13. rész Emlékek

Leültünk az asztal előtti székekre. Carlisle is odasétált az asztalhoz.
- Szóval, mostmár tudjuk, hogy át tudsz alakulni. - lehajtottam a fejem, mert eszembe jutott, hogyan viselkedett Rosalie. - Azt is tudjuk, hogy aurákat látsz. De ez pontosan, hogyan működik? Úgy értem, csak az emberek auráját látod, vagy a miénket is?
- Mindenkiét. Az emberekét, a tieteket, és a vérfarkasokét is. - Edward felkapta a fejét. Elengedte a kezem, és kirohant a szobából. Alice felsóhajtott. Nem értettem, hogy mi történik, végül azon voltam, hogy Edward után megyek.
- Hagyd csak! Ne menj, mert nem lesz jó vége. - ordítozást hallottam. Felugrottam a székből, de Alice elállta az utam. - Most mondtam, hogy ne menj le! - ellöktem, és futottam lefelé. Edward Rosalivel veszekedett.
- Mi bajod van vele?! - Rosalie elégedetten rám nézett.
- Addig nem volt vele semmi baj, amíg nem akart közénk tartozni. És ki nem derült róla, hogy micsoda. - Edward megfogta az egyik széket, és a falhoz vágta. Sikítottam, a reccsenő hangok miatt, mert nem fűződnek jó emlékeim ezekhez a hangokhoz. Befogtam a fülem, és összeestem. Újra átéltem az emlékemet. Amikor Jacob a falhoz vágta az asztalt, mert látta, hogy Bella nincs jól. Én meg az ebédlőajtóban néztem ezt végig. Edward szólongatott.
- Lilian! Lilian, jól vagy? - ott térdelt mellettem. Sírni kezdtem, mikor megláttam az arcát. - Jól vagy? Mi történt?
- Semmi. Csak eszembe jutott valami. - segített felállnom.
- Ha eszünkbe jut valami, attól még nem sikítunk fel, és esünk össze sírva. Mi történt? - körbenéztem. Rosaliet kivéve mindenki rémülten figyelt. Ő csak önelégülten mosolygott, mintha ő idézte volna elő az emlékemet. Pedig nem így volt.
- Menjünk inkább fel, és ott majd elmondom. - Alice is indult utánunk. Edward segített felmenni a lépcsőn, mert még mindig remegett a lábam, és meg-meg rogyott. Leültem az ágyára. Mellém ült, ahogy Alice is.
- Mostmár elmondhatod. Nincs itt Rosalie. - mosolyogtam. Alice mindig tudta, mikor mit kell mondania.
- Tudom. Amikor a falhoz vágtad azt a széket... újra átéltem az egyik emlékemet. Még nagyon régről. Három éves voltam, mikor Jacob egyszer meglátta szenvedni Bellát. Nagyon dühös lett, csak ő nem a széket, hanem az asztalt vágta a falhoz. Én az ajtóban állva figyeltem. A zajra kijött Bella, és beküldött a szobámba. - Edward lehunyta a szemét.
- Sajnálom, hogy felidéztem benned. Nem tudtam, hogy ilyen erősen élnek benned az emlékeid. - rádőltem a vállára.
- Nem a legjobb idegesség levezető módszer a ˛˛falhoz vágom, mert már úgyis mindegy˝- Alicenak most is igaza volt. Edward felnevetett.
- Hát igen. De ha nem a széket vágom a falhoz, akkor Rosaliet. Nagyon idegesítő tud lenni. - ebben teljes mértékig egyet értettünk.
- Mivel is idegesített fel? Azt tudom, hogy mondott rám valamit. De mit? - mély levegőt vett.
- Nem fontos. Már elintéztem. Tudja, hogy legközelebb ő fog a falon landolni. - ennek hallatára kirázott a hideg. Nem tudom, hogy mit mondhatott Rosalie, ha Edward így reagált.

Olyan fél óra múlva visszamentünk Carlisle dolgozó szobájába. Edward és én ugyanoda ültünk le. Alice viszont állva maradt. Reménykedve néztem Edwardra, hogy megnyugodjak. Nem azért, mert féltem, mit mond majd Carlisle, hanem, mert attól tartottam, hogy megint elrohan. Az ajtón belépett Carlisle, a kezében egy vasból készült edénnyel. Ráncoltam a szemöldököm, mert nem tudtam, hogy mi az.
- Sziasztok! Örülök, hogy lejöttetek. Már kezdtünk aggódni. - mosolygott. - Edward, Rosalie az elnézésedet kéri. - Edward hangosan felmordult.
- Carlisle, tudod, hogy nem is gondolja komolyan! És amúgy is. Nem tőlem kell bocsánatot kérnie, hanem Liliantől. - felpattant a székből, és az ablakhoz ment. Én csak néztem utána, nem tudtam, hogy mit csináljak. Terelni akartam a témát, ezért megkérdeztem:
- Carlisle, mi van abban az edényben? - Edwardra néztem, Ő pedig kérdőn nézett rám. Gondolom azért, hogy hogyan fogok reagálni. Ebből rájöttem. - Ugye nem...? - bólintott.
- Lilian, kíváncsiak vagyunk, hogy ha például valami történne, akkor te is meg tudnál-e élni állatvéren. - ettől még Carlisle sem gondolhatja, hogy én vért fogok inni.
- Nem. Kizárt dolog! Én nem... rosszul vagyok már a szagától is. Nem iszom meg. - Edward közelebb jött.
- Miért ellenkezel ennyire? Csak meg kell kóstolnod. Semmi mást nem kell csinálnod. - felálltam. Az ajkamat harapdáltam. Valamit nem mondtam el neki, és ennek itt lenne az ideje. De félek, hogy mit fog mondani.
- Most el kell mennem. Majd a suliban találkozunk. Sziasztok! - kimentem az ajtón, és már rohantam is lefelé a lépcsőn. Leértem, de Edward ott várt.
- Nem mehetsz el. - lenéztem, mert nem akartam hogy lássa a szememben azt, hogy nem értek vele egyet, és, hogy félek. - Megmondtam, hogy bármi áron megvédelek. Viszont, ha te most két kilométerre leszel tőlem, akkor ez nem fog sikerülni. - sikeresen elbizonytalanított. Leültem a lépcső legalsó fokára. Elém guggolt. A kezembe temettem az arcom. - Mi a baj? Nekem mindent elmondhatsz. - mély levegőt vettem.
- Ha elmondom, akkor annyira ki fogsz akadni, hogy nem fogod többet kérni, hogy maradjak. - egy kicsit meglepődött.
- Ettől nem kell tartanod. Mondd csak el, nyugodtan. - próbáltam úgy elmondani, hogy nem csuklik meg a hangom. Kisebb-nagyobb sikerrel.
- Azt mondtam, hogy találtak bennem valami vámpírt kiskoromban. Emlékszel? - bólintott.
- Hogyne emlékeznék. - nehezen tudtam folytatni.
- A vér számomra... nos olyan hatással van, hogy... - elsírtam magam. - én is vámpírrá válok tőle. Persze nem hosszú időre, de akkor nem valami jó a közelemben lenni. Ilyenkor a vámpír és a vérfarkas énem vetélkedik egymással. Semmi baj nem lenne, ha a vérfarkasok nem lennének a közelben, mert ők irányítják a farkas énemet ilyenkor. Azt követelik, hogy harcoljak a vámpír részem ellen. - eltátotta a száját.
- Szóval, ha jól értem. Ha vért iszol, akkor olyan leszel teljesen, mint mi? - bólogattam. Felderült az arca. - De hát ez jó. Olyan vagy ilyenkor, mint mi. Habár, ha a farkas is uralkodik benned, akkor egy kicsit kockázatos.
- Hát egy csöppet. Te ennek örülsz? - Alice megijesztett.
- Bú! Minek örülünk? - felálltam, majd letöröltem a könnyeimet.
- Semminek, Alice. Lilian most mondott el nekem valamit és annak. - mind a ketten vigyorogtak. Edwarddal átmentünk a nappaliba. - Válaszolok a kérdésedre. Igen, én ennek örülök. - ráztam a fejem.
- Azt nem tudod, mekkora kínokkal jár az, ha valakinek a részei egymás ellen harcolnak. Ha Jacob rájön, hogy átváltozom vámpírrá, akkor a farkast felkelti bennem. Az pedig óriási fájdalmakkal jár. - megjelentek bennem a képek, amikor vámpír voltam. Jacob pedig ott állt mellettem, farkasként, és irányított. Már amennyire lehetett. Bella pedig odajött hozzám, felkapott, és kifutott a házból. Elrejtett a tengerparton egy kis barlangban, hogy senki ne találjon rám. Edward megrázott, így feleszméltem.
- Lilian, biztos, hogy jól vagy? - ránéztem. Nagyon ijedt volt az arca.
- Igen. Az emlékeim mostanában erősebben térnek vissza, mint a normális lenne. - felpattant a kanapéról, és engem is felhúzott. Megfogta a kezem. Ment előttem fel a lépcsőn. Kinyitotta Carlisle irodájának ajtaját. Mikor megláttam az edényt, egyből visszafordultam.
- Nem azért hozlak ide, hogy megidd. Mondd el Carlislenak is azt, amit az előbb nekem. - azt hittem, hogy csak viccel, mert csak neki mondtam el ezt a vámpír átalakulás dolgot. Lefagyva néztem rá. Nem sokkal ezután ráeszméltem, hogy az emlékeimre gondol.
- Az emlékeimre gondolsz? - Carlisle elém lépett.
- Mi van az emlékeiddel? - Edward gyorsabb volt, így elmondta helyettem.
- Azt mondta, az emlékei mostanában erősebben térnek vissza, mint a normális. - néma beszélgetést folytattak, amit valahogy én is szerettem volna megtudni.
- Lilian, újra átéled az emlékeidet? - egy kicsit haboztam majd a szemébe néztem.
- Igen. De nem a jókat. Hanem inkább a rosszakat. - Carlisle leült.
- Pontosan mikor kezdődött ez? - én is leültem.
- Ma, amikor Edward falhoz vágta a széket. - ránéztem Edwardra. Ökölbe szorult kézzel állt, és Carlislet nézte.
- Ez olyasmi, mint Alice látomásai. Csak ez a múltból... - Alice megjelent az ajtóban.
- Látomások a múltból? Jasper! Gyere gyorsan! - Jasper is megjelent az ajtóban. - Liliannek látomásai vannak. A múltból. - Jasper rémült arcot vágott.
- Alice, én inkább kimegyek. Liliannek egy kicsit zavaros, hogy mi történik. - Alice leült mellém.
- Carlisle, ez egy képesség lehet? - Edward mögém állt, és leintette Alicet.
- Nem tudom, Alice. A képességek akkor bontakoznak ki, amikor átváltozunk. De ilyen esetben... utána kell járnunk. - döbbenten láttam, hogy mindegyikőjük mosolyog. Ez egy kicsit frusztrált engem.
- Ugye nem kellek én is az utánajáráshoz? - Edward átkarolt.
- De bizony. Te is kellesz.