- Edward, van ott valaki. - hátranézett.
- Nincs itt senki rajtunk kívül. Csak mi ketten vagyunk. - megráztam a fejem.
- Tényleg van itt valaki. Hallottam. - nem csókolt tovább. Kihúzott a partra, és odanyújtotta a törölközőt.
- Menjünk! Ha tényleg van itt valaki, akkor nem szabad itt lennünk. Nem láthatnak meg minket. - ezt nem értettem, de gyorsan megtörölkőztem, és felkapkodtam a ruháim.
- Te nem öltözöl át? - visszanézett rám.
- Nem. Nekem így tökéletes. - megfogta a kezem, és húzott a ház irányába. Futni kezdett, de csak emberi tempóban. Futottam utána. Kinyitotta az ajtót, beengedett, és be is zárta. Megcsörrent a telefonom. Felrohantam, hogy megnézzem ki az. Kate volt.
- Lilian! Hol a fenében vagy? - Edward ott állt mögöttem.
- Öhm. Olaszországban. - krákogott.
- Ugye nincs semmi köze a te szó nélküli elutazásodnak Edward Cullenhez? - Edward kuncogott.
- Nincs. - nem volt túl meggyőző. - Egyébként, miért hívsz? - leültem az ágyra.
- Azért, mert mindenki azt hitte, hogy bajod esett! Hirtelen eltűnsz az iskolából. Sehol egy üzenet. A telefont nem veszed fel. Csöngettünk, de nem nyitottad ki. Pont úgy, mint Edward Cullen. Őt is hívták, de nem vette fel. Szó nélkül lelépett. - Edward lefagyva figyelte a reakcióimat.
- Igen. Tudok róla. De, Alice tudta, hogy itt vagyok. Nem kell akkora felhajtást csinálni ebből. Épp sétáltam, és itt felejtettem a telefonomat. Ennyi. Ezért nem vettem fel. - Edward motyogott valamit, de túl halkan, és nem értettem.
- Alice. Ő mondta meg, hogy semmi bajod, csak egy kis kiruccanás. Keresett téged valami pasi. - mind a ketten felkaptuk a fejünket. Kate az utolsó mondatát kicsit nyugodtabban mondta.
- Ki? - Alberto biztos nem, mert tudja, hogy itt vagyok, és arról fogalma sincs, hogy hol lakom. Mást pedig nem ismerek, akit Kate így mondana.
- Valami Jacob, vagy ki. - elejtettem a telefont. Sírni kezdtem. - Halló, Lilian, ott vagy még? Ha nem, akkor siess majd vissza. Szia!- lerakta. Én még mindig egy helyben ültem és patakzottak a könnyeim. Edward az ölébe húzott.
- Csss. Semmi baj, Lilian. Semmi baj. - levegőért kapkodtam.
- Ha... ha tudja, hogy visszamentem Forksba, akkor... - nem tudtam folytatni. Csak sírtam, és sírtam.
- Nem fog semmi bajod esni. Ezt megígérhetem. - ringatni kezdett. Ez az egy telefonhívás teljesen kimerített. Elaludtam a karjaiban.
Reggel az ágyán ébredtem, de Ő nem volt ott. Lementem a konyhába, ahonnan csodás illatok terjengtek. Épp valamit készített. Észrevette, hogy ott vagyok, és mosolyogva hátrafordult.
- Szia! Hogy aludtál? - odamentem hozzá.
- Nagyon jól. - ekkor eszembe jutott, hogy mit mondott tegnap Kate. Jacob engem keres. Ha megtalál, nekem el kell tűnnöm.
- Mi a baj? - ráztam a fejem, és leültem az asztalhoz. Megint hullani kezdtek a könnyeim. Leguggolt hozzám. - Mi a baj? Kérlek mondd el, mert nem bírlak így látni.
- Semmi. Tényleg. Csak... ha Jacob megtudja, hogy hol lakom, akkor nekem költöznöm kell. - átölelt.
- Esküszöm, hogy nem fog megtalálni. Keresünk olyan helyet, ahol nem talál rád. - letörölte a könnyeimet.
- És szerinted egy kisvárosban, mennyi esély van arra, hogy nem találsz meg valakit, akit keresel? - ránéztem.
- Hát... ha nem jó helyen keresed, akkor elég sok.
- Vegyük például ezt a helyzetet. Több, mint 10 éve voltam itt, és csak egy embert kérdeztem meg, hogy hol vagy. Egyből megtaláltalak. Pedig Rimini nagyobb, mint Forks. - bólintott.
- Ez igaz. De akkor is mindent meg fogok tenni azért, hogy ne találjon meg. - felemelt. - Most pedig nem azért vagyunk itt, hogy rosszul érezzük magunkat. Hanem, hogy jól szórakozzunk. Mit csináljunk ma? - kinéztem az ablakon.
- Hát ki nem mehetünk. - elhúzta a száját. - A legjobb az lenne... ha hazamennénk. Bár ez neked megint rizikós lenne. - vigyorgott.
- Idejönnöm is rizikós volt? Délután esni fog. Én bepakolok. Te pedig egyél, mert kész a kaja. - kivette az olajból a húst, és kirakta egy tányérra. Elém tette az asztalra, hogy egyek. Felment az emeletre. Gyorsan megettem a húst, ittam rá pár korty vizet, és utána mentem.
- Elbúcsúznék Albertotól. - mosolygott.
- Menj csak. Én addig bepakolok. - megpuszilta a homlokom.
- Oké. Szia! - lefutottam a lépcsőn, és kimentem a házból. Végigfutottam a fél várost, míg Albertohoz értem. Csengettem. Alberto ásítva kijött, de mikor meglátott, elkezdett vigyorogni.
- Szia, Lilian! Hát te? Kergetnek? - nevettem.
- Szia! Nem kergetnek. Csak siettem. - mély levegőt vettem. - Búcsúzni jöttem.
- Oh. - ledöbbent. - Azt hittem több időt is tölthetünk majd együtt. - vállat vontam.
- Lemegyünk a partra beszélgetni? - bólintott. Kinyitotta a kaput, és jött mellettem. Mire leértünk a partra teljesen kiürült. Vagy még nem volt senki. Leültünk egy kis barlang elé.
- Mi az oka, hogy ilyen hamar elmentek? - ráncolta a szemöldökét.
- Hát, igazából, ahogy te is mondtad, nem jó lógni a suliból. Mi meg... szó nélkül leléptünk. - Én olyan nagyon nem is szeretnék elmenni, de Edward felelősségteljes. És persze, nem lenne jó úgy kezdeni az új sulimban, hogy lógok. - eltátotta a száját.
- Új suli? Megint? Hány sulid volt már azóta, mióta nem láttalak? - elmosolyodtam.
- Nem tudom. Nem szoktam számolni. Kerestem egy kisvárost, és most ott élek. - a tengerre néztem. Aztán rá. Láttam rajta, hogy mondani akar valamit. - Gyerünk! Mondd!
- Az édesapád... még mindig nem keresett? - behunytam a szemem. Ez volt az egyetlen dolog amit nem akartam hallani.
- Nem. De nem is érdekel. Ha megkeresne, akkor is közölném vele, hogy ő nem az apám. - Értem. - nem beszéltünk túl sok mindent, mert Edward felhívott, hogy indulnom kellene. Elköszöntem Albertotól, és futottam vissza. Edward a csomagokkal várt az ajtóban. Ezen nem is csodálkoztam, mert mikor elköszöntem Albertotól, beborult.
- Szia! Úgy futottam, ahogy bírtam. - odamentem hozzá.
- Elhiszem, mert 10 perc alatt ideértél. - csodálkoztam. Nevetett. - Bizony. Gyors vagy.
- Köszi. Mikor indul a gép? - megint eszembe jutott Jacob. Tiszta ideg lettem.
- Fél óra. Menjünk, mert a végén lekéssük. - mosolygott, de a szeme szomorú volt.
Itthon semmi nem változott. Ma is esett. Az egész Cullen család kijött értünk. Még nagyon sokukat nem ismertem. Mindenki hálásan nézett ránk, kivéve a szőke hajú lányt. Alice odafutott hozzánk. Megölelte Edwardot, majd engem.
- Edward! Ugye mostmár belátod, hogy nem lehet minden elől elmenekülni? - bólintott. Megfogta a kezem. Alice odanézett, majd elvigyorodott. - Oh. Hűha. Amint látom, jól reagált. - vigyorogtam.
- Igen. - a többiek is ideértek.
- Köszönjük Lilian, hogy visszahoztad Edwardot! - a magas barna hajú fiú is az összefont kezünkre nézett, és úgy vigyorgott, mint mindenki együttvéve. - Emmett vagyok. Ő itt Rosalie. - a szőke lányra mutatott, aki engem méregetett. - Ő pedig Esme. Az édesanyánk. - Esme kezet nyújtott.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek. - megölelt.
- Én is. - hosszú volt a repülőút. Elfáradtam. Edward észrevette, ezért felvett. - Hé! Edward tegyél le! - megrázta a fejét.
- Fáradt vagy. Aludj csak. Én vigyázok rád. - beültetett egy autóba, és már aludtam is. Egy ágyon ébredtem fel, de nem a saját szobámban. Körbenéztem. Ez a szoba tele volt mindenféle cd-vel. Nem értettem, hol vagyok. Edward megjelent az ajtóban.
- Felébredtél? - leült mellém. Megcsókolt.
- Igen. Hol vagyok? - vigyorgott. - Mert ez nem az én házam, az biztos.
- Valóban nem a te házad. Most éppen az én szobámban vagy. - teljesen lefagytam. Kuncogott. - Azt mondtam, megvédelek. Nem vagy sehol jobban biztonságban, mint egy vámpírokkal teli házban.
- Te tényleg elhoztál hozzátok? Hogy... ha jól értelmezem, maradjak itt? - bólintott.
- Igen. A többiek most elmentek vadászni, mert ha te is itt vagy, akkor, nos nem mindegy, hogy mennyire szomjasak. - bólogattam. Megkordult a hasam. - Éhes vagy? Mit ennél? - vállat vontam.
- Mindent megeszek. Csak kaja legyen. - ezt azért mondtam, mert ha nem egészítem ki akkor még a végén hoz nekem egy pohár vért. Nevetett.
- Oké. Maradj itt. Mindjárt hozom. - felállt és kiment a szobából. Két perccel ez után, valaki kopogtatott. Edward kinyitotta az ajtót, és hallottam azt a hangot, amit már nagyon rég hallottam utoljára.
- Hol van?! - Jacob hangjára lassan elindultam a lépcső irányába.
- Jacob. Semmi keresnivalód nincs itt. Tűnj el a házamból! - mintha, morgást hallottam volna. Lementem. Edward mögött álltam meg, úgy két méterrel.
- Te pedig! - rám mutatott. - Most velem jössz! - értem akart nyúlni, de Edward elé állt.
- Ne merészelj egy ujjal is hozzá érni! - Jacob rám nézett.
- Vagy úgy. Szóval nem volt elég megölnöd a feleségem, már a lányomat is akarod!? Szánalmas vagy. Őt is ugyanúgy a halálba fogod kergetni, mint Bellát. - az utolsó mondatra mind a ketten ledermedtünk.
- Nem, Jacob! Te vagy szánalmas! Elhagytad a lányodat, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rád! Egy másik nőért. Ez több, mint szánalmas. - jól beolvasott neki.
- Még megkeserülitek, hogy összejöttetek! Itt az utolsó esélyed Lilian! Jössz vagy maradsz? - ránéztem. Belecsimpaszkodtam Edward karjába. - Vagy úgy. Nagyon meg fogod ezt még bánni. - remegni kezdtem. Jacob kirántotta az ajtót, és elment. Rádőltem Edwardra és már úgy zokogtam, mintha szakadt volna az eső.
- Lilian! Hol a fenében vagy? - Edward ott állt mögöttem.
- Öhm. Olaszországban. - krákogott.
- Ugye nincs semmi köze a te szó nélküli elutazásodnak Edward Cullenhez? - Edward kuncogott.
- Nincs. - nem volt túl meggyőző. - Egyébként, miért hívsz? - leültem az ágyra.
- Azért, mert mindenki azt hitte, hogy bajod esett! Hirtelen eltűnsz az iskolából. Sehol egy üzenet. A telefont nem veszed fel. Csöngettünk, de nem nyitottad ki. Pont úgy, mint Edward Cullen. Őt is hívták, de nem vette fel. Szó nélkül lelépett. - Edward lefagyva figyelte a reakcióimat.
- Igen. Tudok róla. De, Alice tudta, hogy itt vagyok. Nem kell akkora felhajtást csinálni ebből. Épp sétáltam, és itt felejtettem a telefonomat. Ennyi. Ezért nem vettem fel. - Edward motyogott valamit, de túl halkan, és nem értettem.
- Alice. Ő mondta meg, hogy semmi bajod, csak egy kis kiruccanás. Keresett téged valami pasi. - mind a ketten felkaptuk a fejünket. Kate az utolsó mondatát kicsit nyugodtabban mondta.
- Ki? - Alberto biztos nem, mert tudja, hogy itt vagyok, és arról fogalma sincs, hogy hol lakom. Mást pedig nem ismerek, akit Kate így mondana.
- Valami Jacob, vagy ki. - elejtettem a telefont. Sírni kezdtem. - Halló, Lilian, ott vagy még? Ha nem, akkor siess majd vissza. Szia!- lerakta. Én még mindig egy helyben ültem és patakzottak a könnyeim. Edward az ölébe húzott.
- Csss. Semmi baj, Lilian. Semmi baj. - levegőért kapkodtam.
- Ha... ha tudja, hogy visszamentem Forksba, akkor... - nem tudtam folytatni. Csak sírtam, és sírtam.
- Nem fog semmi bajod esni. Ezt megígérhetem. - ringatni kezdett. Ez az egy telefonhívás teljesen kimerített. Elaludtam a karjaiban.
Reggel az ágyán ébredtem, de Ő nem volt ott. Lementem a konyhába, ahonnan csodás illatok terjengtek. Épp valamit készített. Észrevette, hogy ott vagyok, és mosolyogva hátrafordult.
- Szia! Hogy aludtál? - odamentem hozzá.
- Nagyon jól. - ekkor eszembe jutott, hogy mit mondott tegnap Kate. Jacob engem keres. Ha megtalál, nekem el kell tűnnöm.
- Mi a baj? - ráztam a fejem, és leültem az asztalhoz. Megint hullani kezdtek a könnyeim. Leguggolt hozzám. - Mi a baj? Kérlek mondd el, mert nem bírlak így látni.
- Semmi. Tényleg. Csak... ha Jacob megtudja, hogy hol lakom, akkor nekem költöznöm kell. - átölelt.
- Esküszöm, hogy nem fog megtalálni. Keresünk olyan helyet, ahol nem talál rád. - letörölte a könnyeimet.
- És szerinted egy kisvárosban, mennyi esély van arra, hogy nem találsz meg valakit, akit keresel? - ránéztem.
- Hát... ha nem jó helyen keresed, akkor elég sok.
- Vegyük például ezt a helyzetet. Több, mint 10 éve voltam itt, és csak egy embert kérdeztem meg, hogy hol vagy. Egyből megtaláltalak. Pedig Rimini nagyobb, mint Forks. - bólintott.
- Ez igaz. De akkor is mindent meg fogok tenni azért, hogy ne találjon meg. - felemelt. - Most pedig nem azért vagyunk itt, hogy rosszul érezzük magunkat. Hanem, hogy jól szórakozzunk. Mit csináljunk ma? - kinéztem az ablakon.
- Hát ki nem mehetünk. - elhúzta a száját. - A legjobb az lenne... ha hazamennénk. Bár ez neked megint rizikós lenne. - vigyorgott.
- Idejönnöm is rizikós volt? Délután esni fog. Én bepakolok. Te pedig egyél, mert kész a kaja. - kivette az olajból a húst, és kirakta egy tányérra. Elém tette az asztalra, hogy egyek. Felment az emeletre. Gyorsan megettem a húst, ittam rá pár korty vizet, és utána mentem.
- Elbúcsúznék Albertotól. - mosolygott.
- Menj csak. Én addig bepakolok. - megpuszilta a homlokom.
- Oké. Szia! - lefutottam a lépcsőn, és kimentem a házból. Végigfutottam a fél várost, míg Albertohoz értem. Csengettem. Alberto ásítva kijött, de mikor meglátott, elkezdett vigyorogni.
- Szia, Lilian! Hát te? Kergetnek? - nevettem.
- Szia! Nem kergetnek. Csak siettem. - mély levegőt vettem. - Búcsúzni jöttem.
- Oh. - ledöbbent. - Azt hittem több időt is tölthetünk majd együtt. - vállat vontam.
- Lemegyünk a partra beszélgetni? - bólintott. Kinyitotta a kaput, és jött mellettem. Mire leértünk a partra teljesen kiürült. Vagy még nem volt senki. Leültünk egy kis barlang elé.
- Mi az oka, hogy ilyen hamar elmentek? - ráncolta a szemöldökét.
- Hát, igazából, ahogy te is mondtad, nem jó lógni a suliból. Mi meg... szó nélkül leléptünk. - Én olyan nagyon nem is szeretnék elmenni, de Edward felelősségteljes. És persze, nem lenne jó úgy kezdeni az új sulimban, hogy lógok. - eltátotta a száját.
- Új suli? Megint? Hány sulid volt már azóta, mióta nem láttalak? - elmosolyodtam.
- Nem tudom. Nem szoktam számolni. Kerestem egy kisvárost, és most ott élek. - a tengerre néztem. Aztán rá. Láttam rajta, hogy mondani akar valamit. - Gyerünk! Mondd!
- Az édesapád... még mindig nem keresett? - behunytam a szemem. Ez volt az egyetlen dolog amit nem akartam hallani.
- Nem. De nem is érdekel. Ha megkeresne, akkor is közölném vele, hogy ő nem az apám. - Értem. - nem beszéltünk túl sok mindent, mert Edward felhívott, hogy indulnom kellene. Elköszöntem Albertotól, és futottam vissza. Edward a csomagokkal várt az ajtóban. Ezen nem is csodálkoztam, mert mikor elköszöntem Albertotól, beborult.
- Szia! Úgy futottam, ahogy bírtam. - odamentem hozzá.
- Elhiszem, mert 10 perc alatt ideértél. - csodálkoztam. Nevetett. - Bizony. Gyors vagy.
- Köszi. Mikor indul a gép? - megint eszembe jutott Jacob. Tiszta ideg lettem.
- Fél óra. Menjünk, mert a végén lekéssük. - mosolygott, de a szeme szomorú volt.
Itthon semmi nem változott. Ma is esett. Az egész Cullen család kijött értünk. Még nagyon sokukat nem ismertem. Mindenki hálásan nézett ránk, kivéve a szőke hajú lányt. Alice odafutott hozzánk. Megölelte Edwardot, majd engem.
- Edward! Ugye mostmár belátod, hogy nem lehet minden elől elmenekülni? - bólintott. Megfogta a kezem. Alice odanézett, majd elvigyorodott. - Oh. Hűha. Amint látom, jól reagált. - vigyorogtam.
- Igen. - a többiek is ideértek.
- Köszönjük Lilian, hogy visszahoztad Edwardot! - a magas barna hajú fiú is az összefont kezünkre nézett, és úgy vigyorgott, mint mindenki együttvéve. - Emmett vagyok. Ő itt Rosalie. - a szőke lányra mutatott, aki engem méregetett. - Ő pedig Esme. Az édesanyánk. - Esme kezet nyújtott.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek. - megölelt.
- Én is. - hosszú volt a repülőút. Elfáradtam. Edward észrevette, ezért felvett. - Hé! Edward tegyél le! - megrázta a fejét.
- Fáradt vagy. Aludj csak. Én vigyázok rád. - beültetett egy autóba, és már aludtam is. Egy ágyon ébredtem fel, de nem a saját szobámban. Körbenéztem. Ez a szoba tele volt mindenféle cd-vel. Nem értettem, hol vagyok. Edward megjelent az ajtóban.
- Felébredtél? - leült mellém. Megcsókolt.
- Igen. Hol vagyok? - vigyorgott. - Mert ez nem az én házam, az biztos.
- Valóban nem a te házad. Most éppen az én szobámban vagy. - teljesen lefagytam. Kuncogott. - Azt mondtam, megvédelek. Nem vagy sehol jobban biztonságban, mint egy vámpírokkal teli házban.
- Te tényleg elhoztál hozzátok? Hogy... ha jól értelmezem, maradjak itt? - bólintott.
- Igen. A többiek most elmentek vadászni, mert ha te is itt vagy, akkor, nos nem mindegy, hogy mennyire szomjasak. - bólogattam. Megkordult a hasam. - Éhes vagy? Mit ennél? - vállat vontam.
- Mindent megeszek. Csak kaja legyen. - ezt azért mondtam, mert ha nem egészítem ki akkor még a végén hoz nekem egy pohár vért. Nevetett.
- Oké. Maradj itt. Mindjárt hozom. - felállt és kiment a szobából. Két perccel ez után, valaki kopogtatott. Edward kinyitotta az ajtót, és hallottam azt a hangot, amit már nagyon rég hallottam utoljára.
- Hol van?! - Jacob hangjára lassan elindultam a lépcső irányába.
- Jacob. Semmi keresnivalód nincs itt. Tűnj el a házamból! - mintha, morgást hallottam volna. Lementem. Edward mögött álltam meg, úgy két méterrel.
- Te pedig! - rám mutatott. - Most velem jössz! - értem akart nyúlni, de Edward elé állt.
- Ne merészelj egy ujjal is hozzá érni! - Jacob rám nézett.
- Vagy úgy. Szóval nem volt elég megölnöd a feleségem, már a lányomat is akarod!? Szánalmas vagy. Őt is ugyanúgy a halálba fogod kergetni, mint Bellát. - az utolsó mondatra mind a ketten ledermedtünk.
- Nem, Jacob! Te vagy szánalmas! Elhagytad a lányodat, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rád! Egy másik nőért. Ez több, mint szánalmas. - jól beolvasott neki.
- Még megkeserülitek, hogy összejöttetek! Itt az utolsó esélyed Lilian! Jössz vagy maradsz? - ránéztem. Belecsimpaszkodtam Edward karjába. - Vagy úgy. Nagyon meg fogod ezt még bánni. - remegni kezdtem. Jacob kirántotta az ajtót, és elment. Rádőltem Edwardra és már úgy zokogtam, mintha szakadt volna az eső.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése