Becipzároztam a bőröndömet. Edward elvette tőlem, hogy ne én cipekedjek. Rosalie még mindig ott állt az ajtóban.
- Hát tényleg elmész. Remélem nem fogsz hamar visszajönni. - elsiettem mellette, majd lerohantam a lépcsőn. Alice csüggedten ült a kanapén. Odamentem hozzá, mire felsóhajtott.
- Ugye tényleg visszajössz holnap? Ígérd meg! - valamit láthatott, hogy ezt ígérteti velem.
- Persze, hogy megígérem Alice! - suttogni kezdtem. - Egyébként Edward úgyse hagyná, hogy otthon maradjak. - egy halk morgást hallottam.
- Mindent hallok. - Aliceval hatalmas nevetésben törtünk ki.
- Semmi baj nem lesz, Alice. - elhúzta a száját. - Vagy lesz?
- Nem, nem. Nem hiszem. Na menjetek, mert a bátyám mindjárt idejön, és közli, hogy indulnotok kellene. - megölelt és felment az emeletre.
- Mehetünk, szerelmem? - bólintottam, mert már nem bírom itt sokáig. Kimentünk a házból, és megkönnyebbülten sóhajtottam fel. - Hozom a kocsit. Várj meg itt!
- Oké. - eltűnt a garázsban. Körbenéztem, mikor megláttam Jacobot. Sikítani akartam, de csendre intett.
- Sajnálom, de muszáj ezt tennem. - hátrálni kezdtem, de megragadta a kezem. Futni kezdett, így csak annyira volt időm, hogy sikítsak. Többet nem tudtam, mert befogta a szám, és az erdő mélyére vonszolt. Még láttam Edwardot kifutni a garázsból, viszont ő nem látott engem. Jacobot haraptam, karmolásztam, próbáltam kiszabadulni a kezeiből. Nem sikerült. A házáig vonszolt, belökött, majd bezárta az ajtót.
- Figyelmeztetlek! Még mindig vámpír vagyok, úgyhogy, ha nem akarod, hogy itt helyben megöljelek, akkor engedj el! - kitárta a kezét.
- Tessék. Csak rajta. Ölj meg, legalább nem kell tovább kínoznom magam. Nem kell tovább néznem, ahogy téged is megöl. Miért jöttél vissza? - lehuppantam a földre.
- Nem tudom. Bosszút akartam állni Edwardon. De sehol nem találtam, és így visszajöttem. És lám: itt van. - odaült mellém. Engem nézett, majd az ajtóra meredt.
- Miért nem valósítottad meg a terved? - vállat vontam.
- Beleszerettem. Ez a legjobb válasz. Szerinted miért vagyok nap, mint nap vele? - összeráncolt szemöldökkel rám nézett.
- El fog dobni magától. Mikor megkapja amit akar, hogy szeresd, akkor búcsút int. Többé feléd se fog nézni. - elgondolkoztam ezen egy ideig, és rájöttem, hogy Edward egy ideig még nem fog megtalálni, így nem érdemes veszekednem vele.
- Mi a baj, Jacob? - meglepte a kérdésem. - Attól félsz, hogy úgy járok, mint Bella?
- Én ilyet nem mondtam. A lányom vagy. Nem aggódhatok miattad? - Alicenak igaza volt. Azt is láthatta, hogy Jacob elrabol, mert másképp nem lett volna olyan szomorú. Beesteledett.
- Te? Ha jól tudom, nem sokkal Bella halála előtt éppen előled kellett elrejtenie. Meg akartál ölni. - megfogta a kezem, amitől kirázott a hideg. Elrántottam tőle, mert ennyire még nem voltam felkészülve az ,,apa-lánya˝ dologra.
- Sajnálom. De mostmár eléggé felelősnek érzem magam, ahhoz, hogy az apád legyek. - mélyen a szemembe nézett, és láttam az auráján, hogy tényleg komolyan gondolja. Felálltam mellőle és járkálni kezdtem.
- Én viszont nem vagyok kész arra, hogy valaki csak úgy mindig körülöttem legyen és szabályozza az életem. - megálltam egy ajtó előtt. Ez volt régen a szobám. - Bemehetek?
- Persze. Még mindig a te szobád. Megtudom mondani, hányszor voltam bent azóta, hogy utoljára becsuktad az ajtaját. - a kilincshez nyúltam, majd megtorpantam. Láttam, amikor Bella becsukja, majd leül az ajtó előtt, és sírni kezd. A hasát szorongatja. Még csak most vettem észre, hogy nagy hasa van. Azért sírt, mert terhes volt. Velem. Nem akart engem. Nem akart semmilyen kötődést Jacobbal. A látomásomnak vége szakadt. - Nem mész be? Már vagy nyolc perce ott állsz lefagyva.
- Megyek, csak az emlékek visszatartanak. - halványan mosolyogni kezdett. Kinyitottam a szobám ajtaját és elámultam.
Minden ugyanúgy a helyén volt. Egy rajzlap sem volt elforgatva. Az ágyam az ablak mellett, a szekrényemen a lámpa, még a kis maci is a tv-n. A legkedvesebb képem is, amin Bellával és Jacobbal vagyok. Jobban mondva csak volt a legkedvesebb. A képek, amiket rajzoltam, a falon lógtak, mint amikor itt hagytam. Sok emlékem hever itt.
- Nem is mondtad, mi történt a barátnőddel. - éreztem, hogy mögöttem áll, ezért kérdeztem meg.
- Semmi nem történt. Amikor elmentél, eltávolodtam tőle. Beismertem, hogy Bella nélkül, nincs életem. És nélküled sincs. - kicsordultak a könnyeim, és megfordultam.
- Ezzel már egy kicsit elkéstél. - lehajtotta a fejét, majd kihátrált, hogy becsukhassam az ajtót. Leültem az ágyamra, és hagytam, hogy átjárjanak az emlékek. Sírtam, miközben azt éreztem, hogy valaki hozzám ér, de nem láttam senkit. A nem is olyan régi emlékeim is rám törtek. Azt viszont nem tudom miért, mert itt nem volt velem soha Edward. Láttam, amikor kétségbeesetten odarohant hozzám, amikor elütött az autó. Felemelt a földről, és az autójába vitt. Még a hangját is hallottam.
- Tarts ki, Lilian! - láttam, ahogy beszél Carlisleval, hogy mikor gyógyulok meg. Ekkor Carlisle már sejtette, hogy nem vagyok teljesen ember. Edwardnak nem mondta meg. Jaj, Carlisle, nem is tudtam! Sok mindent meg kell még köszönnöm neked. Edward félelmetes arccal ült az ágyam mellett. - Kérlek Lilian, ne add fel! - megfogta a kezem. Felpattant az ágy mellől, és a sarokba ment. Ekkor ébredtem fel. Az érintésére. Mennyi mindent nem tudok még? Elaludtam a sok emlékbe, ezért inkább csak egy álomnak tűntek.
Reggel kimerülten ébredtem fel. Kimentem a szobámból, egyenesen a konyhába, mert nagyon éhes lettem. Tehát már nem vagyok vámpír. Jacob egy halom kajával várt az asztalon.
- Jó reggelt! Hogy aludtál? - ránéztem, mire ő elhúzta a száját.
- Nem valami jól, így, hogy elraboltak. Szeretnék hazamenni. - meglepetten nézett felém.
- Itthon vagy. Ez az otthonod. - az ajtóhoz siettem, ki akartam nyitni, de zárva volt.
- Jacob, nyisd ki az ajtót! Nem tarthatsz bezárva! Akármennyire is nem veszed észre, felnőttem. Nem tilthatod meg, hogy találkozzam valakivel, csak azért, mert neked nem szimpatikus. - eldobta a kezéből a villát, és odarohant hozzám.
- Ő ellenség Lilian! Nem fogod fel?! - úgy ordibált velem, hogy be kellett fognom a fülem.
- Nekik szerinted én nem vagyok ellenség? Carlisle még sem tiltja meg, hogy Edwarddal legyek, mert tudja, hogy a szerelem nem korlátozható! Én is az ellenséged vagyok. Nem tűnt még fel? Ellened harcoltam, hogy megóvjam a szerelmemet! Vámpírrá változtam. Amikor átváltoztam farkassá, nem üldöztek el. Sőt, megértettek. Hát jól jegyezz meg valamit Jacob Black: Cullenék ezerszer különbek nálad! - felemelte a jobb kezét, és arcon vágott. Megvártam, míg lenyugszik, majd besétáltam a szobámba, és kulcsra zártam az ajtót. Leültem az ablak alá, és nézni kezdtem az órát. Nem csináltam belőle nagy ügyet, hogy Jacob megpofozott. Nem ez volt az első eset. Kopogást hallottam.
- Lilian, kérlek engedj be. - bámultam magam elé, és próbáltam kizárni a fejemből. - Elborult a fejem. Sajnálom. - kinyitottam neki az ajtót. - Sajnálom, Lilian! Jól vagy? - meg akart ölelni, de én elhúzódtam.
- Nem, nem vagyok jól, mert fogságban tartanak. Engedj ki! Kérlek, Jacob. - megrázta a fejét, majd kiment a szobából. Visszazártam az ajtót, és vártam, hogy majd egyszer csak elmegy itthonról, és kiszabadulhatok. Délben kimentem és körbenéztem. Ott ült a nappaliban, és a meccset nézte. Visszafordultam.
- Téged is lehet látni? Tudtad, hogy Bella pont ugyanígy csinált mindent, mikor elhagyta a nagyságos fiúd? Csak ő nem a kiengedésért könyörgött, hanem fordítva. Ő is bezárkózott a szobájába. Amíg Charlie nem vonszolta idáig, hogy velem legyen. Remélem azért te nem fogod így felfogni a dolgokat. Habár az nekem csak jó, ha egy farkashoz menekülsz.
- Undorító vagy. Legszívesebben hánynék tőled. - vállat vont. Visszamentem a szobámba, és leültem a padló közepére. Valami kikarcolta a kezem. Felálltam, és akkor láttam, hogy ahol ültem, a parketta egyik lapja nincs leragasztva. Felvettem, és olyan dolgokat láttam, amiket míg itt laktam, észre se vettem.
Egy doboz volt a kis résben. Kinyitottam, és egy csomó fényképet leltem, meg egy naplót. Bella naplója volt. Nem gondolkodtam, csak kinyitottam és beleolvastam.
,, Lilian, kicsim tudom, hogy egy nap majd megtalálod a naplómat. Hát leírtam neked, kit tekintek igazi apádnak.
Szeme, mint a tömény arany. Haja olyan, mint az érem, mit kaptál a versenyen. Hangja, mint a bársony. Érintése többet jelent minden szónál. Próbál kemény maradni, de kedvességre vágyik. Szíve belül, oly gyöngéd, mint egy ártatlan bárányé. Ha megtalálod ezt az embert, szeresd hát, és Ő is szeressen Téged. ˝ - sírni kezdtem, annyira meghatódtam. Bella, Bella. Te is így akartad, akkor Jacob, miért nem képes elfogadni? Tovább olvastam a naplót.
,, Mikor először kérdeztél felőle, azt a napot sohasem felejtem el. Tudom, egy tavaszi este történt, mikor a parton játszottál. Szomorúan tekintettem az égre, és te megkérdezted:
- Mami, egy fiú miatt vagy boldogtalan, igaz? - nem tudtam neked mit válaszolni. Mindig észrevetted, ha valaki szomorú, vagy ha vidám.
- Igen kicsim. - a nevét nem árultam el, de a kinézetét igen.
- Szereted Őt? - halkan kérdezted, és nagyon komolyan. Mintha felnőtt lettél volna. Már akkor is láttam, hogy előbb fogsz felnőni, mint bármelyik Forksi ember valaha is. Bólintottam kérdésedre, mire elmosolyodtál. - Hát keresd meg! - mély levegőt vettem, és azon gondolkoztam, hogyan magyarázzam meg neked, hogy megkerestem volna, ha nem Ő hagy el, és nem lettél volna Te.
- Ez bonyolult. Apu sem örülne neki, ha elmennék, és Te sem. Jó ez így, ahogy történt. - erre azonnal megráztad a fejed.
- Nem jó, mert így szomorú vagy. - ekkor elkaptalak, és megcsikiztelek. Közben megígértettem Veled, hogy ez a beszélgetés a Mi titkunk marad.˝ - Ekkor hallottam először Edwardról. Én is jól emlékszem. Bella hétpecsétes titokká avatta. Felnéztem az órára, és ekkor láttam, hogy már elmúlt három. A napló legvégére lapoztam.
,, Ma kint voltunk. Délelőtt virágot szedtél, délután pedig segítettél vacsorát főzni. Olyan tettél ma, hogy elájultam tőle. Négy éves vagy, és olvastál! Odahívtál a kanapéra, hogy Te most olvasni fogsz, és tényleg olvastál! Majdnem szívrohamot kaptam! Épp most fektettelek le. Hamar elaludtál. Nem is csoda, hisz nagyon elfáradtál. Nem érzem valami jól magam. Túl fáradt vagyok, és kicsit szomorkás a hangulatom. Habár, ezalatt az öt év alatt, mindig is ilyen volt. Most abbahagyom az írást, és eldugom a naplót az ágyad előtti parkettarésbe. Majd holnap folytatom, miket csináltunk még együtt. ˝ - ez volt az utolsó bejegyzés. Ez a nap, ez az átkozott nap volt az utolsó, amit együtt töltöttünk. Ekkor visszatetted a naplót, lefeküdtél aludni, és másnap reggel már nem ébredtél fel. Így kellett volna befejezni. Este hat óra volt, mikor ezt az utolsó bejegyzést elolvastam. Eldugtam a naplót, majd kimentem a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzak. Találtam törölközőt is, így nem kellett szóba állnom Jacobbal. Letusoltam, majd megint visszamentem a szobámba. Befeküdtem az ágyba, és úgy tettem, mint aki alszik. Hallottam, ahogy Jacob benézett a szobámba, önelégülten sóhajtott, majd kiment a bejárati ajtón. Felpattantam az ágyból, és szaladtam az ajtóhoz, hogy meglóghassak. Bezárta.
- A fenébe! - visszamentem, és az ablak a ültem. Ekkor valaki a hátam mögött kopogott. Edward ott állt, és ijedten nézett rám. Kinyitottam az ablakot, és utat engedtem neki, hogy jöjjön be.
- Lilian, azt hittem bajod esett! - a nyakába ugrottam, és szinte le sem lehetett vakarni Róla. - Amióta eltűntél, mindenhol kerestünk, csak hát ide nehéz bejutni. Szerencsére ma a farkasok tábortüzet szerveztek, és sikerült belopóznom. - körbenézett, majd elmosolyodott. - Ez a te szobád volt? - bólintottam, mire Ő a fényképet nézte, amin olyan boldogok voltunk. - Sietnünk kell, amint Jacob észreveszi, hogy bejöttem az erdőbe, idejön. Szedd össze, ami kell, és induljunk! - félrelöktem, felszedtem a parkettát, és kivettem belőle a dobozt. Mindent visszaraktam úgy, ahogy volt. Utoljára körbenéztem, Edward pedig segített kimászni az ablakon. - Mennyire futsz gyorsan? - az egyik szikla felé nézett.
- Hát annyira biztos nem, mint te. - bólintott és felkapott a hátára.
- Kapaszkodj! - olyan gyorsan kezdett futni, hogy be kellett csuknom a szemem, de így még rosszabb volt. Kinyitottam a szemem, előrehajoltam és láttam, hogy Edward mosolyog. Nem tudom, mi lehetett olyan vicces. Vagy csak a veszély volt Rá ilyen hatással. Kiértünk az erdő szélére, és megállt. Lecsimpaszkodtam a hátáról, majd leültem az egyik fatörzsre. Mellém ült, és megfogta a kezem.
- Elrabolt. Megfogott, és az erdőbe rángatott. - ráborultam a vállára és zokogni kezdtem.- Bezárt a házba. És a legjobbat még nem is mondtam. - megölelt, és a fülembe suttogott.
- Nyugodj meg, Lilian. Semmi baj nem lesz, már vége. - megráztam a fejem.
- Nem Edward. Nincs vége. Még csak most kezdődik.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése