21. rész Könnycseppek

Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!
Ez ünnep alkalmából hoztam nektek egy új részt :D
Remélem tetszeni fog mindenkinek!
Puszi!


Tőlük úgy négy méterre lévő fa mögé bújtam. Néztem Edwardot, és azt a két srácot, akit csak látásról ismertem. Szerelmem beszélni kezdett, miközben nekitámaszkodott egy fának.
- Aaron, úgy hallottam, szeretsz hazugságokat terjeszteni. Na most mondd, mekkora szád van! – elrugaszkodott a fától, majd odalépett Aaronhoz, aki teljesen ledermedve, és ijedten állt ott. Nem tudott megszólalni, hanem egyenesen hátrálni kezdett. Még vártam, nem akartam közbe avatkozni, amíg nem fajul el a dolog.
- Én…én nem mondtam semmit Edward. Ne … nehogy… azt hidd… – dadogta ez a féleszű patkány. Edward most átvándorolt Manuelhez, aki a legtávolabbi helyre menekült Tőle.
- És te? Te sem mondtál semmit, igaz? – a másik kis rohadék erősen bólogatott. Hogy szakadna rád az ég! – szidtam magamban. – Értem. Akkor nem is tudjátok, mi a legújabb pletyka… – ekkor hirtelen Manuel elszólta magát.
- Dehogynem, az, hogy az új csaj terhes Tőled… – szájára tapasztotta a kezét, és ismét hátrálni kezdett. Edward hangján éreztem, hogy alig bírja türtőztetni magát, de valami visszafogja, hogy ne ölje meg őket.
- Pontosan, és ezt ti terjesztettétek! Most pedig felelni fogtok néhány kérdésemre. Világos? – a két pióca összepréselődött, miközben egyszerre bólogattak. Annyira viccesek voltak, hogy véletlenül elnevettem magam. Nagyon halkan, de Edward meghallotta, hátrafordult, és összehúzott szemöldökkel pásztázta a tájat, engem keresve. – Na, akkor lássunk hozzá! – csapta össze tenyerét Szerelmem. – Miből veszitek, hogy én teherbe ejtettem Lilit? – hű, ez nekem új. Még sosem becézett. Nem is szokott senki, mert Én tökéletesen meg vagyok elégedve a Liliannel.
- A múltkor rosszul lett. És mostanában nagyon sokat lóg veled. Na meg persze, az is közre játszik, ahogyan nézed. Nem csak mi vettük észre, hogy vágysz Rá. – Na ezt meg pont ők tudják! – Viszont, mikor rosszul lett, utána már nem csak vágyakoztál, hanem óvtad is. Nem nehéz kitalálni, miért. – Aaron kiadta magából, amit gondolt. Edward csendben tűrte, majd elfordult tőlük, és elindult a suliba. Egy ponton viszont megállt, ahol halk morgás hagyta el Szerelmem száját.
- Nehogy azért, mert nem terhes hozzá merj nyúlni! – emberi tempóban odafutott, miközben feléjük emelte kezét. – Ha megtudom, hogy akár csak nekimentél, vagy hozzáértél a hajához, megöllek! – halálosan komolyan gondolta, mert éreztem Rajta, hogy minden szava igaz. Elindult a suli felé. Mikor a fámhoz ért, megragadta a kezem, átölte a derekam, majd megcsókolt. Elmosolyodtam, mire Ő féloldalas mosolyával jutalmazott. Megszorította a kezem, így mentünk vissza. Nem volt kedvem beülni a következő órámra. Vele akartam lenni, csak Vele. – Biológia előtt érted jövök – könyörgő kiskutya szemekkel néztem Rá, mire Ő elmosolyodott. – Nem kellett volna hallgatóznod. Úgy is elmondtam volna, mit tettem – kérdőn néztem, majd megint állította az igazát. – Komolyan mondom.
- Persze, Edward. Téged ismerve, egyáltalán nem mondtál volna semmit. Alice-ból kellett volna kiszednem, hogy hol voltál. Igazam van? – hirtelen nekilökött a falnak, majd ajkait az enyémekre helyezte. Lefogta kezeimet, hogy véletlenül se tudjak ellenkezni. Lejjebb haladt, elkezdte csókolgatni az állam, a nyakam, majd a kulcscsontomra tapadtak ajkai. Ekkor Alice jelent meg mellettünk.
- Edward! Edward, beszélhetnénk?! – nagyon mérgesnek tűnt, majd leszedte Rólam a bátyját, és elvonszolta.



(Edward szemszöge)



- Persze, Edward. Téged ismerve egyáltalán nem mondtál volna semmit. Alice-ból kellett volna kiszednem, hogy hol voltál. Igazam van? – nagyon jól áll neki, mikor haragszik. – gondoltam. Egy pillanatra kicsúszott kezeim közül az irányítás, így nem tudtam kontrollálni magam. Óvatosan, hogy ne okozzak neki fájdalmat, nekitámasztottam a falnak. Megcsókoltam édes ajkait, amik, mintha hívogattak volna. Éreztem, hogy el akar taszítani, ezért két kezét felemelve lefogtam. Többé nem ellenkezett, megadta magát. Az állára vándoroltam, majd a nyakára, és a kulcscsontján álltam meg. Ebben a pillanatban meghallottam Alice gondolatait.
- Edward, kontrolláld magad! Ne az iskolában… – nem törődtem vele, csak fojtattam Lilian kényeztetését. Látszólag nagyon is élvezte. A fenébe is, hogy nem tudok olvasni a gondolataiban! Azt hittem ez csak Bellánál van így. De, hogy ez is öröklődhet… A jobb oldalamon megjelent pöttöm kis húgom. Ráncigálni kezdett, de nem érdekelt.
- Edward! Edward, beszélhetnénk? – majdnem felrobbant az idegességtől. Sikerült leszednie Szerelmemről, majd végighúzott a folyosón. – Te normális vagy? Ez a suli! És Lilian biztos nem örülne, hogy a suliban csináljátok először! Legalább vidd haza, vagy egy szállodába! Istenem, Én adok tanácsokat a bátyámnak, hova vigye a barátnőjét! – rázni kezdte a fejét, majd az égre emelte tekintetét.
- Sajnálom Alice, de senki nem kért meg rá, hogy „tanácsokat adj”. – idézőjelet rajzoltam a levegőbe. Hangosan kifújta a levegőt, Én pedig csendben figyeltem. Nem akartam veszekedni vele, de ha nem hagy békén, tényleg összeveszünk.
- Nagyon vicces, Edward Cullen! Nem tudsz összeveszni velem! – Idióta Edward! Legalább menne már Lilian után! – idegesen a hajamba túrtam, mert kezdett tényleg felbosszantani ez a kis vásárlás mániás lány. Faképnél hagytam, mivel már így is túlságosan felbosszantott. Elindultam történelemre, ami sajnos nem Lilivel közös. Útközben találkoztam a sógorommal, aki széles vigyorral fogadott.
- Edward, fékezd magad! Nem bírok a közeletekbe menni, ha egy helységben vagytok! Én a másik épületben voltam, és mindent tisztán éreztem. – Ha ezt Lilian hallotta volna, biztos vérvörös lenne. Vérről jut eszembe…
- Bocsi Jasper, de mennem kell. El kell vinnem Lilit vadászni. – kérdőn nézett Rám.
- Lilit? Mióta becézed? – kérdezte Tőlem gondolatban.
- Nem tudom, ez csak úgy jött. Most viszont megyek. Otthon találkozunk! - köszöntem el, majd sietősen indultam volna, ha nem húz vissza.
- Te ma nem jössz haza, nem emlékszel? Lilian-nél fogsz maradni, amíg a Volturi el nem megy. – bólogattam, majd tovább indultam megkeresni Őt. Már messziről észrevettem, hosszú, barna haját, ami szétterült hátán, ugyanis háttal volt Nekem. Kate-tel beszélgetett, akit néhány perc múlva ott hagyta egyedül. Szembe fordult Velem, majd a nyakamba ugrott. Eszméletlenül jó illata volt, de megint emberi. Sajnálom, hogy ezt teszem Vele, egy szörnyeteg vagyok. De nem akarom bajba sodorni, nehogy baja essen. Azt nem élném túl… – hosszan magamhoz szorítottam, hogy érezze, mennyire szeretem. Utálom magam, hogy vért kell itatnom Vele, miközben Ő rosszul van tőle. Hogy tehettem ezt? Megbolondultam…Jobb lett volna, mikor megtudtam, hogy jön a Volturi, hazaküldöm, és nem beszélek Vele addig, amíg el nem mennek. De sajnos önző voltam. Nem akartam, hogy elmenjen. – elkezdett integetni előttem, és Én észre se vettem, hogy már rég kibontakozott az ölelésemből.
- Edward, minden rendben? – Lilian ijedten nézett Rám, a gyönyörű tenger szürke szemeivel.
- Persze. Csak kicsit elgondolkoztam. – összeráncolta szemöldökét. Láttam Rajta egy kis aggódást, hogy megnyugtassam, megsimogattam az arcát, mire szíve vadul dübörögni kezdett.
- Nos, már az órák rég megkezdődtek, és így már nincs semmi értelme bemenni – vigyorgott. Megcsóváltam a fejem. Tisztára elrontom ezt a lányt!
- Hmmm… kezdelek elrontani! Ne kezdj el lógni! Hisz neked ez az első gimid! Oh, vagy mégsem. Hanyadik is? – nyelvet öltött, majd elfordult, és csípő rázva elindult előttem. Mindig tudja, hogy lehet levenni a lábamról. Utána szaladtam, majd elé álltam.
- Most meg mi van? Lilian, Én nem akartalak megbántani! – elvigyorodott, ezzel tudatva, hogy semmit sem vett Magára. Kicsit felforrt az agyvizem az ilyen hirtelen „becsapom” dologtól. Ezt már Bellánál is utáltam.
- Semmi nincs, Edward. Nem bántódom meg, miért tenném? – ezt inkább Magától kérdezte, mint Tőlem. – Most viszont, akkor végre elmegyünk innen? – hatalmas vigyort küldött felém, aminek nem tudtam ellenállni, így bólintottam. Hisz olyan gyönyörű! El sem tudjátok hinni, hogy mennyire… Megragadta a kezem, és a kocsi felé kezdett el húzni. Kivette a zsebemből, jobban mondva, kilopta a zsebemből a kulcsot, és beült az anyósülésre. Letette és megvárta, hogy én is beüljek. Nem tudom megtenni. Egyszerűen nem tudok Vele vért itatni… Hogy lehet valaki ennyire aranyos? – mély levegőt vettem, majd beültem mellé. – Kérlek, menjünk! – beindítottam az autót, kitolattam, majd gázt adtam.


(Lilian szemszöge)



Már alig vártam, hogy Edward beindítsa a kocsit. Olyan érzésem volt, mintha tűkön ülnék, mert annyira… annyira… emberien viselkedett, ezzel bosszantva Engem. Tuti direkt csinálta. Beült mellém, majd előre nézett. A motor már dorombolt, és gázt adott.
- Miért akarsz ennyire visszamenni? Hisz vadásznunk kell, hogy el tudjunk menni Hozzánk. – Nem is sejti, hogy Nekem teljesen más terveim vannak mára.
- Edward, nekem teljesen természetes, hogy akkor megyek valahova, amikor akarok. Hozzá szoktam, hogy nekem nem kell másokra támaszkodnom. Ez… valahogy Hozzám nőtt az évek során – mosolyodtam el.
- Mikor induljunk vadászni? – fájdalmas képet vágott, ahogy én is. – Nem akarom erőltetni. Nehogy azt hidd, hogy Én ennyire szeretném, hogy szenvedj! Csak tűnjön el az a hülye Volturi!! Alec-cel az élen… – elmosolyodtam, mert ezt még nem szoktam meg.
- Hmmm… Edward Cullen, csak nem féltékeny vagy? – Forgatni kezdte a szemeit. – Naaa! Valld be! Nem foglak kinevetni, hidd el! – megrázta a fejét, és nem szólalt meg. Leparkolt a házam előtt, kiszállt, majd kinyitotta az ajtót Nekem. Megfogta a kezem, rezzenéstelen arccal figyelt, szemét le sem vette Rólam. Elpirultam, mire elvigyorodott.
- Nem vagyok féltékeny. Sőt, ami azt illeti, lehet, hogy még vissza is kergetem őket Volterrába – beléptünk az ajtón, mikor becsukta. Nem becsukta, bevágta. Ellökte a táskámat, felkapott az ölébe, és a konyhába vitt. Fellökött a pultra, és ott kezdett csókolgatni. Minden nagyon hirtelen történt, így elhúzódtam. Nem tudta mire vélni, ezért mellém állt, és az asztalt kezdte bámulni.
- Edward, sajnálom, de ez váratlanul ért. Csakis emiatt húzódtam el. Nem azért, mert én nem akarom. – Végre felém fordult, és lekapott a pultról. – Megbocsátasz nekem? – könyörgő kiskutya szemekkel néztem Rá, hogy ellágyuljon. Így is történt.
- Nagyon szeretlek. Soha nem akarlak elengedni, mindig melletted leszek. – Megsimogatta az arcom, ebben a pillanatban éreztem, hogy a vér az arcomba tódul. Kuncogni kezdett, majd lehajolt és ajkait az enyémekre helyezte. Hűs lehelete már átjárta testem, mikor nyelve vad táncba kezdett enyémmel. Most nem a pulton voltam, hanem a kanapén. Hagytam, hadd tegyen velem azt, amit akar. Levette a blúzom, és lejjebb haladt a csókolgatással. A kulcscsontomon volt, majd még lejjebb ment, a mellemig. Ott megállt, majd erősen megfogta a bal mellemet. Jóleső sóhaj hagyta el a számat, amit biztatásnak vett. Visszavándorolt ajkaimra, szenvedélyes csókot lehelve rájuk. Beletúrtam bronzvörös hajába, aztán nem bírtam magammal, le akartam szedni Róla a pólóját, de nem sikerült, ezért segített. Letépte magáról, majd újra ajkaimat kereste. Végigcsókolta az állam, nyakam, kulcscsontom, a mellem, végig a hasamig. Ott megállt, kicsatolta az övem, és egy gyors mozdulattal, már az is a földön volt. Ekkor ledöntöttem, így Én voltam felül. Végigcsókoltam tökéletes mellkasát, majd ajkaira összpontosítottam. Azt akartam, hogy megtörténjen, itt és most. Megint Ő volt felül, mert visszalökött a kanapéra. Kigombolta a nadrágom, mikor felpattant Rólam, és felkapkodta a ruháit. Nem értettem, mit miért tesz, de követtem példáját.
- Most miért is maradt abba minden?? – nyűgösen követeltem a választ. Féltve végignézett Rajtam, amíg még nem vettem fel a blúzom. Dühösen huppantam vissza a kanapéra, majd meghallottam a csengőt. Edward odafutott, kinyitotta, és megláttam Alicet. Még dühösebb lettem, és nem sok hiányzott, hogy elordítsam magam.
- Sajnálom, hogy félbe kellett szakítsalak Titeket, de jobb ha most tudjátok. Holnap után a Volturi el fog menni. Így holnap jobb lenne vadásznotok. És Lilian, holnap vásárolunk! – bólintottam – Edward, kikísérsz? – Szerelmem ráncolni kezdte szemöldökét, majd bólintott. Kint még suttogtak, majd hallottam, hogy Edward mérgesen kirántja, az ajtót, majd bevágja. Felugrottam a kanapéról, aranybarna szemeibe néztem, amik engem pásztáztak. Félelem látszott bennük. Hatalmas félelem, amit mosolyával sem tudott kiűzni szeméből.
- Edward, mi történt? – megrázta fejét, majd táskámért nyúlt.
- Menjünk fel tanulni. Holnap suli, és nem akarom, hogy lemaradj. Bár ezt csak akkor mondom, ha ez az első gimid. Na, hanyadik? – forgattam a szemem.
- Az első olyan, amit tényleg kijárok. Eddig mindig megálltam az első osztálynál, költöztem, ott is, és így tovább, és így tovább… – eltátotta száját.
- Tényleg? Soha nem jártad még ki a gimit? – megráztam a fejem. – Na akkor nyomás fel a szobádba, és megcsináljuk a leckét.
- Igenis Apuci! – vigyorogtam, mire nagyon csúnyán nézett Rám. Elnevette magam, mert teljesen nevetséges volt. Elindultam előtte, fel a szobámba, de mikor a lépcsőhöz értem, megmarkolta a fenekem. Lassan megálltam, utána tovább haladtam, mint aki nem vett észre semmit. Bevonultam a szobámba, hallottam, hogy mögöttem lépdel, és mikor letette a táskám, elhatároztam, hogy megbüntetem. Leült az ágyra, én pedig úgy tettem, mint aki „szorgalmas diákként” leül tanulni. Elővettem két könyvet, majd Rávetettem magam. A vállainál támaszkodtam, így nem tudott kiszabadulni. – Aki engem tapiz, az büntetést kap! A te büntetésed, pedig kegyetlen lesz.
- Azt hittem, a barátodnak szabad, hogy tapizzon. De akkor rosszul hittem. Bocsánat – somolygott. Ettől még a büntetése megmarad.
- Nem is sajnálod, úgyhogy bünti marad. – lejjebb kászálódtam Rajta, majd végigsimítottam ajkain. Nem bírtam tovább, kívántam, így megcsókoltam. Szenvedélyesen visszacsókolt, felült, és lábaimat dereka köré vonta. Végigcsókolt a nyakamon, míg én a hajába túrtam. Sóhajtott, majd eltolt magától. – Eltolod a büntetést. Ez nem ér! – nevetve megrázta a fejét.
- Te lennél a büntetés? – bólogattam. – Inkább ajándék. Egy hatalmas ajándék az Élettől, amit csak nekem adott, hogy végre ne legyek egyedül. De ezt most nem lehet. Sajnálom, Szerelmem, de tényleg nem lehet. Nem akarom, hogy valami baj legyen. És biztos is, hogy bántanálak, amit nagyon nem szeretnék. Úgyhogy, most ezt egy kicsit halasszuk el. – fájdalmas arcot vágtam. – Kérlek ne vágj ilyen arcot. Csináljunk valami mást… itt van még a házid. – úgy tettem, mint aki meghal. – Nem vicces, Lili.
- Jó, tudom, de a házi unalmas. Beszélgessünk… – bólintott. – Akkor: mit gondoltál Rólam, mikor először megláttál? Az igazat! Mindent eltűrök.
- Azt gondoltam, hogy engem megáldott a sors a biológia órákkal. Mindig ott találkozom a legszebb lányokkal. És, hát… megnéztelek magamnak. – a padlót pásztázta, pedig még mindig ott ültem az ölében. Látszólag szégyellte magát.
- És azzal mi a baj? Én mikor megláttalak beléd szerettem – pirultam bele ebbe a mondatba. – Mi volt akkor, mikor először megcsókoltál? – vigyorogni kezdett.
- Az csak úgy jött magától. Azt éreztem, hogy az enyém vagy, és azt, hogy szeretlek. - felemeltem a kezem, amit nem értett.
- Nem vagyok tárgy, Edward Cullen. Nem lehet birtokolni, én azt csinálok, amit akarok. Ha akarom, most rögtön elköltözök, de ez nem következik be, mert nélküled egy tapodtat sem mozdulok. – megcirógatta az arcom, ahol forróság árasztott el.
- Nem is úgy értettem, hogy tárgy vagy. De én még mindig nem tudom, mit csináltál, amíg Én Rimini-ben voltam? – Kérdezte. Behunytam a szemem, mert ezt még mindig nem emésztettem meg. Tisztán élnek bennem még azok a napok. Újra átjárta szívemet a mérhetetlen fájdalom, és kicsordultak a könnyeim. Hihetetlen, hogy még ennyi idő után is fáj – gondoltam. Edward lecsókolta arcomról a könnycseppeket. Nagy nehezen, de erőt vettem magamon, és elkezdtem mesélni.
- Amikor Alice megmondta, hogy elmentél, elájultam, ezért be kellett vinni a kórházba. A húgod este hazacsempészett, ekkor törtem el mindent, ami a kezembe akadt – némán csüngött szavaimon, így hát folytattam – másnap, mint egy hulla, úgy mentem el suliba. Előtte viszont eljött Kate, aki szó nélkül segített takarítani. Akkor már biztos tudta, mi történt. A parkolóban Alice fogadott, és amikor látta, hogy nem javult az állapotom, inkább nem akart hazudni, hogy visszajössz. Aztán ebéd után hazafelé tartottam, mikor a legjobb barátnőm megjelent, hogy telefonáltál és tudja hol vagy. Egyből bepattantam a kocsiba, hazajöttem, beengedtem Alice-t, majd csomagolni kezdtünk. Megrendeltem a repülőjegyet és utánad mentem. A többit már tudod… – ekkor Rá emeltem a tekintetem, és láttam, hogy kezei ökölbe szorulnak, majd állkapcsa is megfeszül.
- Nem értem, hogy követhettem el kétszer ugyanazt a hibát. Még jó, hogy az Én drága húgom azért észnél van, és ha valami óriási hülyeséget csinálok, rendbe hozza. Drága Alice! Nem tudom mivel, de egy nagyon nagy ajándékkal fogom megköszönni neked. – szorosan átöleltem a nyakát, hogy ne hibáztassa magát. Lefejtett magáról, majd az ölébe vett, és dúdolni kezdett. Szomorú dal volt, mégis megnyugtató. Elaludhattam, mert néha-néha már csak azt éreztem, hogy Edward letörli arcomról a könnycseppeket.