- Az előbb mondani akartál még valamit. - azt hittem el tudom terelni a témát, de nem sikerült.
- Igen. De majd inkább ha hazamentünk. - megrázta a fejét. Értetlenül néztem rá.
- Lilian, nem mehetünk el hozzád. Ott nem biztonságos. - sóhajtottam, majd felálltam. Egyenesen elindultam. Fogalmam sincs merre, csak mentem. - Most meg hová mész?
- Nem tudom. És ez a legjobb az egészben! - furcsán nézett rám. - Sétálni megyek. Elkísérsz? - elkezdett vigyorogni, és odasétált mellém. Átkarolt a derekamnál fogva és így sétáltunk. Csendben volt, és pont ez az amit én a legjobban nem bírok. - Mi a baj? - meglepődött a kérdésemen. - Csak úgy sugárzik Belőled. - elmosolyodott.
- Tudom, hogy mindent észreveszel. Csak furcsa volt látnom a szobádat. Ezen gondolkozom. - nem a szobámra gondolt, hanem a fényképre, amin Bella volt.
- A fénykép. - bólintott. Kapkodni kezdtem a levegőt, de csendben, hogy ne vegye észre. A sírás környékezett. Most fog az jönni, hogy ez túl gyors, időre van szükségem, és az ilyenek. - Tehát már megint Bella. - megállt és odafordított maga felé. Kemény arccal nézett rám. Még sosem nézett rám így. Annyira dühösnek látszott. Megijedtem Tőle. Láthatta ezt, mert rendezte az arckifejezését.
- Mi van már megint Bellával? - elindultam, mert nem akartam, hogy még mindig lássa, hogy megijedtem.
- Ő a téma. - megint mellettem lépdelt. Már a folyónál jártunk, mikor megszólalt.
- Sajnálom, hogy ezt érzed. De most kérlek ne ezen rágódjunk. - nekem is tetszett ez az ötlet. Átkarolt, segített átmászni a másik partra. Láttam, hogy Alice felénk közeledik. Futott, és egy szempillantás alatt a nyakamba ugrott.
- Lilian! Annyira aggódtam miattad! - le sem akart szállni rólam. - Jobban mondva aggódtunk. - Edwarddal egy gyors pillantást váltottak. A hátsó ajtón mentünk be. Rosalie Emmettel állt a nappali közepén és ott veszekedtek. Carlisle és Esme a konyhaasztalnál beszélgettek. Jasper egyedül kuksolt a lépcső tetején. Mikor megláttak minket, Rosaliet kivéve, mindenki odajött hozzánk. Jasper egy kicsit távolságtartó volt, de a többiek mind ölelgettek. Esme hozott nekem egy pohár forró kakaót. Leültetett a kanapéra, és körém ültek. Alice és Edward félrevonultak, hogy beszélni tudjanak.
- Hova tűntél, Lilian? - Emmett kérdése meglepett. Azt hittem mindegyikőjük tudja, hogy Jacob elrabolt. Nem tudtam válaszolni, csak néztem rá lefagyva. Éreztem, hogy valaki a hátam mögé áll.
- Majd később tartsunk mesedélutánt. Liliannek most pihennie kell. Gyere szerelmem. - felálltam, és Edward felé tartottam, de szédülni kezdtem és összeestem. Valaki elkaphatott, mert nem éreztem a kemény talajt. Amikor felébredtem egy picit még zúgott a fülem, és émelyegtem is, viszont amikor kinyitottam a szemem, ez teljesen elmúlt. Edwardot láttam meg legelőször. Elmosolyodott, és megsimította az arcom. - Nagyon megijesztettél. - az ajkamba haraptam.
- Sajnálom. Nem tehetek róla. - megértően nézett, majd megpuszilta az arcom, de én többet akartam. A hajába túrtam, mire az ölébe vett, és forrón megcsókolt. Elkezdte csókolgatni a fülem, és akkor hirtelen felkapta a fejét, visszarakott az ágyra és kinézett az ablakon. Közel hajolt hozzám, és a fülembe súgott, alig érthetően.
- Mindjárt visszajövök! Ne menj ki a szobámból! - bólintottam. Kitárta az ablakot, és kiugrott rajta. Meg sem mertem moccanni. Nagyon rossz érzésem támadt, hogy Edward ilyen titokzatos. Két perc múlva visszatért, egy zacskóval a kezében. Egyből megéreztem mi van benne. Be kellett fognom az orromat, hogy ne legyek rosszul. - Sajnálom Lilian, de most az életed a tét. Muszáj átváltoznod. - értetlenül néztem rá.
- Hogy mi? Nem fogok átváltozni. Ezt te sem gondolhatod komolyan. - türelmetlenül nézett. Ordítani kezdett.
- Tudom Alice!!! - mély levegőt vett, majd mélyen a szemembe nézett. - Emlékszel, meséltem már a Volturiról. - leült az ágyra, miközben én bólintottam. - Most elhatározták, hogy meglátogatnak minket. - rémület futott végig rajtam. Nem tudom, miért, mert még a Volturit sem ismerem. Csak annyit tudok, hogy azokat a vámpírokat, akik megszegik a szabályt, elpusztítják. - Érted miért kell átváltoznod?
- Jön a Volturi. De én nem vagyok vámpír. - lehunyta a szemét.
- Pont ezért vagy sebezhető. És nem csak téged büntetnének, hogy nem vagy vámpír. - amikor ezt kimondta, a vérért nyúltam. A kezembe nyomta, és kiment a szobából. Kibontottam a zacskót, mire felcsapott a szörnyű szaga. De most nem szabadott ezzel foglalkoznom. Ha Edwardnak baja esne, azt nem élném túl. Behunytam a szemem, és megittam. Amikor a zacskó kiürült, sokkal jobban éreztem magam. Vérpezsdítő volt vámpírnak lenni. Nem a képességek miatt. Kinyitottam az ajtót, ahol Edward már türelmetlenül várt. Amikor meglátott eltátotta a száját.
- Mi a baj? - megragadta a kezem, és áthúzott a folyosó másik oldalára, Alice szobájába. Odaállított a tükör elé. A tükörben biztos, hogy nem én voltam. Ez a lány, aki visszamosolyog rám, annyira szép volt. A barna haja csillogott, az arca olyan volt, mint a legszebb modellé egész Amerikában. A teste edzett, tökéletes. Alice belibbent az ajtón.
- Ez így nem jó. Látszik, hogy nem vagy Cullen. A ruhád miatt. - kitessékelte Edwardot az ajtón, és elkezdett kutatni a gardróbjában. Előhúzott egy barna ruhát, majd ideadta.Levettem a saját ruháim, és felvettem az ő ruháját. Ekkor a hajammal kezdett el bíbelődni. Hozott egy hajvasalót, bedugta, majd elkezdte vasalni a hajam. Villámgyors volt. Hozott be hajlakkot is, és kicsit kifésülte a hajam, olyasmi lett, mint az ő haja csak az enyém jóval hosszabb volt. Belakkozta, és megint kifutott, most a sminket hozta be. A bronz színű szemhéjpúdert kezdte el felvinni, majd egy kis csillogóval keverte. Szájfényt is kent a számra, majd a szememre tette a szemét. - Megmutatom, milyen egy igazi vámpír. - odavezetett a tükörhöz, és elvette a kezét a szememtől. Most még jobban elámultam magamtól. Ez mostmár tényleg nem én vagyok. Alice teljesen átalakított. Szebb lettem, mint amikor átalakultam. Észre sem vettem, hogy eltűnt mellőlem. Aztán csak éreztem, hogy hátra kell fordulnom. Egy cipőt dobott felém, amit én automatikusan elkaptam. Az is barna volt. - Vedd fel! Edward mindjárt itt lesz, és nem akarom, hogy csak egy kis részlet is hiányozzon rólad. - felvettem azt az utolsó kis részletet is és megálltam az ajtó előtt. Edward kopogni kezdett. Kinyitottam az ajtót, és megint elámulva nézett rám.
- Öt percre hagylak itt, és már megint teljesen átalakultál. Ez hihetetlen. Alice, mit műveltél a barátnőmmel? - Alice csak vigyorgott, és kitáncolt az ajtón. - Láttad, milyen szép vagy? - bólintottam, mire közelebb jött hozzám. Végigsimított az arcomon, majd az ajkait az enyémekhez tapasztotta. Lassan csókolt meg, így éreztem, hogy lassan elhúzódik. - Ezt most abba kell hagynunk. Amúgy azt is láttad milyen színű a szemed?
- Nem. Miért, milyen színű? - a saját szemére mutatott. - Arany színű? Tényleg? - odarohantam a tükörhöz, és megnéztem. Tényleg arany színű volt.
- Az állatvér csodákra képes. Készülj fel! Mindjárt kopognak. Most! - nagyot nyeltem, mikor meghallottam, hogy az ajtó kitárult.
- Carlisle! Öreg barátom! Hogy vagy? - Edward megfogta a kezem, és elindult előttem. Kimentünk Alice szobájából, ekkor Edward maga mellé húzott. Elértük a lépcsőt, és csak egy lépcsőfokot léptünk le, minden szem ránk tapadt. Különösen egy vámpíré. Fiatalabbnak tűnt, mint a többi férfi vámpír. Talán tényleg ő volt a legfiatalabb. Ekkor észrevettem valakit, aki nagyon mérgesen nézett ránk. Ő volt a Volturi csapat egyetlen női tagja. Leértünk a lépcsőn. Én oda akartam menni Alicehoz, mert hát ott voltak a többiek is, de Edward nem engedte el a kezem. Odahúzott az egyik öregebb vámpírhoz.
- Aro! Rég láttalak. - kezet fogtak, mire Aro lehunyta a szemét.
- Edward. Drága fiam! Én is rég láttalak. De a barátaim azt mondták, Olaszországban jártál. Miért nem látogattál meg? - Edward elmosolyodott.
- Sok dolgom volt, Aro. - a fiú, akit a lépcsőn észrevettem, még mindig engem bámult. Aro rám mutatott.
- Ki a kis barátnőd? - Edward közelebb húzott magához.
- Ő Lilian. A legújabb családtagunk. - Aro kezet nyújtott, én pedig viszonoztam. Nálam is becsukta a szemét, de a szemöldökét ráncolni kezdte.
- Különös. Nem láttam semmit. - Edwardra néztem, mert nem értettem, hogy Aronak mit is kellett volna látnia. Alice egy pillanatig rémült arcot vágott, majd ismét mosolygott. - Kíváncsi vagyok, miért. Te sem tudsz a gondolataiban olvasni? - Edward a derekamnál fogva átkarolt.
- Biztosíthatlak róla, Aro, hogy én sem tudok. Lilian a legtitokzatosabb vámpír a világon. És én pont így szeretem. - megcsókolt ott mindenki szeme láttára. Olyan emberek, jobban mondva vámpírok előtt, akiket én nem is ismertem. Két perc múlva odajött a fiú, és Edward vállára tette a kezét.
- Edward, minket már be sem mutatsz? - Edward elmosolyodott, majd a fiú elé állított.
- De, Alec. Lilian, ő Alec. A család második legfiatalabb tagja. - Alec mélyen meghajolt előttem, majd kezet csókolt.
- Örvendek, Lilian. - még mindig ott állt, ezért Edward arrébb húzott, hogy bemutassa a többieket is.
- Ő itt Marcus. - a másik barna hajú, porcelánbőrű férfira mutatott. - Ő pedig Caius. - Caiusnak szőke, vállig érő haja volt. Ő is, mint Marcus és Aro törékenynek tűnt. - És ki ne felejtsük Janet. - Jane ellenszenvesen nézett rám. Felvont szemöldökkel mért végig. - Ő a legfiatalabb az egész családban. - néma csend következett, majd Carlisle szólalt meg először.
- Miért nem megyünk beljebb? Ne az ajtóban ácsorogjunk. - Carlisle mutatta az utat a Volturinak a nappaliba. Mindegyikőjük elment előttünk, kivéve Alecet. Ő ott maradt.
- Menj csak Lilian! - előre engedett. Láttam Edwardon, hogy ez neki nagyon nem tetszett.
- Köszönöm, Alec. - Jasper már jött is mögém, Aliceval a nyomában. De Edward ott maradt Aleccel. Hallottam, amint Edward morogni kezd és elsuttogja Alecnek:
- Hagyd békén őt! Nem fog sikerülni. Engem szeret! - Alec ezt egy elégedett mosollyal nyugtázta.
- Majd meglátjuk, Edward. Majd meglátjuk. - Ő is utánunk jött, és leült Jane mellé. Edward szó nélkül követte, csak ő mellém ült le. Egy kicsit megriadtam amiatt, hogy Edward és Alec miattam kaptak össze.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése