7. rész Búcsú

- Halló? - kimásztam az öléből, és kimentem a konyhába vacsorát főzni. Csak tojást és kenyeret találtam otthon. Tükörtojást csináltam. Közben hallottam, hogy miket mond. - Alice nem fogok hazamenni. Nem, nem Liliannél vagyok. Nem. Nem vagyok Forksban. Nem hazudok. Alice tárgyaljatok nélkülem. Úgyis tudod mit mondanék. Most nem. - letette a telefont. Amint hallottam, ki is kapcsolta. Bejött a konyhába. Leült az asztalhoz, miközben én kiraktam egy tányérra a vacsorámat. Engem figyelt. Leültem enni. - Téged is hívni fog. Most láttam a vízióját. - megcsörrent a telefonom. Felrohantam, mivel a zsebemben hagytam.
- Igazad volt. Tényleg Alice az. Halló? - mérgesen szólt bele.
- Szia! Lennél olyan kedves hazaküldeni a bátyámat? - lementem a konyhába.
- Nincs itt a bátyád. - rövid csend következett. Biztos lenyugtatta magát.
- Tudom, hogy ott van. Mondd neki, hogy haza kell jönnie! Sürgősen! - a háttérben nagy vitatkozás volt.
- Alice! Nincs itt. Hazahozott, és elment. - Edward mosolygott.
- Akkor nem voltatok a réten, és nem is csókolóztatok? Előttem nincsenek titkok Lilian. - elvörösödtem. Edward vigyorgott.
- De, viszont ezután hazahozott és elment. Nem tudom hol van. - mérgesen fújt a telefonba.
- Megmondhatod neki, hogy nagyon haragszom rá! Mindent elront! - letette.
- Hallottad, nem? - vigyorgott és bólintott. - Mit is rontasz el?
- Semmit. Azt hiszi elrontom, de szerintem nagyon is jól cselekszem.- ez nekem még mindig zavaros volt. Gyorsan felfaltam a vacsorámat, és kimentem a nappaliba. Edward már rég ott ült. Mellé ültem és ő rám mosolygott. - Mostmár tényleg aludj Lilian. Késő van. - ráztam a fejem.
- Nem vagyok fáradt, tényleg. - az ölébe húzott. Felemelte a fejem, és lassan megcsókolt. Ez a csók sokkal hosszabb volt, mint a másik kettő. De egy váratlan pillanatban befejezte. A mellkasára vont, és dúdolni kezdett.
- Szép ez a szám. - elmosolyodott.
- Igen. - tovább dúdolta. Elálmosodtam. Lassú számot dúdolt, de nagyon tetszett. Sajnos elaludtam rajta. Reggel az ágyamban ébredtem. Kerestem Edwardot, de nem találtam. Lementem a nappaliba, de ott sem volt. Az egész házat körbejártam. Nem találtam. Még egy üzenetet sem. Kopogtak az ajtón. Reméltem, hogy Ő az. De már messziről láttam, hogy Kate és Gabriella.

- Sziasztok! - köszöntem nekik, mikor kinyitottam az ajtót.
- Hello! - Kate bemászott az esőről.
- Szia! - Gabriella is gyorsan bebújt. Kate fehér pulcsit, és farmert viselt. Gabriella pedig megint fekete ruhát. - Mostmár jobban vagy? - bólintottam.
- Kutya bajom. Már ma mehetek iskolába. - ezt mind a ketten furcsállták. De végül megegyeztünk, hogy majd együtt megyünk a suliba. Én viszem Katet, és Gaby külön kocsival jön. Megmosdottam, felöltöztem, és már indultam is Kate ért. A legelső cd-t ami a kezembe akadt beraktam a lejátszóba. Attól, hogy esett az eső, vidám napom volt. Jó volt a tegnapi nap Edwarddal. Már alig várom, hogy találkozhassak vele. Furcsa érzésem támadt, mikor elindultam. Kate az eresz alatt várt. Futott a kocsihoz.
- Szia! - hátradobta a táskáját.
- Szia! Mi történt azóta, hogy találkoztunk? - indítottam. Vállat vont.
- Semmi, de nem árultad el, hogy mit keresett ott Alice Cullen a kórházban, és azt se, hogy ki vitt haza. - mély levegőt vettem, majd rápillantottam. Kérdő tekintettel figyelt rám.
- Alice meglátogatott. Haza pedig... nos Edward hozott haza. - eltátotta a száját.
- Ennyire jóba vagy a Cullenekkel? - sóhajtottam. - Most vagy itt kb. három napja, és máris megkedveltetted magad Cullenékkel. Ez hihetetlen.
- Nem az. De én csak Edwardot, meg Alicet ismerem. A többieket nem. - leparkoltam. A Volvo nem volt ott, de a BMW igen. Alice ott állt egy fiúval. Engem nézett. Kiszálltam a kocsiból.
- Lilian! Beszélnünk kell. - megrémisztett. - Ó, ő a barátom, Jasper. - még soha nem találkoztam azzal, aki mindent elrontott. Úgy is mondhatnám: Aki megölte Bellát.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek. - gyűlöletet éreztem.
- Én is, Jasper. Alice mit akartál mondani? - Katera nézett. - Kate? Majd órán találkozunk jó? - bólintott. Elsietett a parkolóból. - Mostmár mondhatod Alice. - mély levegőt vett.
- Nem tudom, hogy mondjam el. Ez téged... nagyon mélyen fog érinteni. - ránézett Jasperre. - Edward... elment. - lefagytam, majd sírni kezdtem. Remegett a kezem, és a lábam is.
- Hogy mi? - zokogtam.
- Ezért akartam, hogy jöjjön haza, mert meg akartam győzni, hogy ez nem segít. De ő hajthatatlan, és azt mondta, még időben el akar menni, hogy ne kövesse el ugyanazt a hibát. De persze már akkor elkövette, mikor utánad ment a baleseted napján. - összeestem. El is ájulhattam, mert mikor felkeltem a kórházban voltam. Alice odaült az ágy szélére.

- Mi történt? - szomorúan nézett. - Ugye ez csak egy álom? - rázta a fejét.
- Attól tartok, hogy nem. Én, szörnyen sajnálom. Hajnalban hazajött, összeszedte néhány holmiját, és elment. - jól éreztem, hogy túl hosszú volt az a csók.
- Tartjátok a kapcsolatot? - megint rázta a fejét. - Miért?
- Azért, hogy ne okozzon fájdalmat! Nem akarja, hogy beleszeress, aztán meg nekünk el kelljen mennünk. - sírni kezdtem.
- Miért vagyok a kórházban? - az ajtó felé nézett.
- Elájultál, és kihívták a mentőt. Persze, kint úgy tudják, hogy túl korán engedtek ki, és a fejsérülésed miatt ájultál el. Én is csak azért jöhettem be, mert Carlisle itt dolgozik.
- Mikor mehetek haza? - kinézett az ajtón.
- Ha elmentek, akkor kicsempészlek. De előbb nem tudlak. - még mindig sírtam.
- Alice! Kérdeznék valamit. - visszajött hozzám.
- Akármit.
- Tudod, hogy megcsókolt. Akkor miért? Ha már eltervezte, hogy elmegy, akkor miért csókolt meg? - forgatta a szemeit.
- Hahó! Szerelmes! Épp ezért ment el, mert még egyszer ő sem bírná ki, hogy otthagyja akit szeret. Ezért csókolt meg. - bólintottam. Már úgyis mindegy volt, hogy Edward szerelmes, vagy sem. A lényeg, hogy elment.

Alice este kivitt a kórházból. Szótlanul ültem végig, míg haza mentünk. Azon gondolkoztam, hogy mit csinálhattam rosszul.
- Jaj, Lilian! Azért nem kell ezt így felfogni. Nem örökre ment el. Valahol biztos találkoztok egyszer. Szólalj már meg! - sírni kezdtem, de végül megszólaltam.
- Ha Jasper csinálta volna ezt, akkor is ezt mondanád? - meglepődött.
- Nem. Valószínűleg nem. de az más. - dühös lettem.
- Miben más? Ti is szeretitek egymást, nem? - hátranyúlt, és adott egy zsebkendőt. - Köszi.
- Vissza fog jönni. Bízz bennem! - többet nem beszéltünk. Hazavitt. Nem akartam otthon lenni, mivel utoljára itt volt Edward. Alice bekísért a házba. - Akarod, hogy itt maradjak? - vállat vontam. - Oké. Akkor holnap találkozunk. Szia!
- Szia, Alice. - leültem a nappaliba, és csak bámultam magam elé. Nem tudtam felfogni, hogy Edward itt hagyott. Felálltam, és felborítottam mindent. Egy váza is a kezembe akadt. Azt a falhoz vágtam. Végül összegörnyedtem. Nem volt erőm tovább rombolni. Felmentem a szobámba, majd ráestem az ágyra. Álomba zokogtam magam.

Reggel egy kicsit jobban ébredtem. Eltakarítottam a romokat. Jó kedvem volt, ha nem gondoltam Edwardra. Olyan volt, mintha túlságosan is reménykednék. Kate eljött hozzám, hogy majd elvigyem a suliba.
- Szia, Kate! - megöleltem.
- Szia! Te jó ég! Itt meg mi történt? - körbenézett. Sajnos még nem tudtam elpakolni teljesen.
- Semmi, csak...gyere be! - utat engedtem neki.
- Lilian! Ugye ezt nem te művelted? - rágni kezdtem az ajkamat. - Siessünk, mert ha nem végzünk a takarítással időben, akkor elkésünk. - nagyon rendes volt tőle, hogy nem kérdezősködött. Lehet, hogy már ő is tudta, mi történt. Ezért nem említette. Gyorsan mindent visszatettünk a helyére. Én átöltöztem, Kate pedig megvárt a nappaliban.
- Menjünk! - a táskámért nyúltam, és rohantam kifelé. Gyorsan mentem, mert ha lassan megyek, akkor nem lett volna időm beszélni Gabyval. Leparkoltam, és Alice ott termett a kocsim mellett.
- Szia, Lilian! - kiszálltam az autóból.
- Szia, Alice! - szomorú arcot vágott.
- Még mindig szomorú vagy? - bólintottam. - Kár. Pedig úgy gondoltam együtt tölthetnénk a hétvégét. Elmennénk vásárolni, fagyizni, sminkeltetni, ilyenek.
- Bocsi Alice, de most nem fog menni. - bólogatott. - Mennem kell. Szia!
- Szia! - hallottam a hangján, hogy aggódik. Lezártam az autót, és futottam Gabyhoz. Kate már rég beszélgetett vele, és láttam is párszor, hogy Gabriella rám néz.
- Sziasztok! Gaby, mi történt veled ezekben a napokban? - Katera nézett.
- Semmi különös. De te miért vagy itt? Úgy értem, még kórházban kellene lenned. - vállat vontam.
- Megállapították, hogy semmi bajom. - bementünk órára. Hamar eltelt az egész nap. Ám amikor ebédelni mentünk, az olyan volt, mintha egy egész évet töltöttem volna ott. Mindig Cullenék felé néztem. Ezt Gaby és Kate is észrevette.
- Valld be, hogy tetszik neked, és ezért nézed mindig az asztalukat! - ezekre a szavakra sírni kezdtem. - Valami rosszat mondtam? - ráztam a fejem.
- Nem. Dehogy. Csak épp... igazad lehet. Biztos fáj, hogy nincs itt. - nem tudtam kimondani a nevét. Az már sokkal fájdalmasabb lett volna. Letöröltem a könnyeimet, és megettem az ebédemet. Délután, mikor az autómhoz mentem, Alice már ott volt.
- Szia! Van egy jó hírem. - Ezekre a szavakra fellelkesültem.
- Alice, mondd! Mi az? - elhúzta a száját.
- Nem jön haza, de... - megint szomorú lettem. - telefonált, hogy jól van és ne aggódjunk miatta. - kicsordultak a könnyeim. - Viszont tudom, hogy hol van. Olaszországban, Riminiben. - azonnal beugrott, hogy hol van. Régen voltam ott, mikor őket kerestem.
- Alice! Ez nagyon jó hír! Köszönöm! - vigyorgott.
- Nincs mit. - azonnal beugrottam az autóba, és mentem haza, hogy csomagoljak, mert Riminibe megyek.