- Lilian, nem bírom ki nélküled! - olyan hevesen csókolt meg, hogy majdnem elájultam.
- Akkor miért jöttél el? - abbahagyta a csókolgatást, mély levegőt vett, majd mellém feküdt.
- Időre van szükségem. Nehéz elfogadnom, hogy a volt barátnőm lánya vagy. - felkeltem, és a szekrényhez mentem. Kivettem a ruháimat, és átmentem a másik szobába felöltözni. Mire kész voltam, az ajtónál állt. - Kérlek érts meg. - kitértem előle. Nem tudom, miért kell mindig felemlegetni az anyámat. Lementem a földszintre, hogy kaját csináljak. Nem volt semmi főzhető kaja.
- Elmegyek a boltba. Hozzak valamit? - hülye kérdés volt, tudom. De már hozzászoktam, hogy megkérdezem. Elmosolyodott.
- Nem, köszi. Egyébként, tudod hol a bolt? - úgy nézett rám, mint akiről azt hiszi, hogy életében nem járt itt.
- Kb. 3 évig itt éltem. A legeldugottabb zugot is felfedeztem. - vigyorgott.
- Akkor, hogyhogy nem találkoztunk, ha te 3 évig itt éltél? - ráncolta a homlokát.
- Hát talán, mert én nem akkor voltam itt, mint te. - bólintott. - Majd jövök. - odamentem, hogy megpusziljam, de úgy döntöttem, hogy mégsem kéne, mert időre van szüksége.
- Szia! - már kiértem az utcából, mikor rájöttem, hogy nincs nálam a pénztárcám. Visszamentem, de hallottam, hogy telefonál, és nem tudtam, hova tette a pénztárcám. Felmentem a szobájába, és rájöttem, hogy Ő is ott van. Nem akartam hallgatózni, ezért bekopogtam. Lelökte e telefont, és kinyitotta az ajtót.
- A pénztárcámat itt hagytam. Ideadnád? - a fiókos szekrényhez ment, és odahozta nekem a tárcámat.
- Tessék. Mégis kellene valami a boltból. - meglepődtem.
- Mi? - egy vámpírnak a boltból, mi kellhet?
- Alicenak egy új parfüm. Meg kell köszönnöm neki, hogy utánam küldött. - vigyorgott. Én is mosolyogtam.
- Oké. Milyen legyen? - vállat vont. Megcsókolt, és lekísért a földszintre. Újra elindultam a boltba. Nem volt messze, csak 4 utcányira. Egyfolytában azon gondolkoztam, milyen parfümöt vegyek Alicenak? Biztos eredeti Olaszt. De milyen márkájút? Ezen már akkor töprengtem, mikor megvettem a tojást, a húst és a kenyeret. Mentem a sonkáért is, mikor rájöttem, honnan tudok Alicenak igazi Olasz parfümöt szerezni. Gyorsan fizettem, és már rohantam is az egyik barátomhoz, akit olyan 10 éve ismerek, hátha ott lakik még, ahol régen. Végül is megtaláltam a házat. Láttam az udvaron egy kisfiút, és egy lányt. Annyi idős lehetett, mint én. Aztán megláttam Albertót is. Nem sokat változott. Igaz, most borostás, izmos. De attól ugyanaz a kis aranyos, mindig felvidító fiú marad. Észrevette, hogy őt nézem, és egyből megismert. Mosolygott.
- Bon giorno, Lilian! - kinyitotta a kaput.
- Szia, Alberto! - megpuszilt.
- Mi járatban vagy erre felé? - a kisfiúra néztem. Valamiért nagyon ismerős volt nekem. - Ó, hadd mutassam be neked, az unokahúgomat, és a kisfiát. - a fiú odaszaladt hozzám. A nyakamba ugrott, mintha ismerne. - Mary, vidd be Matet! - a lány bólintott, és leakasztotta a fiút rólam.
- Igazából azért jöttem, hogy gyártatok még igazi Olasz parfümöket? - kicsit elszontyolódott az arca, de attól még vigyorgott.
- Persze. Milyet szeretnél? - elgondolkodtam.
- Tenger, rózsa és nárcisz keverékét. - ez illett legjobban Alicehoz. - hátravezetett a régi bokrunkhoz. Ott készíti a márkás parfümöket. Innen szállítják a boltokba.
- Mostanában szoktam hozzátenni egy kis liliomot is. Szagold meg! - az orrom alá tartotta a kis üvegcsét, amiből szebbnél szebb illatok terjengtek.
- Ez tökéletes lesz. Mennyivel tartozom? - legyintett.
- Ajándék. Ha szeretnéd, összefuthatnánk amíg itt vagy. A régi szép idők emlékére. - rágcsálni kezdtem az ajkamat.
- Tudod, egy fiúval vagyok itt. Kis kiruccanás a suliból. - rázta a fejét.
- Még mindig lógsz a suliból? Tudod, hogy nem lenne szabad. - néha kioktatott. Ilyenkor jól jött az egyik mondatom.
- Majd észben tartom, Apa. - nevetett.
- Melyik házban van a szállásotok? - elnéztem.
- Edwardnak állandó háza van itt. - meglepődött.
- Értem. - a kapu felé indultam. - Nos, akkor majd biztos találkozunk, amíg itt vagytok.
- Biztos. - kiléptem a kapun és integettem neki. - Szia, Alberto! - ő is intett.
- Szia! Majd még látlak! - bólintottam. Siettem Edwardhoz, nem tudom, mit gondol, hol vagyok ilyen sokáig. Sütött a nap, ezért biztos nem jött utánam. Bekanyarodtam az utcába, és már ekkor futottam a házához. Bementem, és becsuktam az ajtót. Rémült arccal állt előttem.
- El nem tudtam képzelni, hogy hol lehetsz délután két óráig. Most akartam elindulni utánad. - odajött hozzám, kivette a kezemből a kosarat, megölelt, és lágyan meg is csókolt.
- Szia! Csak egy régi barátomnál voltam. Tudod, ő parfüm készítő. - kivettem a zsebemből a kis üvegcsét, és megmutattam neki. Oda akartam adni, hogy szagolja meg, de nem vette el.
- Innen is érzem. Nagyon jó illata van. Te választottad? - betáncoltatott a konyhába, lerakta a kosarat az asztalra, és átölelt.
- Igen. Nekem egy másik a kedvencem. - megcsókoltam, és már megint alig bírtam magammal. Amint észrevettem, ő sem érzett máshogy. Korogni kezdett a gyomrom. - Hoppá. - elhúzódott, majd kivette a tojást és a húst a kosárból, felverte a tojást, belemártotta a húst, és berakta a sütőbe sülni.
- Bizony hoppá. Ma még nem ettél semmit? - vállat vontam.
- Itt nem volt semmi ehető. Nyers húst meg nem akartam enni. - rázta a fejét, közben pedig mosolygott.
- Ki kéne próbálnunk, hogy reagálsz a vérre. - grimaszoltam.
- Undorító. Már csak a szagától is rosszul vagyok. - nevetett.
- Fogadjunk, hogy még soha nem is kóstoltad? - ráztam a fejem. - Tudtam. Akkor, ideje kipróbálni.
- Edward, én nem fogok vért inni. Hányok tőle. - mély levegőt vett, és a szemeit forgatta.
- Ugyan már, Lilian. Na mindegy, ha nem hát nem. Éjszaka lemehetnénk majd a partra, ha nem leszel fáradt. Mit szólsz? - ennek az ötletnek nagyon örültem.
- Persze. Az jó lenne. - megcsinálta a kajámat, én pedig mind egy szálig megettem. Ő eközben végig nevetett. Délután nem tudtunk mit csinálni, így elmagyarázta, hogy melyik állat vére a legfinomabb. Az Ő kedvence a hegyi oroszlán. Néha elcsattant közöttünk egy-egy csók, de csak néha, mert nem tudtunk volna uralkodni magunkon. Megnéztünk egy filmet is, de Edward kijelentette, hogy ez így nem jó, mert a lány kerek perec nem mondta ki, hogy ott akarja hagyni a fiút. Azt is közölte, hogy reméli én őszintébb leszek. Este, mikor már besötétedett, és senki nem volt az utcákon, lementünk a partra. Csomagoltam törölközőt, tiszta ruhát, és egy kis harapni valót. kézen fogva sétáltunk le, így ha valaki látott is minket, egyből azt mondta, hogy járunk. Amit én is nagyon szerettem volna.
- Gyönyörű a tenger ilyenkor. - megrázta a fejét.
- A tenger az csak szép. A gyönyörű, az te vagy. Senki más. Te vagy a legszebb a világon.- csókolgatni kezdte a nyakam. A fülembe suttogott. - Szeretlek! - ez a szó mindent megváltoztatott bennem. Hát Ő is szeret.
- Én is szeretlek! - megcsókoltam. Aztán felemelt, és befutott velem a vízbe. Ott csókolt tovább. Végül a legváratlanabb pillanatban beledobott a vízbe. Felúsztam. - Ezt még visszakapod. - nagyot nevetett. Lefröcsköltem. Ő szinte egy egész hullámot indított ellenem.
- Te is visszakapod. - lebuktam a víz alá, hogy ne érjen el a hullám zuhatag. Odaúszott hozzám, és felemelt. Megcsókolt. De most nem a megszokott módon. Sokkal gyorsabban, és szenvedélyesebben. - Te vagy a legjobb dolog az életemben. - engem nem hagyott szóhoz jutni, mert megint megcsókolt. A hajába túrtam.
- Te is nekem. Mindig is az fogsz maradni. - tovább csókolóztunk. Aztán egyszer csak hallottam valamit.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése