Sokáig futott. Nem is tudom megmondani, milyen hosszú ideig. Annyi biztos, már kezdtem megfagyni a hátán, mert elég hideg volt, így november közepén.
Beszélni kezdett hozzám, mert biztos észrevette, hogy kezdek elfáradni.
- Lilian! Ébren vagy még? - hátrapillantott rám, hogy megnézze, ébren vagyok-e.
- Persze, Edward, csak már lassan kezdek elaludni. Annyira ügyesen futsz, hogy tényleg elringatsz. - A fejem kezdett jobbra dőlni, és a szemem is kezdett lecsukódni. Edward megint beszélni kezdett.
- Nem csak futni tudok ilyen jól, hanem szuperül zongorázni, rajzolni, és még egy csomó dolgot - vigyorgott, én pedig bólintottam.
Kis idő múlva megállt, leszedett a hátáról és leült egy fatörzsre, majd az ölébe vett.
- Sajnálom, hogy most ennyit beszélek, de nem szabad elaludnod. Alec megérezte az illatodat, így valószínűleg követett minket. Mennünk kell vadászni, hogy lássa, tényleg vámpír vagy. Ha pedig nem jött utánunk, akkor egyből szaladt a Volturihoz, abból pedig nagyobb bajunk lesz, mintha a nyomunkban lett volna – mondta Edward, én pedig behunytam a szemem, és rádőltem a mellkasára.
Rázogatni kezdett, hogy ébredjek fel.
Lilian! Kelj fel! Gyere, sétáljunk, hátha úgy jobban felébredsz! - felállított, és húzni kezdett az erdő legsűrűjébe. Már-már vonszolt, de én még mindig alig mentem utána. Fáradt voltam. Olyan nehéz megérteni, hogy alvásra van szükségem? - kérdeztem magamtól.
Megálltam, hogy márpedig én nem megyek tovább, de Edward csak húzott, ám én nem mozdultam meg.
- Edward! Nem megyek tovább! Túl fáradt vagyok most ehhez – mondtam. Elgondolkodva nézett rám, majd bólintott.
- Igazad van. Nem vehetem el tőled azt, amire szükséged van. Ülj ide...- mutatott egy fatörzsre, egy eldugott kis árok szerűségben -, és maradj itt addig, amíg vissza nem jövök, a vérrel! Ha kell, aludj, csak ha hallasz valamit, akkor bújj el valahova, bár, ha Alec lesz az, akkor ez nem fog működni a szaglása miatt. Na mind egy, várj meg itt! - ezzel a mondatával befejezte, és elindult köszönés nélkül.
Hát így állunk. Még köszönni se köszön. Ahhoz képest, hogy fél órája, majdnem... hagyjuk. Most kell rájönnöm, hogy szinte nem is ismerem Edwardot. Alig pár hete költöztem ide. Gabyt és Kate-et is olyan régen láttam már. Senkit sem ismerek itt Forksban, kivéve Jacobot, de hát őt jó, hogy ismerem, hisz az apám. A többiek viszont... mihelyst idejöttem, kiszemeltem Cullenéket, és nem érdekelt tovább senki, és semmi. Ennyire nem lehetek önző?! Csak a saját érdekeim számítottak. Teljesen megváltoztam, mióta visszajöttem. Többet kellene másokkal törődnöm és kevesebbet magammal. Szerelmes vagyok Edwardba, de ez nem kötelez arra, hogy minden egyes másodpercben vele legyek. Képtelen lennék elválni tőle, igaz, viszont a barátaim is fontosak nekem. Olyan ez, mintha két tűz közé kerülnék. Edward vagy a barátok. Nem lehet mindkettőt választani, viszont… Edward nélkül meghalnék, de Gabriella és Kate... Látni akarom őket! Annyira rég találkoztunk már.
Ilyesmiken gondolkoztam, míg Edwardot vártam.
Felpattantam, és ezt suttogtam:
- Hazamegyek! - fogtam magam, és elindultam, hogy márpedig találkozom a barátaimmal. Most azonnal. Nem érdekel, ha Edward megharagszik érte, akkor is elmegyek hozzájuk. Elindultam a kifelé vezető úton, nem teljesen arra, ahol jöttünk, hanem egy másik irányba, mivel az rövidebb volt.
Sokszor megbotlottam, mert erre nincs rendesen eltakarítva az ösvény. Egyszer majdnem hasra is estem, annyira ügyetlen voltam.
Végül kiértem az erdőből, és az első amit megláttam, pont Kate háza volt. Az emeleten fel volt kapcsolva a villany, gondolom az ő szobájában.
Odafutottam az ajtóhoz, és csöngettem. Kicsit ideges voltam, hogy Edward már értesült róla, hogy itt vagyok, és utánam jön.
Hallottam, hogy valaki fut lefele a lépcsőn. Kate kinyitotta az ajtót, majd a nyakamba borult.
- Lilian! Azt hittük beteg vagy, olyan hirtelen vitt ki Edward Cullen – szólalt meg barátnőm, majd beljebb húzott, és bekísért a nappaliba, hogy nyugodtan tudjunk beszélni.
- Igen, egy kicsit megszédültem, utána Edwardéknál voltunk, Carlisle pedig megvizsgált – meséltem neki. Rémülten nézett rám, majd mély levegőt vett.
- Holnap jössz suliba? Mert tudod mindenki aggódik érted, és öhm... egy néhányan már érdeklődtek felőled. Főleg Adam, meg az a Jacob is eljött a suliba, miután eltűntetek – mondta. Edwardnak igaza volt. Jacob a csillagos égig is képes elmenni, csak azért, hogy tönkretegye a szerelmünket. - gondoltam.
- Megyek holnap suliba. Ki az az Adam? – kérdeztem, Kate pedig tátott szájjal nézett rám, mintha olyan elképzelhetetlent mondtam volna. - Mi az? – Barátnőm arca teljesen vörös lett.
- Adam a legjobb pasi az évfolyamunkban. Ne mondd, hogy még nem találkoztál vele! – döbbent le, én pedig megráztam a fejem. A ˝legjobb pasi˝ elnevezésen egy kicsit csodálkoztam, bár ízlések és pofonok. Én szerény személyem szerint Edwardnál jobb pasival még életemben nem találkoztam. Márpedig jó néhány éve élek. Úgy vettem észre, hogy Kate belezúgott ebbe az Adambe. Kérdőn néztem rá, mire még jobban elpirult.
- Kate, kérdezhetek valamit? - Bólintott. Lenézett a földre és iszonyatosan nézett. - Tetszik neked, ez az Adam? - Felpattant a kanapéról, engem is húzva magával. Felvezetett a lépcsőn, a szobájába. A szobáját nem lehet elképzelni, amíg nem látjuk. A falak tele voltak rakva valami fiú képéivel. A srác haja fel volt fogva, a színe szőke volt, a szeme pedig mély tengerkék. Kerek arcán itt-ott voltak anyajegyek, de erre a ˝szerelmes-fészekre˝ visszatérve, a szoba közepén volt egy picike ágy, mellette pedig egy igen kicsike szekrény. A helyiség másik végében egy íróasztal volt, amin egy halom könyv hevert. Eltátottam a számat.
- Eddig még a szüleimnek sem engedtem meg, hogy feljöjjenek. Elég rég tapétáztam már ki a szobámat, még a nyáron. Azóta így van. - Odament az egyik képhez, és megsimogatta. Kirázott a hideg, mert ez már mániákus szerelemnek mondható. Soha senkinél nem láttam még ilyet, hogy a szerelme képével legyen kitapétázva az egész szobája, de tényleg, itt még a plafon is Adam képével volt tele.
- Kate, nem gondolkoztál még azon, hogy leszedd ezeket? Vagy, hogy inkább beszélj Adammel? – kérdeztem, közben barátnőm leült az ágyára, majd a kezeibe temette az arcát. Odamentem hozzá, hogy megnyugtassam.
- Gyáva vagyok. Mindig hozzám szól spanyolon, mindig engem választ ki partneréül, de nem tudok vele normálisan beszélgetni – panaszkodott, én pedig leültem mellé. - Te hogy a fenébe jöttél össze Edward Cullennel? Hisz ő a ˝meghódíthatatlan szívű˝ fiú - a meghódíthatatlan szívűnél idézőjelet mutatott.
- Nem tudom. A baleset, a kórház, utána pedig Olaszország... hát egy kicsit nehezen ment, de belerázódtam. Szerintem holnap spanyol után beszélned kell Adammel. Ezt nem folytathatod így tovább. Ezeket a képeket pedig holnap délután megfogjuk, és levakarjuk. Ha kell, a saját körmünkkel. Majd jövőre már olyan képekkel lesz tele a falad, amin valaki más van – mondtam, és lehet, hogy megbántottam, mert sírós szemmel nézett rám.
- Nem lesz más képe kirakva! Két éve szeretem Adam-et – szólt kicsit mérgesen. Felálltam, mert ez már tényleg durva volt. Két éve, és nem mer hozzá szólni. Te jó ég! - gondoltam.
Az ablaknál álltam, mikor megszólalt a csengő. Kate megtörölte a szemét, suttogott valami „maradj itt” félét, majd lement kinyitni az ajtót. Egy bársonyos hang köszönt neki, és egyből tudtam, hogy ki lesz az.
- Szia, Kate! Lilian itt van? – kérdezte, én pedig elmosolyodtam.
Lassan kimentem a szobából, le a földszintre. Edward mérges és nevetős arcát váltakozva láttam. Kicsit elpirultam, mert nem tudtam mi ilyen nevetséges.
Szerelmem, miért kell szó nélkül eltűnnöd? – mondta, és a karjaiba húzott, hogy megpuszilhassa a homlokom. Kate boldogan nézett minket. - Gyere Lilian, otthon már várnak minket. - Barátnőm furcsa tekintettel kezdett el méregetni. Hirtelen megragadta a kezem, majd megszólalt.
- Edward! Egy percre beszélhetnék Liliannel? – tudakolta. Szerelmem vállat vont, elengedte a kezem, majd hangosan kacagni kezdett. Kate két méterre húzott el tőle, hogy mondhasson nekem valamit.
- Ott laksz a Cullenéknél, Edwarddal? – kérdezte. Edward még hangosabban nevetett, mivel minden egyes szót hallott, még ilyen távolságból is. Nem tudtam erre mit válaszolni, mert igazából nem lakom ott, mert van saját házam, csak... néha ott alszom. Edward mellém állt, és fülig érő szájjal vigyorgott.
- Igen, Kate, Lilian ugyanúgy ott lakik velünk, mint Alice-nél Jasper. Ezt előttem is mondhattad volna, nem titok. – szólt szerelmem. Kérdőn elmosolyodtam, mikor Edward ezt mondta, Kate pedig döbbenten nézett minket, mint aki még most lát először fehér embert. - Sőt, nem is a vendégszobában alszik, hanem velem – tett rá Edward még egy lapáttal. Éreztem, hogy az egész arcom, és még az egész fülem is vérvörös. Edward a fülembe kuncogott. Teljesen őszinte. Én még egy ilyen embert nem ismerek, aki hall valamit, és egyből elmondja neki az igazságot. Főleg olyan igazságot, amit nem nagyon szeretnék, hogy mások tudják.
- Azért ez teljesen nem így van. Nem lakom nálatok, csak néha ott alszom – szóltam közbe, mire Ő vállat vont, mikor észrevette, hogy Kate lába megremeg. - Kate, jól vagy? Nehogy rosszul legyél itt nekem... – Barátnőm megkapaszkodott a lépcsőkorlátban, majd megszólalt.
- Semmi bajom, csak meglepődtem, hogy ti együtt éltek – közben furcsa arcot vágott. Edward úgy vélte, hogy hagynunk kéne, hogy Kate lenyugodjon.
- Lilian, mennünk kéne, mert még el kell intéznünk egy-két dolgot. - Tudtam, hogy a vadászatra gondol, ezért a legfájdalmasabb arcot vágtam, amit csak tudtam. - Tényleg mennünk kell, késő van, ráadásul Alice meglepetést ígért, de így, nem fog menni – ölelt magához, én pedig feladtam a küzdelmet. Edward megnyerte ezt a csatát. Kész, vége. Ihatok vért, lehetek vámpír, mehetek vissza a Volturihoz, ami egyenlő a kiszemelt halálommal, ha Edward jól olvasta Alec gondolatait, és tényleg megérezte rajtam az emberszagot. Elköszöntünk Kate-től, és elindultunk, hogy szembe nézzek a sorsommal.
Edward visszavezetett az erdőbe, hogy keressünk valami ˝finomat˝ nekem. Elárulta, hogy nem kell néznem, ahogy vadászik, mert az túl veszélyes lenne. Ő addig vadászott, míg én meglógtam, és hallgattam barátnőm sírását.
- Nem kell cukkolni! Szegény fél az elutasítástól. Tehet róla? Nem! Akkor meg? – kérdeztem kissé mérgesen, mert zavart, hogy piszkálja a barátnőmet. Leültem egy fára, ami mögé nyúlt, majd kivette a vaspohár vért.
- Délben megint jövünk. Ez nem lesz elég egy napra – közölte velem Edward. Vadászás Alec miatt. Na szépen vagyunk! Kedvére teszek egy olyan vámpírnak, akiről azt sem tudom, hogy kicsoda, csak hogy egy gyilkos - fortyogtam magamban. - Lilian, idd meg! Tudom, hogy undorító számodra, rosszul vagy tőle, de csak addig kell, amíg itt van a Volturi. Kérlek, siess, mert ahogy Alice látta, nagy botrány lesz – kérlelt. Felnyitottam egy picit a poharat és kiürítettem.
- Ezért a Volturi nagyon sokkal lóg nekem – fintorogtam, mert még mindig nem szerettem a vért. Edward ezen elmosolyodott, látszott rajta, hogy jól mulat. Közelebb hajolt, és az arcomba lógott hajamat a fülem mögé tette, majd lassan közelített felém. Egy nagyon gyors és lágy csókot lehelt az ajkaimra, annyira sem hagyott időt, hogy visszacsókoljam.
- Majd ha elmentek, meghálálom helyettük is - vigyorgott pimaszul.
- Vigyázz, mert még szavadon foglak! – ezen csak elnevette magát. Megfogta a kezem, mert ideje volt hazasétálnunk.
Egész úton nevetgéltünk.
Mikor visszaértünk, láttam, hogy áll a bál. Hangos veszekedés hallatszott a ház minden egyes zugából. Ráncolt homlokkal léptünk be a házba, ahol mindenki támadáshoz készen állt…
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése