94. fejezet

Sziasztok!

Visszatértem a következő fejezettel ☺

Jó olvasást kívánok, sok puszi 💓😍

Megpróbáltam egyhelyben maradni, de semmi esély nem volt rá, hogy valóban meg tudom tenni. Egyenletesen haladtunk az autópályán, én pedig pont úgy éreztem magam, mintha nem is egy méregdrága bőrülésben lennék, hanem egy kicseszett tűpárnán.

– Fejezd már be, az istenért! – szólt rám hangosan Sebastian.

Csúnyán néztem rá, de továbbra is az utat figyelte és legalább száznyolcvannal repesztett.

Ideges voltam, hiszen ha ezzel a sebességgel haladunk, akkor már két órán belül ott leszünk a kastélynál. A francba is, tényleg le kell nyugodnom.

– Van valamid inni? – néztem rá, mire egyik kezével a kesztyűtartó felé bökött. Mohón kinyitottam, de amikor megláttam az ásványvizes üveget, azonnal vissza is löktem azt. – Valami erősre gondoltam.

Sebastian mélyet sóhajtott és lehúzta kicsit az ablakot. Ha tippelnem kellene, akkor az én fejemet akarta kiszellőztetni, nem a sajátját.

– Nem szeretném, ha behánynál a kocsimba, kedves.

– Azt nem is szeretnék.

– Nyugalom! – váltott sávot és a következő kijárón lehajtott. A gyomrom a torkomba ugrott, azt hittem, már ott vagyunk, amikor is egy benzinkút tűnt fel jó pár kilométer múlva a jobb oldalon.

Bemanőverezett két autó közé, kiugrott, hogy tankoljon. Én is kiszálltam, kinyújtóztattam a lábaimat és körbenéztem a kietlen hegyek között elhelyezkedett úton, ahol autók suhantak el. Hátborzongató érzés volt, hogy itt vagyok.

– Nem kell aggódnod, kedves.

– Ha elszúrok valamit… – kezdtem, de megrázta a fejét.

– Szó sem lehet róla. Megcsinálod.

Elfordítottam a fejem a hegyek felé és imádkoztam, hogy tényleg sikerüljön. Szívtelenül hangzik, hogy ezért imádkozom, de ha Josh nem hal meg, mi fogunk.

– Épp ideje volt! – hangzott a kiáltás a benzinkút ajtajából, mire Sebastian elvigyorodott. Értetlenül ráncoltam a homlokom, mielőtt még megfordultam, de amikor megtettem, teljesen ledermedtem.

– Már azt hittem, itt felejtettetek és nem is jöttök! – nézett ránk felháborodottan, miközben kezében egy utazótáskát lóbálva sétált az autóhoz.

– Téged is jó újra látni, Kristóf! – morogtam, de tudta, hogy valójában örülök neki.

Betette a táskát a hátsó ülésre, majd széttárta a karját és megkérdezte:

– Meg sem ölelsz?

Lassan megtettem azt a két lépést, átöleltem, és elmosolyodtam. Nem beszéltünk, de azt hiszem, a mi barátságunkhoz nem is kellett. Fogalmam sincs, hogy kerül ő ide, viszont azt tudom, hogy ezek szerint benne van a buliban, nem is kis ideje. Még mielőtt megkérdezhettem volna, Sebastian visszatért két jeges teával a kezében, amit felénk nyújtott.

– Kösz.

Bólintott, visszaült az autóba, majd miután mi is beültünk, indított.

– Pöpec kis verda, haver – dőlt előre Kristóf a kettőnk közötti térbe. A bérelt autót átcserélte a saját autójára, amint elhagytuk Ausztriát.

– Elég drága autó, szóval örülnék neki, ha majd nem tennéd tönkre.

– Mennyivel megy?

– 360 lóerő.

– Hú basszus. Ilyet még nem vezettem, ugye drágám? – simogatta az ülést, mire felvontam a fél szemöldököm és megcsóváltam a fejem.

– Ne csináld már, Lili, ez egy szépség! És a kicsike nem is olyan kicsike.

– Ti meg az autómániátok – motyogtam.

– Ja, mintha a te pasid nem imádná őket – védekezett Sebastian. – Bocs, vőlegényed.

– Mi a franc? – kapta fel a fejét Kristóf. – Menyasszony vagy?

Elpirultam, ahogy odanyújtottam neki a kezem, amin a gyűrűm volt. Füttyentett egyet, majd megszorította az ujjaimat és gratulált.

– Ne térjünk el a tárgytól, gyerekek! Milyen autót is vettetek pár hete? – fordult felém incselkedve Seb.

– Egy Mercedes–AMG C63 S–t.

– Azt a rohadt! – fakadt ki a hátsó ülésen. – Könyörgöm, mondd, hogy nem engedett a kormány mögé!

– Miért mondanám? Még szép, hogy vezettem, az enyém!

Na, igen. Nem igazán tudom, Edward miért érezte magát felhatalmazva arra, hogy egy ilyen autót vegyen nekem ajándékba, csak mert igent mondtam, de inkább nem firtattam.

Igaz, hogy a bátyám nevére írattam a saját autómat, de nem hiszem, hogy ettől még egy ennyire nagy kaliberűre kellene cserélnem. Szó se róla, imádom a sebességet, de…

Inkább egy családi autót szerettem volna.

– Kár egy nőt odaengedni. 502 lóerő, mi?

– Nem mintha kihasználhatnám. Néha elviszem egy körre, de mire észbe kapok, már a határnál járok és fordulhatok is vissza.

– Te jó ég. Ha ilyen autó lenne a fenekem alatt…

– El is lopnák azonnal és a bontóban találnád meg alkatrészenként – röhögött Sebastian hangosan.

– Hahaha. Vicces vagy, faszikám! Amúgy is ideje otthagynom azt a porfészket, szóval nyugodtan megfizethetnél egyszer…

– Azt hittem, meg vagy elégedve.

– Ja, csakhogy a csajom dobott a francba, mert nagyjából négy hónapja nem látott, és elintézte, hogy kilakoltassanak. Szóval igen, kéne egy lakás meg egy szép kis autó.

– Maradjunk annyiban, hogy ha elmondod, hogyan jössz most te a képbe, akkor megfontolom a lakást – vágtam közbe.

Kristóf elvigyorodott, hátradőlt és kutatni kezdett a táskájában.

– Hoztam nektek meglepit!

Előrenyújtott egy fegyvert, ami nagyon hasonlított azokhoz, amit a rendőrök használnak.

– Mit kezdjek vele? – néztem rá értetlenül.

Mélyet sóhajtott, mintha már abba is belefáradt volna, hogy egyáltalán el kell magyaráznia a dolgot.

– Ez egy különleges fegyver. Jobban mondva nem is az a különleges, hanem a töltények, amik benne vannak, látod? – kérdezte és kivette a tárat, amiben látszódtak. Mindegyik fából készült, de különleges hüvely vette körül őket.

– És fával mégis hogyan fogom megsebesíteni Josh–t? Mert nem hinném, hogy árthat neki – adtam vissza a töltényt, amit rögtön bele is tett a tárba.

– Ez igen. Különleges fából készült, és ezek a kis ráégetések még különlegesebbek. Ha jó helyre célzol, meg is ölheted vele.

Döbbenten fordultam hátra, vártam, hogy megerősítse, amit mondott. Tényleg ennyi kell ahhoz, hogy végleg eltöröljem Josh–t a föld színéről? Egy fa töltény? Túl egyszerű lenne.

– Honnan tudsz te ilyeneket?

– Drágám, vadászok leszármazottai vagyok, mit hittél?

– Mégis hogy vagytok ti barátok? – néztem Sebastian–re, aki csak megvonta a vállát.

– Évek óta ismerjük egymást.

– Ha te mondod… – motyogtam.

– Már a dédapámat is ismerte a cukipofi, csak nem vallja be, hogy ilyen vén.

Felnevettem, de Sebastian szúrós pillantására, amit hátra lövellt, inkább a szám elé tettem a kezem.

Kristóf felvetette, hogy útközben megállhatnánk, csakhogy gyakoroljunk, hogyan kell lőni, viszont Sebastian nem tartotta túl jó ötletnek, így továbbra is hajtottunk a kastély felé.

– Igaza van, még sohasem lőttem – szólaltam meg halkan, nehogy felébresszem Kristófot, aki időközben elaludt a hátsó ülésen. Nagyon fáradt lehetett, ugyanis amint csendben maradtunk egy kis időre, már horkolt is.

– Akkor sem állhatunk meg nyílt terepen. Közel vagyunk a határhoz, ha most valaki meglát minket, nekünk befellegzett.

Tudtam, hogy igaza van, mégis tartottam tőle, hogy mi történik majd, ha esetleg félresikerül a dolog. Nem tudom, melyik irányba húz a fegyver, mekkorát rúg vissza, szinte semmit sem. Még az is megfordult a fejemben, hogy amilyen régóta élek, beszerezhettem volna egy fegyvert, de soha nem tartottam szükségesnek. Farkasként százszorta több erőm van bármilyen fegyvernél.

– Hamarosan megállok egy hotelnél, ahol megszálltok éjszakára.

– És te? – néztem rá kérdőn, de csak vállat vont.

– Megleszek, ne aggódj.

Nem tetszett ez nekem. Ha külön válunk, abból mindig csak baj van, ráadásul pont most mondta, hogy közel vagyunk a határhoz.

– Inkább menjünk tovább!

Megrázta a fejét, rám pillantott, majd a kettőnk közötti konzolról felvette a telefonját. Feloldotta a telefonzárat és felém nyújtotta. Nem akartam elvenni tőle, mert senki privát szférájában nem szeretnék turkálni, de ő mégis odaadta.

Egy naptár volt benne megnyitva, amiben időpontok, dátumok voltak bejelölve – közöttük a holnapi nap is, piros, Érkezés felirattal.

– Nektek pihennetek kell, Josh pedig amúgy is csak holnap este fog hazaérni, mert elutazott.

– Most merre van?

Visszatettem a telefont és ránéztem Sebastianra.

– Nem kötötte az orromra. Az apja régi kapcsolatait próbálja mozgósítani valahol.

– Az apja halott, nem?

– De – sóhajtotta. – Ami valószínűleg megmentette az emberiség jövőjét. Csakhogy az ősiek bujkálnak, pontosan amiatt, ami az apjával történt. A Volturi nem tűrné még egyszer, ha valamelyikőjük át akarná venni a hatalmat.

– Ha segítenek neki…

– Az könnyen jelentheti a Volturi végét. De ez még évtizedekbe telne, hogy egy ilyen hadsereget összehozzanak. Hacsak nincs valakinek már egy – tette hozzá halkan.

Lehunytam a szemem, és bár nem vagyok vallásos, most komolyan imádkoztam érte, hogy ez ne történjen meg. Nem szeretem a Volturit, de ha választanom kell köztük és Josh között, azt hiszem egyértelmű, ki mellé állnék szívesebben.

Nem tudtam, hogyan tegyem fel a kérdésem, de egyszerűen ezt nem lehet körülírni.

– Mi történt a te apáddal? Ő is ősi, ugye?

Aprót bólintott, de közben épp egy lehajtón kanyarodtunk, így nem szólalt meg újra addig, amíg biztos nem volt benne, hogy jó irányba haladunk.

– Nem mindenki érzett akkora kedvet a gyerekneveléshez, mint Josh apja. Az anyám meghalt, őt pedig sohasem ismertem.

– Nem is találkoztál vele?

Sebastian elmosolyodott.

– Lilian, tudom, hogy mindenkiről a legjobbat feltételezed, de nem mindenki olyan, mint te. Az apám valószínűleg gyermekek ezreit nemzhette az évek során, de azt nem tartom valószínűnek, hogy kitartott volna egy nő mellett addig, amíg az rájött, hogy terhes.

Szomorúan elfordítottam az arcom és inkább bámultam kifelé az ablakon. Már alkonyodott, az ég pirosba fordult tőlünk nem messze, így sejtettem, hogy hamarosan megállunk majd. Nem akartam ijedt kislány módjára kapaszkodni Sebastianba, de igazából rettegtem attól, mi is lesz holnap. Hiszen rajtam múlik a szeretteim élete. Ha én elbukom, mindenki velem együtt bukik majd.

Egy horkantás jelezte a hátsó ülésről, hogy Kristóf felébredt, de a következő pillanatban már folytatta is a hangos szuszogást.

– Hogy képes ilyen nyugodtan aludni? – hitetlenkedve fordultam hátra.

Seb vállat vont és jókedvűen nézett bele a visszapillantó tükörbe.

– Ez a munkája, már hozzászokott.

Nem tudom, hogy ezért irigyelnem kellene–e Kristófot, vagy őrültnek tartanom, hiszen mégis csak egy harcba megyünk holnap, ami rosszul is végződhet, a francba is. Mély levegőt vettem, elővettem a telefonom, hátha vár rajta egy megváltó üzenet. De persze semmi nem volt rajta.