2. rész Baleset

Átöltöztem, kisminkeltem magam, hátha valami jó helyre is megyünk. Mentem le a lépcsőn, és a nappali asztalon megláttam egy csokor tűzliliomot. Volt benne egy kártya is. Ez volt ráírva: Liliomot a Liliomnak! Vajon ki hagyta ott? És kinek lehet ennyire szép írása? És a legfontosabb kérdés. Hogy jött be?! Leraktam a kezemből a csokrot, és a kulcsomért mentem. Bezártam az ajtót. A kocsim a bejárón állt. Gyorsan hajtottam a parkba. Mivel még Gabriella nem volt ott, ezért kerestem egy parkolót. Kiszálltam a kezemben a táskámmal, és a telefonommal. Két lépést tettem és megálltam. A kocsim mellett egy Volvo volt.
- De hülye vagyok! Még csak most találkoztam vele, és már minden Volvo-t az övének gondolok! Én marha! - halkan motyogtam. Visszafelé menet láttam egy kisfiút labdázni. Tőle úgy 2-3 méterre elejtettem a zsepimet. Lehajoltam érte, és láttam, hogy a kisfiú az útra szalad a labdáért. Szemből jött egy autó.
- Vigyázz! - futottam, bár nem kellett megerőltetnem magam. Gyors vagyok. Ellöktem a fiút. A kocsi engem gázolt el. Nekicsapódtam a szélvédőnek. Fejjel csapódhattam, mert nagyon fájt ezután. Elsötétült a világ. Egy kórházban ébredtem. Fájt a fejem. Fel akartam kelni, hogy mehessek a parkba. Egy bársonyos hang szólalt meg.
- Ne mozogj! Jó nagyot estél. - kinyitottam a szemem. Edward ott állt a sarokban.
- El tudom képzelni. Aú.- nem jött közelebb.
- Kerítek egy orvost és megmondom neki, hogy felébredtél. Addig maradj itt. - lélegzetvisszafojtva elment az ágyam előtt, és kiment az ajtón. A mellettem lévő szekrényt tapogattam. A telefonomat kerestem. Aztán eszembe jutott, hogy ellöktem az úton.
- A fenébe! - Edward visszatért, egy orvossal a szobába. Az orvos haja mézszőke, és a szeme ugyancsak arany színű. Ő is tökéletes volt. Bár a szépsége egyáltalán nem haladta meg az Edward-ét.
- Jó napot, Miss Black. Nos, nagyot csapódott. A koponyája megzúzódott, és a karját is be kellett varrnunk. - felemeltem a jobb karom. Végig varratokkal volt tele.
- Megmondaná, Dr. ... - elmosolyodott.
- Carlisle Cullen. - bólintottam.
- Dr. Cullen. Megmondaná, hogy mikor mehetek haza? - a kórlapomra nézett.
- Minimum 2 napig bent kell maradnia. - lehunytam a szemem.
- Remek. - lerakta a dossziét, és távozott. Edward mostmár az ágyam mellé ült. - Gabriella tudja, hogy mi történt, vagy hiába vár a parkban? - odanyújtotta a telefonom. - Köszi!
- Tudja. Egyébként, a kisfiú szülei kint vannak. Meg szeretnék köszönni neked, hogy megmentetted a fiukat.
- Ki hozott be ide? - megfeszült az állkapcsa.
- Én. - mélyen a szemembe nézett.
- Tehát nem tévedtem, mikor a te kocsidat láttam. De mit kerestél ott?
- Nem, nem tévedtél. Semmit. Csak sétálni akartam. - leraktam a telefonom.
- És nagyon véletlenül pont ott voltál, ahol én. És pont ott parkoltál. Sőt, még a balesetet is láttad. Követtél? - elfordult.
- Nem. Csak sétáltam. - az ajkamba haraptam.
- Túl sok mindent éltem már át, ahhoz Edward, hogy rájöjjek, ha hazudnak. Nem veszem be. Követtél? - mostmár rám nézett.
- Nem. Én csak... azért mentem utánad, hogy ha kell segíteni tudjak. Nem követtelek. - fájdalom látszott a szemében.
- Honnan tudtad, hova megyek? Mert előbb ott voltál. - felállt, és az ablakhoz ment.
- Nem tudtam. - egyre jobban érzem, hogy igaz amit először gondoltam róla.
- Hát persze. Hol a kocsim? - visszafordult.
- A húgom, Alice elvitte az otthonodba. - a szemöldököm ráncoltam.
- Mégis, honnan tudjátok hol lakom? - megszólalt a telefonja.
- Halló? Igen. Rendben. Szia! - elindult az ajtó felé. - Ne haragudj, mennem kell. - kiment, és becsukta az ajtót. Egyedül maradtam.