel akartam kelni, hogy mehessek a parkba. Egy bársonyos hang szólalt meg.
- Ne mozogj! Jó nagyot estél. - kinyitottam a szemem. Edward ott állt a sarokban.
- El tudom képzelni. Aú.- nem jött közelebb.
- Kerítek egy orvost és megmondom neki, hogy felébredtél. Addig maradj itt. - lélegzetvisszafojtva elment az ágyam előtt, és kiment az ajtón. A mellettem lévő szekrényt tapogattam. A telefonomat kerestem. Aztán eszembe jutott, hogy ellöktem az úton.
- A fenébe! - Edward visszatért, egy orvossal a szobába. Az orvos haja mézszőke, és a szeme ugyancsak arany színű. Ő is tökéletes volt. Bár a szépsége egyáltalán nem haladta meg az Edward-ét.
- Jó napot, Miss Black. Nos, nagyot csapódott. A koponyája megzúzódott, és a karját is be kellett varrnunk. - felemeltem a jobb karom. Végig varratokkal volt tele.
- Megmondaná, Dr. ... - elmosolyodott.
- Carlisle Cullen. - bólintottam.
- Dr. Cullen. Megmondaná, hogy mikor mehetek haza? - a kórlapomra nézett.
- Minimum 2 napig bent kell maradnia. - lehunytam a szemem.
- Remek. - lerakta a dossziét, és távozott. Edward mostmár az ágyam mellé ült. - Gabriella tudja, hogy mi történt, vagy hiába vár a parkban? - odanyújtotta a telefonom. - Köszi!
- Tudja. Egyébként, a kisfiú szülei kint vannak. Meg szeretnék köszönni neked, hogy megmentetted a fiukat.
- Ki hozott be ide? - megfeszült az állkapcsa.
- Én. - mélyen a szemembe nézett.
- Tehát nem tévedtem, mikor a te kocsidat láttam. De mit kerestél ott?
- Nem, nem tévedtél. Semmit. Csak sétálni akartam. - leraktam a telefonom.
- És nagyon véletlenül pont ott voltál, ahol én. És pont ott parkoltál. Sőt, még a balesetet is láttad. Követtél? - elfordult.
- Nem. Csak sétáltam. - az ajkamba haraptam.
- Túl sok mindent éltem már át, ahhoz Edward, hogy rájöjjek, ha hazudnak. Nem veszem be. Követtél? - mostmár rám nézett.
- Nem. Én csak... azért mentem utánad, hogy ha kell segíteni tudjak. Nem követtelek. - fájdalom látszott a szemében.
- Honnan tudtad, hova megyek? Mert előbb ott voltál. - felállt, és az ablakhoz ment.
- Nem tudtam. - egyre jobban érzem, hogy igaz amit először gondoltam róla.
- Hát persze. Hol a kocsim? - visszafordult.
- A húgom, Alice elvitte az otthonodba. - a szemöldököm ráncoltam.
- Mégis, honnan tudjátok hol lakom? - megszólalt a telefonja.
- Halló? Igen. Rendben. Szia! - elindult az ajtó felé. - Ne haragudj, mennem kell. - kiment, és becsukta az ajtót. Egyedül maradtam.

1. rész Találkozás folytatása

Mikor kicsöngettek, a fiú szó nélkül felugrott, és kiviharzott a teremből. Az aurája azt mutatta, hogy nagyon ideges. Nem tudtam mire vélni ezt. Úgy döntöttem, hazamegyek. Elég volt a mai napból. Amint kiléptem az udvarra, megláttam, hogy a fiú ott áll a Volvo mellett. Ennél rosszabbat el se képzelhettem volna. Kate és Gabriella mellém álltak.
- Találkoztál Mr. Szívtipróval? - Gabriella vigyorgott. - Amint látom igen. Gyönyörű, nemde? A tökéletesség élő szobra. - még mindig engem nézett.
- Hát, külsőre lehet, hogy tökéletes, de belül nem hiszem. - elindultam, mire Kate visszarántott.
- De belül is az. Persze, olyanokkal mint mi, nem állnak szóba. Lilian, ha megkérhetlek, hazavinnél? Ugyanis úgy hallottam te a város másik felén laksz, és útba esik az otthonom. - Persze. Gyere, menjünk. Szia Gabriella. - elbúcsúztunk és elindultam a kocsim felé.
- Ugye nem akarsz arra menni? Ott a Cullen, illetve a gazdag részleg van. - húztam tovább.
- Mellesleg a sulitól való legtávolabbi parkoló. Gyere már! - akkorát rántottam rajta, hogy már ott volt mellettem. Félve ment balra, azt hihette, hogy ott a kocsim.
- Nem, nem, nem. Erre megyünk. - mikor meglátta, hogy a Volvo felé húzom, a fejére húzta a kapucnit. - Nem oda megyünk. - meglátta a Mercedest, és majdnem összeesett. Legalábbis a térde megrogyott.
- Az a te kocsid a Volvo mellett? - bólintottam. - Már bánom, hogy megkértelek, hogy vigyél haza. - a fiú nevetett. Nem értettem mi olyan vicces. Aztán láttam, hogy engem, meg Kate-t nézte. Kate beült az anyósülésre. Én is beültem. Aztán tolattam, majd gázt adtam. Nem mehettem többel kb. 140-nel, mire Kate visítani kezdett.
- Mi az? Mi van? - a kilóméterórát nézte kimeredt szemmel.
- 140-nel mész! Lassíts! Még elütsz valakit! - el is felejtettem, hogy azt hiszi átlagos vagyok.
- Bocsi. Így jobb? - már csak 100-zal mentem. - Kate? Ki volt az a fiú ott a Volvo mellett? - Mr. Szívtipróra gondolsz? Ő Edward Cullen. Miért? - vállat vontam.
- Csak azért, mert mellette ülök biológián, és mikor rám nézett azután nagyon ideges lett. - tátott szájjal nézett rám.
- Ez komoly? Mellette ülsz bioszon? Nem is tudod mennyire szerencsés vagy. - én ezt nem tartottam szerencsének. A városból kivezető úton Kate szólt, hogy álljak meg. Azt is megbeszéltük, hogy holnap én viszem suliba. Végre hazamehettem. Egész úton Edward körül járt az eszem. Lehet, hogy ő tényleg az? Beáltam a garázsba, mikor csörögni kezdett a telefonom. Ismeretlen volt, ezért felvettem.
- Hallo? - kicsit remegett a hangom.
- Szia, Lilian! Gabriella vagyok. Csak azt szeretném megkérdezni, hogy nem akarsz-e majd később találkozni valahol.
- De, persze. az jó lenne. Mikor? - rövid csend volt.
- Olyan 4 körül, a parkban? - megnéztem az órát.
- Oké, az jó lesz. Szia! - leraktam. Bementem, felmentem a szobámba, és beraktam egy DVD-t. A filmen elaludtam. Nem sokkal ezután, csörömpölésre ébredtem. Lementem, de nem volt ott senki. Készülődnöm kellett, így nem volt időm megnézni, hogy mi lehetett a zaj forrása.

1. rész Találkozás

Egy kisvárosba költöztem. A neve Forks. Valamikor én is itt éltem. De az már... nagyon rég volt. Ez az egyetlen hely, ahol talán úgy élhetnék, mint régen. Az autómban ülök. Ma megyek először a suliba. Az utcán mindenki megbámulja az autóm. Az érkezésemre mindenki felfigyelt, főleg azért, mert a legdrágább házat vettem meg magamnak. Senkit nem ismerek a környékről. A suliban egy kicsit hátrébb parkoltam, hogy ne legyen annyira feltűnő a kocsim. De nem az én kocsim volt az egyetlen, ami itt luxus autónak számított. Mellettem parkolt egy Volvo, és egy BMW. Lassan lépkedtem. Odajött hozzám egy lány.
- Szia! Én Kate vagyok. Te vagy Lilian? - Kate fekete hajú, barna szemű, szemüveges lány volt. Törékeny testalkatú.
- Igen. Én vagyok. Meg tudnád mutatni nekem, hogy merre van a rajzterem? - ránéztem a papíromra. Ő elvette tőlem.
- Ma majdnem ugyanolyan óráink lesznek. Elkísérlek. - a hosszú folyosón át mentünk a rajzterem felé. Mindenki megbámult. - Ne is törődj velük. Majd hozzászoknak, hogy itt vagy. - bólogattam. Odaértünk a rajzteremhez, mire egy szőke lány az ajtóba állt.
- Te ki vagy? - nagyon ellenszenvesnek tűnt. Szőke rövid haja volt, és egy rövid topban meg farmerban állta el az utunkat.
- Amina, mi lenne ha elengednél minket? Egyébként ő Lilian. Az új évfolyamtársunk. - Amina alaposan végigmért, aztán elállt az utunkból. A tanárom Mrs. Lottiew követelte, hogy mutatkozzam be.
- Hello! A nevem Lilian Black. - megelégedtek ennyivel. Kate mellett már ültek, úgyhogy egy másik lány mellé ültettek. Piros kontaktlencséje, és fekete ruhája volt.
- Szia! Gabriella vagyok. Te pedig az új lány, igaz? - bólintottam. Az óra további részében nem beszéltünk. A következő órám matek volt. Nem nagyon érdekelt, és már úgyis kívülről tudtam. Így elkezdtem firkálni a füzetembe. Mr. Toms egyszer csak felszólított.
- Az eredmény? - felnéztem rá. Aztán a táblára, hogy lássan a képletet.
- 3, 28 az eredmény tanárúr.
- Helyes. Akkor folytassuk tovább... - visszagondoltam a gyermekkoromra, amikor még az iskola előtt futkároztam a barátaimmal. A csengő rázott fel az ábrándozásomból. Kate az ajtóban várt, míg összepakoltam.
- Mehetünk ebédelni? - a háta mögül előbújt Gabriella.
- Persze. - vígan mentünk az ebédlő felé. Nem voltam éhes, ezért csak egy almát vettem. Azt rágcsáltam.
- Lilian? Ahonnan te jöttél, ott voltak jó pasik? - ránéztem Gabriellára.
- Hát, nem voltak jobbak, mint itt. - nevettek. Nekem viszont sietnem kellett, mert biológia órám következett. Ahogy Kate elmagyarázta át kellett mennem az egész sulin. Mire odaértem pont becsöngettek.
- Jó napot kívánok tanárúr. Én vagyok az új diák. - a tanár felsóhajtott.
- Minden héten új diákok érkeznek? - rázta a fejét. Adott egy könyvet, és odamutatott az utolsó helyre a teremben. A hely egy nagyon jóképű fiú mellett volt. Bronz haja és arany szeme volt. Lehet, hogy ő? Nem. Az teljesen kizárt. Nem lehet. De a szeme, a világos bőre, minden megegyezik. Kíváncsian rám nézett. Aztán maga elé fordult. És többé nem nézett rám.

Előszó

Kijavítanám magam: nem jól írtam az előszót. Edward elhagyja Bellát, és úgy érzi jól döntött. Nem jönnek össze újra. Nagy nehezen visszamennek Forksba 80 év után. Ám ekkor megjelenik egy titokzatos lány...