20. rész Még hogy én terhes!?

A Volturi szemben állt újdonsült családommal. Mindenki vicsorgott. Megrémített, hogy így látom őket, hisz ilyenben még nem volt részem.
Alec hirtelen értetlenül meredt rám, és látszott rajta, hogy nem ért semmit.
- Mi folyik itt? – kérdeztem. Jane elégedett pofát vágott, ami, ha őszinte leszek, undorítóan állt neki.
- A véred, kiscica! – mondta. Elmosolyodtam, mert Edwardnak igaza volt. Alec mindent elmondott a Volturinak. Szerelmem még közelebb jött hozzám, hogy Jane ne tudjon ártani nekem. Éreztem rajta, hogy iszonyatosan feszült.
- Alec, Jane, én nem látom rajta semmi jelét, hogy ember lenne – szólt Aro. Ő volt az egyetlen, aki közelebb jött hozzánk, és megpaskolta Edward vállát.
- Aro, tényleg éreztem az emberi vért! – mondta Alec. Edward megrázta a fejét. - A liliom, nárcisz, tenger és a vér szagát.
- A liliom, nárcisz és tenger azért volt, mert az az én parfümöm. Liliantől kaptam – avatkozott közbe Alice, és mellénk lépdelt, ezzel jelezve, hogy nem vagyok ember.
- Ugyan már, Alec! Emberekkel van tele az egész város. Akár melyikük járkálhatott a környéken. Mellesleg, indiánok is vannak az erdőben, így nem kizárt, hogy őket érezted. Tudod, a szaglás, néha csal...- Szerelmem hatalmas vigyort vett fel, komor arcát lecserélve. Jane folyamatosan engem bámult, és mindig végigmért kibírhatatlan tekintetével.
- Nagyon vicces, Edward, de tudod, ennyi év után nem csal annyit. – mondta Alec. Odamentem a kanapéhoz, mindenkit otthagyva, és leültem.
- Senkit sem zavar, hogy rólam van szó? Mégis mindenki meg tud szólalni, kivéve engem. - Most már tényleg kezdett idegesíteni a dolog. - Nem vagyok ember, ha nem látnád. Olyan vagyok, mint akármelyikőtök itt ebben a szobában. Habár, nem teljesen olyan, mint mindenki, csak az ittlévők fele, mivel én is állatvéren élek. - Aro a furcsa magyarázatomat egy kicsit furcsállva hallgatta, de végül megelégedett ezzel.
- Alec? Most már szerintem megnyugodhatunk. Elég későre jár az idő, és öhm... mi még nem vadásztunk. Továbbá, megnyugodhatunk Edward barátnője miatt is – mondta Aro. Ijedten néztem Alice-re, Edward pedig a szemöldökét ráncolta. Úgy láttam, hozzá akar szólni ehhez a kijelentéshez.
- Aro, ezt értsem úgy, hogy Lilian miatt jöttetek? Nem is látogatóba? – kérdezte szerelmem. Aro széttárta a kezét, majd összecsapta. - Ezt nem hiszem el! Tudhattam volna, hogy van valami hátsó szándék akkor, ha az egész Volturi jön. - Párom egyfolytában a fejét rázta, és éreztem rajta, hogy mindjárt nekiugrik a hívatlan vendégeknek, így odamentem hozzá, hogy lenyugtassam.
- Szerelmem, kérlek, nyugodj meg! Gyere, üljünk le! – kérleltem, de Ő lerázott magáról, hogy márpedig nem tágít innen egy tapodtat sem.
- Edward, meg kell értened, hogy, amikor arról értesültünk, hogy egy lánnyal láttak a vízben csókolózni és, hogy ember volt, kénytelen voltam megnézni, igaz-e – mentegetőzött Aro. Majdnem elsüllyedtem, hogy mindenki tud arról, mi történt Riminiben. Jobban mondva, hogy majdnem mi történt.
- Persze, aki állatvéren él, mindent értsen meg, mert őt lehet ellenőrizgetni! Alec, mit szólnál ahhoz, ha valaki utánad szimatolna, mert látott valakivel? És Aro! A kis vadászaid nem valami ügyesek! Még hogy ember… Ha valaki nem látja, hogy vámpír, akkor vak! - szorította ökölbe a kezét Edward, majd ismét korholni kezdte a Volturit. - Vagy Jane! Ha szerelmes lennél valakibe, és például én, utánad szaglásznék, te hogy éreznél? Csókolóznál a barátoddal és hopp, hallod, hogy van ott valaki, és menekülnöd kell! Ez így nem igazságos…! - mérgelődött. Alice reménytelenül nézett rám. Ő is látta Edwardon, hogy teljesen ki akarja adni a mérget magából, ezzel veszélybe sodorva mindnyájunkat.
- Edward! Tudod, hogy nem ellenőriztelek – szólt Aro. Szerelmemnél teljesen elszakadt a cérna és ordítva folytatta.
- Aro, te mondtad a saját szavaiddal, hogy kénytelen voltál megnézni, igaz-e, hogy Lilian ember! Legalább ne tagadnád le!!!
Megint odamentem hozzá, hogy megmutassam neki, ideje lenyugodnia.
A legjobb módszert találtam ki erre.
Egyszerűen lesmároltam, de olyan hosszú ideig, hogy teljesen feloldódott a hangulat.
Emmett hatalmasat nevetett, míg Carlisle csak halkan fejezte ki tetszését. Alice elköhögött egy ,,na végre˝ mondatot, és ő is nevetni kezdett a többiekkel. Jasper is nagyon jól érezte magát, mert erősen vigyorgott. Alec-en éreztem, hogy szinte felrobban, de nem érdekelt, csak átadtam magam ennek a jó érzésnek. Aztán egyszer abbahagytam, mert úgy éreztem ideje leállni. Edward szemeiben egyben értetlenség és megvilágosodás látszott.
- Így legalább csendben maradt egy kis ideig – szólalt meg Em, Esme pedig mosolyogni kezdett, ahogyan Aro is. Őt még nem láttam mosolyogni, de szeme örömteli, és büszke volt.
- És megnyugodott. Már féltem, hogy nekem kell közbeavatkoznom. Köszönöm, hogy leállítottad helyettem – vigyorgott Jazz. Odamentem hozzá, és ahogy Edward fülébe szoktam suttogni, úgy súgtam neki is.
- Talán te is odamentél volna hozzá, és megcsókoltad volna? - Jasper ezen igazán jót nevetett, Edward már kevésbé.
- Hát, ha megcsókolni nem is, de az érzelmeit befolyásoltam volna, az már biztos - suttogott ő is, majd megpuszilta az arcom. Jasper először mert hozzám érni. Gondolom csak azért, mivel vámpír voltam.
- Szerelmem, mihelyst egy kis időre kikapcsol az agyam, már mész is a sógoromhoz? Ezt megjegyeztem! – vágta be Edward a műdurcit. Alice furcsa arcot vágott, majd odaállt bátyja mellé.
- Persze, Edward, hisz Jasper a szeretőm! Nem is tudtad? – vigyorogtam, Jasper pedig megfogta a kezem, hogy minden igaznak látszódjon.
- Jaj, Edward! Ideje bevallanunk nekik a mi kis titkos viszonyunkat… - A kis tündér is részt vett a szerepjátékban.
- Erre nem is gondoltam, Edward Anthony Mason Cullen! Te megcsaltál? Szégyelld magad! - visszavándoroltam az én kis vádlottamhoz, majd hangosan szóltam hozzá. - Ezért még holnap számolunk, ugye tudod? - Ravaszul mosolygott, és bólintott. Mindenki elfelejtkezett a vendégekről, akik feltűnően jól mulattak, kivéve Alec-et.
- Na megállj csak! Te kezdted a hűtlenséget, te kis megszeppent bárányka! Vigyázz, mert megeszlek! - ezzel lelökött a kanapéra, és rám ugrott. Úgy tett, mint aki meg akarja harapni a nyakam, közben pedig megcsókolta. Most én voltam az elhúzódóbb nem Edward. Nem tudom, mi üthetett belém, lehet csak a nagy közönség, fogalmam sincs, de valahogy zavarban voltam.
- Nos, Edward, elnézést kérek, amiatt, hogy ilyeneket feltételeztem. - nyújtott kezet Aro Edwardnak, aki elhűlve nézett rá. Eközben Alice-nek látomása lehetett, mert teljesen lefagyott. Amikor magához tért Edwardra nézett, és bólintott.
- Nem tőlem kell bocsánatot kérned,Aro, hanem Lilian-től. Hisz utána szaglásztál – mondta szerelemem- Aro felém fordította a kezét.
- Sajnálom, hogy kellemetlenséget okoztunk. - Elfogadtam a kezét, mire közelebb húzott magához, és a másik kezét is az enyémre helyezte.
- Jaj, Aro! Szép csel volt, bár nem sikerült. Lilian védve van a gondolatolvasástól – szólt Edward. Aro szemeiben kíváncsiság volt, míg a többiekében értetlenség, mármint csak a Volturiéban.
- Ez meg hogy lehet? Hisz ilyen még soha senkivel nem történt – kérdezte Aro. Edward vállat vont elégedett arckifejezéssel.
- Én sem tudok olvasni a gondolataiban, szóval, ne engem kérdezz! - Aro totálisan kibukott azon, hogy nem tud a gondolataimban olvasni. Őszintén szólva, kicsit megrémített, ahogy dühösen bámulta Edwardot. – Aro, ha lennél oly kedves, és elengednéd a barátnőm kezét... - A nevezett vámpír elkapta a kezét, majd vadul mosolyogni kezdett.
– Persze, Edward. Kicsit beleéltem magam, hogy betekinthetek az életetekbe, de hát, ha nem, hát nem. – Visszalépdeltem szerelmemhez, és kicsit tényleg megszeppenve álltam ott tovább. - Most, ha nem bánjátok, elmegyünk vadászni, majd délután visszajövünk. További szép napot! – köszönt el Aro, azzal a három fővámpír kiment az ajtón, nyomukban Jane -nel. Alec még pár másodpercig maradt, ameddig meghajolt, majd Ő is kilépett az ajtón, becsukva azt maga után. Végre fellélegeztem, és mindenki lazított a testtartásán.
- Végre! Már azt hittem, sosem mennek el. - Alice leült a kanapéra, miközben magával húzva Jaspert. A mondata kicsit meglepett, de tényleg csak egy kicsit, mert rajta is látszott, hogy nem sok hiányzott hozzá, hogy megtámadja őket.
- Hidd el Alice, én is ezt éreztem. Viszont jól alakítottuk a szálakat, így a végén. Szép alakítás volt Lilian – szólt szerelmem, én pedig kérdőn néztem rá, mint aki nem tudja, miről beszél.
- Edward hidd el, az igazat mondtam. Nem volt játék, Jasper tényleg a szeretőm. Na jó, ezt a részt kivéve, tényleg minden igaz volt - vigyorogtam.
- Reméltem is, hogy ez a része csak vicc volt. Nem jöttél volna jól ki belőle, és te se Jazz! - A kis tündér fenyegetően nézett ránk, mi meg úgy tettünk, mint akik megijedtek. Nevetni kezdtünk, mintha ezelőtt húsz perccel, még nem forgott volna veszélyben az életünk. Nem jól mondtam. Nem az életünk, hanem a létezésünk, mert perpillanat itt közülünk senki se él, amíg én is vért iszom.

Kis idő múlva mindenki elszállingózott, minket is beleértve.
Edward csak arról tudott beszélni, hogy mennyire ügyesen kezeltem ezt a dolgot, meg ilyenek. Kissé kezdett felhúzni, amikor végre befogta a száját.
A szobájában egy boríték várt minket azzal a felirattal, hogy: Érezzétek jól magatokat!
Edward felvette az ágyról, és kinyitotta. Egy sima kép volt benne a házamról.
Érezzük jól magunkat a házamban? Ez mit jelent? – kérdeztem magamtól.
- Alice! – egyszerre mondtuk ki a nevét, bár én egy kicsit mulatságosan, Edward pedig mérgesen.
- Mit akar a házaddal? - kérdezte kedvesem. - Alice! Hol vagy? – kiáltott, barátnőm pedig félve betáncikált az ajtón, a képre nézve.
- Oh, máris megleltétek? – Edward kérdőn nézett testvérére. – Oké, oké. Nem fog semmi történni a házaddal, csak még mikor itt volt a Volturi, úgy gondoltam jobb lesz, ha egy kicsit kettesben is vagytok. Most viszont induljatok, és reggel 7:25-ig ne is lássam egyikőtöket sem!
Edward még mindig kérdőn nézett rá, és úgy tett, mint aki nem érti a húgát. Közben én felkaptam a képet, és az ajtóhoz mentem.
- Alice, te kidobsz minket a házból? – kérdezte szerelmem. A pöttöm vámpírlány becsukta a szemét. – Öhm…nos rendben, menjünk, hisz jó lenne már egy kicsit kettesben. – Vigyorgott, mint a tejbe tök. – Bepakolnátok nekem pár ruhát, addig én szólok Carlisle-nak.
Alice odament a hatalmas szekrényhez, és kinyitotta. Kivett belőle pár alsónadrágot, egy-két pulcsit, pólót, inget, farmernadrágot, és egy öltönyt.
Öltöny? Mit akar Alice egy öltönnyel? Nem Operaházba megyünk, csak hozzám! – gondoltam. Tovább pakolt, az én cuccaimat is beletéve a bőröndbe.
- Lilian, most adok valamit. Erre az alkalomra vettem neked – megfogta a kezem, és átvezetett a szobájába, aztán az ágya alá nyúlt, s kivett alóla egy dobozt. Felnyitotta, majd megmutatta mi van benne. Semmi mást nem láttam a dobozban, csak egy hálóing szerű topot, meg egy bugyit, amik fekete színűek voltak, és mindegyik csipkés.
- Alice, mit akarsz egy vadi új fehérneművel? – felvont szemöldökkel néztem rá. Ellökte a kezéből a dobozt, és a fejéhez kapott. Járkálni kezdett a szobában, amit nem értettem, hogy miért csinál.
- Lilian, ne legyél hülye! Fehérnemű, mégpedig új! – csapta össze a tenyerét, mert én még mindig nem értettem, hogy mit kezdjek a fehérneművel, azon kívül, hogy felveszem. – Ami ha már ennyire kihívó, akkor jelent valamit. Neked nem? Az ég világon semmit?
- Alice, ugye nem azt akarod mondani, hogy…? – Bólogatott. – Ma? Úgy értem, most? – kérdeztem döbbent arccal. Leült az ágyra, hogy nyugodtan magyarázzon tovább.
- Nem, nem ma, de a közeljövőben. Láttam, hogy ha elküldelek titeket hozzád, egy – két napra, akkor lehetséges, hogy ez lesz belőle. De nem biztos, a jövőt ti formáljátok meg. – Nagyon örültem Alice mondatainak. Végre egy kis boldogság is lesz az életemben. – gondoltam.

Visszamentünk Edward szobájába, és betettük a kis dobozt egy másik bőröndbe, hogy szerelmem ne találhassa meg. Ezek után mindenen elröhögtünk magunkat, ami csak a kezünkbe akadt.
Alice felvett egy cd-t a földről (Edward szobája tele volt lemezekkel), berakta a hifi-be és lejátszotta. Kicsit gyors volt, de lehetett rá táncolni. Mi meg is tettük. Egyfolytában táncoltunk, mint akik megőrültek. Végül ráestünk az ágyra, mert addig pörögtünk, hogy kicsúszott alólunk a lábunk.
- Emlékszem, ezt Emmett-től kapta, az egyik születésnapjára. Kicsit kiakadt, hogy technot kap, mert ő inkább ilyen, klasszikus zene kedvelő. – Hozzá vágtam egy párnát, mert az utolsó mondatot gúnyosan mondta. Erre hatalmas párnacsatát rendeztünk. A végén már sikítottunk, mivel a párnák csak röpködtek, és hatalmas tollzuhatag borult ránk. Olyan volt, mintha esett volna a hó. Tetszett, mivel én szeretem a havat, de a nyár az igazi évszak nálam. Akkor lehet csak igazán jót mulatni.
- Alice, Lilian! Csak pár percre hagylak itt titeket, és máris romhalmazzá változtatjátok a szobámat?! Legalább bepakoltatok? – kérdezte, miközben a lejátszóhoz ment, hogy kikapcsolja a zenét.
- Be, Edward parancsnok! Azzal kezdtük, csak a végét elblicceltük. – Alice, mint az igazi katonák, szalutált Edwardnak. – Hisz mindig a munkával kezdünk, aztán jöhet a szórakozás! – Szerelmem felkapta húgát, és belökte a hatalmas tollzuhatagba, az ágyra. Nagyokat nevettem rajtuk.

Edwarddal félóra múlva indultunk el, de már akkor is kezdett világosodni. 6:49-kor estünk be az ajtómon. Furcsa volt megint a saját házamban lenni.
- Hova vigyem a csomagjainkat? – kérdezte Edward, miközben a cuccainkat fogta, amíg én kábultan néztem ki a fejemből. Annyira másnak éreztem… Teljesen furcsának. Utoljára akkor voltam itt, mikor Riminibe indultam, azért, hogy visszahozzam a szerelmemet. És most itt állok, Vele, az otthonomban. Edward integetni kezdett előttem, hogy észhez térjek. – Lilian! Hova vigyem a csomagjainkat? – kérdezte ismét. Ránéztem, és vadul mosolyogtam.
- Fel, a szobámba. Tudod, melyik az nem? – Bólintott, és indult, hogy elrakja a ruháinkat. Ekkor eszembe jutott, hogy Edward nem láthatja Alice ajándékát, és utána rohantam. – Öhm… kicsomagolni ráérünk este is. Most inkább csináljunk valamit! – Felvonta az egyik szemöldökét, és úgy nézett rám. – Jaj, ne már! Gyere! – megragadtam a kezét, és lehúztam az előszobába, ahol felkaptam a kocsikulcsot, majd a garázsba rohantam, Ő pedig szótlanul jött utánam, miközben kinyitotta a garázsajtót. Biztos rájött, hogy egy kicsit kocsikázni akarok.
- Mielőtt megkérdezném, hogy tényleg most akarsz-e kocsikázni menni, lenne egy másik kérdésem. Visszaérünk a suliba, 7:25-re? Mert ha Alice nem lát minket a suli parkolójában, kinyuvaszt mindkettőnket. És ismered a húgomat. Nem tréfál, főleg az ilyen dolgokban nem – mondtam, én pedig a szemeimet forgattam, mint aki viccnek tartja ezt az egészet
- Persze, hogy tudom, milyen Alice! De nem leszünk sokáig! – Megrázta a fejét, és az órájára pillantott.
- Lilian, már el kellett volna indulnunk, hogy odaérjünk. És most egyébként is az én kocsimmal megyünk. – mondta, és büszkén kihúzta magát. Jaj milyen büszke! És milyen gyönyörűen áll ott, mint egy angyal. El tudnék tőle most azonnal olvadni. Elég, Lilian! Elég az ábrándozásból! – fel kellett magamat ráznom, hogy ne ájuljak el.
- Oké, menjünk – adtam be a derekam, Ő pedig vigyorogni kezdett, és előre engedett, hogy ki tudjak menni a garázsból. Utánam jött, és becsukta az ajtót. A házból is kitessékelt, hogy induljunk. Szótlanul ültem be a kocsijába, majd őt figyeltem. Egy másodperc múlva mellettem termett, és beindította az autót. Gyorsan hajtott, így még időben megérkeztünk. A többiek a parkolóban állva vártak minket. Kedvtelenül kiszálltam a kocsiból, mikor Alice megszólított.
- Mi a baj? – tudakolta. Nem mondtam semmit csak sóhajtottam, majd odamentem Edwardhoz és adtam neki egy puszit, majd elindultam a főépületbe. Rajz órám lesz, így legalább tudunk beszélgetni Kate-tel – gondoltam.
Matekon találkozunk! – szólt. Bólintottam, és tovább mentem. Kíváncsi voltam, vajon barátnőm beszélt-e már a kiszemeltjével? Nem hinném, mert ahhoz elég ijedt volt az este. Az ő szavaival élve, gyáva volt. Nem értem, miért kell ekkora feneket keríteni ennek, hogy hozzá szóljon egy fiúhoz, aki történetesen érdeklődik iránta. Na jó, én is teljesen ilyen voltam tizenhét évesen, csak azóta már benőtt a fejem lágya.
Pont a csengetésre értem be a terembe. Helyet foglaltam Kate mellett, és elővettem az állványt, a vásznat, majd az ecseteket is, mert a mai órán festeni fogunk. Egyáltalán nem szerettem festeni, mert ilyenkor mindig festék-csata tör ki. Általában ilyenkor mindig, mindenki engem céloz meg, mert én vagyok a nem kívánatos személy. Két fiú utánam érkezett meg, és leültek mögém. Sugdolózni kezdtek, amit legnagyobb sajnálatomra hallottam.
- Hallottad mit mondtak a többiek? – kérdezte az egyik, a másik srác megrázta a fejét. - Azt rebesgetik, azért lett rosszul, mert Cullen teherbe ejtette. Igazából nem csodálkoznék, hisz tényleg mindig rosszul van. Csak az a furcsa, hogy ilyen gyorsan nekiadta magát. Még csak pár hete találkoztak. Biztos nemsoká esküvő is lesz, mielőtt megszületik a gyerek – mesélte s pletykát barátjának, aki vállat vont, majd rám nézett.
- Honnan veszed, hogy megtartja? - a terjesztő hümmögött, majd tovább folytatta.
- Szerintem tuti. Cullen nem engedné, hogy elvetesse, sőt Dr. Cullen se. Bár sajnálom, hogy ilyen hamar terhes lett. Biztos jó fogás lett volna, de így Cullen még jobban fogja védeni. - húzta a száját. Mély levegőt kellett, hogy vegyek, mert ezt még nem hallottam.
Még, hogy én terhes! Csak menjünk ki, megtanítom ezeket a kis mitugrászokat, hogy kivel szórakozzanak! Majd ellátom én a bajukat... megtudják, mivel foglalkozzanak a szabadidejükben –gondoltam.
Annyi volt a szerencséjük, hogy bejött Mrs. Nittlomachi a vietnámi származású rajztanárnőnk, mert másképp tuti megtámadom őket. Kate észrevehette rajtam, hogy ideges vagyok, mert suttogni kezdett.
- Minden rendben? – kérdezte, én pedig bólintottam, és rámosolyogtam. Egy kicsit nehezemre esett, de végül csak megoldottam. - Ne törődj a pletykákkal, már én is hallottam. Te terhes? Hülyeség, hisz csak tizenhét vagy… na meg Edwardból se nézné ki az ember, hogy ilyen fiatalon apuka akar lenni. Szóval hagyd őket, beképzelt majmok. A más dolgai jobban érdeklik őket, mint a sajátjuk, úgyhogy... – de nem tudta befejezni, mert Mrs. Nittlomachi felszólított minket.
- Kate, Lilian! Megosztanák velünk is a mondanivalójukat? – tudakolta. Megráztuk a fejünket, és tovább festettük a tájképet. Én egy folyót festettem, ami egy hatalmas erdőben folyt, és persze esett az eső. Aztán megint meghallottam azokat a szemeteket.
- Biztos most mondta el neki, hogy terhes! Szerencsétlen Cullen... hogy összetörhetett, hisz tizenhét éves és apa lesz. Bár megérdemelte, ha ilyen jó nője van. - Sokáig húzták még az idegrendszerem, de kész lettem a képpel, mikor kicsöngettek. Leraktam az asztalra, és szó nélkül kimentem a teremből. A következő órám matek volt, Edwarddal és azzal a két görény kölyökkel, akik rólam beszéltek. Lassan indultam el, mosolyogva, hogy Edward ne vegyen semmit észre rajtam. Mikor megláttam szinte már-már szaladtam is. A nyakába borultam és megpusziltam az arcát.
- Hé, hé, hé! Minek örülsz ennyire? - leszedett magáról, de nem várta meg a válaszom, hanem finoman és gyengéden megcsókolt. Nem tudtam abbahagyni, most nem. De kénytelen voltam, mert órára kellett mennünk.
- Neked, ki másnak! Na meg annak, hogy végre látlak. Tudod, nagyon unalmasan telt el a rajzórám. És neked a földrajz? – kérdezte, Ő csak vállat vont. Kicsit csalódottnak látszott. - Mi történt? Semmi, csak belegondoltam, mi lesz délután, amikor megint itt lesz a Volturi. - Megfogtam a kezét, hogy úgy sétáljunk el matekra. Lassan lépdelt mellettem, mint aki nem akar jönni. - Emmett valamit mondani akar majd neked az ebédszünetben. Viszont nem tudom mit, mert arra nem gondol. – mondta. Ekkor elfogott a rettegés. Direkt nem mondtam el Edwardnak ezt a „terhes” dolgot. Ha Emmett ezt fogja mondani, esküszöm, hogy a sárga földig átkozom, az már biztos - szidtam magamban. Beültünk matekra, mikor eszembe jutott, hogy Kate-nek most van spanyolja, és, hogy Gabyt nem láttam még ma. Sőt, se a folyosón, se sehol. Kíváncsi vagyok, Kate-nek sikerül-e megbeszélnie Adammel egy randit. Amennyiben nem, akkor megmondom Adamnek, hogy tetszik Kate-nek, ha már ő ilyen nyuszi, hogy nem meri elmondani neki.
Egész matekon egyenleteket oldottunk meg, amit nagyon utáltam. Így csak néhányszor tudtam Edwardra nézni, de olyankor mindig mosolygott.
Kicsengetés előtt a tanár felszólított, hogy mondjam végig az eredményeket, ha már annyira jól szórakozunk kettecskén. Elmondtam az összeset, majd összepakoltam.
Némán mentünk ki a teremből az ebédlőig.
Vettem valami üdítőt, meg salátát, de csak a látszat kedvéért, hogy senkinek ne tűnjön fel, hogy nem eszek emberi ételt.
Ekkor Kate rohant hozzám, hogy meséljen a spanyolon történtekről.
- Képzeld! Bevált a tanácsod! Beszéltem vele, és elhívott randira. Péntek este megyünk Port Angelesbe. Jaj, úgy várom már! Jössz az asztalhoz? – kérdezte. Elhúztam a szám, és megráztam a fejem.
- A testvéreivel ülök… - mondtam, miközben Edwardra bökte -, de holnap odaülök hozzátok. Amúgy hol van Gaby? Ma még nem is láttam.
- Öhm... Gaby nem jött suliba, mert a szülei elmentek valahova, és otthon kellett maradnia a húgával – mondta. Edward átkarolt, hogy ne álljunk ott, hanem induljunk. - Kate, mi most megyünk enni, ha nem bánod. Majd még beszélgettek - mosolygott szerelmem, de aki már jól ismeri az tudja, hogy csak tettetett mosoly volt. Kate bólintott, majd elállt az utunkból. Közelebb mentünk az asztalhoz, amikor Emmett odasúgta Alice-nek, hogy „Majd most”.
- Újdonsült hugicám, el nem hiszed mit hallottam! Bár én ebben nem nagyon hiszek, de ha közlöd, hogy igaz, örülni fogok – vigyorgott Em. Jaj ne! Tényleg a terheses dologról van szó. Ezért még kiátkozlak a világból Emmett McCarthy Cullen! Csak menjünk ki a suliból... - szitkozódtam magamban.
- Emmett, végre kiböknéd, mit hallottál? Egész nap ezen rágódtam, hogy vajon mi lehet az... – kérdezte Edward. Ezek szerint még ezek nem hallotta. Bár nem csodálom, hisz ki merne előtte ilyet mondani a barátnőjéről? Emmett, Emmett, most nagy bajban vagy!
- Már én is kezdek kíváncsi lenni – ültem le Alice és Edward közé, majd elkezdtem kapargatni a műanyagvillával a salátámat.
- Amúgy köszönöm Edward és Lilian, hogy másoktól kellett megtudnom... bár remélem, nem igaz – mondta Em, én pedig dobolni kezdtem a lábammal. Azt szerettem volna, hogy minél hamarabb túl legyünk ezen.
- Emmett, bökd már ki mi a bajod! - Szerelmemnek is kezdett elfogyni a türelme. Mély levegőt vettem, mikor éreztem, hogy nem annyira feszélyezett a hangulatom. Biztos Jasper műve.
- Jasper, nem kell nyugtatni. Eléggé nyugodt vagyok. - Megrázta a fejét, majd tovább manipulálta az érzelmeimet.
- Jaj, Drága, második szerelmem! Kérlek hadd nyugtassalak meg! Menjünk egy kicsit el, hogy kettesben legyünk... – szólt, mire Alice az ölében ülve, egy hatalmasat ütött a hasába.
- Hagyd már! Nem látod, hogy tényleg ideges?! – mondta barátnőm. Felnevettem, annyira vicces volt így látni Alice-éket. - Na most legalább nevet. Erre ment ki a játék? – kérdezte szerelmét, Jazz bólintott, majd tovább nevetett. Hallottam, ahogy Kate asztalánál összesúg Adam meg egy srác.
- Odaült az új lány, erre pedig már nevet a világfájdalmas képű is. Olyan, mint egy napsugár. Bearanyozza a körülötte lévők életét. Habár lehet, azért ilyen, mert terhes – mondta Adam, mire Kate kupán vágta az üvegével.
- Nem terhes!!! Értsétek már meg, és ha még egyszer ezt hallom tőletek, nem áll a pénteki randi – szólt a srácokra. Végre van egy olyan barátnőm, aki kiáll mellettem. Kedves tőle.
- Na, ha már témánál vagyunk a boldogságnál. Sok boldogságot! Bratyó, szükséged lesz egy nagyobb szobára. - Edward furcsán nézett Emmettre. - Két kölyöktől hallottam, hogy a hugicám terhes. Sok boldogságot a gyerekhez! – mondta fivére. Edward mérgesen nézett végig az asztalunkon. Mindannyian lesütött szemmel, dermedten ültünk. A tekintete rajtam állt meg.
- Ezt honnan vette Emmett?? – kérdezte, közben majd felrobbant idegtől, annyira mérges volt. - Mert nem tőlünk, az biztos. - Tőlem várt választ a kérdésére.
- Két fiú meséli ezt mindenkinek a suliban. Én is hallottam rajz órán. Azt hiszik, terhes vagyok, és ezért lettem rosszul a múltkor. Azt is mondták, hogy teljesen összetörtél, amiért terhes lettem – magyaráztam meg, Ő pedig értetlenül és fagyottan ült a széken. Azt hittem felpattan, és ordítozni fog, de nem így történt. Szép csendben suttogott.
Én nem hallottam ilyesmit. Még csak gondolni sem gondoltak ilyeneket a közelemben. - Hisztérikusan nevetni kezdtem.
- Csodálkozol? Ki merné azt gondolni Edward Cullen közelében, hogy a barátnője terhes?? Nem hiába félnek tőletek, hisz ha valaki közelébe mentek, kirázza a hideg. Tudják, hogy ha meghallod, annak súlyos következményei lesznek! - csendben hallgatta a választ. Nem moccant meg, csak figyelt.
- Melyik kettő volt? Emmett, tudom, hogy Lilian nem mondja el, de te igen, ugye? - Emmett-tet figyeltem, aki vonakodva és bocsánatkérően nézett rám.
- Manuel és Aaron volt az. Bocsáss meg Lilian. - Felpattantam az asztaltól, és dühösen kimentem az ebédlőből.
Elegem van, hogy mások olyanokat tudnak, amit én nem akarok! Ha hazugság, akkor miért kell ilyenekkel idegesíteni Edwardot is??? Hogy lehetett Emmett is ilyen hülye, hogy elmondta Edwardnak! Ezt nem hiszem el… Direkt nem szóltam neki, mert ez az én ügyem. El tudtam volna intézni úgy is, ha nem avatkoznak bele!! Különben is. Én mindent megoldottam volna, de nem, Emmett-nek el kellett mondania. Tiszta hülye! Tudja milyen a bátyja, hogy egyből az lesz az első dolga, hogy lazán betöri a fejüket. Habár azt nem hiszem, mert akkor vérezne a fejük... De szerintem most még az sem érdekelné. Elborult az agya, és onnantól kezdve nem érdekli semmi más, csak hogy a bűnösök meglakoljanak a hibáikért – dühöngtem magamban.
A folyosón haladtam, mikor kinéztem az ablakon. Akit megláttam az Edward volt a két kis rohadékkal az erdő szélénél. Majdnem szívbajt kaptam, ahogy láttam, hogy becsalja őket az erdő sűrűjébe, gondosan ügyelve arra, hogy senki ne lássa őket.
- Jézusom! Edward meg fogja ölni őket. Ezt nem hagyhatom...- gondoltam. Kiugrottam a nyitott ablakon, és futni kezdtem. Cseppet sem érdekelt, hogy lehet valaki a közelben, aki meglátja. Igazából nem is volt ott senki, mert észrevettem volna. Futottam, amíg meg nem láttam őket...